42. /Hatalmas a kísértés..*/

Egy kis figyelmet!:( Lányok, borzasztóan sajnáljuk, de a következő rész feltételének időpontja még bizonytalan.. (hű,dehivatalos.) So, ha nem látjátok csütörtökön a következő részt, ne legyetek elkeseredve, minél hamarabb megpróbálunk titeket kárpótolni! És még annyit szeretnék elmondani, hogy az első évad 50 részes. Szóval nemsokára elérjük az első évad végét. :) Ne aggódjatok, a második évadon már elkezdtünk dolgozni, de nem ígérünk semmit sem, és semmit sem mondhatunk el az évad végéről. Csak türelem (és persze a mi munkánk) kérdése.

Szeretünk titeket!

A.&L.

Justin szemszöge

Tegnapi nap eléggé lefáraszthatott. Nagyon mélyen aludtam az éjszaka, reggel alig bírtam kinyitni szemeimet. Megéreztem párnám alatt telefonom ébresztőóráját. Bal kezemmel alá nyúltam, vakon tapogattam ki és nyomtam le, majd fejemet erőtlenül hajtottam vissza a puha párnába. Megfordultam. Elhelyezkedtem takaróm alatt, lassan nyitottam ki szemeimet. Hátát láttam. Toppjának pántja lelógott jobb válláról, mosolyogva nyaltam meg ajkaimat. Csigolyái hihetetlen gyönyörű módon ütöttek át bőrén, késztetést éreztem végigsimítani rajtuk. Kihúztam takaró alól jobb kezemet és felé nyújtottam. Ahogy hozzá értem, hirtelen megálltam. Kikerekedett szemekkel néztem a csuklómat díszítő, gyöngyökből készült kis karkötőre. Azonnal felültem, Keithre pillantottam, úgy aludt, mint a bunda. Végigsimítottam a mintán, és olvastam ki belőle egy K betűt. Elmosolyodtam, visszanéztem a mellettem fekvő lányra, majd hirtelen felindulásból hátulról hozzábújtam, magamhoz húztam, kezemet előrecsúsztattam hasához és nyakát csókolgatva kezdtem ébresztgetni.

- Keith.. Lassan fel kell kelned. – lassan simogatni kezdtem hasát, felnyögött, majd a hátára fordult. Elmosolyodtam, elvettem hasától kezemet, megtámaszkodtam rajta keresztül, majd mellkasához hajoltam. Orrommal lejjebb piszkáltam a takaróját, mosolyogva csókoltam meg mellkasát.

- Még 2 perc, anyu. – nyöszörögte, fellestem rá. Ajkamba haraptam, kezeivel elfedte arcát, és úgy nyüglődött. Utolsó reggelünk egy bizonyos ideig, muszáj kihasználni. Visszahajoltam mellkasához, felemeltem jobb kezemet, mutató ujjammal pólóját nyakánál fogva lejjebb húztam. Végigszimatoltam bőre illatát, egy heves energiavillám csapott belém, mire izgatottan reagáltam. Takaró alatt kezemet oldalára simítottam, felgyűrtem toppját, tenyeremet bőrére csúsztattam. Olyan hihetetlen mód kívántam a lányt, hogy nagyokat kellett lélegeznem. Erősen ráncoltam szemöldökömet, összezártam szememet, és csak eljátszadoztam a gondolattal, mi lenne, ha a takaró alatt lejjebb… majd lejjebb csúsznék… kis örömet adva neki. De féltem. Nem mertem, és ezzel magamat kínoztam. De nem érdekelt, nem vagyok önző, szeretem. Ajkammal jobb melle mellé furakodtam, nyelvemmel megnyaltam bőrét, majd ahogy finoman szívni kezdtem, hallottam hangos sóhaját. Most már biztos fel fog ébredni. Elűztem nem ideillő gondolataimat. Még egy csókot nyomtam ajkam szívás nyomának helyére, majd arcához nyújtózkodtam.

- Oké. Két percet kapsz.. Se többet, se kevesebbet! Ha nem leszel ébren, ruhástul beledoblak egy kád vízbe! – Motyogtam mosolyogva ajkaiba, szemeit eltakarta jobb alkarjával, bólintott. Mosolyogva puszit adtam neki, szája sarkába, majd az ágy mellett heverő alsómat kezembe fogva álltam fel, bújtam bele papucsomba és mentem ki a folyosóra. Még kevesen lehettek ébren, mert mindössze Dylan szobájából hallottam egy kis zajt. Bementem a fürdőszobába, direkt nem kulcsoltam rá a zárra. Levettem pizsama felsőmet, bokszeremet, majd a tükör elé álltam. Ruháimat a földre dobtam, beletúrtam hajamba, megdörzsöltem álmos szemeimet, majd egy karlendítéssel kihúztam a zuhanykabin ajtaját, beléptem, behúztam magam után és megengedtem a vizet.

Keith szemszöge

Mély levegőket véve fordítottam helye felé a fejemet, halványan elmosolyodtam. Takarójáért nyúltam, orromhoz húztam, mélyen beleszippantottam. Szívem azonnal összeszorult, ahogy kipillantottam az ablakon, tudtam, hogy ma megy el.. Kicsit szomorkásan keltem ki az ágyból, szemeimet dörzsölgetve álltam fel, felhúztam a redőnyt, elhúztam az függönyt és kinyitottam az ablakot. Pólóját a kezembe vettem, a magasba emeltem, széles mosollyal az arcomon raktam le az ágy szélére, megigazítottam a takarókat és utána mentem a fürdőbe. Mielőtt bementem, a folyosó végére lestem, Dylan szobaajtaja csukva volt, beléptem a fürdőbe, a tusolóra mosolyogtam, a tükör elé léptem. Hajamat egy kontyba fogtam, megmostam az arcom, és a fogam, egy pillanatra felültem a pultra. Kezeimet lábaim közé szorítottam, úgy vártam, hogy kijöjjön, csak homályos alakját figyeltem az üveg másik oldalán és a párolgó meleg vizet. Elegendő volt ennyi idő, hogy végigmérjem halovány körvonalait. Feneke finoman domborodott ki, háta egy kérdőjel alakban állt, így csípőjét kitolta. Éreztem, ahogy elöntött a melegség és a pír, lehunytam szememet, és csak magam elé képzeltem, ugyan így, meztelenül. Megráztam hirtelen a fejemet, összeráncoltam homlokomat, előztem gondolataimat. Lábam alatt kinyitottam a szekrényt, kihúztam belőle egy törölközőt, nagyot nyeltem. Ahogy belegondoltam, hogy ez az utolsó alkalmunk és aztán három kerek hétig nem látom, vagy lehet, hogy tovább, szívem összeszorult.

Leugrottam a pultról, nagy, lassú léptekben közeledtem a tusoló felé, a törölközőt a fogasra akasztottam, bekopogtam. Láttam, ahogy felrakja a tusrózsát a tartójába, a vizet nem zárta el, elhúzta a kabin ajtaját és kidugta a fejét. Szélesen rám vigyorgott, fogkeféje a szájában volt, hajából vízcseppek estek ki, végigfolytak arcán, majd elhaltak a járólapon.

- Jöhetek én is? – kérdeztem halkan, a tusoló felé nézve. Bal kezével szájához nyúlt, kihúzta belőle fogkeféjét, nagyokat pislogva nézett rám, majd legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott. Kettő pillanat múlva ismét kinyúlt, derekamnál fogva húzott be a zuhanyzóba, mögöttem bezárta az ajtót, szorosan magához húzott. A vízsugár alá álltunk, mély levegőt véve feszítettem mellkasom az övének, hátamat simogatta.

- Ugye nem volt komoly a kérdésed? – arcát nyakamba rejtette, egy gyengéd csókot nyomott nyakam tövébe, bal kezével hajamból kihúzta a hajgumit, mi hátraesett vállamra és már az is csurom víz lett. Mosolyogva hajoltam el, két kezem arcára simítottam. Szemei gyémántként csillogtak, megfogtam füleit, egy puszit nyomott orrom hegyére. – Köszönöm.. – pillantott le karjára, én is odanéztem. Bal kezével jobb csuklójához nyúlt, megfogta a csomót és megforgatta csuklóján. – Sokat jelent, imádom! – pillantott fel szemeimbe, kezem felkarjára csúsztak, közelebb húzott magához. Szó nélkül hagytam, csillogó szemekkel térképeztem fel arca minden négyzetcentiméterét.

- Hiányozni fogsz! – bukott ki belőlem, lehajtottam a fejem, homlokom vállához dörgöltem.

- Hééé – nyúlt állam alá, gyengéden felemelte a fejem, rám mosolygott. – Mondtam! – pillantott szemembe. – Majd sokat beszélünk és olyan lesz, mintha itt lennék… - húzott magához közelebb, állam maga felé fordította, ajkait az enyémekre nyomta.

Átkaroltam nyakát, megcsókoltam, nem kellett sok, az ő ajkai is azonnal elnyíltak és visszacsókolt. Kezei hátam közepéről és államról lecsúsztak derekamig, feltűrték toppom szélét, éreztem, ahogy ujjait végighúzza csupasz derekamon, majd egyre feljebb emelte a pólómat. Odaadón emeltem fel karjaimat, utolsó pillanatban elengedtem nyakát, hogy ki tudjon bújtatni belőle, ismét közelebb húzott magához, megcsókoltam állát, majd alsó ajkát. Lábujjhegyre kellett állnom, hogy átöleljem nyakát, ujjait hátul nadrágomba csúsztatta, majd oldalra simította és lassan kezdte lehúzni rólam, bugyimmal együtt. Addig húzta, ameddig elérte, majd elengedte, halk zajjal a tusolótálca alján landolt, kiléptem belőle, ő oldalra rúgta. Mély levegőt vettem, ahogy egy pillanatra elhúzódott, végignézett rajtam. Fejem elfordítottam, zavartan simítottam hátra kezemmel hajamat, tekintete végigperzselte testemet, hirtelen mozdulattal rántott magához közelebb. Mindenhol éreztem őt. A hideg futkosott tőle a hátamon, de így volt.. Mindenhol. Ahogy ismét megcsókolt, kicsit hátradöntött, úgy ölelte derekamat, kezeimet átkulcsoltam nyakánál, hátulról hajába túrtam.

- Elképesztő vagy! – sóhajtotta ajkaimba, végigsimítottam arcélén, ajkamra harapva meredtem mogyoróbarna szemeibe.

- Nem akarom, hogy elmenj.. – hunytam le szemeimet, elmosolyodott.

- Keith, még itt vagyok! – jobb kezével maga mögé nyúlt a polcra, levette róla a bordó tubusos tusfürdőt, közelebb húzott magához. Hátam mögött nyomott jobb kezébe, majd eldobta és egy csókot lehelve ajkam sarkába megfordított ölelésében. – Engedd, hogy egy kicsit… - kezeit összesimította testem előtt, felhabosította a krémet, majd vállamra nyomta kezeit. – Kényeztesselek! – rejtette arcát nyakamhoz, egy hosszú puszit lehelt rá, majd kezeit végigcsúsztatta karomon, és elöl hasamra simította. Akaratlanul feszült meg minden porcikám, ahogy testemen kalandozó kezeire koncentráltam, térdem megfeszült. Fejem hátrahajtottam vállára, kezeivel végigdörzsölte karjaimat, hasamat, majd lehajolt, újra nyomott és hátamra simította őket. Ujjaival mintákat rajzolt rá, majd mikor megunta, csípőcsontomra tapasztotta kezeit és hátulról magához húzott. Gerincemen végigfutott egy különös érzés, ajkamra haraptam. – Keith! – suttogta, arcát nyakamhoz rejtette.

- Hm? – fordítottam felé fejemet, szemeimet erősen zártam össze. Bal keze alhasamra csúszott, majd combom vonalán belső combomra. – Sosem veszem le a karkötőt! – suttogta nyakamba, meleg lehelete csiklandozta bőrömet, jobb kezemet felsimítottam nyakán, hátulról hajába túrtam.

- Ajánlom is.. – mosolyogva pillantottam rá, combomba markolt, derekamnál fogva a vízsugár alá állított, megfordított ölében, kezeimmel átkulcsoltam nyakát, mosolyogva néztem fel rá.

- Tudod, mit imádok? – húzta végig gerincemen ujjait, lehunytam szemeimet.

- Nem. – nyaltam meg ajkaim, fejem hátra kellett hajtanom, hogy felnézzek rá. – Mit? – mosolyodtam el, mellkasára simítottam a kezem.

- Amikor mosolyogsz. – ujját végighúzta ajkam vonalán, tekintetével keze irányát bűvölte. – Gyönyörű vagy! – ajkamra egy halvány mosoly fagyott, hátamat a csempének döntöttem, hozzám préselődött. Kezével elzárta a vizet, felállítottam vizes haját. – És mikor.. – felkuncogott, egy pillanatra összeszorította szemét, majd vigyorogva nézett rám. – „Justin, kérlek!” – utánozta le a hangomat. – „Justin, gyere már!” „Justiin” „Justin, ez micsoda?” „Justin segíts már” „Justin, fejezd be” „Justin csináld már”.. – fejét forgatva vigyorgott rám, mellkasára ütöttem.

- Nem is szoktam ilyet mondani.. – húztam fel orromat, felvonta szemöldökét.

- Tényleg nem? – vigyorogva hajolt közelebb, orrát enyémnek érintette, majd arcomhoz csúsztatta, fejét elfordította. Lassan kezdtem bólogatni, vártam, hogy megcsókoljon, de nem tette. Elnyitotta ajkait, mikor közelebb hajoltam, hátrébb húzódott. – Biztos?

- Justin, kérlek, csináld már! – markoltam tarkójánál hajába, elvigyorodott. – Nem vicces… - suttogtam ajkait kémlelve. – Justin! – morogtam, miután nem figyelt rám. – Gyere már! – röhögve rejtette arcát nyakamba, összeszorítottam ajkaimat. – Most min nevetsz? – kérdeztem mélyet sóhajtva, a mennyezetet kezdtem kémlelni. Szívem hevesen felvert, ahogy kezét lejjebb csúsztatta derekamról, ahogy megnyalta ajkát, megnyalta a nyakamat is, elmosolyodtam.

- Semmin! – nézett fel hirtelen szemeimbe, homlokát arcomnak döntötte. – Semmin! Hihetetlen vagy! – mosolyogva nyomott egy puszit ajkaimra, majd hátranyúlt a kabin ajtajáért. – Mehetünk? – mosolyogva nézett rám, bólogatni kezdtem. Kinyitotta, hajamból kicsavartam a vizet, lehajoltam hajgumimért, kilépett a fürdőszobaszőnyegre, dereka köré tekerte törölközőjét, csücskét betűrte, majd bal kezével hátratartotta az én törölközőmet. Kiléptem én is utána, hátam mögött átdobta, majd két szélébe markolva, közelhúzott magához és átkötötte az ő háta mögött. Mosolyogva húztam le csuklómról hajgumimat, egy kontyba kötöttem vele hajamat, egy csókot nyomott államra, lehajolt, felkapott. Egy halk sikoly hagyta el ajkaimat, röhögve rakott rá a pultra a tükör elé, a törölköző leesett rólam, az ölembe hullt, kezeimmel eltakartam mellemet, közelebb lépett. Kezeit derekamra simította, közelebb hajolt. Mélyen szemeimbe nézett, bal kezével kezemért nyúlt, lassan húzta el mellemtől. Feszélyezve éreztem magam, zavarban voltam, tekintete égetett. Arcom tenyereimbe rejtettem, halkan felkuncogtam. Karjaival hátul derekamért nyúlt, előrébb húzott a pulton, ágyékát enyémnek préselte, lábaimat átkulcsoltam derekán.

- Sosem voltam még ilyen helyzetben! – nagyot nyeltem, ajkaimat megnyaltam, ahogy arcát nyakamba rejtette, bal kezét felsimította hasamon, majd halványan mellemre simította, gyengéden belemarkolt, a mozdulattal egyszerre csókolt bele nyakamba.

- És tetszik? – kérdezte suttogva, fejem hátrahajtottam, másik kezével még közelebb húzott magához.

- Nagyon.. – sóhajtottam, bal kezemmel hajába túrtam, jobb kezem mellemen lévő kezére simítottam. Mosolyogva nézett szemeimbe, kezével még mindig mellemet markolva simított végig rajta hüvelykujjával, majd lassan elhúzta, ujjainkat összefonta. Telefonja megcsörrent a pulton mellettünk, szemeimbe nézve engedte el derekam és nyomta ki, majd egy puszit nyomott szám sarkába. – Ki volt az? – kérdeztem halkan, végigsimítottam kulcscsontján, felkarjaiba markoltam.

- Nagyapa. Hogy ne aludjak el.. – rántott vállat, majd derekam után nyúlva leemelt a pultról. – Gyere.. – kapta fel telefonját, belépett a fényképező módba, majd a tükör felé fordult. Bal kezemmel letöröltem róla a párát, mosolyogva álltam hátrébb, hogy le tudja fényképezni magát, de bal kezével visszarántott. Arcát egy pimasz mosollyal nyújtotta felém, lábujjhegyre állva, alkarjába markolva nyomtam egy puszit arcára, amit sikeresen le is kapott.

- Ezt sehova! Hallod? – mutattam rá, igyekeztem elővenni a leghatározottabb arcomat, vigyorogva bólogatott, közelebb hajolt.

- Csak a telefonomban lesz.. – suttogva rakta le a pultra, majd nyúlt a törölközőért, körbetekerte rajtam, mellemre egy csókot adva tűrte be a csücskét, majd közelhúzott magához.  – Keith… - sóhajtotta, lehunyta szemeit.

- Igen? – egy lépéssel közelebb álltam, derekánál törölközőébe markoltam, ujjammal csupasz hátát cirógattam.

- Gyere velem! – mélyen szemeimbe nézett, torkom elszorult kétségbeesett tekintetétől. Pár pillanatig álltam tekintetét, majd elkaptam a fejemet.

- Nem lehet.. – suttogtam, lepillantottam a padlóra. – Tudod jól… Nagyon kevés időm van! Justin, most nem mehetek! – néztem vissza rá, megnyalta ajkait.

- Kell neked az a bemutató? – kérdezte halkan, összevont szemöldökkel néztem rá. – Úgy értem… Believe elő koncertek vannak. – lehunyt szemekkel rázta meg a fejét. – Lehetnél az én táncosom is, ha táncolni akarsz…

- Nem! – leheltem, tekintetem kulcscsontjára csúszott. – Csábító ajánlat és valahol szeretném is… De nem lehet! Kell az a bemutató Justin.. Egyetemre kell járnom! – tudtam, hogy akármennyire is győzködném, nem fogja megérteni. De nem csak ezért.. Nem akartam a táncosa lenni. Ezt ő sem gondolhatta komolyan. Nem tudok hip-hopozni. Túl merev vagyok hozzá, és szerencsétlen is betanulni… a másik meg.. Nem nagyon szoktam másik táncosokkal együtt gyakorolni. Viszont náluk biztosan kötelező lenne. Nem akarok tőle függeni… Legalábbis egy bizonyos mértékig de… de kell nekem, azaz egyetem. Még azok a mogyoróbarna, szomorúan csillogó szemek sem tudnak meggyőzni arról, hogy nem kell. Mert kell.. Erre vártam és edzettem egész életemben. Nem dobhatom el… Még miatta sem! Bármennyire is nagy a kísértés..

41. /Ő a helyemben elhúzott volna itthonról*/

- Psszt – emeltem egy pillanatra mutatóujjam ajkaihoz, még levegőt is elfelejtett venni, olyan csöndben maradt. Lehunytam szemeimet, halk sikolyokat hallottam a lépcső felől, Justin elvigyorodott. – Basszus.. – homlokom arcához döntöttem, zavartan köszörülte meg a torkát, megnyalta ajkait.

- Mit is mondtál? Hány éves? – kuncogott hajamba, bal kezemmel a kanapé anyagát kezdtem kapargatni.

- Tizenhat..

- Jól megy a sora! – röhögött fel, tenyerembe temettem arcomat.

- Mit szólnál, ha most inkább… - mutattam a bejárati ajtó felé, megrázta a fejét.

- Szerintem mindjárt végeznek! – röhögött fel, vállába bokszoltam.

- Ne szórakozz már! – nevettem fel én is, szám elé tapasztottam a kezem. – Akkor menjünk a szobámba, zárjuk magunkra az ajtót és kapcsoljunk zenét. Mit szólsz?

- Van LMFAO-d? – kérdezte hunyorítva, mélyet sóhajtottam.

- YouTubeom, mint mindenkinek? – jelentőségteljesen nézett rám, nagyot bólintott, megfogta a kezem és felhúzott.

- Mi van, ha meghallják, hogy itthon vagyunk? – kérdezte halkan a lépcső felé menve, lábával félrerúgott egy hófehér magas sarkú csízmát, megrántottam a vállam.

- Akkor majd Dylan le fog mondani az élvezetről.. – kuncogtam fel, hátára tapasztottam kezeimet és tolni kezdtem felfele.

- Hohóó.. – állt meg a lépcső tetején, reflexből tapasztottam tenyerem ajkára, ugyanis Dylan ajtaja előtt álltunk. Kezemet lehúzta szájáról, válla fölött hátra lesett. – Tetszik az a melltartó! – mutatott a kilincsen lógó neon zöld csipkés darabra, hogy nevetésem elfojtsam, vállába rejtettem arcomat. Hátranyúlt, derekamnál fogva magához húzott és végiglopakodott a folyosón, majd benyitott a szobámba. Ahogy Justin kinyitotta az ajtót, egy hangos női sikoly zavarta fel a ház nyugalmát, röhögve mentem be a szobámba és csuktam be az ajtót.

- Szerinted a riporterek hallották, mielőtt nem jöttünk haza? – hátranézett, miközben leült az ágyra, megrántotta a vállát és elterült rajta.

- Lehet, hogy azt hitték mi vagyunk.. – röhögött fel, leemelte a laptopomat az éjjeliszekrényről, hasára fektette, feje alá húzta a párnámat.

- Még jó, hogy nem az utcára nyílik Dylan ablaka.. – ráztam meg a fejem, a szekrényemhez léptem. Lekaptam magamról a pulcsimat, a fotelra dobtam. – Ne nézz ide.. – morogtam, miközben lekaptam magamról felsőmet is és egy kényelmesebb után kezdtem kutakodni. Gyorsan belebújtam egy egyszerű kékbe, majd hajamat kiengedve fordultam felé. – Azt mondtam ne..

- Későn szóltál! – védekezésképpen felemelte kezeit, majd egy érintéssel elindította az előbb emlegetett együttes nevét, vigyorogva ráztam meg a fejem. – Hol vannak a szüleid? – kérdezte komolyan az órára pillantva a kijelző sarkába. Megrántottam a vállam, ledőltem az ágyra, lábaimat lelógattam, fejem vállára hajtottam.

- Fogalmam sincsen.. Lehet, hogy Dylan kivett nekik egy romantikus szobát. De akkor.. Úristen, Bryan? – ültem fel, hátrafordultam hozzá. Elkerekedett szemekkel bámultam rá, értetlenül nézett vissza rám. – Ugye Dylan nem a saját öccse füle hallatára szexel? – morogva álltam fel, Justin csak röhögött egy sort, feltéptem az ajtót, egy fintort vágva a jóleső sóhajokra lépegettem Bryan szobaajtaja felé. Mutatóujjammal belöktem, hirtelen síri csönd lett, csak a zene borította be az egész emeletet, felkapcsoltam a lámpát. Öcsém ágya bevetve, és ő nem volt sehol. Hajamba túrva indultam vissza, majd’ szívbajt kaptam, amikor kinyílt az ajtó, Dylan zilálva lépett ki rajta, kipirult arccal, kócos hajjal. Az ajtófélfámnak támaszkodtam, kezeimet átkulcsoltam magamon.

- Ő, szia! – vigyorogva vonta össze szemöldökét, biccentettem. – Anyuék Reginába mentek a nagyihoz! – ajkába harapva próbálta visszafojtani nevetését, de aligha ment. Bólintottam.

- Velünk vacsorázik? – intettem kezemmel az ajtaja felé, megrázta a fejét, felsóhajtott.

- Ugye tudod? – húzta el a száját.

- Most viccelsz? – hitetlenkedve röhögtem fel. – Nem vagytok halkak.. – fejemet rázva löktem be a szobám ajtaját. – Meg gondolom, nem te hordasz melltartót..

- Mi lenne, ha én főznék vacsit? – hangja az egekbe szökött, röhögve mutattam ki hüvelykujjam, hogy benne vagyok, majd becsuktam az ajtót.

- Tudod, mit mondok? – dobta félre az ágyam fejrészéhez a laptopomat Justin, megtámaszkodott alkarjain és úgy nézett rám. Megrántottam a vállam, kíváncsin tekintettem rá, miközben ablakomhoz sétáltam, hogy kinyissam. -  Hogy túl lazán veszed ezt az egészet…

- Milyen egészet? – fordultam felé, miközben elhúztam a függönyt, ajkait megcsücsörítette, fejét hátrahajtotta, hogy láthasson.

- Hát tudod.. Az öcséd a szomszédszobában szeretkezik, te meg tök lazán járkálsz, és nem érdekel ez az egész… - hunyorogva nyitottam ki az ablakot, majd ültem le mellé az ágyra. Kezemet megtámasztottam feje mellett, lehajoltam hozzá.

- Azt mondod, csatlakoznom kéne? – vontam fel szemöldököm, elvigyorodott. – Hármasban kéne nyomnunk, igaz? Neki még úgyis meg kell csinálni azt a listát az egyetem előtt… Csatlakozol te is? – simítottam végig mellkasán, felröhögött. Finoman meglökte a vállamat, felült, én elhasaltam az ágyon.

- Ne csináld már! – a zene leállt, felé néztem. – Tudod, hogy nem úgy értettem.. – egy pillanatra megállt. – Én csak azt mondom, túl laza nővér vagy… Szerinted Dylan fordított esetben elnézné?

- Szívem.. – emeltem fel a fejem, oktatón néztem rá. – Dylan fordított esetben elhúzott volna otthonról..

- Vagy rátok nyitott volna és leszedte volna rólad a srácot… Vagy kiszedte volna belőled. Melyik tetszik jobban?- kezem arca elé helyeztem, fintorogva ültem fel.

- Ne folyjunk bele ebbe! – ráztam meg a fejem, lenyúltam földön heverő táskámért és előhúztam belőle a telefonomat és Justinra pillantottam. – Anyáék a nagyinál vannak, Reginaban. Maradsz éjszakára? – egy pillanatra felvonta szemöldökét, végignézett rajtam, majd bólogatni kezdett. Amint eljutott az agyamig, hogy kicsit félreérthető helyzetbe hoztam magam, lesütöttem szememet, próbáltam leplezni, hogy vérem arcomba szökött, tárcsázni kezdtem a pizzériát.

- Nem díjaznám, ha Dylan tényleg megtenné, amit az előbb mondtam.. – nyúlt ismét laptopom felé, kerek szemekkel pillantottam fel rá.

- Hanyagolnánk a témát? – kuncogtam fel, fülemhez emeltem a telefont. – Ha mást nem.. – ajkamba haraptam. – Majd bezárjuk az ajtót.. – szeme felcsillant, fellesett a monitor mögül rám, röhögve löktem meg a lábát. – Rendelsz? – tartottam felé a telefont, kivette a kezemből és abban a pillanatban beszélni kezdett. Elmutogattam neki, hogy mindjárt jövök, és behajtottam magam mögött az ajtót. Dylan szobájához sétáltam, már a melltartó és a cipők is eltűntek a lépcsőről és a folyosóról, bekopogtam. – Dylan… - szóltam be halkan, nem akartam megzavarni semmit, ha még esetleg.. khm, játszadoznának egymással.

De tévedtem. Egy tündéri arc nyitott ajtót, apró, karcsú testalakkal, rövid, vékonyka lábakkal, zavartan mosolygó arccal. Fekete, rövid haja össze-vissza állt feje tetején, akaratlanul szökött arcomra egy mosoly félénk pillantásától, öcsém ingje combja közepét verdeste, beszédre nyitottam a számat, de inkább visszafogtam magam.

- Szia! – kuncogtam fel, jobb tenyerembe rejtettem arcomat, majd egy lépést hátráltam. – Dylan itt van? – kérdeztem visszafojtva nevetésem, arca kipirult, megrázta a fejét.

- Szia! – egy pillanatra elnézett, majd villámsebességgel kapta felém tengerkék szemeit. – Azt mondta lemegy vacsit csinálni.. – mutatott a lépcső felé, megnyaltam ajkaimat, halántékomat masszírozva fordultam el tőle.

- Bocsáss meg! – kezdtem bólogatni és leléptem az egyik lépcsőfokról. – Azt hiszem, beszélnem kell vele… Mármint.. – néztem hátra rá, tekintetem akaratlanul is siklott végig lábain, hogy mennyire irigyeltem értük. Ajkaimat összeszorítva fordultam meg, majd siettem le a lépcsőn, és egy pillanat alatt a konyhában termettem. – Justin rendelt pizzát, menj fel a barátnődhöz és enyelegjetek még.. – fintorogva ültem le az egyik bárszékre, megrázta a fejét.

- Nézd.. – könyökölt rá a pultra, elnézett a lépcső felé, majd szemeimbe nézett. – Pixie nem a barátnőm! – motyogta, majd akadozva sóhajtott fel. – Ő csak egy… barát. – vonta össze szemöldökét, alátámasztottam fejem a kezemmel.

- Egy barát, akit dugsz? – kérdeztem a kelleténél kicsit hangosabban, megköszörülte a torkát, elnézett mellettem.

- Bocsi, ha megzavarok valamit.. – jött le Justin a lépcsőn, nadrágját derekánál fogta. – Csak inni jöttem. – pillantott rám, majd Dylanre.

- Na és veled mi a helyzet? – hajolt át a pulton, hogy csak én hallhassam. – Ne mondd, hogy Justin nem dug téged…

- Ami azt illeti.. nem. – ráztam meg a fejem, és mélyen szemeibe néztem. – De, ha dugna is, elhiheted, hogy tekintettel lennék rátok…

- Honnan a faszomból kellett volna tudnom, hogy itthon vagy?

- Higgadj le, haver! – röhögött fel Justin, elénk rakott két poharat és töltött az iceteából. – Nem dugom Keithet! – rázta meg a fejét, majd zavartan pillantott rám, megforgattam a szemeimet.

- Mit szólnátok hozzá, ha ejtenénk ezt a témát, megvárnánk a pizzát, megvacsoráznánk, mindenki elmenne fürdeni aztán soha. többet. nem. beszélnénk. erről? – kérdeztem szótagolva az utolsó pár szót, a fiúk egymásra néztek, majd hevesen kezdtek bólogatni. – Én is így gondoltam…

**

Vizes hajamat törölgetve léptem be a szobám ajtaján a fésűvel a kezemben, a szobában halvány fény honolt. Az éjjeliszekrényemen világított csak a laptopom, Justin bebújt az ágyamba, már előttem letusolt. Többet nem is került fel a szex téma vacsinál, hála Justinnak.. Ügyesen kibújt minden furcsán kezdődő kérdés után és Pixie felé vitte az irányt. Kérdezősködött róla, miután Pix teljesen megnyugodott.. Volt egy kisebb rohama, hogy Justin a lakásban van, meg kellett ígérnie, hogy nem mondja el senkinek, hogy éjszakára is itt maradt, de ki se mondtuk, csak mentegetőzött, hogy senkinek.

A törölközőt a radiátorra terítettem, levettem a fűtést és felmásztam mellé az ágyba. Felemeltem jobb karját, a takarót is, és bebújtam alá, fejem vállára hajtottam.

- Mit nézel? – kérdeztem halkan, tekintetem a képernyőre szegeztem, jobb kezem mellkasára simítottam.

- Dirty Dancing 2. – mosolygott felém, felnéztem arcára. Bal kezével megnyomta a space-t és felém nézett ő is.

- Oda kell adnom valamit.. – mosolyogva ültem fel, nyúltam át rajta és húztam ki az éjjeliszekrényem fiókját. – Már nagyon régen csináltam, még valamelyik este, mikor megígértem.. – húztam elő egy papírt és felé tartottam. Felült, elvette. Hátát a falnak támasztotta, mellkasára vont és úgy tartotta, hogy mindketten lássuk. Kinyitotta a fehér borítékot és egy sötét bordó, kartonból hajtogatott üdvözlőkártyát vett ki. Kíváncsin ült fel, elhajoltam tőle, leültem mellé törökülésbe és ajkamba harapva néztem arcán reakcióit.

- Keith.. – szemei felcsillantak, ahogy kinyitotta a kézzel készített, megrajzolt, néhol ollóval alakított meghívót a fellépésemre. – Ezt te csináltad? – felém kapta a fejét, hevese kezdtem bólogatni.

- Megígértem.. – felemeltem jobb kezemet, mutató ujjamat bedugtam Dylantől kölcsönkapott pólója ujjánál és vállát kezdtem cirógatni. Fejemet oldalra döntöttem, szemeivel olvasni kezdte a kis idézetet, amit aranyszínű tollal írtam a belsejébe. Még egy balettcipőt is ragasztottam a szöveg alá. Személyre szabtam.

- Ezt.. Soha. Életemben. Nem. Fogom. Elveszíteni! – csukta össze lassan szótagolva a mondatot. Pár pillanatig bűvölte a borítót, amin egy táncoló lány körvonalas alakja volt, míg én arcát kémleltem ugyanúgy, csillogó szemekkel. – Köszönöm. – pillantott rám, megnyaltam ajkaimat, lehunytam a szemeimet, megráztam a fejem.

- Semmisé.. – nyitottam volna ki ismét szememet, de ahogy megtettem, ajkait enyémekre nyomta. Bal kezét derekamra csúsztatta, karjaimmal körülfontam a nyakát, így simultam hozzá.

- De! Igen is, fontos! – súgta ajkaimba egy heves csók után, megköszörültem a torkomat, pirulva húzódtam el.

- Szívesen. – mondtam végül, ajkába harapott, féloldalasan elvigyorodott. Elhúzódott tőlem, a meghívót az íróasztalra dobta, majd visszahúzódott hozzám.

- Kikísérsz holnap a reptérre nagyapával, ugye? – megfogta derekamat, magával szembe húzott, lábaimat széttártam, szemből ölébe húzott.

- Ez most kérdés volt? – lendítettem át jobb karomat nyakán, hajába túrtam ujjaimmal, furcsán mosolyodtam el.

- Nem, kijelentés. – közelebb hajolt, orrát pimaszul enyémnek nyomta, hevesen kapta be felső ajkam. – Feküdjünk le.. Korán kell kelni.. – súgta. Megráztam a fejem, hajába markoltam, lehunytam szemeimet, megcsókoltam. Nevetve simította tenyereit derekamra, kicsit rászorított, ahogy kezdtem hátrafelé dönteni az ágyon. Lábaimat felhúztam, derekánál fogtam közre testét combjaimmal, teljesen belesüppedtünk az ágyneműbe. A laptopom fejünk mellett a párnámon pihent, fél szemmel kilestem. Jobb kezemmel lecsuktam a laptopot, majd visszahunytam szemeimet és tovább folytattam a csókot. Hirtelen megfordított, hallottam, ahogy laptopom koppant szőnyegemen. Még szerencse, hogy takaróm félig lelógott, így valószínűleg nem esett semmi baja. Hirtelen maga alá küzdött, kezeivel megtámaszkodott mellettem, megemelkedett. Mindössze csípőnknél és ajkunknál értünk össze. Lábaimat összefontam derekán, derekamat akaratlanul kezdtem mozgatni, gerincemen átfutott a bizsergés, ajkába haraptam.

- Aludjunk.. – sóhajtottam fel, kezeimet vállaira simítottam. Lassan elszakadt ajkaimtól, homlokát enyémnek döntötte, hangosan szuszogott. Testét lassan engedte rám, arcomat nyakába rejtettem. Éreztem minden megfeszült izmát, vágyait visszafogta, csak szuszogott nyakamba. Kontrollálnia kellett önmagát, hogy ne folytassa az előbb elkezdett dolgot, miszerint, biztos nem lenne jó vége. Nem szóltam semmit. Nem folytattam.

Szorosan öleltem karjaimmal hátát, ujjaimmal apró barázdákat rajzoltam lapockáján és végig gerince vonalán. Lassan bújt ki ölelésemből, mellém, az ágyra. Leoltotta az éjjeli lámpát, bebújt a takaró alá, feltartotta, derekam után nyúlt és magához húzott. Megnyugtatás szerűn bújt hozzám, amilyen szorosan csak tudott, megfeszült tagjaimat lassan engedtem el és rejtőzködtem mellkasához.

***

Síri csönd volt. Nyomasztott a csend és a sötétség. Csak néztem, kitágított szemekkel a mennyezetemre, takaró alatt éreztem hosszú ujjait pihenni bal csípőcsontomon, valamint lélegzetvételét nyakamban. Felsóhajtottam. Hátamon feküdtem, már egy jó ideje fent lehettem. Előbb néztem az időt, hajnali 1 óra volt. Lassan kitakargattam magamat, lábaimat lecsúsztattam a talajra, Justin keze után nyúltam, lassan teste mellé fektettem. Feloltottam az éjjeli lámpámat, az író asztalomra tettem. Elfordítottam, hogy ne világítson az ágyra, majd a szekrényemhez mentem. Felnyújtózkodtam a tetejére, és levettem rég nem látott fehér, műanyag dobozomat. Lassan raktam le az asztalom fa lapjára, komótosan leültem székemre, elkötöttem hajamat és csillogó szemekkel emeltem le dobozom tetejét. Megláttam a több száz színben csillogó gyöngyeimet és harsány színű fonalaimat. Elöntött a láz..

40. /Mi lesz holnap..*/

Ahogy beültem az anyósülése, egy győztes mosoly ült ajkaimra. De ahogy eszembe jutott Dylan, hirtelen eltűnt arcomról. Ijedten kutattam telefonom után, írtam neki egy sms-t.

- Minden rendben? – kapta felém Justin a fejét, nem néztem rá. Miután rányomtam a küldésre, belecsúsztattam a telefont a zsebembe és kinéztem a szélvédőn. A hó lassan szálingózott, gyönyörű látvány volt így a naplementében.

- Igen. Ha lehet ezt mondani.. – motyogtam, nagyot nyeltem, lehunytam szemeimet.

- Keith.. – érintését éreztem meg bal combomon. Szemeim kipattantak, szemrebbenés nélkül figyeltem masszírozó ujjait, ahogy egyre jobban halad belső combom felé, majd felfele. Lassan kezemet az övére simítottam, megállt simogatása. Rámarkoltam készfejére, ráharaptam alsó ajkamra, megráztam a fejemet.

- Ne! – suttogtam. Felemeltem kezét, visszatettem a sebváltóra. Meleg tenyere helye hirtelen hűlt ki, kellemetlen érzés volt. De muszáj volt..

- Miért csinálod ezt velem? – lassan felemeltem a fejemet, felé fordítottam. Nem akartam, de képtelen voltam szemeibe nézni.

- Mit? – kérdeztem vissza nyugodtan, halkan. Belül majd’ szétszakadt a szívem kétségbeesett szemeit látván. Nagyot sóhajtott, megnyalta ajkait, előre pillantott, megállt az autóval, majd visszanézett rám. Közelebb hajolt, kezét derekamra simította a sebváltóról, közelebb húzott magához és arcát azonnal nyakamba rejtette. Felsóhajtottam hirtelen, szemeim kipattantak, reflexszerűen hajtottam hátra a fejemet és a kocsi mennyezetét kezdtem nézni. Jobb kezemet felemeltem, a szürke kárpitra simítottam, körmeimet végighúztam az anyagon, ahogy nyelve masszírozta a bőrömet. Jobb keze derekamat markolgatta, bal kezét levette a kormányról és a lábamra simította.

- Tudom, hogy te is kívánsz, Keith.. – súgta nyakamba. Lassan halad fel fülemig, lehunytam szemeimet, kezeimet vállaira simítottam, nagyot nyeltem. A hasam egy görcsben volt, teljesen hozzám simult, oldalamat már vágta a sebváltó, de kit érdekelt? Borzasztó jól csókolgatta nyakamat és államat.

- Justin.. Kérlek.. – nagyot nyeltem. Éreztem, ahogy fogai közé vette bőrömet, bal kezével combomat kezdte simogatni, belemarkolt. – Fejezd be.. – alig jött ki hang a torkomon, élesen sóhajtottam fel, mikor megéreztem, bőrömet szívni kezdte. Erősen. Jobb kezem akaratlanul nyúlt felé, hajába markoltam, egy halk nyögés szakadt fel belőlem, csókolgatva engedte el bőrömet fogai szorításából, hirtelen kapta el tőlem fejét, szívem egy pillanatra kihagyott. Ziláltan fordítottam felé a fejemet, erősen harapdálta ajkait, erei kezein kidudorodtak, ahogy a kormányt szorongatta. Torkom elakadt hevesen dobogó szívemtől, akaratom ellenére sem tudtam másra gondolni, csak arra, hogyha két másodpercen belül nem néz rám, letámadom, végigcsókolom az ajkát, arcát, nyakát, majd lejjebb… De mielőtt elkalandozhattam volna, egy éles kanyart vett be, a kocsi kerekei súrlódását összezárt szemekkel nyugtáztam, hirtelen megálltunk, behúzta a féket. Két kezét derekam köré simította, felnevettem a hirtelen rántástól, ölébe húzott. Jobb lábamat átemeltem övéin, félénken pillantottam szemeibe. Lehunyta őket, ajkai résnyire elnyíltak, mélyeket lélegzett. Felnyújtotta nyakát, egy csókot nyomott bőrömre, majd ajkát végighúzva államon haladt ajkaim felé. Matatni kezdett az ülés mellett, hirtelen dőltem előre, ő hátra, fejem mellkasára esett, felkuncogtam a hirtelen eséstől, hajamba markolva szorított magához. Éreztem, hogy mellkasa rázkódik, hallottam halk nevetését, arcát hajamhoz rejtette.

- Egy idióta vagy! – röhögött bele, ajkamba harapva kuncogtam, felemeltem a fejem. Homlokom egy pillanatra övének döntöttem, nem hagyott időt rá, hogy elhúzódjak, azonnal megcsókolt. Kezemet mellkasára simítva próbáltam elhúzódni tőle, de magam sem akartam, hogy le kelljen szállnom róla. Lejjebbcsúszott az ülésen, ágyéka enyémnek feszült, tompán ajkaiba nyögtem. Kezeivel derekamat markolászta, gyengéden megcsókolta felső ajkam.

- Kérlek.. – húztam el a fejem, bal kezével állam után nyúlt ujjaival a megfelelő pózba tartotta a fejem, hüvelykujjával végigsimított arcomon. Ajkaim parancsolás nélkül váltak el és engedelmesen csókoltam neki vissza.. Illata megütötte orromat, ahogy elrántotta arcát tőlem, nyakamba nyögött. – Justin.. – kértem halkan, mikor ajka megtalálta az enyémet, mindent elfelejtettem. Kezeim egy pillanatra arcára siklottak, majd jobb kezemmel tarkójába markoltam, ballal jobb felkarját szorongattam.

- Hm? – sóhajtotta ajkaimba, kezeim ölébe hullottak, nagy erőfeszítések árán nyakára simítottam őket. Kérlelő szemekkel pillantottam az övéibe, ajkait enyémre nyomta, lágyan csókolt meg. Kezei combjaimra siklottak, beléjük markolt, simogatni kezdte őket.

- Ne csináld.. – suttogtam, mikor keze fenekemre tévedt, olyan idegen volt nekem ez az egész helyzet. Mielőtt keze után nyúlhattam volna, oldalt combomra simította, száját ismét nyakamra nyomta.

- Sajnálom.. – suttogta pár gyengéd csók között, jobb kezem akaratlanul markolt hajába, ahogy szívni kezdte, szemeim abban a pillanatban csukódtak le, mélyen beszívtam illatát. Zihálva érintette ajkát enyémnek, nem csókolt meg, lassan lélegzett. A levegő szinte felforrt körülöttünk, gyakorlott mozdulatokkal bújtatott ki a kabátomból majd a pulcsimból. Mellkasára vont, arcom nyakához bújtattam, tarkómat markolgatva szorított magához. – Befejeztem.. – suttogta abban a pillanatban, ahogy keze megint vándorútra indult testemen, majd hirtelen állt meg.

- Ne, csak most ne! – emeltem fel a fejem, mohón kaptam ajkai után, éreztem, ahogy mosolyogva csókolt vissza. Bal kezével hátul markolt combomba, felsóhajtottam.

- Keith? – jobb kezét nyakamra simította, lassan nyitottam ki szemeimet. Félénk tekintetétől szívem összeszorult, nagyot nyelt. Figyeltem ajkai mozgását, egy pillanatra lehunyta szemeit. – Tudom, hogy nem a legjobb időzítés.. – rázta meg a fejét, hüvelykujját lágyan kezdte járatni arcomon. – Hidd el, semmi kedvem hozzá, de.. – egy pillanatra elhallgatott, a levegő megfagyott bennem. – Vissza kell mennem! – pár pillanat múlva elérte a kívánt hatást. Éreztem, ahogy arca elhomályosul előttem, erősen ajkamra haraptam. – Scooter nem engedett el..

- Mi? – kérdeztem suttogva, ajkát bűvölve. Leragadtam az előző mondatánál, felkarjánál dzsekijébe markoltam. – Vissza? – pillantottam fel szemeibe, nagyot bólintott.

- Csak négy hét. – rántott vállat, ellöktem magam az üléstől, felültem ölében, úgy néztem le rá. – Keith.. – ült fel utánam, nagyot nyeltem. – A fellépésre visszajövök! Ígérem! – hajam alá nyúlt, lassan húzott közelebb magához egy puszit nyomott szám sarkába.

- Az már csak háromhét.. – suttogtam halkan, mélyet sóhajtott.

- Tudom, de itt leszek! Ígérem! – mélyen szemeimbe nézett. Lassan kezdtem rázni a fejem.

- Ne menj el… - ujjaimat átkulcsoltam tarkóján, elhúzta a száját. Nem szólt egy szót sem, hajamba túrva hajtottam le a fejem. Átölelte derekamat amennyire csak tudta, türelmesen várta válaszomat. – Jól van! – suttogtam szemeibe pillantva, kezével hátranyúlt, visszahúzta az ülést. – De ígérd meg, hogy felhívsz! – suttogva hajoltam hozzá közelebb, mosolyogva harapott ajkába, homlokát enyémnek döntve kezdett bólogatni.

- Minden este. – vigyorodott el, kezeimet mellkasára simítottam, belemarkoltam sötétszürke pulóverébe. – Webkamera.. – harapott alsó ajkába, elhúztam homlokától fejemet, arcomat nyakába rejtettem.

- Mikor indulsz? – súgtam nyakába, kezeimet vállaira simítottam, belepusziltam nyaka tövébe, megborzongott.

- Holnap reggel. – kezeit hátamra simította, jobbját levezette derekamig, elálló melegítőmbe dugta, fenekem fölé simította ujjait.

- Hiányozni fogsz, Justin.. – remegett meg a hangom, mélyen szívtam be illatát, lassan engedtem ki.

- Te sokkal jobban. – bújt nyakamhoz. Egy pillanatra kinyitottam szemeimet, jobb kezemet hátravezettem tarkójához, rövid haját kezdtem piszkálni, ismét lehunytam szemeimet. – A telefon nem elég.. – motyogta, majd nagyot sóhajtott.

- De több mint a semmi. – lassan elhajoltam tőle, kezeit oldalt csípőmre simította. Jobb kezemmel betakartam fél arcát, hüvelykujjammal szeme alatt kezdtem simogatni. Felesleges volt ellenkeznem, azzal csak még szomorúbb helyzetbe hoznám saját magamat és Őt is. Elfogadtam a tényt. De legalább, nem szűnik meg köztünk minden kapcsolat.. Így egy fokkal jobb! Jó pár fokkal, mint pár éve.

- Menjünk haza. Hozzád.. – felnyújtózkodott ajkaimhoz, egy csókot kért, lehunyt szemekkel csókoltam vissza.

- Van egy kis baj.. – húzódtam el hirtelen. Lehajtottam a fejemet, lefejtettem kezeit derekamról, ajkamba harapva ültem vissza lassan ülésembe. Hajamat fülem mögé tűrtem, felé fordulva néztem fel rá. Értetlenül, zilált tekintettel, kócos hajjal nézett felém, kezeit a kormány aljára simította. – Ellepte pár riporter a házunkat.. – húztam be nyakamat, hunyorítottam, megnyalta ajakit, előre fordította a fejét.

- Megoldjuk. – bólintott. Lehajolt, visszaállította az ülést eredeti helyzetébe, hátranyúlt pulóveremért és kabátomért, ölembe dobta őket. – Kösd be magad és indulunk. – pillantott felém. Egy apró mosolyt küldött felém, majd ismét elindította az autót. A legügyesebben próbált leállni a járdáról, ahova sietségében felparkolt az előbb, hátradőltem az ülésemben és hunyorítva néztem szembe a naplementével, mi erős sárga fényben haladt végig a vékony, hóréteggel fedett utcákon.

Már messziről láttam a járdán ücsörgő fényképészeket, felsóhajtottam. Kicsatoltam övemet, előrébb csúsztam az ülésen, belebújtam pulcsimba, majd kabátomba. Hajamat felkötöttem egy copfba a fejem tetejére, majd táskámat az ölembe vettem.

- Ezek sose mennek el.. – morogtam összeszorított ajakkal.

- Mondtam, hogy megoldjuk! – csapott finoman bal combomra, lassan felnéztem rá. Vigyorogva nézett az útra, végigsimított lábamon. Egyre közelebb értünk a házhoz, a fotósok kíváncsian ébredtek fel és készítették gépüket. – A lényeg az, hogy ne csinálj semmit. Átkarolom a derekad, karolj vissza. Ha megpuszillak, puszilj vissza.. Ha megcsókollak, visszacsókolsz! – állította le a motort, miközben lehajtott fejjel magyarázott, hiszen a vakuk eszméletlenül villantak fel. Egyre hangosabb lett a kiabálás és dörömbölés az ablakon, bólintottam. – Maradj itt, majd én kinyitom az ajtód. – megvárta, míg bólintok, majd egy gyors mozdulattal nyitotta ki ajtaját és csukta be. Végig követtem szememmel, ahogy megkerülte a kocsit, miközben kezével próbált helyet csinálni magának. Fejét teljesen pulóverébe húzta, táskámat szorongattam. Ideért hozzám, kinyitotta az ajtómat, rögtön kezét nyújtotta. Megfogtam, felrántott, erősen magához szorított, jobb karját átlendítette a vállamon, arcát enyémhez dugta. Minél jobban el akart bújtatni a paparazzik lökdösései elől, hogy őt érjék a támadások, de én is megéreztem oldalamnál és fejemnél néha a koppanásokat, ahogy hadonásztak. Ahogy odaértünk a kapuhoz, rögtön bementünk rajta, Justin azonnal be is csukta, így nem jöhettek tovább. Indultunk volna a bejárati ajtó felé, de egy hangosabb kérés megütötte a fülünket.

- Mr. Bieber! Csak egy kérdés! – erős férfihangot hallottunk, azonnal megálltunk. Justin megfordult, én mellé állt, kérdőn néztem fel rá. Elszánt arcot vágott, bőrén és szemében csillantak a vakuk fényei. Kihúztam magam, egy apró mosolyt festettem arcomra. Mégse fessek borzalmasan a fotókon, bármennyire is nem érdekel és utálom őket..

- Parancsoljon. – Justin türelmesebb, és kimértebb volt, mint valaha. A többi riporter és paparazzi csak hallgatott, gépeiket kattintgatták, minden szögből lekapjanak minket.

- Ez a hölgy, Keith Redway? Ő az Ön barátnője? – vágott ismét a közepébe. Arcom megrezzent, felpillantottam Justinra. Kezével derekam után nyúlt, magához húzott, védeni kezdett.

- Nem értem.. rengeteg más kérdést is feltehet. A rajongóimat sokkal jobban érdekelné az elkövetkezendő fellépéseim, mint a magánéletem! Kikérem magamnak.. És legyenek szívesek, nem ilyenekkel zargatni engem a szabadidőmben! Legyenek szívesek elmenni innen, ez itt nem nyaraló, sem olyan hely, ahol nyugodtan tanyázhatnak. Különben, felhívom az ügynököket és egy mondattal vége a munkájuknak.. Köszönöm. – éreztem megfeszülni testét, és karját derekam körül. Hirtelen fordított hátat, engem is magával húzva. A kérdések egy vízesésként folytak össze fülünkben, egészen addig, ameddig meg nem találtam a kulcsomat és be nem estünk a bejárati ajtón a csendes lakásba. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és hátammal az ajtónak dőltem. Kulcsomat visszaraktam a táskámba, ráharaptam alsó ajkamra.

- Istenem. Soha többet.. – ledobtam táskámat, arcomat tenyereimbe rejtettem, lecsúsztam a földre. Fejemet az ajtónak döntöttem, még mindig hallottam a kattogásokat. Lábaimat hanyagul nyújtottam ki magam elé, kezeimet rájuk dobtam. Felnéztem Rá. Levette kabátját, felakasztotta, kibújt cipőjéből, majd felém indult. Leguggolt, majd letérdelt, lábaimat az ő lábai közé vette és kezeimet felemelte.

- Nyugodj meg. Most már elmennek.. – kabátomat kezdte lehúzni kezemről, rongybabaként hagytam magam. Baromira kimerültem, nem tudtam mit csinálni. Csak kémleltem arcát, ahogy koncentrálva húzta le pulóverem cipzárját. – Gyere. – felállt, felhúzott maga után, kabátomat felakasztotta, kibújtam csízmámból. Együtt mentünk be a nappaliba és rogytunk le a kanapéra. Karjaiba húzott, megvilágított minket a lemenő nap az ablakon és függönyön át. Sóhajtva dőltem mellkasának, beleolvastam karjaiba. Kiélveztem a pillanatot, miközben arra gondoltam, mi lesz holnap reggel..

39. /Nem engedhetem el magam...*/

Jól van, lányok... Most jött el az a pillanat, hogy -merészen kijelentem- ; haragszom rátok.. Nagyon! Hihetetlenül! Mi történt? Hm? Mi ez a lankadás a blogon? Csak pár napig nem vagyunk és ez történik? Oké... Legyen így. Minket nem zavar. De azért keményítek.. Igen, én. Nem beszéltük meg, de nem érdekel. Ez most nem. 40(!!!!!!!!) Komi és jön a kövi. Nem lesz? Jó. Nincs kövi. :) 

Lallita

Justin szemszöge

- Utállak titeket, értitek? – üvöltöttem a konyhában állva. Anya a pultnak dőlve bámult maga elé, Scooter szintén.

- Justin mi..

- Hagyjál. – mondta anyának, a mennyezetre néztem, hajamba túrtam. – Nem hiszem el, hogy elüldöztétek! Nem értitek? Fogalmatok sem volt, mennyire fontos Ő nekem! – mutattam az ajtó felé, ahol fél órája Keith lépett ki.

- Justin, ne kiabálj anyáddal! – lépett közbe Scooter, elém állt. Ránéztem, testem teljesen megfeszült. – Hidd el, jobb lesz így! – halkult, kezét jobb vállamra tette. Szemeim elkerekedtek, torkomon akadt levegőm.

- Hogy mit mondtál? – suttogtam mérgesen, összeráncolta szemöldökét, felsóhajtott. Lelöktem kezét vállamról. – Tudjátok mit? – lassan kezdtem hátrálni. Nem voltam már mérges, sem dühös.. nem voltam ideges. Szomorú voltam. Mérhetetlen fájdalmam volt, hogy a lány.. akit azt hittem az utóbbi napokban, sose fogom elhagyni, egy ideig biztosan nem, épp az imént ment el. Sírni támadt kedvem, de nem tettem fiú létemre! – Hagyjatok békén.. – suttogtam. Megfordultam, felfutottam a lépcsőn, egyenesen a szobámba.

Kezembe vettem laptopomat, magamhoz szorítottam, telefonomat zsebembe tettem és felmentem a harmadik szintre. Büszke szobám felé indultam, ahol 2 napja megcsókoltam. Amint beléptem, magam mögött kulcsra zártam az ajtót, csak ÉN jöhetek ide be! Leültem a kanapéra, a laptopomat magam mellé tettem és hátravágtam magam.

- Miért? Miért, bazdmeg? – kiáltottam tenyerembe, betakartam vele arcomat. Hirtelen elöntött a víz és a melegség. Felpattantam, levettem pólómat és a keverőpultra dobtam. Visszaültem a kanapéra, ölembe vettem laptopomat, lábaimat felraktam, hátamat a támlának döntöttem.

Próbáltam elterelni a gondolataimat. Jobb kezemmel a képernyő oldalát fogtam, támasztottam, ballal az egérpadon pötyögtem ide-oda. Alsó ajkamat rágcsálva futtattam végig szemeimet a hírportálok sorain. Felsóhajtottam, tovább mentem. Megakadt bennem a levegő. Vérnyomásom az egekig szökött, ahogy megláttam a szalagcímet. Faképnél hagyták Justin Biebert? Hogy a fenébe csinálják ezt? És már le is fényképezték? Honnan veszi mindenki a nagyobbnál nagyobb marhaságokat? Megnéztem.

A vasútállomás várójában állt. Oldalról közelítettek rá, arca szomorú volt. Több kép is lehet.. Valaki követhette a vonaton is, vagy leadták a drótot a többi újságírónak. Annyira gyűlölöm őket, hogy nem lehet szavakkal megfogalmazni! Ezek ki fogják készíteni Keithet.. Márpedig, én azt nem engedhetem meg! Legalábbis… Nem kellene hagynom.

Keith szemszöge
3 nap múlva

Hajamba túrtam, úgy indultam le a lépcsőn, táskámat a vállamra dobtam, a konyhába mentem. Fél tizenegy volt, anyáék munkában, a fiúk suliban. Egyedül voltam a házban, de valahogy mégsem éreztem egyedül magam. Kihagytam a reggelit, csak megfogtam egy almát és elővettem a pult alól egy üveg ásványvizet, kabátom cipzárját felhúztam az előszobában és belebújtam a cipőmbe. Semmi baja nem volt már a lábamnak. Az égvilágon semmi. Nem fájt, nem is éreztem kellemetlennek, amikor ráléptem. Ahogy a kilincshez nyúltam, megszólalt a csengő.

Egy pillanatra lehajtottam a fejem, mély levegőt véve rántottam ki az ajtót. Számítottam rá, hogy Dylan az, megbeszéltük, hogy találkozunk a színházban, de már így is késésben voltam, de csalódnom kellett. Ahogy kinyitottam az ajtót ezernyi vaku, kamera és kíváncsi tekintet villant az arcomra, egy pillanatra hátrahőköltem, majd összeszedtem magam. Értelmetlen, faggatózó és néhol már bunkó kérdéseiket, fülemet, farkamat behúzva zártam be az ajtót és indultam végig a kerten. Ahogy a kapuba léptek, kérdéseik ezrede halkultak, mikrofonokat dugtak a számhoz, miután azt is bezártam, dobtam egyet táskámon, végigvezettem rajtuk tekintetemet.

- Mikor tudta meg, hogy Mr Bieber csalja önt? – mi van? Szemeim nagyra nyíltak, próbáltam átfúrni magam a tömegen, alig tettem túl magam rajta, alig bírtam úgy lefeküdni végre, és kelni fel, hogy nem vérvörösek a szemeim, erre meg zaklatnak.

- Miért mondta neki, hogy válasszon ön és a karrierje között? – tolta orrom alá a mikrofonját egy rámenős, öreg nő, lehajtott fejjel lépkedtem tovább.

- Keith, várjon!

- Kérem, hagyjanak! – kezemet feltartottam, lehajtott fejjel lépkedtem ki a körükből és olyan gyorsan szedtem a lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam. A rövidebb utat választottam, Dianeék háza felé mentem, szinte futva, de nem néztem fel. Kapucnimat a fejembe húzva rohantam az akaratos és kíváncsi riporterek elől.

Szerencsére, mire az Avon színház sarkára értem nem voltak a nyomomban, felugráltam a lépcsőkön, odaintettem a portásnak és gondolkodás nélkül az iroda felé vettem az irányt. Csak kihoztam onnan a cd-met, tegnap este felhívott, hogy ott hagyta. Csütörtök estére gyakoroljam be az egészet, és a telefonon keresztül –legnagyobb meglepetésemre – hozzátette, hogy vigyázzak magamra, mert szüksége van rám! Hát igazából azt hittem szörnyet halok, ekkora hazugságot még sosem hallottam, de szigorú hangja őszintén csengett.

Mikor bekapcsoltam a zenét, azt hittem összeesek. Szívem olyan erősen kezdett kalimpálni a torkomban, hogy magam sem hittem el. Normális ez? Ezt Lucy komolyan mondja? Dylan értetlenül meredt rám a színpad szélén ülve, törökülésbe húzta lábait, görnyesztett háttal támaszkodott térdein, úgy próbált bíztatni, hogy sikerülni fog. De erre a számra? Lehunytam a szemeimet. Nem táncoltam rá. Először csak végig hallgattam. Éreztem azt a mély kétségbeesést, ami hatalmába kerített, de Dy előtt nem hagyhattam el magam. Mélyeket sóhajtoztam, Justin rekedtes hangja a fellegekbe repített ezzel a dallal, mikor vége lett az utolsó szusszanásnak is, felpattantam. Elpróbáltam rá, és magam is meglepődtem milyen jól megy. Nem tudtam mire vélni, talán jót tett ez a pár napos pihenő a lábamnak is, de csak a végén rontottam el néhány lépést.

***

Már kívülről fújtam a szöveget, Dylan teljesen kivolt. Sokat röhögtünk egész délután, próbáltam elterelni a gondolataimat a magnóból szóló hang tulajdonosáról, és nagy részben sikerült is.

- A francba! – csaptam térdemre, a még mindig üvöltő magnóhoz sétáltam és lenyomtam.

- .. Your chest, girl.. – emelte magasba a kezét csukott szemekkel, majd hunyorogva nézett rám. – Na! – nyafogott. – Pont a legjobb résznél…

- Ne most! – tartottam felé tenyerem, az vizemhez sétáltam, ittam egy kortyot, megtöröltem a szám és a nyújtózkodó Dylan felé lestem.

- Szerintem én elmegyek és hozok egy kávét… Sok munka lesz még veled, úgy is! – intett le, halványan mosolyogva kezdtem bólogatni. – Lehet, hogy beugrok a pizzázóba is. Milyet?

- Margareta. – nagyot pislogtam, megforgatta szemeit. Belebújt fekete dzsekijébe, közelebb lépkedett. Halántékomra nyomott egy puszit, karba tett kezekkel néztem végig, hogy alakja távolodik, majd teljesen felemészti a sötétség.

Miután elment, nagyot sóhajtottam. Az egész csarnokban csönd lett, fejem lehunyt szemekkel hajtottam hátra. Ismét meghúztam a vizemet, majd benyomtam a magnót. A színpad közepére álltam, lehajtott fejjel merevedtem a kezdőpozícióba, majd vártam a helyes ütemet. Nem tudtam másra figyelni, csak arra, hogy arra a számra táncolok, aminek a szövegét suttogta, mikor mellkasomra hajtotta a fejét. Fogaimat összeszorítottam tánc közben, éreztem, ahogy kisebb remegések futnak végig rajtam, el akartam engedni magam. Lihegve álltam meg a tánc felénél, lehajoltam, hajam előre hullott, lépteket hallottam. Azonnal felkaptam a fejem, éreztem, ahogy sötétszőke hajam hátamhoz csapódik, hunyorogva néztem a közeledő alakot. Szívem heves kalimpálásba kezdett, ahogy a lépcső felé vette az irányt, cipője halkan dobogott a megkopott fán, torkom elszorult. Ahogy lassan felszedte a rivaldafény egész alakját, kétségbeestem. Éreztem, amint felfogtam, hogy mi történik, szemeim könnybe állnak. Sokkot kaptam. Mélyeket lélegeztem, hogy nyugtassam magam, egy mozdulattal lenyomtam a magnót, csak zavart zihálásunk törte meg a tomboló csöndet.

- Sajnálom! – fejét rázva kezdett lépkedni felém, kerek szemekkel figyeltem ahogy zsebre dugott kezeit előhúzza és felém nyújtja. Rutinból kezdtem el hátrafelé lépkedni, éreztem, ahogy könnyeim kiesnek szememből és végigfolynak arcomon. – Keith, én annyira… - előttem megállt. A falnak ütköztem, kétségbeesetten bámultam fel rá. Lehajtotta fejét ,fejem mellett megtámaszkodott a falnál. Mellkasa vadul hullámzott, úgy éreztem szívem kitöri bordáimat. Sikítani lett volna kedvem a fájdalomtól, mit szomorú léte okozott.

- Mit keresel itt? – kérdeztem halkan, lélegzetvisszafojtva pillantottam fel arcára, megkeményedett. Minden érzelem ráfagyott, lassan felemelte a fejét, megnyalta alsó ajkát.

- Ne haragudj rám! Hülye vagyok.. – kezdett mentegetőzni, de mielőtt folytathatta volna, mellkasára tapasztottam a kezem, ellöktem magamtól. – Keith!

- Menj el! – engem is meglepett a hisztérika a hangomban, fejem elfordítottam.

- Kérlek hallgass meg! – kezeit lágyan derekam köré simította, szinte azonnal értük nyúltam, elvettem őket onnan.

- Hagyj békén! – suttogtam fejemet rázva, ajkamra haraptam.

- Figyelj rám! – hajamat fülem mögé tűrte, de még mindig nem néztem rá. – Keith, kérlek! – egy kisebb sírógörcs kerített hatalmába, éreztem, ahogy szemeim megint véreresek lesznek, és hallottam forró könnycseppem a padlón elhalni. – Nem gondoltam át! Túl gyors volt és..

- Mennem kell! – mellkasánál fogva hátrébb toltam, mélyet sóhajtva közelebb lépett.

- Hallgass végig! – pillantott arcomra, bal kezével megfogta államat és maga felé fordította arcomat. – Nézz rám… - nem akartam. Lehunytam a szemeimet, nem akartam látni. Hiányzott! Piszkosul… Már ez a négy nap is maga volt a pokol nélküle. De nem engedhettem el magam.. – Keith, nézz rám! – de mégis megtörtem. Ahogy hüvelykujjával végigsimított alsó ajkam vonalán, szemeibe pillantottam. – Sajnálom! – olyan erősen artikulált, hogy úgy éreztem pofonvágott vele, elrántottam a fejem, kiléptem közüle és a fal közül, a magnóhoz szaladtam.

- Mit keresel itt egyáltalán? – kérdeztem szipogva, kivettem a cd-t, a tokjába helyeztem. Csuklómról lehúztam a hajgumimat, felfogtam vele a hajam, a táskámhoz indultam. – Minek jöttél vissza? – fogaimat összeszorítottam, hogy valamennyire legyőzzem a gyomromban rejlő gombócot, de nem sikerült. Csak még idegesebb lettem tőle.

- Én csak..

- Tudod mit? Nem is érdekel! – motyogtam a táskámhoz lépve, beledobtam utcai cipőmet, magamra kaptam a pulóveremet. – Nem is értem, hogy lehetsz ilyen… - fejemet rázva indultam a székhez a kabátomért, de elém lépett.

- Keith, beszéljük meg! – mélyen szemeimbe pillantott, megráztam a fejem. – Kérlek.. – szemeimet lesütöttem, ismét éreztem, hogy elgyengülök, átpillantottam válla fölött. Két lépéssel átszelte a közöttünk lévő távolságot, közelebb rántott magához, bal kezét arcomra simította, jobbja ujjait felcsúsztatta pulóverem alá. – Kérlek! – fejével követte enyémet, hogy szemeimbe nézhessen, ajkaira pillantottam. Gyomrom összerándult, ahogy végigsimított járomcsontomon, hüvelykujjával felitatta kigördülő könnyeimet. – Hadd vigyelek haza!

- Nem egyedül vagyok… - lassan ráztam a fejem, próbáltam kihúzni magam érintéséből, de aligha sikerült.

- Ne hazudj nekem! Csak hadd vigyelek haza, rendben? Útközben megbeszéljük és aztán…

- Aztán? – pillantottam fel rá, ajkam egy gúnyos fintorra húzódtak. – Aztán mi? Megint eltűnsz? Vagy esetleg bármit mondjak, meghazuttolsz?

- Keith, az Istenért! – hangját egy fokkal felemelte, felnézett a mennyezetre, majd vissza rám. Szemöldökeit összeráncolta, egy kicsit meghökkentem a magasabb hangnemtől. – Csak mondd, hogy… - lehunyta szemeit, hangosan fújta ki levegőjét, majd rám nézett. – Csak mondd, hogy soha többé nem akarsz látni és elmegyek… - mintha belém rúgott volna. Úgy szíven ütött, mint semmi más ebben az életben. Egy tompa nyögés szakadt fel belőlem, arcom kirántottam kezéből, jobb kezemmel letöröltem könnyeimet. Nem válaszoltam. Hogyan is válaszolhattam volna? Akarom én, hogy elmenjen és szenvedjem miatta végig az életemet? Akarom én egyáltalán, hogy velem legyen? Mit akarok? Vele vagy nélküle? Engedhetném neki, hogy..

- Vigyél haza! – nyúltam hátra kabátomért, minden erőmet összeszedtem, hogy hangom felvegyen egy kis magabiztosságot, de aligha ment.

- Hogy?

- Azt mondtam.. – szemébe pillantottam, ajkai résnyire elnyíltak, arca alig volt öt centire enyémtől. – Vigyél haza! – kabátomat a karomra terítettem, megfogtam táskám és a lépcső felé indultam. Eszemben sem volt megvárni.. Nem fogok én a lábai előtt heverni ezek után. Egy bunkó féreg. De ez a bunkó féreg jelenti az életemet… Hiába is tiltakoznék, úgysem menne. Justin azaz ember, aki nélkül én nem lennék. Fogalmam sincs hol tartanék.

Ahogy kiértünk a főcsarnokból, lekapcsoltam a reflektorfényeket, addigra beért, mellém lépkedett. Egy pillanatra elém állt, arcomat kémlelte, nem néztem rá. Tekintetemmel ádámcsutkáját, nyakát és kulcscsontját kémleltem, éreztem, hogy torkom elakad a szívemtől, lehunytam könnyes szemeimet, ahogy közelebb hajolt. Ajkát homlokomra nyomta, egy hosszú, hideg puszit nyomott rá, majd ujjait gyengéden enyéimhez simította és úgy húzott maga után.

38. /Nem lehet még vége! Nem így megy..*/

*Remélem, mindenkinek úgy sikerült a szombati napja, ahogy szerette volna! :) (Ez a felvételizőknek ment.) A többieknek -is- millió puszi és jó olvasást! :)

A&L.

Testem együtt zötykölődött a vonattal. Gyorsan mentünk, nagyon gyorsan. Sokkal gyorsabban, mint eddig és lehet ez volt az, ami felébresztett álmomból. Fáztam, nyakamnál magamhoz fogtam a plédet és elsőnek szememet nyitottam ki. Dylan térdeivel találtam szembe magamat. Ahogy feljebb néztem, láttam, hogy bal könyökével az ablaknak támaszkodott, ujjait világos hajába dugta, elmosolyodtam. Homlokát ráncolta, jobb keze ujjait combjain pattogtatta fel-le. Nem volt kedvem megszólalni, visszahunytam szemeimet. Mélyeket lélegeztem, és hagytam, hogy a vonat éles ringatása ismét elaltasson.

***

- Szóval Avon? – tette le bőröndjét a váróterem kőjére, elé álltam. Kapucniját fejére tette, tarkójánál átdugta fülhallgatóját és úgy mosolygott rám. Bólintottam. Kezemben szorongató pokrócát felé nyújtottam, elvette tőlem. – Keith.. – súgta nevemet. Szemeimet eddig kezén pihentettem, de most hirtelen néztem fel arcára.

- Dylan – léptem egy lépést hátrébb, vállamra emeltem táskámat, jobb kezembe fogtam bőröndöm fogantyúját. – Örültem, hogy találkoztunk. – tűrtem fülem mögé hajamat, majd kezemet zsebembe dugtam. Sokkal hidegebb volt már a váróterembe is. Hirtelen ért Los Angeles után ez az idő, megborzongtam.

- Ne aggódj, Redway. Nem szabadulsz tőlem – kacsintott, miközben hátára kapta táskáját, kezébe felemelte bőröndjét. Biccentettem felé, még eleresztett egy vigyort és hátat fordított nekem. Néztem piros pulóverét, ahogy a kétszárnyas faajtó felé igyekezett. Közben bemondták a hangosba a következő járatot én meg földbe cövekelve, könnyekkel a szememben néztem Dylan távolodó alakját, és belül átkoztam magam, amiért most itt vagyok.

Lassan emeltem fel bőröndömet, zsebemben kezdett telefonom rezegni. Elindultam, kihúztam félig zsebemből, hogy láttam a képernyőt, majd lassan ejtettem vissza. Anya volt az. Nem vettem fel, hiszen körülbelül 20 perc séta után, úgyis hazaérek. Ahogy kiléptem az ajtón, beljebb bújtam pulóverembe. Hűvös szél csapott meg, könnyeim arcomra fagytak. Gyors léptekben indultam el balra. 17 éve lakom itt, úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet, bárhova eltalálnék. Magam mögött húzva fekete bőröndömet mentem a csípős hidegben. A betonra vékony hóréteg hullott az este. Lehajtott fejjel járkáltam Kanada hűvös utcáin, rászorítottam a bőröndöm fülére, ahogy pár kocsi elhajtott mellettem, majd’ lefagytam.

***

A cipőm teljesen átázott, mire lefordultam a már jól ismert sarkon, dideregve indultam el szinte már futólépésben a házunk felé, benyitottam a kapun, feltrappoltam. A bőröndömet nagy nehezen magam után hurcoltam a lépcsőn, kihúztam zsebemből a lakáskulcsomat, kinyitottam az ajtót, majd beszenvedtem magam az üres lakásba. Gondoltam, hogy anya az üzletben van és arra is, hogy David … Apa biztosan megint a barkácsáruházban,a műhelyben dolgozik.

Nem is törődve velük törtettem be a lakásba, bőröndömet leraktam a nappaliban, kicsit ledőltem a kanapéra. Alig lehetett délután egy óra, hullafáradtnak éreztem magam. Felültem, szemeimet megdörzsöltem, szúrtak attól a gyengéd érintéstől is, amivel hozzájuk értem, bőröndjeimet felhurcoltam a szobámba, leraktam a szoba közepére és ott hagytam. Semmi kedvem nem volt semmihez, egyszerűen csak kikaptam a szekrényemből egy pizsamaszerű itthoni ruhát, átöltöztem, koszos ruhámat a sarokba hajítottam és befeküdtem az ágyamba.

***

- Jézusom! – egy kiabálásra kaptam fel a fejem, hunyorogva néztem hátra, Dylan egy szál alsónadrágban állt a szobám ajtajában. – Te meg mi a… - hangja még mindig hangos volt, becsukta az ajtót és közelebb jött. – Mit keresel itt? – kérdezte komolyan, leült mellém az ágyra. Nagyot sóhajtottam, hátamra fordultam, végigmértem.

- Mennyi az idő? – morogtam kényesen, Dylan az éjjeliszekrényemen lévő órára pillantott.

- Fél hét. Anyáék mindjárt hazaérnek a meccsről, szóval.. Keith, mit csinálsz itthon? – kérdezte komolyan, eldőlt az ágyamon.

- Nem akarok beszélni róla.. – sóhajtottam, karomat átdobtam szemem előtt, felsóhajtottam. – Fel kéne kelnem, de nincs erőm… Tizenöt órát vonatoztam hazáig, aztán gyalogoltam. – suttogtam, Dylan felém nézett, elhúzta a száját.

- Szar lehetett – motyogta, elmosolyodtam.

- Találkoztam egy sráccal.. – hangom halk volt, Dylan combomra könyökölt, lenéztem rá. – Dylannek hívják. Kanadában él.. – ásítottam fel, öcsém csak bólogatni kezdett.

- Szedd össze magad! Anya biztos kíváncsi lesz, mi történt… - feltápászkodott, az ajtóhoz indult, kinyitotta.

- Összevesztem Justinnal.– hajamba túrtam, olyan halkan mondtam, amennyire csak tudtam, nagy szemekkel nézett vissza rám. – Gondok voltak LA-ben, így hazajöttem – rántottam vállat. – Gondolod, hogy zavarok?

- Szerintem egyszerűen csak hülye vagy.. – féloldalas mosoly húzódott arcára, félig kilépett az ajtón. – Hé! – dugta be a fejét, felé néztem. – Bármit csinált… Bocsáss meg neki! – nagyot bólintott, behunytam szemeimet. – Ő nem mindenkinek adatik meg! – ezzel az egy mondattal becsukta a szobám ajtaját, hasamra fordultam. Torkomban egy nagy gombóc keletkezett, párnámba fúrtam a fejem, rúg-kapálózni kezdtem, és sikítani. Úgy sikítottam, mint még soha, szegény párnám és ágyam bánta a hiszti rohamomat, majd elengedtem magam, és amilyen gyorsan tudtam befejezni, olyan gyorsan tört át rajtam egy kisebb sírógörcs. Már Dylan is ezt mondja? Biztosan hülyének néz. Az is vagyok! Hogy hagyhattam ott? Legalább mondtam volna el neki, hogy…

Hirtelen ültem fel, fejemet rázva túrtam hajamba. Átmentem a fürdőbe, vettem egy hideg zuhanyt, hátamat a csempének döntöttem, lehunytam szemeimet. Éreztem, ahogy szívem egyre hevesebben kalimpál, kétségbeesetten kapkodtam valami magyarázat után anyának, magamnak.. Justinnak. Ahogy neve átfutott gondolataimon, könnyeim úgy törtek utat maguknak a ködös szürke felhő felől az agyamban, megszédültem. Elzártam a vizet, kitekertem hajamat, egy törölközőt körém csavarva indultam át a szobámba. Átlopakodtam, hátha már itthon vannak. Nem akartam, hogy így lássanak, ennyire gyengén, szétszórtan és kétségbeesetten. Anya biztosan nem bírná ki, hogy ne kérdezősködjön, én meg biztosan nem bírnék erős maradni előtte.

- Sziasztok! – köszöntem a nappaliba érve, miután felöltöztem és hajamra tekertem a törölközőmet. Anya meglepődötten kapta fel a fejét a hangomra, egy mosolyt erőltettem arcomra, felsóhajtott, megkerülte a pultot és odasétált hozzám.

- Kicsim! – mosolyogva nézett rám, két keze közé fogta arcomat. – Azt hittem maradsz még Los Angelesben..

- Hosszú! – intettem le, hunyorogva bújtam ki öleléséből, egy puszit nyomtam apa arcára, majd leültem a pultnál. – Kérhetnék én is egy olyat? – mutattam a felvágott almás pitére a Bryan előtti tányérban, ő vigyorogva rázta a fejét, anya azonnal pattant.

Nem akartam elmesélni neki, hogy összekaptunk Justinnal és, hogy gyakorlatilag szerelmes vagyok belé. Mindent eltitkoltam, azt mondtam nagyon jó volt LA-ben, és, hogyha adódik rá lehetőségem, ki fogok költözni. Persze. Kamu rizsa. Csak, hogy nyugtatgassam, jól éreztem magam. Már épp kezdtem belejönni a programok hazudozásáról, mikor kibökte, hogy Pattie felhívta mi történt. ÉS nem csak azt mondta el, hogy hazajöttem, hanem azt, hogy összevesztünk Justinnal. Igen ám, de Pattie még mindig csak a buli utáni veszekedésünknél volt leragadva, viszont nem tudja, hogy Justin és Scoo mivel.. Mindegy.

Miután megettem azt az egy szelet almás pitét, úgy éreztem meghalok a hányingertől. Annyira jól laktam tőle, hogy beszélni sem tudtam. Az úton a gyomrom összeszűkülhetett a folyamatos víztől és attól, hogy szinte semmit sem ettem, így elterített egy szelet süti is. Bezárkóztam a szobámba, leültem az ágyamra. Mikor megpillantottam a szekrényem előtt a balettcipőmet, ajkamba harapva néztem le a lábamra. Sehol a duzzanat, sehol a lila foltok, sehol semmi jele annak, hogy bármi is történt volna. Előkotortam a fáslit az edzőcuccomból, szorosan bokám és térdem köré tekertem, belebújtam a balerina cipőbe, a telefonomon benyomtam egy lassú zenét. Kicsit nyújtottam, leráztam lábaimat és kezeimet, majd egy hosszú és kevésbé fájdalmas nyújtás után kezdtem is. Először fájt, szokatlan volt annyi idő után újra a jobb bokámra lépni, teljes testsúllyal, de muszáj volt. Hiányzott a tánc, a ritmus, hogy mozoghassak rá. Megpróbáltam nem arra figyelni, hogy alig érzem a lábam, annyira elszorítottam a fáslival, de legalább pár gyakorlatot végig tudtam csinálni.

A szám végén, szuszogva dőltem le az ágy elé, hátam a támlának támasztottam, fejem a szivacsra hajtottam. Mélyeket lélegeztem, ahogy lehunytam szemeimet, egy frappáns mozdulatsor jelent meg lelki szemeim előtt. A probléma csak az volt, hogy nem pusztán balett volt.

Justin szavai bogarat ültettek a fülembe, hogyha keverném a hip-hoppal.. De Justin már nincs velem! – összehúztam magam, ahogy ez végigfutott az elmémen, szorosan fontam körbe lábaimat, térdemre támasztottam államat. Nem! Az nem lehet, hogy én akkor láttam utoljára.. Nem búcsúztunk el egymástól az én gyengeségem miatt. Az nem lehet, hogy ilyen könnyen feladja. Nem adhatja fel.. Még akkor is, ha én kértem meg rá, hogy hagyjon békén, még akkor is, ha én jöttem el. Őt nem ilyen fából faragták… Ő nem adhatja fel.

37. /Micsoda egy mentalista..*/

*Ezúttal Aylarként jelenkezem. Azt hiszem, nyugodtan megköszönhetem Lallita nevében a jókívánságokat. (én már tavaly túl voltam ezen, tudom milyen nehéz időszak, stb.) És én is mondom nektek -a felvételi előtt állóknak-, hogy SOK SZERENCSÉT, CSAJOK! Nagyon-nagyon ügyesek lesztek, az biztos! :) Figyeljetek oda, ne siessétek el, gondoljátok át.. Jajj, tudjátok! Vigyetek csokit. Agyserkentő. :D Ezzel a résszel kívánunk sok szerencsét!<3 Próbáljátok élvezettel olvasni, annak ellenére, ha nem is tetszik az esemény, éljétek bele magatokat, és nézzetek a dolgok mögé! Lazuljatok, holnap szedjétek össze magatokat, és jöhet a nagy szusz. Nyolcadik második féléve. Életem egyik legszebb emléke... (sajnos már elmúlt.. mindegy, nem téma.) Remélem sikerül megvalósítani, amit terveztetek! :)

Millió csók.

A&L.

A földre rogytam, kétségbeesetten kapkodtam levegő után. Hátam az ajtónak döntöttem, fejem lehajtottam.

- Maradj itt, rendben? Scoo mindjárt elmegy és megbeszéljük! – hallottam nyugtalan hangját az ajtó mögül. – Keith – egy pillanatra megállt. – Nem tudom, mit kellene mondanom. – felsóhajtott. – Kérlek, érts meg engem..

- Menj el! – hüppögtem, felhúztam lábaimat, térdemre fektettem arcomat.

- Jól van.. - hangja letört és kétségbeesett volt, hallottam lába kopogását, amint lement a lépcsőn. Mikor már nem hallottam, úgy engedtem ki magamból a sírást, összehúztam magam, csöndben hagytam, hogy könnyeim végigmarják arcomat. Csendes szipogásomat, mérges mormolások zavarták meg, letöröltem arcomat a kilincshez nyúltam. Lehúztam, fejemet kidugtam a résen.  – Scoo, értsd meg, oké? Azért kiabálok, mert rohadt dühös vagyok! Utálom már ezt az… - egy kis szünetet tartott. – Könyörgöm, értsd meg, hogy Keith a.. Keith a barátnőm! Szeretem! Nem tenne ilyet velem! Nem is tudom, hogy kételkedhettem egyáltalán… - beszédük lehalkult, torkom elszorult. – De Scoo! – hangja kétségbeesetten csengett, bal kezem mellkasomhoz szorítottam. Feltápászkodtam a földről, bőröndömet kirántottam az ágy alól, levegőmet kapkodva kezdtem beledobálni mindent. Nem hittem neki.

Egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Túlságosan fájt az a pillantás, ahogy rám nézett a konyhában. Hallottam, ahogy kinyílik a szobám ajtaja, arcomat erősen törölgetni kezdtem, megállt az ajtóban.

- Ne menj el! – suttogta, hangja megcsuklott, felé kaptam a fejem. – Scoo kilencre megy Codyhoz! Kérlek, Keith! – lépett közelebb, megráztam a fejem.

- Mennem kell! – kaptam vissza tekintetem, gyorsabban kezdtem pakolgatni. – Úgy, ahogy neked kellett, öt éve..

- Keith! – hangja magabiztosan csengett, lecsaptam a bőröndöm tetejét, felálltam.

- Nem hagyom, hogy miattam tedd tönkre magad!

- Keith!

- Nem tartozom ide Justin, érted? Ez nem én vagyok! Két világban élünk… Lehet, hogy régen az életemet jelentetted, de minden megváltozott! – nagyot sóhajtva léptem a szekrényre akasztott ruhákhoz, megrökönyödve nézett rám. – Nem akarom, hogy utáljanak…

- Miért nem elég, ha én szeretlek? - kérdezte halkan, ajkaimat összeszorítottam.

- Justin, kérlek!

- Szeretlek, Keith! – lépett közelebb, mélyen szemeimbe nézett. – Ne szakíts el magadtól! – lassan ráztam a fejem, hátráltam.

- Basszus, ne nehezítsd meg! – hangom egy oktávval feljebb csúszott, könyörgőn néztem rá. Hátat fordítottam, mélyeket lélegeztem.

- Nem kell elmenned, oké? – kérdezte suttogva, közelebb lépett.

- De én akarok! Mert… - kezei hátulról derekamra siklottak, felszipogtam. Lassan fordultam meg ölelésében, kezem felkarjára simítottam, összeszorítottam szemeimet. – Félek! – suttogtam, aggódó szemeibe pillantva, gyengéden húzott magához.

- Maradj itt! – suttogta, bal keze arcomra csúszott.

- Engedj el, Justin! – kértem halkan, fejem elfordítottam. – Így lesz a legjobb..

- Keith, ha most elengedlek

- Soha többé nem látsz, ígérem! – pillantottam szemeibe, hogy nyomatékosítsam mondanivalómat, de átlátott rajtam.

- Szeretsz engem, Keith? – ajkára harapott, úgy várta válaszomat.

**

A vonat hangos fémsikítással indult el, mélyet szippantottam a friss levegőből, mi a nyitott ablakon át szűrődött be a kabinba, hol egyedül voltam. A sötétbarna bőrről az erős napsugarak az arcomba csaptak, elvakítottak. Felnyújtózkodtam az ablakhoz, elhúztam a kopott, koszos, elfakult sötétítőt, kibújtam a cipőmből, felhúztam lábaimat, hátam a vonat falának döntöttem.

Elengedett.

Miután kérdésére nem válaszoltam, elengedte derekamat. Megesküdött rá, hogy most elenged, de nem most találkozunk utoljára, a fejéhez vágtam, hogy de.. Többé nem állok szóba vele. Fájt.

Elképzelhetetlenül és leírhatatlanul, mart az üresség bennem, mikor kiléptem azon az ajtón és beültem a taxiba. Nem tudtam elmondani neki, mit érzek valójában, képtelen voltam rá. Szívembe szúrt az a furcsa érzés, mikor visszagondoltam rá. Olyan gyorsan pakolgattam be a bőröndömbe, amilyen gyorsan csak tudtam. Az ágyamra ült, kezeit ágyékán pihentette, fejét lehajtotta. Nem búcsúztam el tőle. Tudtam, hogy akkor elgyengülnék, és nem sikerülne mennem.

- Keith! – a lépcső tetejéről szólt utánam, megálltam. Szívem heves dobogásba kezdett, vállam fölött hátranéztem rá. – kérlek! – nem vártam meg mondanivalója végét, végigrohantam a lépcsőn, kiszaladtam az ajtón.

Másfél óráig utaztam taxiban LA forgalmas utcáin. Az arab nő próbált kommunikálni velem, de miután rájött, hogy teljesen hidegen hagy, feljebb vette a rádiót és elmerült a zene lágy ritmusában. A vasútállomáson egy csapat lány utánam jött, megállítottak. Könnyes szemeim láttán kérdésük ezrede abba maradt, ajkamat átfuttattam egymáson, lehajtottam a fejem. Egy „Sajnálom!” Kíséretében kikerültem őket, csomagjaimat húzva magam után álltam sorba a jegyemért.

A kabin kongott az ürességtől, csak néhány szipogásom zavarta fel a néma csendet és a magányt, ami az óta körülvett, ami magába szippantott. Elfeküdtem az ülésen, bőröndjeim halkan zörögtek, ahogy egymásba verődtek a vonat egyenletes zötykölődésétől. Öt éve éreztem utoljára ilyen egyedül magam. Mintha a kabin előtt elhaladó emberek észre sem vettek volna, csak bepillantottak és mentek tovább. Szörnyű volt. Mint amikor mindenki segíteni akar, de kedvesség és szeretet helyett szánalmat érzel belül. Szánalmat magad és a világ iránt, szánalmat az érzéseidért és szánalmat a tetteidért. Aztán hirtelen minden megváltozik.. Amikor egy új ember sétál az életedbe, aki nem akar segíteni. Nem érzel szeretetet, kedvességet, de szánalmat sem. Az egyetlen ember, aki miatt azt hiszed, az egész világ hülye, vak, gyötrelmes… nem utolsó sorban fájdalmas.

- Szabad? – nyílt a kabin ajtaja, egy srác nézett be rajta. Apró mosoly bujkált rózsaszín ajka sarkában, megdörzsöltem kisírt szemeimet.

- Persze! – hangom sírásból elfojtott volt, kijjebb húzta az üvegajtót, a bőröndjeit feldobta a csomagtartóra, velem szemben foglalt helyet, miután becsukta az ajtót.

Szőkésbarna haja égnek állt, szemeit lesütötte, ameddig kivette zsebéből fülhallgatóját, pisze orra, telt ajkai tökéletesen illeszkedtek egymással. És nem éreztem szeretetet, kedvességet, fájdalmat, sem szánalmat. Pillantása gyengéd volt, felpillantott rám, mosolya felejthetetlen. Ahogy smaragdzöld szemeit egy pillanatra az enyéimbe fúrta, éreztem.. Az első érzelem, mit a fájdalmon kívül több órája éreztem. Kíváncsi volt. Kíváncsi a történetemre… Mersze nem volt rákérdezni, de éreztem, hogy érdekelte.

Órákon keresztül ültünk csendben, egymással szemben. Volt, hogy tekintetünk percekig összekulcsolódott, legtöbbször én szakítottam meg a szemkontaktust, ekkor ő halványan mosolyogva fürkészte tovább kipirult arcomat. Kíváncsi volt.

- Khm.. – megköszörülte torkát, szívem hirtelen felvert, felé kaptam a szemeimet, azt hittem, valami fontosat akart kérdezni. – Kérsz? – egy doboz cigarettát nyújtott felém, elfintorodtam. – Úgy látom, nem – mosolyodott el, lejjebb csúszott ülésében, én csak egyre összébb húztam magamat.

- Nem dohányzom – mosolyodtam el kínosan. Szemeimet végigvezettem rikító piros pulóverén, ahogy meggyűrődött hasán. Fekete nadrág volt rajta.

- Valahogy.. észrevettem – felnéztem rá, cigarettáját ajka közé vette, összeráncoltam szemöldökeimet. – Úgy értem.. – vette ki hirtelen, előre dőlt, térdein megtámaszkodott. – Nem úgy nézel ki – mosolyodott el. Bólintottam, mosolya nagyobb lett, hátradőlt, majd meggyújtotta a cigarettáját. Lenéztem ölembe, nagyot nyeltem, összefontam ujjaimat. Ahogy felpillantottam a kisasztalra, egy szürke sapkát vettem észre. Lehunytam szemeimet, azonnal eszembe jutott Justin. félőrült módjára kezdtem kutakodni telefonom iránt táskámba, szaporán vettem levegőmet, megtaláltam. Hátradőltem, megnéztem a képernyőjét, semmi. Felsóhajtottam. – Valami baj van? – felemeltem a fejemet, mérgesen néztem rá. Nem direkt, igazából, magamra voltam mérges. Hogy lehettem ilyen hülye?

- Nem, nincs.. – zavartan ráztam a fejemet, hajamba túrtam.

- Elég zaklatottnak tűnsz – beleszívott cigijébe, lassan fújta ki a füstöt, megnyaltam alsó ajkamat. Felpattantam, hirtelen lehúztam a kabin ablakát és friss levegőt szívtam. Hirtelen pánikérzet lett úrrá rajtam. Több száz kilométer választhatott el már bennünket, nem volt visszautam.

- Nem, csak.. – motyogtam, lehajtottam a fejemet, homlokomat az ablaknak támasztottam. Nem folytattam. Felsóhajtottam, visszaültem a helyemre, telefonomat a táskámba süllyesztettem, arcomat kezembe rejtettem.

- Nem kell magyarázkodni, ha nem akarod – kilestem ujjaim közül. Elnyomta az asztal sarkában cigarettáját és a csikket kihajította az ablakon. Tenyereit mellkasánál pulóverébe törölte, majd egy rágót vett elő zsebéből és bekapta. – Dylan vagyok – nyújtotta felém jobb kezét, felemeltem fejemet. Érzelemmentesen néztem vigyorgó arcát.

- Keith. – nyújtottam elé kezemet, végigsimított rajta, finoman megrázta, majd elhúztam tőle.

- Ez nem férfinév? – ráncolta homlokát nevetve, megrántottam a vállamat. – Igaz, anyám is Kieth – rántott ő is vállat.

- Ki ahogy akarja – mosolyodtam el halványan, kinéztem az ablakon.

- Szakítottál a barátoddal, igaz? – kérdése olyan váratlanul ért, mint még soha, semmi más. Mereven néztem ki az üvegen, néztem az elsuhanó fákat és a rideg semmiséget.

- Miből gondolod? – kérdeztem vissza. Még mindig nem néztem rá, de szemem sarkából láttam, ahogy pulóverét igazgatta kisfiúsan mosolyogva.

- Csak tippeltem – felé pillantottam, vállat rántott. – De ezek szerint, telibe? – csillantak fel szemei. Hosszan néztem rá. Néztem, ahogy állkapcsa mozgott a rágástól, telt ajkai apró vigyorra húzódtak.

- Talán – fordultam vissza az ablak felé. Jobb könyökömmel megtámaszkodtam a karfán, számat eltakartam tenyeremmel. Egy pillanatra lehunytam szemeimet, fejem az ablaknak döntöttem, úgy néztem ki az útra.

- Friss seb, ugye? – felnéztem rá, kifejezéstelen arccal ült előttem, karjait lazán hasára dobta, lecsúszott az ülésben. Halványan csücsörítettem, bólogatni kezdtem. – Majd túl leszel rajta – intett le mosolyogva, fülhallgatóját telefonja köré tekerte, majd ledobta maga mellé.

- Gondolod? – kérdeztem halkan, először értetlenül nézett rám, majd ajkai egy halvány mosolyra húzódtak.

- Hová tartasz? – kérdezte nagyot sóhajtva, felnézett a csomagjaimra, majd ismét rám.

- Kanadába. Stratford..– fintorodtam el. – Hazamegyek..

- Hol voltál? – részletesebb választ várt, vagy mi? Zavartan vontam össze szemöldökömet, megráztam a fejem.

- Los Angelesben. A.. – az Istenért nem jött a számra az a fránya szó, de azért valahogy mégis kiböktem. – Barátommal – megnyaltam ajkaimat, elmosolyodott.

- Kanadában élsz? Az én anyám is ott lakik, hozzá megyek most!

- Igen – suttogtam. – Mi van az apukáddal?

- Összevesztünk. – rántott vállat hanyagul, lábát feldobta a kisasztal alatti kukára. – Szerinte túl sokat buliztam. Felhívta anyámat, hogy hadd költözzek hozzá.. Nem bírta velem – egy fintorra húzódott a szája, undorodva szuszogott fel. – Pedig a barátnője szeret engem.

- Még jó! – mosolyogtam rá, pólóm szélét kezdtem birizgálni, összehúzta szemöldökét. – Az a dolga, hogy szeresse a barátja gyerekét.. És fogadja el a múltját, hogy a jelenben élhessen vele – Dylan felröhögött, mélyen szemeimbe nézett.

- Azt mondtam.. Szeret engem! Nem úgy, mint a fiát.. – forgatta meg szemeit.

- Oh – csak ennyire telt, kicsit meglepődtem, megnyalta ajkait.

- De lefogadom, hogy apám ezért küldött haza..

- Hány éves vagy? – kérdeztem halkan, szemeit kémlelve.

- Húsz – mélyet sóhajtott, hunyorítva vizslatott. – Te tizenhat vagy – megráztam a fejem, elmosolyodtam. Tetszett, hogy kérdezés nélkül akart megfejteni.

- Tizenhét. Dylan, az öcsém tizenhat..

- Az öcsédet is Dylannek hívják? – kérdezte vigyorogva, bólogatni kezdtem. – Van még tesód?

- Még egy öcsém. Bryan.. Ő tíz éves. És neked van testvéred?

- Emily – bólintott nagyot. – Két éves. Fél testvér. Anyám új házasságából van.. – értetlenül fintorodott el, majd cigis dobozát kezdte tanulmányozni.

- Em Kanadában lakik anyukáddal? – úgy folytak belőlem a kérdések, hogy magam is meglepődtem, Dylan bólogatni kezdett.

- A férje elhagyta őt.. Em még csak két éves. A férfiak néha hülyék..

- Nekem mondod? – morogtam, mosolyogva nézett rám, szégyenlősen elhúztam a számat. – Bocs, általánosságban mondtam – motyogtam, továbbra is csak mosolygott, de nekem nem volt kedvem hozzá. Jó volt, hogy nem voltam annyira egyedül, legalább ott volt, hogy elterelje a gondolataimat a szerencsétlenségeimről. De amint csöndben lettünk, megint visszarepültem LA-be gondolatban és szíven szúrt az érzés, hogy nem lehetek vele. Hogy lehettem ilyen hülye? Hogy jöhettem el?

- Szeretted őt, igaz? – észre sem vettem, hogy még mindig szemeimet kémleli, biztosan le tudott olvasni belőle valamennyi összezavartságot, de így még jobban összezavart. – Fogadjunk, hogy magadat hibáztatod mindenért, pedig eddig jól tudtad, hogy jogos, amit csinálsz.. – felemeltem a fejem, úgy bámultam rá, csöndben hallgattam mit akar mondani. – És most kezded megbánni, mikor már vége.

- Te médium vagy? – kérdeztem halkan, felnevetett. Fejét megrázta, mosolyogva ült feljebb az ülésben.

- Csak ismerem a lányokat. Mindig azt hiszik, hogy minden az ő hibájuk..

- Nem hiszem el, hogy fiú vagy! – vigyorogva dőltem hátra, meglepődtem mennyire őszintén jött ez az egész vigyorgásos dolog, nem tudtam honnan jött vagy hogyan, de jól esett.

- A legtöbben nem vallanák be.. – vigyorgott rám, magam alá húztam jobb lábamat. – Tanulsz? – kérdezte kis csend után, megrántottam a vállam.

- Táncolni. – vigyorogtam fel rá, szemei felcsillantak. – Balettozom. Kislánykorom óta. Kanadában… Elég népszerű tánc.

- Hat évig hip-hopoztam! – rántotta meg a vállát, szemeim felcsillantak. Lelki szemeim előtt akaratlanul jelent meg, ahogy az Avon színház főcsarnokában a színpadon áll a tükrök előtt, megy a zene, amit Lucy hetekkel ezelőtt feladott nekem, és együtt táncolunk rá Dylannel. Aztán ismét eszembe jutott Justin. Hajamba túrtam, lehunytam a szemeimet.

***

Esteledett, amikor a vonat az államhatárhoz ért. Magunkköré tekertünk két pokrócot, amit Dylan kivett a bőröndjéből, segített levenni az enyémeket is. Villámgyorsasággal bújtam bele a cipőmbe, bújtam bele a pokrócba és húztam magam után a bőröndöket. Az átszállás kicsit komplikáltan ment, túlestünk néhány ellenőrzésen, majd átszálltunk egy másik vonatra. Nem voltak kabinok, sem külön ülések. Ugyanolyan bőrülések voltak, négyesével és kettesével is. Ahogy az egész utazást átbeszéltük, Dylan beburkolózott egy négyesbe az egyik oldalra, felhúzta a lábát, megigazítottam bőröndjét, hogy ne guruljon a fejére, majd ledőltem a vele szemközti ülésbe. Ismét kiléptem cipőmből, takaróját nyakig felhúzva kuporodtam fel az ülésre, kibámultam az ablakon. Az erdő sűrű fáitól alig láttam fel az égre, alig volt világítás. Este volt, olyan nyolc óra lehetett. Fejem az üvegnek döntve bámultam ki rajta. Éreztem, ahogy mély gondolkodásom megint Justin felé vette az irányt, szemeim pillanatok alatt gyűltek könnybe, lehunytam őket. Fejem hátrahajtottam, elnyúltam az ülésen. Kézipoggyászom első zsebéből kihúztam a jegyem, kiraktam az asztalra, Dylan cigis dobozát ráhelyeztem, lehajtottam a fejem az ülésre, úgy figyeltem őt. Fejét befelé fordította, egyik lábát felhúzta, másikat átdobta a karfán, kilógott az ülésből. Karjaival átölelte magát, a kék kockás pléd dudorodott gerince vonalán, mosolyogva igéztem emelkedő, majd süllyedő mellkasát, addig, ameddig bele nem fáradtam én is és hagytam, hogy a tudatalattim átvegye testem fölött az irányítást. Hiányzott. Nagyon.

36. /Nem kockáztathatok..*/

*bááááááá, bocsibocsibocsi! teljesen kiment a fejemből, pedig tudtam, hogy ma kell részt tenni... nem tudom mi van velem. a fejem itt, a testem ott, a kezeim a gép előtt, a szemem a könyvekben. LOL :D itt vannak a felvételik és kicsit izgulok.! DE!!! Hogy vagytok, drágáim? olyan régen beszélgettünk.. :( Hiányoztok ám! NEM KÉREK KOMIT! Vagyis de, kérünk.... Egy alapos beszámolóval! meséljétek el, hogy mi történik veletek mostanában. 2-3 mondat minimum. na puszillak titeket! :DD <3

ps. ne kelljen csalódnom! :(

Este elfelejtettem lehúzni a függönyt, a napsugarakra keltem. Bevilágított csukott szemeimen át, muszáj voltam felkelni. A második, amit éreztem, egy kar, ami körülfonódott derekamon, elmosolyodtam. Kezem végigsimítottam alkarján, lapockámba rejtette arcát, halkan szuszogott, ujjai közé dugtam néhány ujjamat.

- Justin.. – gyengéden ráztam meg a karját, felásítottam, arcom a párnába fúrtam. – Justin.. – suttogtam, orrát hátamba dörgölte.

- Hm? – csak ennyire tellett, arcomra egy nagy mosoly kerekedett, lehunyt szemekkel simogattam bütykeit.

- Mit csinálsz itt? – kérdeztem halkan, félig még aludtam, de azért hallottam mit mond.

- Szalonnát sütök. – motyogta halkan, álmosan, ajkamba harapva ráncoltam össze szemöldököm.

- Úgy értem.. Mit keresel az ágyamban? – másik kezemmel szemeimet kezdtem dörzsölgetni, felszuszogott.

- A serpenyőt. – szorosabban magához húzott, kuncogva bújtam belé még jobban, karját magam köré húztam.

- Mikor jöttél át? – egy szívecskét karcoltam körmömmel kézfejére, behunytam szemeimet.

- Amikor ott hagytál.. – suttogta. – Nem tudtam elaludni.. Melletted sikerült! – meleg lehelete pólómon keresztül csiklandozta bőrömet, elmosolyodtam. – Mit csinálunk ma? – kérdezte halkan, hangja fáradtan csengett.

- Hazamegyek. – mielőtt folytathattam volna, elengedte derekamat, feltolta magát. Álmosan nézett rám, hunyorítva. Haja kócos volt, arca nyúzott, alsó ajka kicsit bedagadt a sebtől, szeméről nem is beszélve.

- Mi? – kérdezte hajába túrva, értetlenül nézett rám, hátamra fordultam.

- Szombat van! – kezdtem bólogatni, összevonta szemöldökét. – Arról volt szó, hogy hazamegyek három nap múlva..

- Ennyire haza akarsz menni? – maga alá gyűrte a takarót, majd fejét hasamra fektette. Bal kezemmel hajába túrtam, felsóhajtottam.

- Hiányoznak anyuék! – sóhajtottam fel, szorosan magához húzta derekamat. – És te sem vakációzol.. Büntetésben vagy! – mosolyodtam el, arcára kezdtem mintákat rajzolni, felsóhajtott.

- Ha magamhoz tértem, szólok Scoonak, oké? – tarkójába markoltam, válasz nélkül hagytam kérdését, tudtam, hogy semmi értelme válaszolnom. Költői kérdésnek szánta.

- Hogy érezed magad? – kérdeztem halkan, kezem hátára simítottam, majd előre mellkasára.

- Fantasztikusan.. – morogta, felemelte fejét, bal kezem a párnájára fektette, majd fejét mellkasomra hajtotta, úgy bújt hozzám.

- Fáj, igaz? – suttogtam, arcom hajába rejtve, felsóhajtott.

- Azt hittem tegnap ezt már megbeszéltük.. – ajkamra haraptam, véletlenül sem akartam vele még egyszer veszekedni. Éppen eleget veszekedtünk, elegem volt belőle.

- Csak aggódom érted.. – suttogtam halkan, letoltam magamról, felültem az ágyon.

- Kicsim.. – karom után nyúlt, hátranéztem rá, féloldalasan rám mosolygott. - Sajnálom! – mélyen szemeimbe nézett, megráztam a fejem. Kezét arcomra simította, hüvelykujjával szüntelen cirógatta arcomat. – Kérlek, ne haragudj rám! – kezem kezére simítottam, lehunytam szemeimet. – Tudom, hogy elcsesztem.. De téged nem akartalak bántani!

- Justin, én nem magam miatt..

- Tudom! Te csak féltettél! – engedte el arcomat. – Tudom! Tisztában vagyok vele.. – sóhajtott fel, kibúgózta magát a takaróból, felállt. – De most már minden egyes nap elfogod ezt mondani, Keith? – hátra fordultam, az ajtó felé léptelt. Szó nélkül ment ki rajta és fordult le a balra. Éreztem, hogy a fürdőbe megy, hajamba túrtam, lassan ráztam a fejem. Kirobbantottam magam az ágyból, a fürdő ajtajához sétáltam. Hallottam, ahogy folyik a víz, lehunytam szemeimet, homlokom az ajtónak döntöttem, kezeimet is rá simítottam. Nem telt bele két percbe, elzáródott a víz, hátrébb lépkedtem, ahogy hallottam lépteit. Vizes arccal nyitott ajtót, a padlót fürkészte, egy törölköző volt nyaka köré csavarva, még pizsamanadrágjában volt. Nem szóltam semmit, csak mélyen néztem mogyoróbarna szemeibe, halványan csücsörített, közelebb lépett. Ahogy megéreztem ujjait derekamon, karomat körülfontam nyakán, szorosan hozzábújtam.

- Nem! – suttogtam halkan, a lehető leghalkabban. – Ne haragudj rám! – felkarjába markoltam, derekam szorosabban magához húzta. – Tudom, hogy kibírhatatlan vagyok.. – suttogtam, felkuncogott. – Majd igyekszem visszafogni magam.. Csak kérlek! – éreztem, ahogy szemeimbe ismét könnyek gyűlnek, szorosabban körülfontam nyakát. – Kérlek értsd meg, hogy fontos vagy nekem..

- Pont most akartalak felkelteni titeket, mert Scooter hívott, hogy… - Pattie jelent meg a lépcsőn, egy köntösben, kócos hajjal, álmos fejjel. Elléptem Justintól, lesütött szemekkel léptem be a fürdőbe, és csuktam magamra az ajtaját, majd zártam be. A csaphoz lépkedtem, megnyitottam a hidegvizet, leöblítettem arcomat, pillanatok alatt intéztem el minden reggeli teendőmet, hajamat összefogtam tarkómnál, neszesszeremet a kezembe véve indultam ki a fürdőből és oltottam le a villanyt. Átlopakodtam a szobámba, gondolkodás nélkül indultam az íróasztal székénél lévő székhez, min a táskám volt, figyelmen kívül hagyva Justin.

- Scooter nemsokára itt lesz. – szólalt meg, háttal feküdt az ágyamon, karjait szét tárta, lábait hanyagul lógatta le az ágyról. Felé néztem. – Csak holnap tudsz hazamenni.. – motyogta, összevont szemöldökkel cipzáraztam be neszesszeremet, nagyokat pislogtam.

- Tudok? Te nem jössz velem? – kérdeztem komolyan, közelebb lépkedtem hozzá. Megrántotta a vállát, a mennyezetet kémlelte.

- Scooter nagyon dühös volt.

- Miért?

- A tegnap miatt.. – ült fel hirtelen, hátát begörnyesztette, ágyékán pihentette kezeit.

- Nem fog visszaengedni..

- Justin! – Pattie üvöltő hangját hallottuk meg lentről, felnézett rám. Szemeit hosszú ideig pihentette rajtam, megemelte jobb vállát, majd combjára simította kezeit, felállt.

- Majd elmondom.. – húzta el a száját és becsukta maga mögött az ajtót.

- Pazar! Persze, nyugodtan hagyjál itt.. – morogtam utána,kifújtam levegőmet, az éjjeliszekrényen lévő telefonomhoz nyúltam, feloldottam a billentyűzárat és írtam egy smst anyának. Nem tudtam náluk mennyi idő lehetett, de Los Angelesben is még csak fél kilenc volt. Szememet dörzsölgetve mentem Justin után, lassan lépkedtem, vigyáztam jobb bokámra, fogaimat összeszorítva lépkedtem le az utolsó lépcsőfokokról.

- És akkor én leszek a rossz Keithnek, igaz? Azért mert nem tudja ezt az egészet, nem lát ebbe a világba..

- Mi köze van ennek az egésznek Keithez? – kérdezte Justin ingerülten, balra fordultam, megálltam a lépcsőnél. A pultnál ültek, Scooter arca gondterheltnek tűnt, Justin háttal ült nekem.

- Justin, eddig nem voltak bajok veled.. Most hirtelen kétnaponta kellene sajtótájékoztatót összehívnom, hogy úgy menjen a karriered, ahogy kellene.

- Talán jobban oda kéne figyelned rám, és nem Codyval kéne foglalkoznod.. – morogta, felsóhajtottam. Karjaimat összefontam magam előtt, bal lábamra támaszkodtam.

- Most nem Codyról van szó! – sziszegte Scooter. – Hanem a képekről, amik tegnap a bulin készültek. Minek mentél el egyáltalán? Az Istenért, Justin! – rázta a fejét.

- Honnan tudhattam volna, hogy fényképeznek, Scoo? – kezeit égnek emelte, Scooter mélyet sóhajtott.

- Onnan, ahonnan a színházban is tudnod kellett volna.. – olyan halkan beszélt, hogy alig értettem, de ahogy Justinra pillantott egyből tudtam mire céloz.

- Ezt hogy érted? – hangja gúnyosan csengett, Scoo előre fordult. – Scooter, miről beszélsz? – kérdezte komolyan, mélyen felsóhajtott.

- Nem tudom mennyire ismered Keithet.. – rázta a fejét, megnyalta ajkait. – De mióta ő van, csak a balhé van veled…

- Várj! Te Keithet hibáztatod a történtekért? – összeszorítottam fogaimat, Justin hangja meglepően csengett, Scooter vállat rántott.

- Egyedül voltál a színpadon, Justin! Ketten voltatok az Avonben. Szerinted mégis ki a fene..

- Keith nem tenne ilyet.. – suttogta halkan, fejét lehajtotta. – Nem verne át!

- Biztos? – lehunytam szemeimet, ujjaimat hajamba csúsztattam, leültem az utolsó lépcsőfokra. – Azt mondtad csak ketten voltatok ott.. Akkor mit gondolsz? Honnan voltak a képek rólad?

- Másnap Keithről is voltak fotók.. – nézett fel rá, Scoo hitetlenkedve rázta a fejét.

- Nem kérem, hogy hidd azt, amit én. – rántott vállat. – De tudod, hogy ebben nem szoktunk tévedni…

- Miért csinálta volna? – könyökölt fel az asztalra, ujjait összefonta tarkóján, ajkamra haraptam. Éreztem, ahogy szívem heves kalimpálásba kezd. Most akkor elhiszi neki?

- Talán ugyanazért, mint mások.. Hírnév, pénz, siker.. – arcomat kezembe rejtettem, szorosan fogtam oda, hogy ne adjak ki egyetlen hangot sem, lehunytam szemeimet.

- Keith nem ilyen, Scoo! – motyogta Justin, hangja megcsuklott.

- Egyetlen olyan kép sincs, amin ketten vagytok, öcsi! De nem ezért jöttem…

- Nem én voltam! – löktem el magam a lépcsőtől, félénken léptem ki a lépcsőfordulóból, lassan ráztam a fejem. Justin felém nézett, tekintete megvetést sugárzott, torkom összeszorult. – Tényleg.. – hangom elcsuklott, kezeim magam mellé hullottak. – Nem tudom ki volt, de nem én voltam… - mellkasom szaporán emelkedett, Justin felállt, elém sétált.

- Keith, kérlek most..

- Miért nem hiszel nekem? – kérdeztem halkan, válla fölött Scooterre pillantottam. – Nem csinálnám ezt.. – szemeibe nézve ráztam a fejem, összeszorította ajkait. – Sosem árulnálak el.

- Menj fel, kérlek! – lépett közelebb, hátrébb léptem.

- Justin, nem én voltam! – mélyen szemeibe nézve haladtam a lépcső felé. – De, ha nem hiszel nekem.. – bal kezemmel megdörzsöltem könnyező szemeimet, megnyalta ajkait. – A francba! – morogtam, bal lábammal felugrottam az első lépcsőfokra és olyan gyorsan indultam el rajta, ahogy csak tudtam.

- Keith! Keith beszéljük meg, oké? – kiabált utánam, egy pillanatra megálltam. Oldalra fordítottam a fejem, rászorítottam a korlátra. – Nem kockáztathatok… - suttogta, vállam fölött hátrapillantottam rá, fejét lehajtotta.

- Nem kértem, hogy tedd.. – hangom olyan élesen és hidegen csengett, hogy magam is megijedtem tőle, hallottam lába dobogását, ahogy észhez tértem, olyan gyorsan rohantam felfelé, amennyire lábam engedte, de mielőtt becsukhattam volna szobám ajtaját, kezét odarakta és kinyitotta. Szótlanul lépkedett felém, tekintetét arcomon pihentette, lassan lépkedtem hátra, fejemet rázva. Én nem akartam veszekedni. Nem akartam megbántani, sírni sem akartam már. – Miért nem hiszel nekem? – kérdeztem halkan, lesütötte tekintetét.

- Meg kell értened, hogy én… - a szavakat kereste, zavartan nézett fel rám, megnyaltam ajkaimat. Ahogy hátam a radiátornak ütközött.

- Haza megyek! – felkapta fejét. – Még ma… Most!

35. /Aztán egyszer csak.. Vége lett..*/

Hosszú percek óta ültem az ágyamon. Cipőm a szoba közepén hevert, száraz hajam a hátamnak verődött. Már átöltöztem, nem volt kedvem fürdeni. Egy fekete melegítő és egy fehér póló volt rajtam, fél vállamról leesett. Nagyot sóhajtva rágtam ajkamat és az ajtóra néztem. Felsóhajtottam, felálltam, felvettem kezembe a konyhából előzőleg felhozott kis, kék dobozt. Hasamhoz fogtam, kiléptem a folyosóra és Justin szobája felé indultam. Ajtaja résnyire nyitva volt, megálltam. Halvány fény szűrődött ki, lassan belöktem. Az asztala előtt ült, asztali lámpája égett, fényét vállára irányította, szemeivel vállát próbálta nézni, folyton felszisszent.

- Ülj az ágyra! – szólaltam meg érzelemmentes hangon. Felém kapta a fejét, felállt. Jobb kezében szorongatta fehér pólóját, egy hosszú nadrág volt rajta. Kétségbeesetten fürkészte szemeimet, hátha talál bennük valami érzelmet, de reménytelenül. Az ágy felé néztem, elindultam, leültem, jobb lábamat magam alá húztam. Felnyitottam a dobozt. Nagyot sóhajtva dobta le a párnájára pólóját, az ágy másik oldalára felmászott és négykézláb mászott mellém. – Fordulj meg – morogtam a takarót nézve, miközben ujjaimmal egy ragtapaszt próbáltam felnyitni figyelemelterelés képpen, hogy ne nézzek felsőtestére. Nagyot nyeltem. Felpillantottam. Nekem háttal ült le az ágy szélére, összegörnyesztette hátát. Ajkam közé vettem a ragtapaszt, óvatosan, ne ragadjon rám, majd kezemmel megfogtam jobb válla szélét. – Egy igazi barom vagy – morogtam, mikor kivettem ajkam közül a nagyméretű ragtapaszt és leragasztottam Blake körmének nyomait. Egyszer maga alá akarta gyűrni Justint, ott marta, ahol érte. Felsóhajtottam.

- Áh, ez fáj – szisszent fel, jobb kezével ágyneműjébe markolt, ahogy lassan ráragasztottam a gézt a sebeire. Összeszorítottam ajkamat.

- Ezt csakis ma..

- Elég, oké? – elhúzódott tőlem, megszeppenve fogtam be számat és nem szóltam semmit. Felsóhajtott. – Nem kell a kioktatás, Keith – fordult meg velem szembe, teljesen az ágy szélére ült, lábait szőnyegére rakta. Megnyaltam ajkamat, oldalra néztem. Kinéztem ablakán, lehetett olyan.. hajnali 2. A Hold gyönyörűen világított, legalább elvonja figyelmemet az ismét növő gombócról a torkomban.

- Rendben – suttogtam, visszanéztem rá. Nyelvével szája sarkán lévő felszakadt sebet birizgálta, szivárgott belőle a vér. Felsóhajtott.

- Nézd, Keith – lenézett az ágyra, majd vissza rám. – Ez előfordul – ráncolta szemöldökét értetlenül, kicsordult egy könnycseppem. Közelebb húzódott, azonnal letörölte, elrántottam a fejemet. – Nem csak te, hanem senki sem tudott volna visszafogni – Megnyalta ajkát, kezeimet ölembe raktam.

- Nem kellett volna elkezdeni..

- Én kezdtem? – pattant fel, meglepődve mutatott magára, felemelte a hangját. – Most őszintén.. Komolyan én kezdtem? Az a faszfej vert be nekem egyet, teljesen jogtalanul! – mutatott az ablak felé, baljával idegesen túrt hajába. Lehunytam szemeimet.

- Lucy..

- Lucyval nem volt semmi! – vágott ismét szavamba kiabálva, felnéztem rá.

- Tudom – mondtam halkan, mellkasa szaporán emelkedett. – Csak a bátyja nem tudta – suttogtam, ujjaimat tördelni kezdtem. Hosszasan néztünk egymás szemébe. Alig állt tőlem fél méterre, mégis megéreztem friss tusfürdő illatát. Még mindig haragudtam rá, borzasztón. De ez azon sem változtathatott, hogy akaratlanul mosolyodtam el, ahogy orromba jutott isteni illata és meghallottam mérges szuszogását. Lesütöttem a szemeimet, próbáltam kiverni azokat a rettenetes képeket fejemből. Ahogy láttam megverni őt.. Minden egyes ütésnél szívembe nyilallt egy fájdalom. Mintha késsel szurkálnának, egyre mélyebben. Felnéztem rá, hirtelen öntött el a nyugtalanság arcát látva. Megint éreztem a görcsös, szorító érzés. Kezeimet mellkasomhoz kaptam és hátradőltem az ágyba. Arcom eltorzult a feltörni kívánkozó sírógöcsöm miatt, lábaimat felhúztam egészen hasamig, úgy dőltem oldalra.

- Keith? – kérdezte ijedten. Mellém mászott, megfogta bal karomat és próbálta elhúzni tőlem.

- Hagyjál! – rántottam ismét magamhoz, tenyereimbe temettem arcomat, felszipogtam. – Annyira utállak így látni.. Gyűlölöm! – motyogtam sírástól eltorzuló hangon, ami egy oktávval feljebb csúszott. Hisztérikusan ütöttem bele az ágyneműbe és fordultam másik oldalra.

Hátam begörnyedt, ahogy minél közelebb bújtam hasamhoz, kezeimet odaszorítottam. Hirtelen melegség öntött el hátulról, hozzám bújt. Jobb kezét kezem és hasam közé fúrta és magához szorított. Bal tenyerét hajamra simította, kivette hajgumimat és eldobta.

- Nem fáj semmim – súgta nyakamba. Felszipogtam, ajkát tarkómra csúsztatta, hangosan szuszogott. – Oké? Nem érzek semmit. Tényleg.. Nem fáj – szívemet melegség öntötte el, ahogy hallottam, de tudtam, hogy csak azért mondja, nekem jobb legyen. Hát, nem vált be.

- Ne hazudj Justin – suttogtam, közelebb bújtam hozzá, éreztem, ahogy halkan felnevetett.

- Hidd csak el – súgta hajamba. – Ha velem vagy, nem érzek fájdalmat – sóhajtotta halkan, elmosolyodtam. Szemeim le voltak hunyva, ujjaira koncentráltam, ahogy felgyűrték pólóm alját és hasamat kezdte cirógatni.

- Tudom, hogy igen – nyaltam meg ajkamat. Kihúztam kezét, összefontam ujjainkat, felszisszent. Kipattantak a szemeim, lenéztem kezére. Magam felé fordítottam, hüvelykujjammal végigsimítottam felsértett bütykein.

- A francba – morogta a lehető leghalkabban. – Holnapra nem fog fájni, ígérem!

- Az emlékeimet nem tudod kiverni a fejemből – ismét lehunytam szemeimet, kezét hasamhoz szorítottam, óvatosan érintettem bőrömhöz.

- Sajnálom. Hányszor mondjam el még? – éreztem, hogy kicsit hátrébb húzódott tőlem.

- Se hányszor – hátamra fordultam, elengedtem kezét. Hátamon feküdtem, bal kezén támaszkodott felettem. Végig szemeibe néztem, jobb keze még mindig hasamon pihent. Lenyalta szája sarkából a vért, nagyot nyelt, ujjaival cirógatni kezdte hasamat. Lehunytam szemeimet, nem akartam tovább nézni. Már így is teljesen ki voltam éhezve csókjára, de azt akartam, hogy tudja, haragszom rá. Nagyon nehezen ment.. Belül reszkettem! – Nem te láttad azt, amit én – néztem fel rá. Megijedtem, ahogy szemeimet elfedték a könnyek, gyorsan töröltem meg őket, sűrűn pislogtam a mennyezetre néztem, nagyot nyeltem legyűrve gombócomat. Keze megállt hasamon, éreztem, hogy mellettem süppedt az ágy. Arcát éreztem nyakamnál és leheletét bőrömön.

- Azt akarod, hogy ne fájjon? – kérdezte halkan, kulcscsontomra lehelt apró csókokat, lehunytam szemeimet.

- Igen – suttogtam, halkan felnevetett. Apró puszikkal tért fel arcomra, szám sarkánál megállt.

- Akkor csókolj meg – súgta. Megéreztem a vér szagát, megrázkódtam, oldalamra fordultam, kipattantak szemeim. Bal kezemet tarkójára csúsztattam, közelebb húztam magamhoz.

- Haragszom rád – suttogtam homlokomat övének döntve, lehunytam szemeimet.

- Tudom – kapta be felső ajkamat, felsóhajtottam, hátrébb húzódtam, utána kapott. – De csókolj meg, vagy belehalok – suttogta. Elmosolyodtam, tarkójába markoltam, megfogtam bőrét, nyelvét átdugta a számba, szívem a kétszeresére nőtt. Ahogy megízleltem a vért, ismét megrázkódtam. Teljesen elnyitottam ajkaimat, kezét hasamról derekamra csúsztatta és úgy húzott magához, hogy minden pontunk tökéletesen illeszkedjen. Most kezét derekamról combomra simította, belemarkolt. Hajába túrtam, sose csináltam még ilyet, de szinte ösztönből jött. Bal lábamat átdobtam derekán és magamhoz húztam a fiút. Megszakította csókunkat, zihált, teste megfeszült, kezemet hajából hátára csúsztattam.

- Baj van? – súgtam ajkiba, jobb kezemet arcára simítottam, homlokomat orrának döntöttem.

- Szeretlek – bukott ki belőle egy sóhajjal. Jólesőn mosolyodtam el. Bal lábammal görcsösen szorítottam derekát csípőmhöz, ágyékát az enyémhez, megmozgattam derekamat. Nem mertem visszamondani.. Képtelen voltam rá. Nem jött ki ajkamon ez a piciny szócska, inkább megcsókoltam. Hevesen csókolt vissza, combomról kezét csípőmre csúsztatta. Egy mozdulattal hátamra döntött, lábait átemelte derekamon és úgy tartotta magát fölöttem. Kezeit mereven támasztotta ki fejem mellett, összeszorítottam szemeimet, két kezem közé fogtam arcát, elszakadtam ajakitól.

- Miért nem bújsz hozzám? Miért tartasz távolságot? – súgtam könnyeimmel küszködve, nem mertem kinyitni szemeimet. Zihálva nevetett fel, jobb kezét felemelte és arcomra simította. Arcát letolta és nyakamba rejtette.

- Mert olyan törékeny vagy – suttogta és megcsókolta bőrömet.

- Nem érdekel – csúsztattam tenyereimet nyakára. – Csak kíváncsi vagyok, milyen érzés.. Kérlek – nagyot nyeltem. Nagyon remegtem, tovább akartam. Teljesen ki voltam rá éhezve és akaratlanul kezdtem el játszadozni fantáziámmal.

- Keith..

- Csak csináld! – szorítottam össze fogaimat, felsóhajtott. Elhúzódott tőlem, kipattantak szemeim, megfogta derekamat, dobott rajtam egyet, az ágy közepére landoltam. Megfogta térdeimet, szétnyitotta lábaimat és kígyóként kúszott fel hozzám. Hajába markoltam, magamhoz húztam. Ajkát enyémekre nyomta, ahogy csípőjét enyémnek feszítette, halkan ajkába nyögtem. Teljesen hátradöntött, teste úgy simult enyémnek, mintha kényszerítette volna valaki. Élveztem, ahogy belenyomott a matracba, szemeim leragadtak. Jobb kezét lesimította derekamra, majd nadrágomhoz. Beledugta kezét nadrágomba, megkereste bugyimat. Mutatóujjával megmarkolta az agyagot és feljebb húzta.

- Na, milyen? – ajkával enyémet simogatta. Elnyitottam számat, hagytam, hogy ajkamat csókolgassa kedve szerint, miközben ágyékát finoman nekem nyomta, lábaimat akaratlanul fontam át derekán.

- Nagyon jó – nyeltem nagyot, kinyitottam szemeimet. Megnyalta ajkát, ujjaival derekamat simogatta, nadrágomat lejjebb húzta. Elvigyorodott, arcomat teljesen elöntötte a pír. Ahogy lehajolt ismét, úgy hunytam le szemeimet. Hátrahajtottam fejemet, hajába markoltam, bal kezem körmeit finoman hátába vájtam. Soha életemben nem éreztem ilyen intenzív vágyat senki irányt. Éreztem csókjait nyakamon és mellkasomon, szó szerint kínzott. Eszméletlen és észveszejtő érzés volt érezni leheletét forró bőrömön. Ahogy csókjaival áttért mellkasomra, kezeit oldalamra simította. elengedtem haját és hátát, kezeimet fejem mellé emeltem úgy markoltam az ágyneműbe.

- Ez is tetszik? – súgta bőrömbe, miközben lassan kezdte felhúzni pólómat. Hirtelen megállt a szívverésem egy pillanatra, mikor eszembe jutott, hogy nem volt rajtam melltartó. Felkaptam a fejemet, láttam, ahogy csak mellem alá merészkedett, felsóhajtottam.

- Justin – döntöttem vissza fejemet az ágyra, ajkát köldökömre nyomta.

- Keith? – hangja mosolygós volt, kinyitottam szemeimet. A plafont kezdtem nézni, szememet homályos könnyháló borította. Mellkasom nagyon szaporán emelkedett és süllyedt le. Hihetetlenül reszketni kezdtem, közben izzadságcseppek sokasága gördült le halántékomon. Nyelvét végighúzta hasam alján, hátam ívbe megfeszült, csípőm remegni kezdett, lábaimat annyira szorítottam össze, amennyire csak tudtam. Hirtelen engedtem el magamat, mintha a mennyben jártam volna és hirtelen szálltam volna vissza testembe. Teljesen elernyedtem. Szorongató ujjaim elengedték az ágyneműt, homlokomon verejtékcseppek milliói csilloghattak. Fogalmam sincs mi történt velem, egyszerűen annyira felizgatott, hogy nem bírtam koordinálni vágyaimat. Lassan kúszott fel hozzám.

- Mit művelsz velem? – bújtam mellkasába, lefeküdt mellém. Átölelte derekamat, felnevetett.

- Mit éreztél? – súgta hajamba, majd lement nyakamhoz. Éreztem szuszogását, testem megrándult, lassan hátára fektettem.

- Örömet – ültem rá csípőjére, lehajolt nyakához. Felsóhajtott, lehunytam szemeimet, kezeimet mellkasára simítottam. – Vágyat – leheltem fülébe. Derekamat lassan engedtem rá csípőjére, kezeit combjaimra simította. Lassan kezdett simogatni, ahogy bőrét csókolgattam. – Bizsergést – folytattam, felsóhajtottam. Felpillantottam arcára, szemeit lehunyta, orrlyukai kitágultak. Kezeit lassan fenekemre csúsztatta, remegett. Elégedetten haraptam alsó ajkamba, hajamat jobb vállamra dobtam és visszahajoltam mellkasához. – Teljesen.. Megőrjítettél – végignyaltam szegycsontja mentén, egészen köldökéig, háta megfeszült. Ajkamat csípőjén lévő tetkójára nyomtam, majd ujjaimmal végigsimítottam a formán. – Aztán, egyszer csak – szántottam végig ajkaimmal alhasát, lábai görcsbe álltak, ahogy kezei is. – Vége lett– lassan felemelkedtem. Kipattantak a szemei, rám emelte fejét. Ráültem lábaira, ujjamat végighúztam ajkaim vonalán, zilált arccal nézett fel rám. Lehunytam szemeimet, hajamba túrtam, éreztem, hogy mozgolódott. Felült hozzám. Hirtelen kezeket éreztem derekamon, majd nyakamon, alulról hajamba túrt. Ki akartam nyitni szememet, de azonnal megcsókolt.

- Ne hagyd abba! – súgta ajkaimba, teljes extázisban, és egy mozdulattal maga alá gyűrt, kezdve az egészet előröl.

34. /Hagyj békén és gondolkozz el!*/

Magamat körülölelve dörzsölgettem a vizet karjaimról, miközben nevetve néztem hátra a csajokra. Éreztem, ahogy sminkem belefojt szemembe, de egyáltalán nem érdekelt. Mindenkinek világított a fehér ruhája, és ide-oda fröcskölték a vizet a pólójukból. Kicsit hülyén éreztem magam ott, egyedül röhögve, ezért elhatároztam, hogy Justin után megyek. Átverekedtem magam a tömegen, majd magam előtt löktem ki a hátsó ajtót.

Megtorpantam, ahogy megláttam a hátsó kertet. Elkerekedett a szemem, azonnal a medence felé néztem. Chris baromkodott a szélén állva, mögötte Tylert, Seant és Justint pillantottam meg. futva indultam el feléjük. Chris beledobta a pólóját a vízbe, majd háttal állt ki a szélére. Ahogy a fiúk meglátták, felröhögtek, Justin Seant kezdte lökdösni. Chris széttárta a kezeit, hátrahajtotta a fejét, majd elrugaszkodott és egy pördülés után fejjel érkezett a több, mint 2 méter mély medencébe.

- Úristen. – kiáltottam fel, oldalról Justinnak csapódtam. Átölelte derekamat, hirtelen beleharapott nyakamba, majd fülembe röhögött.

- Ez egy állat. – nézett a vízben felbukkanó haverjára. Fejemet mellkasára hajtottam, kezeimet derekára simítottam. Chris világosszőke haján végighúzta tenyereit, hunyorítva vigyorgott fehér fogait kimutatva, felnevettem. hirtelen azt vettem észre, hogy Justin lábaim alá nyúlt, felkiáltva kapaszkodtam nyakába.

- Jézusom, mit akarsz? Azonnal tegyél le! – rejtettem arcomat nyakába, nem akartam nézni, hogy mire készül, inkább erősen kapaszkodtam belé.

- Te is ugrasz egyet, nyuszi? – nevetett fel, majd lassan elindult velem. Felemeltem fejemet, bal oldalt lenéztem, a világoskék víz volt alattam.

- Ne, kérlek… - nevetve néztem vissza rá. – Justin, kérlek.. – döntöttem fejem homlokának, ajkaimba nevetett. Lassan abba hagyta a nevetést, lenyugodott. Hangosan fellélegzett, ajkaiba kuncogtam nyakát szorongatva. Letett a földre, lábaim lassan érték el a talajt, fél kézzel magához húzott, elhúztam fejemet, kezeimet mellkasára simítva néztem fel rá. Haja össze-visszaállt a víztől, izzadságcseppi keveredtek a vízcseppekkel, így gyöngyöztek homlokán és halántékán. Jobb kezemet felemeltem hajához, megigazítottam. Derekamat szorongatta, ajkamba haraptam, éreztem szemeit rajtam. Teljesen kizártam a külvilágot és az egyre növekvő tömeget a hátsókertben. Egymás karjaiban álltunk a medence szélén, csöpögött rólunk a víz, de az éjszaka teljesen felhevítette mindkettőnket, így meg sem éreztük a hűvös szellőt. Szórakozottan kuncogtam fel, elvettem kezemet hajától és arcára simítottam.

- Nem fázol? – hajolt lejjebb, kezével megdörzsölte hátamat, megráztam a fejemet. – A csajokat hol hagytad? – vigyorodott el, oldalra néztem a ház felé, megrántottam a vállamat.

- Elvoltak. Úgy gondoltam, kijövök hozzád. – haraptam alsó ajkamba, felnéztem szemeibe. – Baj? – elővettem boci szemeimet. soha sem szoktam használni, de most úgy éreztem, hogy muszáj. Még ajkamba is haraptam, szájáról lehervadt a vigyora. Már csak alsó hangon csorgott róla a víz, de a cseppek végiggyöngyöztek nyakán, kidülledt ütőerein, nagyot nyeltem.

- Ne kérdezz butaságot. – koppintott rá államra, majd megfogta, felhúzta magához, és egy csókot adott orrom alá, felső ajkamra.

- Keith.. – hallottam meg nevemet, oldalra kaptam a fejemet elszakadva Justin ajakitól. Foxy rohant felém magas sarkújában a gyepen, haja ide-oda libbent, loknijait kihúzta a víz. Mosolyogva toltam távolabb magam Justintól, és vártam, ameddig ide nem ért hozzánk. – Eltűntél csajszi. – borult nyakamba, elengedtem Justint, ő derekam után kapott, de Foxy olyannyira dőlt felém, hogy majdnem beleestünk a medencébe. Derekába markoltam, eltoltam magamtól. Vihogva harapott alsó ajkába, miközben fejét hátradobta, kezeit összekulcsolta tarkómon. Justinra pillantottam, megrántottam a vállamat, nevetve túrt hajába, mosolyogva forgattam meg a szemeimet.

- Csak kijöttem a srácokhoz. – mondtam a vörös hajú lánynak. Rám nézett smaragdzöld szemeivel, szinte pofon csapott nézése, tényleg gyönyörű lány volt.

- Bryant nem láttad itt? – nézett körbe hirtelen, elengedte egyik kezével a nyakamat, jobbot átlendítette vállaimon és mellém állt. Csak megráztam a fejemet, hiszen ha mondtam volna valamit, tuti nem figyelt volna. Olyan kába volt a koktélok és a tömény italok miatt, amiket megivott, hogy éreztem, inogott támaszom alatt. – Nééézd, ott jön Jenna. – eresztett el és a lány felé kezdett menni, ki mezit láb, kezeiben fogva magas sarkúját lépegetett a méregzöld füvön. Ahogy meglátott minket, elmosolyodott, hajába túrt és elindult felénk. Lassan kezdtem követni Foxyt, de ahogy elmentem Justin mellett, valaki megrángatta hátul szoknyámat. Hátra fordultam, Justin mosolyogva húzott magához, inge félig ki volt gombolva mellkasán.

- Mikor megyünk haza? – hajolt arcomhoz, orrát végighúzta járomcsontomon, majd fülembe puszilt.

- Még egy kicsit beszélek a csajokkal, jól? – fogtam meg a vállát, eltoltam magamtól. Elmosolyodott, bólintott.

- Én itt leszek. – suttogta, közelebb hajolt, homlokomra adott egy puszit, elengedte derekamat. Ahogy hátráltam végigsimítottam mellkasán, majd megfordultam. De, amint utamba álltam volna, beleütköztem egy alakba, erősen lökött el magától. Jobb lábamba belenyilallt a fájdalom, ahogy megtántorodtam, végül visszanyertem egyensúlyom.

- Szemed rendben? – meghallottam erős, szarkazmussal teli hangját, felnéztem rá, Lucy állt előttem. Kezében egy martinis üveg volt, amibe belekortyolt, majd leguggolt és letette a medence kövére. Egy pillanatra az égre néztem, miközben magamban elhatároztam, hogy a lehető legkevesebb szót fogom vele váltani.

- Ne haragudj. – pillantottam rá türelmesen, háta mögé dobta fekete haját, megigazította cső toppját melleinél, majd megnyalta ajkait. Elnézett fejem felett, szemei felcsillantak, majd csücsörítve rám pillantott.

- Nem tudnék. – hunyorított, majd megfogta vállamat, félrelökött, és engem kikerülve indult el csattogós magas sarkújában a kiszemelt áldozata felé. Felsóhajtottam, lehajtottam a fejemet, megigazítottam szoknyámat. Ahogy felnéztem, a lányok rám mosolyogtak és erős kézmozdulatokkal hívtak maguk felé. Nem néztem hátra Lucy útjába, azonnal a lányok felé kezdtem rohanni.

- Na, mi van csajok? – mosolyogtam rájuk, kivettem Foxy kezéből poharát, amit.. fogalmam sincs honnan szerzett így hirtelen, de beleittam. Épphogy megszólaltak volna, elnéztek fejem mellett, szemeik elkerekedtek. Lenyeltem még egy kortyot, összeráncoltam a szemöldökömet. Jenna lenézett rám, arca ijedt volt, egy pillanatra bennem is megállt a levegő. Egy biccentéssel bökött hátam mögé. Lassan fordultam meg, és ahogy megláttam, hogy valóban mit néztek, a harmadik kortyom fele megakadt torkomon.

- Úristen, hogy ez mekkora ribanc. – hallottam meg Foxy hangját, mérges volt. Józanabbul hangzott, éreztem, hogy dühítette. Nem tudtam mit gondoljak. Ahogy láttam, hogy Lucy Justin nyakába kapaszkodott és füléhez hajolt, csupán szánalmat éreztem belül, semmiképp sem féltékenységet. Láttam Justin nem tetsző arckifejezését, ahogy próbálta eltaszítani magától a lányt, kevés sikerrel. Lenyeltem kortyomat, majd teljesen lehúztam a pohár tartalmát, és kezemben szorongattam az üvegpoharat.

- Lucy sose tanul a hibáiból. – morogta Jenna, mellém lépett. Kezét vállamra tette. Mereven néztem a lányt, ahogy csimpaszkodott Justin nyakába. A következő pillanatban, azt vette észre, hogy Justin karon ragadta és erősen eltolta magától. Megfeszült a teste és valamit mérgesen mondott Lucynak a lány karjait szorongatva. Nem tudtam szájról olvasni, de ahogy láttam, Lucy ismét közelebb hajolt, és mikor másodszorra tolta el magától Justin a lányt, hátulról egy srác hátrarántotta Justint.

- Basszus, Blake. – rohant el mellettem Foxy. A lányt néztem, megijedtem. Földbe gyökerezett a lábam, ahogy megláttam a srácot Justin előtt állva és emelte kezét, ami Justin arcán csattant. Megütötte. Poharamat elejtettem kezemből, jobb kezemet szám elé kaptam és lábujjhegye emelkedve kezdtem rohanni feléjük. Ahogy odaértem, elkaptam hátulról Justin karját, amint megpróbálta visszaadni a kapott ütést, de sikertelenül. Kicsúszott karja kezeim közül, lendült, és a srác orrába talált bele.

***

Összeszorított fogakkal ültem a kocsiban, szemeim lecsukódtak, de szívem még mindig olyan hevesen kalimpált. Dühös voltam. Iszonyat dühös.. És, ahogyan Justinra néztem, szeméhez szorított egy jeges zacskót, egy kisebb sírógörcs tört utat torkomból, de nem hagytam. Visszaszorítottam, és egész úton egy fájdalmas gombóc volt torkomban. Olyan gyönyörű esténk volt. Annyira szép lett volna, ha nem így zárják le. Annyira élveztem, és olyan jó volt megismerni a lányokat.

Ismét ránéztem. Jobb kezét ágyékán pihentette, ballal szeméhez fogta a jeget. Vérző ajkát harapdálta, szívem szakadt meg. De dühösebb voltam annál, hogy segítsek neki bármiben is. Gyűlöltem azért, mert ezt csinálta.. Sosem szerettem az erőszakot, főleg nem akkor, ha azok csinálják, akiket szeretek.

- Felkeltettem Pattiet, mielőtt eljöttem, szóval számítsatok rá, hogy..

- Köszi, Kenny! – morogtam, kinyitottam az ajtót és becsaptam magam után. Lábujjhegyre állva trappoltam át az úton, feltéptem a kaput és felszaladtam a lakásba. Hallottam, ahogy csapódik mögöttem a kocsi ajtó egyszer, majd kétszer, kirántottam a bejárati ajtót, és semerre se nézve indultam fel a másodikra.

- Keith.. – hallottam Justin kétségbeesett hangját, zavartan csengett, gyorsan szedte a levegőt, már a második lépcsőfordulónál. Gyorsabbra vettem az iramot, nem akartam vele beszélni, sőt még csak látni sem akartam. – Keith, kérlek! – fogta meg a karomat, amint felléptem az utolsó lépcsőfokra, kirántottam magam kezéből.

- Hagyjál! – kiabáltam rá, nagyot nyeltem, ahogy kérlelő szemeibe pillantottam, megráztam a fejem.

- Én nem akartam! Keith, láttad, hogy..

- Nem érdekel! Justin, kértelek, hogy ne tedd! – nem bírtam leférkőzni magam és az indulataimat. Dühös voltam azért, mert így láttam, dühös voltam azért, mert nem hallgatott végig. Csak ment a feje után, mint egy hülyegyerek.

- De..

- Nem érdekelnek a kifogásaid, oké? Justin hagyjál! Nem érdekel! Elegem van! Csak le szeretnék feküdni aludni, oké? Komolyan.. Hagyjál! – ráztam a fejem, hátra lépkedtem. Összevont szemöldökkel, kétségbeesve lépkedett felém, megfogta jobb kezemet. – Menj, fürödj le! – húztam ki kezem övéből, utánam lépett.

- Miért haragszol rám? Keith, miért csinálod ezt? Blake egy…

- Justin, te ezt nem érted, oké? – kétségbeesve fordultam hátra, éreztem, ahogy a könnyeim végigfolynak arcomon. – Ez nem csak egy puszta verekedés volt! – kiabáltam, annyira, amennyire csak bírtam. Azt akartam, hogy az a gombóc a torkomban és a gyomromban elszálljon.  – De nem is érdekel! Hagyjál békén, oké?

- Keith, kérlek! – lehunyta szemét, felszisszent, kezét szeméhez kapta.

- Mi van, ha úgy estek, hogy beveritek a fejeteket a medencébe? Mi van, ha rosszul ütitek meg egymást és valami baj lesz? – hangom elcsuklott kétségbeesetten lépkedtem hátra. – Te nem nézted végig, Justin.. – mélyet sóhajtott, megnyalta véres ajkát, elfintorodott.

- Nyugodj meg, rendben! Nem történt..

- Mi az, hogy nem történt? – újra kiborultam, hátam az ajtómnak csapódott, összevont szemöldökkel, hangosan szipogva néztem rá. – Justin te nem tudod mi ez, ugye? Nem téged fog utálni tizennégymillió tini csaj ennél is jobban, mert a tini bálványuk ott volt, amikor verekedett.. – mellkasánál fogva hátrébb löktem. - Nem minden úgy lesz leírva, ahogy történt. Azt fogják hinni, miattam volt! És tudod, mi van? Tényleg miattam volt..

- Miről beszélsz? – kérdezte suttogva, hangja megrökönyödött. – Kicsim, ez nem a te…

- De az enyém! – tenyerembe temettem arcomat, felszipogtam, közelebb lépett. Karjait körém fonta, belefáradtam. Nem akartam ezt. Utáltam vele veszekedni, de irtó dühös voltam. – Lucy miattam csinálta.. Mert tudta, hogy dühít ez az egész. - hüppögtem, fejem mellkasára vonta. – Engedj el! – ráztam a fejem, erőtlenül próbáltam ellökni magamtól.

- Nyugodj meg! – suttogta hajamhoz hajolva, hátrébb löktem.

- Hagyjál! – suttogtam, mellkasánál fogva toltam még hátrébb. – Menj, fürödj le! – szipogtam fel, közelebb lépett.

- Keith! – hangja magabiztosan, mégis kérlelőn csengett, kezét felém nyújtotta, de feltéptem a vendégszoba ajtaját és bevágtam előtte.

33./A lányok körülöttem mind sikítani kezdtek...*/

*Nincs képem :(

Bal karommal átöleltem nyakát, jobbal összekulcsolt kezünket tartotta vállmagasságban. Egész testem hozzásimult, fejem mellkasára hajtottam. Úgy ringatott, mint több évvel ezelőtt, de most valahogy sokkal jobban élveztem. Ahogy hallottam halk szuszogását fülemnél, arcát hajamhoz rejtette, végigsimított karomon, másik kezét is derekamra simította, felkarjába markoltam. Mosolyogva néztem fel rá, egy könnyed csókot váltott velem, homlokát enyémnek döntötte, szemeimbe nézve ringatott tovább.

Nem akartam, hogy vége legyen a pillanatnak. Örökig vele akartam táncolni, ott, azon a szenthelyen, az ő First Dance számára, az ő karjaiban, az ő szemeit bámulva. Akartam a pillangókat örökre a hasamba és azt a furcsa érzést a szívemnél. Azt a szeretetet, amit akkor éreztem, ahogy rám pillantott, derekamnál fogva még közelebb húzott magához, szorosan ölelt körbe.

- Ne engedj el.. – suttogta, lehunytam szemeimet, halványan mosolyogtam. Szorosabban simultam hozzá, már amennyire tudtam, mélyet sóhajtottam. Mintha csak a gondolataimban olvasna, illata olyan szinten bejárta egész testemet, teljes extázisban éreztem magam. Bal kezem ujjaival felszántottam haján, belemarkoltam, lejjebb húztam magamhoz. Ahogy ajkát enyémre nyomtam, valahogy megváltozott minden. Nem kaptam levegőt, gyengéden csókolt meg, kábultan viszonoztam, jobb kezem nyakára siklott, ujjaim bedugtam pólója alá, kulcscsontjához. Lassan lépegettünk ide-oda, egyikőnk sem figyelt a zenére, csak arra, hogy szorosan egymáshoz simulunk, a pillanat a miénk, ez a tánc az övé volt. – Only if you give, give the first dance to me.. – suttogta ajkaimba, elvigyorodtam, halkan kezdtem kuncogni. – Baby, promise i’ll be gentle.. – arcom nyakához rejtettem, halkan kuncogtam, suttogó hangján éreztem, ahogy végig mosolyog, úgy húzott magához, mintha akármelyik pillanatban elvehetnének tőle.

- I know we gotta do it slowly.. – nevetve súgtam a dalszöveget még mindig nyakához bújva, végigsimított karomon, orra hegyét végighúzta arcomon.

- Kiestél az ütemből…

- Fogd be! – vigyorodtam el, felemeltem a fejem. Ujjait enyéim közé dugta, lassan kipörgetett karjaiból, majd visszahúzott magához. Hátulról tapadt hozzám, jobb kezével átölelte hasamat, úgy fogta jobb kezem ujjait. Másik kezemet felsimítottam nyakán, gyengéden tarkójába markoltam. Arcát nyakamba rejtette, egy könnyed csókot lehelt rá, lehunyt szemekkel döntöttem vállára fejemet. Úgy ringatóztunk a zene ritmusára, mintha kötelező lett volna, akaratunk ellenére mozogtunk. Mindkettőnket megszólított a zene, mikor a szám elején meghallottuk Usher hangját, egyből megfordult a bárpulttól, elkapta a csuklóm és bevonszolt a tömegbe. Éreztem, hogy sokan néznek minket, azt is tudtam, hogy a szám miatt –mivel, ahogy én, velem együtt-, mindenki tudta a teremben, hogy kié ez a szám, és azt is, hogy Justin itt tartózkodik a bulin, így mindenki őt és a reakcióját kereste. Én voltam a reakciója…

**

- Igyál már egy pohárral! – nevetve tartotta felém a poharat Jenna, csak megráztam a fejem, sejtelmesen rám vigyorgott, letette elém a poharat. – Ez csak egy koktél.. Van benne alkohol, de nem olyan erős! Na.. – bökött felé a fejével, megforgattam szemeimet. – Láttuk ám azt a lassúzást, Justinnal! – tért egyből a lényegre, tudtam, hogy ezért jött oda. Éreztem, hogy arcom még azóta égett, ahogy befejeztük a lassúzást és kaptunk egy vastapsot a többiektől. Mi is tapsoltunk velük, nem tudtuk minek kell örülni, de aztán szépen lassan leesett mindkettőnknek.

- Justin aztán érti a dolgát! – röhögött fel Foxy, mosolyogva nyúltam a pohárért, jobb lábam átemeltem balon és belekortyoltam. Tényleg nem volt rossz… Az édeskés íz úgy mált el a számban, hogy muszáj voltam még egyszer érezni. Belebizsergett a nyelvem az ízébe. – Honnan ismertétek meg egymást? Nagyon szerencsésnek kell lenned, tudod? – mosolygott rám, megrántottam a vállam. Beszédre nyitottam a számat, de Kelsey közbevágott.

- Hát a színházból, te hülye! – lökte oldalba Foxyt. – Keithnek balesete volt és Justin segített neki.. – elhúztam a szám, szemöldökeimet összevontam.

- Te vagy az a szőke lány? – hajolt át az asztalon Foxy, fejem hátrahúztam ijedtemben.

- Hát, igazából.. – félénken vontam össze szemöldököm, belekortyoltam a koktélba, majd visszatettem az asztalra. – Gyerekkorom óta ismerem Justint! Én vagyok az a lány, aki felforgatott mindent, de nem ott ismerkedtünk meg.. – ráztam meg a fejem, Jenna nagy szemeket meresztett felém, felsóhajtottam.

- Hat éves voltam, amikor apukámat kirúgták a munkahelyéről. Leépítés volt és ő is elveszítette a munkahelyét. Anyám szerény fizetése nem volt elég rám és az öcsémre, szóval el kellett költöznünk, hogy apának sikerüljön kihevernie ezt. – rántottam vállat.

- Apukád nem tudott elhelyezkedni azon a helyen máshol? – kérdezte egy kisebb grimaszt vágva Kelsey, elmosolyodtam.

- Apám nagyon makacs ember. És, ha visszautasítják, mindent megtesz annak érdekében, hogy legközelebb ne tegyék. Elköltöztünk, új iskolába írattak. – arcomhoz nyúltam, elmosolyodtam az emlékeken, majd megráztam a fejem.

- Egy iskolába jártál Justinnal igaz? Vagy … A játszótéren ismerkedtetek meg? – nevetett fel Foxy, megráztam a fejem.

- Első nap barátkoztunk össze. – zavartan néztem fel a plafonra, majd körbepillantottam a csajokon. – Elestem, amikor a helyemre mentem, az egyik fiú kigáncsolt.. – a lányok felkuncogtak, hajamba túrtam. – Justin segített fel. – vontam meg a vállam, Jenna kivételével, Kelsey és Foxy egymásba borulva nevettek. Meg sem akartam kérdezni mi lehet ezen olyan vicces, de szerintem az alkohol is rátett egy lapáttal jókedvükre.

- Mi volt azután? – kérdezte kicsit közelebb csusszanva hozzám, felkönyökölt az asztalra, úgy túrt hajába. Ajkamba haraptam, felnéztem rá.

- Ők már előrébb jártak a betűkben.  Nem tudtam leírni a kis há betűt. Persze az osztályfőnökünk, engem hívott ki a táblához. Mindenki nevetett, rossz volt az első napom. Mikor leültem, miután elmondtam, hogy mi ezt még nem tanultuk, rosszkedvűen lapozgattam a könyvemet. Nem telt bele két percbe, kicsöngettek.. Kihúzódott mellettem a szék, és Justin leült mellém. – felpillantottam arcára, hogy tisztában legyek vele, tényleg érdekli-e, vagy pedig untatom, de mosolyogva fürkészte arcomat. – Elhúzta előlem a füzetemet, kinyitotta.. Szó nélkül írt a sor elejére egy kis hát, elém tolta. „Ez a kis há betű” – kezemmel mutattam a nyuszifület. – „Egy fecske és egy kis kunkori, látod?” Még a kezével is megmutatta. – forgattam meg szemeimet, legnagyobb meglepetésemre a lányok is rám figyeltek, már abbahagyták a kacarászást. – Aztán még aznap találkoztunk suli után a játszótéren. És nagyon jó barátok lettünk.. – rántottam vállat, majd megint poharamhoz nyúltam.

- Hogyhogy rólad nem írtak az újságok a régi életéből?

- Nem tartottuk a kapcsolatot miután elment.. – a poharamhoz nyúltam, ismét beleittam, de most nem álltam meg. Második húzásra kiittam a tartalmát, tovább már nem akartam mesélni. Én magam sem tudtam volna megfogalmazni mit éreztem akkor, nem még, hogy elmeséljem nekik. A feltűnő vedelésemből úgy éreztem vették a lapot, mindhárman elvették rólam tekintetüket és másról kezdtek beszélgetni. Felkönyököltem az asztalra, úgy figyeltem a lányokat, halkan kuncogtam Foxy történetén, ahogy elmesélte részletesen az ő találkozását Bryannel.

- Kicsim.. – egy rekedtes hangra kaptam fel a fejem, vállam fölött hátralestem, lekönyököltem az asztalról, felé mosolyogtam. – Leteszem a mellényem, oké? – mutatott a kanapéra, bólogatni kezdtem, lehajolt, egy puszit nyomott hajamra. – Mi újság csajok?

- Semmi, tanár bácsi! – rázta meg a fejét Jenna, Justin értetlenül nézett, elpirulva pillantottam Justinra. Kérdőn nézett rám, megráztam a fejem, jelezve, hogy nem lényeges. Felé nyúltam, két ujjammal benyúltam bal combján lévő zsebébe, kihúztam belőle szájfényemet. Letekertem a kupakot, kentem egy réteget a számra, Foxy nagy szemekkel bámult rám.

- Nem mondod, hogy nála van a szájfényed? – kérdezte komolyan, Justin felé mutatva. Ajkaimon eloszlattam a csillogó mázt, elmosolyodtam. Visszadugtam a zsebébe, megrántottam a vállam. – Hát ez tök király.. – emelte fel a nyakát. – Megyek és én is odaadom Bryannek! Ez nagyon tetszik.. Úh. – nézett végig Justinon, értetlenül néztünk össze, mikor mind a három lány a táskájában kezdett kutakodni.

- Szerinted Tyler magával vinné a szájfényemet? – kérdezte Jenna Justinra nézve, csak megrántotta a vállát.

- Az’szem én lelépek. – vigyorgott rám, egy puszit nyomott arcomra. – Ízlett a koktél? Hozzak még egyet? – kérdezte a poharam felé bökve, ujjaim végigcsúsztattam láncán, lassan kezdtem bólogatni. Elmosolyodott, elvette a poharat, egy puszit nyomott arcomra. – Sietek.. – fordult el, elindult. – Hé, Keith! – fordult vissza, felé kaptam a fejem. – Boldogulsz a lányokkal? – jött vissza, mélyen szemeimbe nézve, látva, hogy a lányok el vannak foglalva azzal, hogyan adják oda párjuknak a szájfényüket.

- Igen, nagyon aranyosak. – mosolyogtam rá, hunyorítva nézett szemeimbe.

- Biztos? Nyugodtan gyere oda, ha gondolod… - biccentett felével Sean felé, csak megráztam a fejem. – Sean is jó fej, csak tudod… - elhúzta a száját. – Én nem igazán érezném itt jól magam. – nézett a sminkkészletre, amiket a lányok előpakoltak, felkuncogtam.

- Menj csak! – simítottam kezem arcára. – Hagyd azt a koktélt, majd szerezek magamnak.. – vettem ki a kezéből. – Menj a srácokhoz! – fejemmel háta mögé böktem. – Ha baj van, ígérem szólok, rendben? – nyakláncánál fogva lejjebb húztam, bólogatni kezdett. Egy puszit nyomott orromra, majd el is tűnt a tömegben.

***

A következő fél óránk is fecsegéssel telt el, cseréltünk telefonszámot és bekövettük egymást twitteren is. Voltunk táncolni, amit a fiúk nagyon díjaztak mind a négyen, Tyler csatlakozott Jennához, de Kelsey és én jól kifiguráztuk, szóval inkább röhögve visszavonult a srácokhoz. Attól, hogy Justin nem volt velem egész este, különösen jól éreztem magam. Pozitívan csalódtam ennek a világnak az embereiben, igaz nem mindenkivel beszéltem, de Foxyék lenyűgöztek. Mikor megpillantottam Rihannát, lehidaltam. Minden szó belém akadt gyönyörűségétől, Demiről nem is beszélve. Amikor Miley elment mellettem, egy könnyed mosoly kíséretében, már levegőt sem kaptam. Én nem voltam ehhez hozzászokva. Nem tudtam, hogy ezek a lányok sokkal, de sokkal gyönyörűbbek –vagy épp lehetnek még gyönyörűbbek- a klipekben alakított lányoknál. Valami fantasztikusak voltak mind, egytől egyig.

- Mit csinálnak? – kérdeztem Jennától a dj pult felé mutatva. Csak azt láttam, hogy Mike és Chris röhögve húznak rá egy műanyagnak tűnő zsákot a pultra, majd tekintetemmel követtem, ahogyan körbejárták a termet és végig ragasztózták az összes hangfalat. Valami rossz sejtésem volt, telefonomat Justin mellényének zsebébe rejtettem, az övé mellé, és az egyik díszpárna mögé dugtam. Amint felpillantottam, Lucy állt meg az asztalunknál, furcsán grimaszolt rám nézve, majd Foxyra nézett.

- Két perc múlva éjfél.. Nem kéne már otthon lenned? – forgatta meg szemeit, lenézőn pillantott rá.

- Ó, igenis anyuci, már megyek is! – undokoskodott Foxy, Jenna felsóhajtott, rám mosolygott, fejét rázta. – Nem tudom te, hogy vagy vele, de inkább búj vissza Justin seggébe.. – söpörte hátra válláról a haját Foxy. – Bocsi Keith. – pillantott rám, majd visszanézett Lucyra. – Ha már ennyi tartás nincs benned, hogy visszavonulj, ha látod, hogy a barátnőjével van..

- Figyelj! – vágott rá az asztalra Lucy, belül összerezzentem, de kívül szemem sem rebbent. Tudtam, hogy túl elit ő ahhoz, hogy bármilyen balhét is csináljon itt. – Fél éve fűzöm.. Nem fog neki sok kelleni, hogy beadja a derekát! – merészen csücsörített. – És hidd el.. Ha eddig semmi sem – lepillantott rám. – Egy falusi senki nem fog megakadályozni benne, hogy az enyém legyen! – nagyokat pislogva emelkedett fel, egy lesújtó pillantást mért rám, majd felemelt fejjel távozott. Amint elment, kiengedtem levegőmet, lehunyt szemekkel karoltam át magam, lehajtottam a fejem.

- Keith.. – nem tudtam mit kellene tennem, de nem is kellett tennem semmit. A sors közbevágott, Lucy hangos sikítására kaptuk fel a fejünket, majd a lányok körülöttem mind sikítani kezdtek. Mély levegőt véve feszültem meg újra, nevetnem kellett, miután felfogtam mi történik. Chris röhögve állt a lépcső tetején, hasát fogta, félmeztelenül, hófehér nadrágban. Felnéztem, de nem láttam semmit. Mindenem csurom víz lett, ahogy a teremben mindenkinek, a falakból, a mennyezetből, víz spriccelt, mindenhová a terembe. Kezeimbe temettem arcomat, felpattantam az asztaltól. Nevettem, nem tudtam, hogy miért, de nevettem. Hirtelen elfelejtettem Lucy sértéseit, minden elfelejtődött bennem. Ahogy a sikítozó lányokra néztem és a röhögő fiúkra a teremben, nekem is röhögnöm kellett. Tudtam, hogy elfolyik a sminkem, a hajamnak annyi, hogy a ruhám teljesen átázott. De nem érdekelt. Az asztalra támaszkodva húztam össze magam és próbáltam úgy állni, hogy a hasamba álló görcs ne fájjon, miközben ráz a nevetés.

- Nekem most.. – mutattam a hátam mögé a kétségbeesett lányokra nézve, röhögve intettem le őket, majd befúrtam magam a tömegbe. Fejemet nyújtogattam, miközben a víz még mindig csurgott a falakból, éreztem, ahogy befolyik melleim és lábaim közé is, addig mentem, ameddig meg nem találtam Justint. Mikor tekintetünk találkozott, röhögve tárta égnek karjait, elvigyorodtam. Elkezdtem felé rohanni, ő is elindult felém, karjai közé vett, megpörgetett. Éreztem, ahogy fürtjeim egybeállnak és Justinra csöpög rólam is a víz, de ő csak röhögve forgott velem a hűsítő zuhany alatt. Már mindenki röhögött körülöttünk, mikor letett, körbelestem. A fiúk félmeztelen álltak a teremben, mindenki a pólójából csurgatta a vizet.

- Chris, te beteg állat! – kiabált oda neki Justin, mindenki Christ kereste, de ő sehol sem volt.

- Hol van? – hallottuk meg Kar hangját, Justin közelhúzott magához, mindenki Christ kereste, de ő csak a derekamat taperolta.

- Jól áll a vizes ruha! – simított végig állam vonalán, ajkamra haraptam.

- Szerintem neked is jól áll ez a póló.. De tudod.. – lesimítottam derekán, vigyorogva tűrtem fel vizes pólóját oldalánál és kezdtem lehúzni róla. – Ne lógj ki a sorból.. – hagyta, hogy kibújtassam pólójából, elvette kezemből, rámarkolt.

- Megkeresem Christ! – mosolyogva hajolt felém, halványan végigsimítottam kockáin, ajkát enyémre nyomta. Lassan kezdtem bólogatni, majd mosolyogva, vizesen, kicsit vacogva néztem végig, ahogy bevegyül a tömegbe, röhögve csapódik Sean mellé, majd kihúznak a teremből, egyenesen a hátsó ajtón.

32. /Ne parázz már! Itt mindenki jó fej..*/

- Nyugi, Chris jó fej. – paskolta meg combomat egy lámpánál megállva. Felsóhajtottam, megcsóváltam a fejemet, csücsörítve néztem ki az ablakon. – Most mit parázol? – megmarkolta combomat, ezzel jelezve, hogy nézzek felé. Odafordítottam a fejemet, vigyorgó arcát láttam magam előtt.

- Csak.. nem tudom.. – löktem le kezét lábamról, majd összezártam őket és a jobb oldalra döntöttem. Térdeimet az ajtónak támasztottam, kezeimet ölembe raktam. – Nem nekem való ez szerintem… - lehajtottam a fejemet és kezeimet kezdtem fürkészni.

- Keith, azt hittem ezt már megbeszéltük… - kérlelőn pillantott szemembe, mélyen felsóhajtottam.

- Tudom. – néztem fel a kocsi tetejére, majd lehajtottam fejemet. – Nem igazán tudom, hogyan kéne viszonyulnom a többiekhez.. Mert hozzád, az oké. Hiszen régóta ismerjük egymást… De például egy..

- Semmi gond nem lesz! Túl közvetlenek ők is és te is az leszel, ha már ők is azok! Kicsit bonyolultan hangzik.. – ráncolgatta homlokát, majd lassított és leállította az autót. – De minden rendben lesz, oké? – megsimította térdemet, felé néztem. Áthajolt a karfákon és a sebváltó részén, majd ajkamhoz hajolva nyomott rá egy könnyed csókot.

A kocsiból kiszállva hangos zene fogadott már kint az utcán. Úgy éreztem kiszakad a dobhártyám, de ekkor Justinra pillantottam. Szemei úgy csillogtak a koromfekete éjszaka fényeiben, hogy hunyorítva kellett néznem, hogy láthassam. Aranyszőke haja égnek állt, hófehér mellénye alá csúszott arany lánca, ahogy házról tekintetét rám fordította, szívem kevesebben kezdett verni, gyorsabban szedtem a levegőt. Gyors, szinte futólépésben kerülte meg a kocsit, szélesen rám mosolygott, egy csókot nyomott jéghideg bőrömre.

- Mehetünk? – simított végig karomon, mélyen szemeimbe nézett. Torkom elakadt, lassan kezdtem bólogatni, bátorítón rám mosolygott, elindultunk. Lassan lépett, figyelve lábam épségére, majd mikor átértünk a másik oldalra, megnyomta a csengőt a kapunál. Szinte azonnal lépett a kapuhoz egy alacsonyabb pasi, kicsit kopaszodott, hófehér bőre volt. Egy füzetet tartott a kezében, Justinra pillantott. Végigfutatta ujját a neveken, majd kinyitotta nekünk az ajtót.

- Jó szórakozást, Mr. Bieber! – mosolyogva állt arrébb, hangja meglepően mély volt, apró termetéhez képest, Justin csak egy futópillantásra méltatta, hagyta, hogy közelebb bújjak hozzá. Másik kezemet felkarjára simítottam, lassan felvezetett a lépcsőn, megállt egy pillanatra. Nem csengettünk. Értelmetlen lett volna. A zene olyan hangosan szólt, hogy a kiabáláshoz is közel kellett hajolnunk egymáshoz. Amint beértünk, lélegzetem elakadt, ahogy megpillantottam azt a sok, hófehér alakot a szoba sötét, halvány fényében. Egy beltéri erkélyen álltunk Justinnal, két oldalt lépcsők húzódtak a fal mentén és a mélyben a rengeteg ember volt. Éreztem pár szempárt magamba fúródni, mikor tekintetem találkozott egy –körülbelül- velünk egykorú fiúéval, lesütöttem szememet.

- Justin! – lépett elénk.

- Cső öcsi. – engedett el Justin és az előttünk lévő barna bőrű sráccal lepacsizott. rikító fehér vigyora volt és fehér ingben volt. Mindene fehér volt.. Szégyenlősen tűrtem fülem mögé hajamat és rámosolyogtam, ahogy elém lépett. – Bemutatom neked..

- Keith. – vágtam közbe mosolyogva. Lopva Justinra néztem, majd egy lépést előrébb álltam.

- Tyler. – nyújtotta felém kezét. Finoman kezet ráztunk, megnyalta ajkát. Ahogy eleresztettem kezét, Justin mögém állt, kezeit vállaimra simította. Lassan kezdte lehúzni rólam kardigánomat, az előttem lévő srácra mosolyogtam.

- Tyler Chris unokaöccse. – hajolt oda fülemhez. Nyakamra adott egy csókot, oldalra mosolyogtam. – Szuper jó fej csávó, nagy csajozós hírében áll. Igaz, tesó? – egymásra vigyorogtak a srác zsebre dugta kezeit.

- És ezt pont a nagy Justin Bieber mondja. Megint új numerával állt elő.. – csóválta fejét. Felnevettem, hiszen ezt bóknak vettem. Főleg, ahogy végignézett rajtam, biztos nem rosszindulatból mondta. Juston, hogy jelezze, hogy csak viccelt Tyler, hátulról átkarolta a derekamat és közelebb húzott magához.

- Kuss. inkább mondd, hogy hol van a nagybátyád te pisis. – Justin hasamat fogva sétált oda a korláthoz, kezeimet megtámasztottam a márvány korláton és lenéztem. A terem végében egy neonkéken világító dj pult volt, mindenkin világított a neonfényben fehér ruhája.

- Valahol Kart fűzi egy sarokban.. Póló nélkül. Legalábbis, gondolom. – lépett mellénk Tyler.

- Mindig is tudtam, volt kitől örökölnöd. – lépett el tőlem Justin, megfogta a kezemet, maga mellé húzott, összefonta ujjainkat és kezünket háta mögé rejtette.

- Kar a..

- Barátnője. – mosolygott rám Tyler, bólintottam. Felnéztem Justinra, lenézett a tömegre. Szemeiben csillogtak a fehér disco fények, ajkamba haraptam, megnyaltam alsó ajkamat. Ismét előre pillantottam, Tylernek nyoma veszett. Kikerekedett szemekkel néztem a lépcső felé, és miközben arra próbáltam rájönni, hova mehetett, valaki elengedte a kezemet és mögém állt. Elmosolyodtam, lehunytam egy pillanatra szemeimet, kezeivel átölelte a hasamat, arcát nyakamba rejtette. Egy csókot nyomott bőrömre. A hangos zene ellenére is hallottam szuszogását, zavart egyre szaporábban verő szívem is.

- Felkészültél? – nevetett fülembe hangosabban, felsóhajtottam. Elléptem tőle, megfordultam, szemébe nézve bólintottam. Átfuttatta fogait alsó ajkán, kezemért nyúlt, egy csókot adott homlokomra, majd ujjainkat összefonva indultunk el a lépcső irányába. A krémszínű márványlépcsőkön bordó selyemszőnyeg futott végig. Jobb lábammal nehezebben lépkedtem. Jobb kezemmel is ráfogtam Justin karjára, rám se nézett, csak belesétáltunk a tömegbe. Félig háta mögé bújva lépkedtem utána, miközben mindenkivel. De komolyan.. mindenkivel lepacsizott, összevigyorgott és köszönt neki. Mindenkivel! Csak kikerekedett szemekkel néztem, hogy ebben a vibráló fényben, hogy ismeri meg az arcokat. Elmosolyodtam, ahogy ujjaival szorongatta kezemet, kevésbé éreztem magam feleslegesnek. Közelebb rántott magához, megállt a Dj pult előtt.

- Mike. – kiáltotta vigyorogva, felnéztem. Egy néger raszta csávó állt előttünk, pontosabban a pult mögött. Elvigyorodott, ahogy meglátta Justint, nyakába csúsztatta a fehér fülhallgatóját és nyújtotta kezét egy bütykösre.

- Biebs. Tesó. – pötyögött párat a macbookon, én nem csillogó szemekkel néztem végig a több száz cd-n, amik sorba voltak állítva. – Hogy megy sorod? – nézett ránk, felkaptam a tekintetem. Justin elengedte a kezemet, megigazította ingét, finoman húztam kezemet magam elé és rejtettem elől szoknyámba, összekulcsoltam ujjaimat. Megigazította ingét, majd vállat rántott.

- Gondoltam, jót tesz egy kis buli. – emelt kezébe egy cd-t, elolvasta, majd a többit.

- Ja, hallottam balhé volt. – támaszkodott rá a pultra a csávó. Justin elvigyorodott, lenézett rám, hirtelen felindulásból arcon puszilt. Lehajtottam a fejemet, megnyaltam ajkamat, majd felpillantottam. Justin csillogó szemeivel rám kacsintott. – Értem. – vihogott fel a csávó, ránéztem.

- Majd még beszélünk, Mike. – nyújtotta Justin a kezét, keze fogtak, majd átkarolta derekamat.

- Csá öcsi, aztán csak óvatosan. – emelte füleire a fülhallgatót és teljesen elzárkózott a külvilágtól.

- Itt mindenkit ismersz? – bújtam hozzá, ahogy megfogta kezemet. Kihasználtam az alkalmat, ahogy megához húzott, és átöleltem derekát. Felnevetett, felnéztem rá.

- Mondhatjuk. – rántott vállat. Szorosabban fogtam derekát, ahogy nyomultunk a tömeggel együtt. Mindenkinek a kezében volt valami ital. Soha.. Soha életemben nem ittam még alkoholt. Nagyot nyeltem, kínosan mosolyodtam el. Mire feleszméltem, egy újabb csapat ember előtt álltunk, Justin kihúzta magát ölelésemből, egy mosolygós pillantást vetett rám, majd beugrott a kör közepébe és vigyorogva fogott kezet mindenkivel. Közelebb lépett hozzá egy gyönyörű lány, tengerkék szemei és világosbarna hullámos haja volt, kicsit teltebb orra tökéletes összhangban volt vékony ajkával.

- Justin! – nem hallottam a hangját, ajkairól olvastam mondanivalóját, vigyorogva bújt közelebb hozzá, átölelték egymást. A csajszi úgy bújt belé, mintha évek óta nem látták volna egymást. – De régen láttalak! – hogy tudtam. Magamban elmosolyodtam rajta, vigyorogva kezdte simogatni, sőt dörzsölgetni Justin hátát az erős öleléstől, karjain izmai megfeszültek. Hátrébbléptek egymástól, aztán jött a következő rakás csajszi. Csak úgy néztem, mennyire közvetlenek egymással, mennyire tudnak ezer wattos mosollyal egymásra vigyorogni, kezeimmel szoknyám alját birizgáltam, szégyenlősen álltam ott. Christ is megpillantottam a kisebb csapat végében egy barna bőrű lány derekát markolgatta, Justin hozzájuk is odament.

- Te biztosan a balettos lány vagy.. – lépett elém vigyorogva ugyanaz a gyönyörű lány, rá mosolyogtam. Nagyokat bólogattam, felé nyújtottam kezemet.

- Keith.. – kiabáltam, hogy hallhassa, szemei nagyra nyíltak, megfogta kezemet. Kicsit erősebben a kelleténél, de rászorított, majd nagyot rántott rajta.

- Lucy.. – ajkáról lefagyott a mosolya, mélyen szemeimbe nézett, kicsit csücsörített, semmitmondó tekintettel szorongatta kezemet, összeszorítottam fogaimat. – Ha nem tévedek te vagy Justin barátnője.. – fogai kicsit vicsorítottak, szempilláim megremegtek, mély levegőt vettem.

- És mi van veled? – pillantottam le cipőjére, gyönyörű lábai voltak. Elbújhattam mellette. Értetlenül vonta fel szemöldökét, majd egy gúnyos mosolyt varázsolt ajkaira.

- Az exe vagyok. – szemeim elkerekedtek, kezem kihúztam erős szorításából, combomba töröltem.

- Jól van, köszönjük a bemutatkozást, Lucy! – lépett mellém egy mogyoróbarna hajú lány, szinte ragyogott mellettem. – Nem kell a hazudozás.. – rám mosolygott, majd visszanézett Lucyra. – Fogd vissza magad! – bökött fejével felé, felemelt fejjel lépett hátrébb. – Ő Lucy.. Chris egyik táncosának a húga. – intett le, Lucy csak megforgatta szemeit, egy gyilkos pillantást lövellt felém, majd hátat fordított és eltűnt a tömegben.

- Köszönöm. – hálásan mosolyogtam rá, leintett.

- Lucy egy dög.. Eleinte nekem is azt mondta, hogy Tyler exe.. Szereti a balhékat! – vigyorgott rám. – Szia, Jenna vagyok! – jobb kezét, széles, barátságos mosollyal nyújtotta felém, kicsit habozva fogtam vele kezet, jólesett gyengéd érintése, egy kő gördült le szívemről. – Tyler barátnője!

- Hali… Keith.– megkönnyebbülten vigyorogtam rá. – Igazából én meg.. – Justint kerestem a szememmel, Jenna felé néztem. – Justin barátnőjének kéne lennem, igaz?

- Miért, nem az vagy? – suttogva lépett közelebb, szemöldökeit összehúzta, értetlenül bámult rám.

- Nem tudom. – húztam el a szám. – Még nem beszéltük meg.. – zavartan nyúltam hajam alá, felröhögött.

- Smár? – hajolt hátrébb, lesütöttem tekintetem, bólintottam. – Akkor a csaja vagy! – lökött oldalba könyökével, elpirulva néztem fel rá, majd viszonoztam egy sötétszemű srác mosolyát, karjaim összefontam magam mögött.

- Mióta tartozol ide? – kérdeztem közelebb lépve hozzá, lassan lépegetni kezdett.

- Nem régóta.. Tudod Tylernek hamar cserélődnek a barátnői.

- Ne mondd, hogy ma ismerkedtetek meg! – vigyorodtam el, megrázta a fejét.

- Nem, nem.. Erről szó sincs. Tyler nagy nőcsábász! – vigyorogva lesett hátra válla fölött, ösztönösen néztem hátra én is. Justin szemeivel találtam szembe magam, mosolyogva fürkészett, helyeslően, nagyot pislogott, majd ismét Chris felé fordult. – Két hete vagyok a barátnője… - ült le egy bokszszerű kanapéhoz, követtem. Az asztalon egy tálcára voltak helyezve pezsgőspoharak, bennük lévő löttyökkel, összeszorítottam ajkaimat, ahogy Jenna leemelt egy poharat és könnyedén beleivott. – Hány éves vagy?

- Tizenhét. – feleltem halkan, erősen artikulálva, hogy értse, fejével a poharak felé bökött. Megráztam a fejem. – Nem, én nem…

- Értem! – emelte fel kezét, szélesen rámosolyogtam, hátradőltem a kanapén. – És mondd csak te és Justin.. Oh, Szia Foxy! – vigyorogva emelkedett fel, egy lángvörös hajú lány nyakába borult, szorosan átölelték egymást, majd két légpuszival ékesítették a köszöntést. – Ő itt Keith.

- Szia, nagyon örülök! – bökött felém fejével, mosolyogva emeltem fel a kezem, odaintettem neki. Smaragdzöld szemei ragyogtak a diszkó fényekben, a kanapéra mutatott. – Szabad? – kérdezte komolyan, bólogatni kezdtem, lehuppant Jenna mellé és ő is egy pohárért nyúlt.

***

Körülbelül az egész beszélgetésünk így telt el. Komolyan? Te is? Én is. Áh, azt én is imádom. És mikor? Nem mondod komolyan? Ezt nem hiszem el! Hiszen én is ugyanazt csináltam! Az enyém is. Igen, azt én is utálom… És az egyetértő párbeszédek további változatai. Nagyon jól kijöttünk a lányokkal, sokat nevettünk, nagyon sokat. A beszélgetésünk közben csatlakozott még hozzánk Kelsey, aki leült Foxy mellé. Kiderült, hogy az eredeti neve Amanda, csak a haja miatt lett Foxy. A három csaj elég jól ismerhette egymást, mivel a beszélgetésünk felénél mindig egymás szavába vágtak, hogy „Ez nem is így volt”.. „Tényleg? És nekem ezt miért nem mesélted..” körülbelül.

- Hát itt vagy? Már mindenhol kerestelek! – huppant le mellém egy fehér mellényes srác, mielőtt feleszméltem volna, nekem esett, ajkát enyémre nyomta, hátamat a kanapé háttámlájának nyomta, olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy azt hittem porrá ég a szám, bal kezem arcára simítottam, szó nélkül csókoltam vissza. Éreztem a tömény alkohol ízét a számban, csak még édesebbé tette ezt az egészet. Talán koktélt ihatott.. Nem tudom, még nem ittam ilyet. Mellkasánál fogva, finoman toltam el magamtól, mosolyogva szemeibe néztem. Leült mellém, rávigyorgott a lányokra, ők zavartan nevettek fel, egyszerre ittak bele pezsgőjükbe. – Hölgyeim! – nevetett fel Justin, mosolyogva hajtottam fejem jobb karjára, átkarolt vele, mellkasához bújtam. – Foxy, Bryan azt mondta nem vagy itt.. – nézett rá nevetve, szemeit forgatva intette le Justint.

- Az egy állat! Összevesztünk az úton, mert nem akartam jönni. Úgy volt, hogy Jennáék sem jönnek, azt hittem unatkozom. Mindegy, nem akartam jönni. És egész úton azon pampogott, hogy ne csináljam már, majd ő ott lesz mellettem egész végig.. – forgatta meg szemeit, felröhögtem. Justin mosolyogva nézett rám, Foxy összevonta szemöldökét. – Neked is ezt mondta Justin, igaz?

- Célzott rá. – ajkamba haraptam, úgy pillantottam fel rá, egy puszit nyomott szám sarkába.

- Jól van, na.. Láttam, hogy Jenna a szárnyai alá vett, szóval gondoltam trécseltek egy kicsit. – rántotta meg a vállát. Jenna feltűnően nézte le.

- A te barátnőt, te pöcs..

- Jól van, te pina! – emelte égnek bal kezét, felém fordította a fejét, a lányok felröhögtek, úgy lesett rájuk. Szívem hevesen felvert, ahogy jobb kezét jobb combomra simította, ujjaival felgyűrte szoknyámat. – Akkor most elrablom a kisasszonyt, ha megengedik.. – pillantott körbe rájuk, elvigyorodtam, arcom mellkasához dörgöltem.

- Végre! Erre vártunk! Justin, húzzál már.. – rúgta meg a lábát Kelsey, Justin vigyorogva nézett rá.

- Hogy van Chris? – olyan közvetlenül társalgott velük, hogy alig bírtam követni. Azt tudtam, hogy Chrisnek hívják Kelsey vőlegényét, igen.. Vőlegény. Már eljegyezték egymást, de még nem házasodtak össze. Pedig Kelsey egyidős velem. Azt is tudtam, hogy Foxy ugyanúgy csöppent bele ebbe a világba, mint én, csak ő hónapokkal ezelőtt, amikor a Hollandtengerparton, Európában találkoztak Bryannel. Viszont arról fogalmam sem volt, hogy ki az a Bryan. Csak mosolyogva bólogattam, mintha tudnám, miről van szó..

- Hú, nem láttad még? Szerintem már hulla részeg! – vigyorogva kapkodta tekintetét a tömegben, összevontam szemöldököm. Hogyan lehet ilyen nyugodt közben?

- Végül is tudtad, hova hozod! – mosolygott rá Jenna, Kelsey bólogatni kezdett.

- Mehetünk? – suttogta Justin fülembe, csak nagyokat bólintottam, egy gyengéd csókot nyomott felső ajkamra, felállt, megfogta a kezem, biccentett a lányoknak és maga után húzva kulcsolta össze kezeinket.

31. /Ha engeded... lehetünk.*/

*Baaaaaaaaaaaaaaaaah. <3

A meleg autóból kiszállva összehúztam magam. Már korom sötét volt mindenhol, szememmel követtem, ahogy Justin bezárja a kocsiajtót, átszaladt hozzám, mosolyogva nézett rám.

- Fázol? – simította kezét arcomra, lassan ráztam meg a fejem, hazudtam. Lábaim kicsit fáztak, azért már hűvös volt. A kocsi ülésfűtéses, ezért lábaim is melegben voltak, de amint kiszálltunk, végigfutott rajtam a hideg. – Ott van az étterem a túloldalon.. – bökött fejével oda, mosolyogva néztem rá, bólogattam. Közelebb lépett, egy csókot nyomott szám sarkába, kézfejét végigcsúsztatta karomon, összefonta ujjainkat. Ajkaimon eloszlattam már elkopott szájfényemet, mosolyogva néztem, ahogy megfordult. Szétnézett az úton, elindult előttem, kicsit visszahúztam, jobb kezemet jobb felkarjára simítottam, így karoltam át őt. Ujjaival kézfejemet simogatta. Végig mögé húzódva mentem a zebrán. Felértünk a járdára, majd kinyitotta előttem az étterem ajtaját. – Hölgyem.. – mosolyogva mutatott befelé, elvigyorodtam.

- Köszönöm! – elismerően bólintottam, beléptem ismét a melegbe. Ahogy Justin becsukta mögöttem az ajtót, megborzongtam, karjaimat megdörzsölgettem egy kicsit. Szétnéztem. Soha életemben még látni sem láttam, nemhogy jártam volna ilyen elegáns étteremben. Szemeim elkerekedtek a sok úrinő láttán furcsa tekinteteket lövelltem azok felé a pasik felé, akik kihúzták a székeket a nőknek, felálltak, mikor a nő elkészült hagyni az asztalát.. ilyenek. Teljesen idegen volt az egész helyzet. Én Stratfordból jöttem az istenért.. Azt sem tudtam, hogy merre lépjek. Csak álltam Justin előtt. Ezer meg egy tekintet fúródott mellkasomba és éreztem, ahogy arcomat elöntötte a pír, zavarba jöttem. Nem egy emberrel találkozott a tekintetem és láttam, hogy összevonták a szemöldöküket és összesúgtak diszkréten. Óvatosan fordultam Justin felé, szemeim kétségbeesőn néztek rá, közelebb lépett, arcát nyakamhoz rejtette.

- Nyugalom! Fő, hogy élvezzük az estét.. Nem ronthatják el. – kuncogott fülembe. – Ők nem ilyen emberek.. Nekik meglesz, lehet, hogy leadják egy-egy pletykalapnak, de nem fogják lehozni. Netes cikkek lesznek belőle.. Pletykák hegye. De nem szabad vele foglalkoznod! Remélem megértetted.. – röhögött fel, majd a végén komolyra váltott. Egy puszit nyomott nyakamra. – Zavar? – lassan ráztam meg a fejem, felé fordultam. Mielőtt mondhattam volna bármit is, valaki a szavamba vágott.

- Mr. Bieber! – egy mosolygó nő lépett elénk, hollófekete haja vállát verdeste, vékonyan ívelt macskaszemei voltak, ajkai csücsörítettek. – Minő meglepetés! – vigyora még nagyobb lett, ahogy rám pillantott. – Üdvözlöm!

- Hali! – mosolyogtam rá, Justin közelebb lépett, bal kezével átkarolta derekamat. Készetetés érzett rá, hogy mutassa, nem akárkivel érkezett ide.

- Nem jelentkezett be..

- Tudom, Blair! – nézett az órájára, mélyet sóhajtott. – De azért megoldható egy vacsora, igaz? – kérdezte türelmesen. Arckifejezésében némi parancsot véltem felfedezni, nem tudtam megfejteni mimikájuk játékát, de azt éreztem, hogy Justin elég befolyásos ember, és könnyen tudja manipulálni az embereket. Szó szerint elvárta és meghallani sem akarta, hogy nincs már szabad hely. A nő mosolyogva fordult meg, kis idő után félénken fordult vissza. Közvetlensége métereket esett lejjebb, ahogy Justinra pillantott, szemeiben félelmet véltem felfedezni.

- Sajnos foglalt az asztala… - nagyot nyelt, Justin felkapta a fejét, ajkait összeszorította. – Az emeleten van még egy asztal, de a szokásossal nem tudunk ma este előállni. De a földszinten vannak asztalok, ha.. – próbált mentegetőzni.

- Keith? – fordult felém, kíváncsian kaptam rá tekintetem. Az én kívánságomra volt kíváncsi, hiszen ez.. a kettőnk? estéje. Valahogy így.. Mikor rájöttem, hogy miről kérdez, lehunytam szemeimet, zavartan ráztam meg a fejem.

- Öhm.. – megvontam a vállam. – Nekem nincs kifogásom! Tök mindegy. – sziszegtem Justinnak, Blair felé bökött a fejével. – Azt szeretném.. – mutattam a sarokban lévő asztalra, elmosolyodott. – Foglalt? – kérdeztem félénken, ahogy Justinra pillantott, összeszorította fogait.

- Mr. Bieber sosem ült még középen.. – elismerően húzta fel szemöldökeit, felnéztem rá. Megforgatta szemeit, elvigyorodott, majd rám nézett.

- Mehetünk fel is, ha..

- Hallotta Blair?! A középső asztalt kérjük.. – sóhajtott, majd kezét lesimította derekamról, a csajszi vigyorogva fordult meg, és kísért el minket oda. Útközben felvett a pultról egy-egy étlapot és miután –legnagyobb meglepetésemre- Justin megállt egy széknél, kihúzta nekem, mosolyogva figyelte, ameddig leülök, elpirulva nyúltam az étlapért és tettem le magam elé.

- Hozhatok valamit esetleg? – állt hátrébb Blair egy lépést, miután Justin elvette tőle, kinyitotta, majd felpillantott rá.

- Egy kávé jól esne. – kezdett bólogatni.

- A szokásosan! Tudom.. –vigyorodott el, Justin mosolyogva rázta a fejét. Először értetlenül, majd egy halványan hunyorítva figyeltem a helyzetet, aztán rájöttem. A csajnak tökre bejön Justin. Biztosan sokat jár ide, ha már ilyen jól ismerik egymást. – A kisasszonynak pedig.. – felpillantottam rá. - Ajánlanék egy pohár vitaminos vizet, pár csepp citrommal és citromkarikával, jéggel. – mosolyogva húzta fel szemöldökeit, megcsücsörítettem ajkaimat, Justinra pillantottam. Kíváncsian bámult rám, mélyet sóhajtottam.

- Egy narancslevet kérek.. – jelentőségteljes pillantást lövelltem Blair felé, meglepődést láttam arcán, majd összeráncolt homloka elengedett.

- Tudja mit, Blair? – ahogy felé fordult, fekete haját megdobta, lepillantott Justinra. – Kettő lesz. Felejtse el a kávét!

- Ühm.. Máris hozom! – mutatott háta mögé, aztán rám mosolygott. – Szóljanak, ha kellek! – sarkon fordult és otthagyott minket. Tekintetemmel követtem útját, aztán mikor eltűnt, felkönyököltem az asztalra, hunyorogva figyeltem Justint.

- Mi az? – kérdezte halkan, éreztem, ahogy zavarja tekintetem, elmosolyodtam. Ő is így tett, hófehér fogai kilátszódtak.

- Sokat jársz ide? – kérdeztem hajamat fülem mögé tűrtem, úgy pillantottam fel rá. Bólogatni kezdett, akaratlanul pillantottam jobbra. Egy idősebb nő fürkészett, a tekinteteket még mindig magamon éreztem. Egy halvány mosolyt ejtettem a nő felé, majd visszafordultam Justinhoz. – Mi volt ez a „Mr. Bieber sosem ült még középen?” duma? – kérdeztem vigyorogva, szemet forgatva intett le, megnyalta ajkait.

- Nem szoktam itt ülni.. Vagy a sarokban ülök, vagy fent. – olyan halkan mondta az utolsó szót, amilyen halkan csak tudta. Vagy nem akarta, hogy halljam, mert nem akart róla beszélni, vagy véletlenül sikerült ilyen halkra, de engem érdekelt.

- Fent? – elvigyorodtam. Ahogy megkérdeztem már kapcsoltam is, jobban vállamra húztam lecsúszni készülő kardigánomat. – Milyen a kilátás fentről? Az ablaknál, ugye? Ide jössz randizni.. – szemei nagyra nyíltak csodálkozást színlelve. Ahogy ezt színtisztán közöltem vele, ajkait halványan csücsörítette, lesütötte tekintetét. – Ne csináld már! – suttogva hajoltam közelebb az asztalon. – Azért nézett olyan furán az a csaj, ugye? – elvigyorodott.

- Blair mindegyik lányt, akivel ide jövök, végignézi. Felszámolja, mit rendel, hogyan viselkedik és mennyire mosolygós típus. Jó barátom. – bólogatott. – Nagyon sokat járok ide.. De nem csak lányokkal.. Többször vagyok egyedül. Néha leül mellém kávézni reggelenként, ha van időm és nem csak berohanok egyért a Starbucksba.

- Akkor most… Úgy kéne viselkednem, mint a többiek? Szar volt a narancslés húzás, igaz? Csak… Olyan furcsa volt..

- Nem, dehogy! – rázta meg a fejét. – Blairnak tetszett. És nekem is.. – rántott vállat, ajkaimat tenyerembe rejtettem, úgy mosolyogtam rá. – A lényeg, hogy viselkedj úgy, mint Keith. – megforgattam szemeimet.

Egy ideig nem beszélgettünk. Csendben olvasgattuk magunkban az étlapot. Agyam az előttem ülő fiún kattogott és az est további részén.  Felsóhajtottam, óvatosan temettem be tenyeremmel homlokomat, hajamba túrtam. Hirtelen egy pohár rakódott le elém, narancssárga löttyel benne. Felkaptam a fejemet.

- Sikerült választani? – mosolygott ránk Blair, Justin rám pillantott. Lassan bólogattam, elhúztam könyököm az asztalról, amin eddig támaszkodtam. Rájöttem, egy kicsit illetlen dolog.

- Nekem lesz egy carbonara! – csukta be az étlapot, majd Blair felé nyújtotta. – Keith?

- Rendelhetek bármit? – kérdeztem halkan, csillogó szemekkel, Blair felkuncogott, Justin komolyan kezdett bólogatni. Nem telt bele két másodpercbe, mikor felnéztem, egy kicsit feszengtem kimondani, majd könnyen túlestem rajta. – Sültburgonyát kérek rántott sajttal. És talán később.. Még egy pohár narancslevet. – nyúltam a poharamért és belekortyoltam, a pincérnő értetlenül bámult rám, Justin felröhögött. Blair hátat fordított nekünk, majd egy „egy kis türelmet” mondat kíséretében otthagyott minket… ketten.

***

- Na, kóstold meg! – nyújtotta felém villájára csavart tésztáját, fintorogva húztam hátrébb a fejem, nem akartam belenni. Nem tetszett a színe, utálom a gombát, főleg, ha tejszínnel van keverve. – Csak egy falatot, Keith! – nevetett rajtam, felé néztem.

- Jó.. – morogtam, előre dőltem. – Csak egy falatot… - fintorogva nyújtottam oda arcomat, majd először csak a szószt kóstoltam meg, majd bekaptam villájáról a tésztát is. Csücsörítve szippantottam be a szám szélén kilógó tésztát, nevetve nézett rám.

- Az állad.. – mutatott ujjaival sajátjára, összeráncolt szemöldökkel töröltem meg a számat. – Nem ott.. – mutogatott tovább, megforgattam szemeimet. – Várj, segítek.. –Felvette még nem használt szalvétáját, kirázta, közelebb hajoltam. Megfogta államat, kicsit felállt helyéről, hogy közelebb férjen hozzám. Jobb kezével gyengéden fogta államat, majd finoman törölgette államat. Mosolyogva fürkészte kezeit, miközben letörölte, szemeit kémleltem. Ha szája nem mosolygott volna, akkor is tudtam volna, hogy boldog. Legalábbis annak látszott.. Szemei jobban csillogtak, mint egész este eddig, ajkába harapott, ahogy befejezte. – Kész is.. – suttogta, szemeimbe pillantott.

- Köszönöm. – suttogtam, tekintetem ajkaira tévedt, megnyalta őket. Közelebb hajolt, államat maga felé húzta, egy könnyed, gyors csókot adott felső ajkamra.

- Nincs mit. – lehelte szemeimet kémlelve, majd a szalvétát összegyűrte és hanyagul az asztalra dobta, miközben leült. Villámat fogva figyeltem mozdulatait, még utána is őt néztem, mikor már leült és enni kezdett. Tudta, hogy nézem, kerülte tekintetemet. Ajkamba haraptam, visszatértem álmodozásomból, leraktam a villát és kezemmel számba vettem egy sült krumplit. – Az enyém finomabb.. – fintorogni kezdett, majd bekapott még egy falatot. Megráztam a fejem, egy hasáb krumplit a ketchupomba mártottam, majd számhoz emeltem.

- Ne is álmodj róla! – vigyorodtam el, leharaptam a felét, felvonta szemöldökeit.

- Kételkedsz bennem? Mondom, hogy finomabb..

- Nem kóstoltad az enyémet! – bekaptam, egy másikért nyúltam. Belemártottam a ketchupbe és felé tartottam. Egyetlen szó nélkül hajolt át az asztalon, kapta be, finoman ujjaimra harapott, majd fogai közt morzsolgatva engedte el.

- Hm.. Igazad van! – szélesen rám mosolygott, megnyalta ajkait. – Tényleg finomabb.. – nyúlt át, kivett a tányéromból egyet és bekapta.

- Sajtot? – mutattam késemmel a rántott sajtomra, megrázta a fejét.

- Nem kérek! – mosolyogva intett le, majd visszaült a helyére, megrázta haját, oldalt igazított rajta egyet, majd újra nekiugrott vacsorájának.

***

Szerettem volna, ha nem úgy hagyjuk el az éttermet, hogy mindenki minket figyel és szikrákat szóró tekinteteiket nem pihentetik összekulcsolt kezeinken, de semmi kedvem nem volt hozzá, hogy szétszedjem őket. Tudom, nem szép dolog, de biztonságban éreztem magam tőle. Olyannyira elragadott az érzés, hogy teljesen megfeledkeztem a lábam fájásáról. Csak a hátamba fúródó tekintetek, Justin meleg tenyere és védelmező, megnyugtató jelenléte foglalkoztatott.

Amint kiértünk az étteremből az órájára pillantott. Beszédre nyitotta a száját, elé léptem. Kicsit arrébb sétáltunk, a bejárattól, hogy ne álljuk el az utat a közben érkezőknek, alkarjaimat mellkasához érintettem, derekamnál fogva magához húzott.

- Van időnk sétálni egyet? – kérdeztem suttogva, ajkamba harapva, elhúzta a száját. – Kérlek.. Csak egy kicsit. Olyan szép az idő.. – pillantottam fel a mellettünk égő utcai lámpára, felsóhajtott.

- Oké. – egy puszit nyomott homlokomra, szorosan magához húzott, lassan lépegetni kezdett. – Szeretsz sétálni, igaz?

- Ühm.. Igen. – suttogtam. – A balett mellett. Imádok sétálni, Justin! – pillantottam fel rá, mosolyogva bámult maga elé. – Főleg este… Olyan gyönyörű minden. Még Canadában is, nem, hogy itt.. – lenéztem lábamra, magas sarkúm halkan kopogott, belerúgtam egy kőbe, mi az egyik parkoló autó alá gurult. Hosszas csönd állt be közénk, ugyanolyan lassan lépegetve sétáltunk, élveztük egymás társaságát beszéd nélkül is. Szívem összeszorult, mikor kezét egy kicsit hátrébb simította derekamról és –talán véletlenül- fenekem fölé is csúszott. Egy apró mosollyal nyugtáztam, fejem vállára hajtottam, mélyen lélegeztem be illatát.

- Keith? – hangja kérdőn csengett, felemeltem a fejem, felnéztem rá.

- Igen? – mosolyodtam el, zavartan nézett maga elé, megállt, majd mindkét kezét derekamra simította.

- Ha nem mentem volna el.. – nagyot nyelt, kíváncsian néztem rá. – Mi történt volna közöttünk?

- Semmi. – vágtam rá rögtön suttogva, fejem lehajtottam. – Így is alig találtuk a csók után a közös hangot.. – elpirulva nyaltam meg ajkaimat, nyakát kezdtem kémlelni, elvigyorodott.

- Az volt az első… - simította bal keze mutatóujját alsó ajkamra, egy kicsit megcsípte, majd elengedte. – Nekem. – egészítette ki.

- Nekem is. – suttogtam, majd felpillantottam rá. Ajkaimat bűvölte, ahogy levegőt vettem, melleim mellkasának préselődtek, ajkain halvány mosoly pihent. – Lehetünk még egyszer olyan nagyon jó barátok? – kérdeztem halkan, kezeimet vállaira simítottam, kézfejemre hajtottam fejemet. Átölelte hátamat, arcomhoz temette arcát, egy puszit nyomott homlokomra, majd visszahajolt.

- Ha engeded, hogy néha jobban szeresselek, mint egy barátot.. Lehetünk! – susogta, elmosolyodtam. – Sokkal jobb barátok lehetünk, mint régen voltunk..

- Ígéred? – állam mellkasának döntöttem, úgy néztem fel arcára, halványan elmosolyodott, az utcai lámpa megvilágította arcát, kicsit bólintott.

- Ígérem!

30. /Felejtsd el, csak erre az estére..*/

Keith szemszöge

A fürdőben álltam a párás tükör előtt. Mindenhol párafelhők szálltak az ablak felé. Egy törülköző volt körém tekerve, csurom vizes hajam ki volt engedve. Hullámokban esett vállaimra és hátamra én meg szüntelenül vigyorogtam magamra a tükörben. Kezeimet felemeltem, bohókásan túrtam végig hajamat, élveztem, ahogy az ujjaim közt végigsiklottak a tincseim, majd ugyanúgy visszaálltak, mint eddig. A pulton pihenő hajszárító felé nyúltam, bekapcsoltam és elkezdtem szárítani a hajamat.

Lehajtottam fejemet, leültem a kád szélére és hajamat göndörre szárítottam meg. Kezeimmel nyomogattam, előzőleg hajhabot is tettem rá. Fogalmam sem volt kinek a partyára megyek, de elhatároztam, hogy kiteszek magamért. Pláne a vacsora.. Teljesen oda voltam meg vissza. Fejemben rengeteg gondolat kavargott, hogy milyen cipőt vegyek fel a ruhához, amit Pattietől kaptam. Először vissza akartam utasítani, de határozottan megtiltotta. Felsóhajtottam, kezdett nagyon melegem lenni. Felemeltem fejemet, a tükör elé álltam, leállítottam a hajszárítót. Hosszú hajam kihúzta a loknijaimat, kezemmel többször végigfésültem tincseim közt. Régen volt már ilyen hajam.. De most épp itt volt az ideje! Kezembe fogtam neszesszeremet és kiléptem a fürdőből. Nyitva hagytam az ajtót, hogy kimenjen a gőz és gyorsan a szobámba futottam, még mielőtt Justin kilépne a szobájából.

- Oh, Pattie.. – hőköltem vissza mosolyogva, mikor megláttam az ágyamon ülni, ölében egy cipős dobozzal.

- Beszéltem Justinnal. – nyelt nagyot. Becsuktam az ajtómat, beljebb mentem, letettem a fésülködő asztalra a dolgaimat és elé sétáltam. Felállt elém, egy mosolyt erőltetett az arcára. – Ez a tiéd ma estére. – nyújtotta felém a fekete Louis Vuitton cipős dobozt. Kerek szemekkel néztem fel rá, szélesen elmosolyodott. – Gyönyörű leszel. – simított végig arcomon. Ujjai közé vett egy tincsemet, elmélyülten nézte, majd lassan elengedte.

- Nem is tudom, mit mondjak.. – kerestem a szavakat, nagyon hálás voltam ennek a nőnek. Emlékszem, régen, anyám helyett anyám volt. Rengeteg mindent köszönhetek neki. És örülök, hogy nem változott a helyzet.

- Ugyan, kincsem. – lépett közelebb, átölelt. Fél kézzel visszaöleltem, mosolyogva néztem az ablakomra, kívül már sötétedett. – Csupán vigyázzatok magatokra. Justin visszakapta a jogosítványát, délelőtt úgy is Kennyvel volt, ő fuvarozta. – hajolt el, halkan felnevetett. – De csak erre az estére! – emelte fel mutató ujját. Felnevettünk, elengedett. Letettem a cipős dobozt az ágyamra, majd a tükröm elé sétáltam. – Hihetetlen, hogy eltelt ez az 5 év.. – sóhajtott és körülnézett a szobában. Megállt az éjjeli szekrényem előtt. A tükörből néztem, miközben arcomat alapoztam. Valamit felemelt, gyengéden elmosolyodtam. – Keith..

- Igen. Az, az.. – bólintottam, halkan beszéltem. Felnézett rám, pontosabban tükörképére, finoman visszarakta a láncot, felsóhajtottam.

- Annyira örülök, hogy ismét.. Hogy ismét együtt vagytok! – szaladt ki hirtelen a száján örömében, bennem meg megakadt a levegő. Kikerekedett szemekkel fordultam meg, a ruhám előtt állt és azt nézte, ami a szekrényre volt felakasztva. – Mint mikor kicsik voltatok.. Egész nap, mikor megtehettétek, együtt voltatok. – mosolyodott el, megkönnyebbülten mosolyodtam el, kiengedtem levegőmet.

- Pattie én..

- Persze, értem. – emelte fel kezeit védekezőn, rám mosolygott. Összevontam szemöldökeimet, az ajtó felé ment. – Megyek is, csak öltözzél. – mosolygott rám és még mielőtt bármit is mondhattam volna, becsukta maga mögött az ajtót.

Összegörnyedt háttal roskadtam le a székemre és a tükörképemre pillantottam. Felsóhajtottam, értetlenül ráztam meg a fejemet. Felálltam, előhúztam bőröndömet, kivettem belőle egy fehér alsóneműt. Mindenem fehér lesz. Magamra vettem, majd leellenőriztem, hogy az ajtóm be volt e csukva, és visszamentem a tükrömhöz. Fehérneműben ülve felraktam szemhéjamra egy halvány fehér alapot, majd ezüst csillámporral kentem le végig. Szemhéjtussal cicásra húztam ki szemeimet, majd egy kis szájfényt kentem ajkaimra. Gyorsan mentem a ruhámhoz, leakasztottam a vállfáról és a tükör előtt bújtam bele. Oldalt felhúztam a cipzárt, kényelmesen fűztem be a csipkés övet, oldalamon megigazítottam. Elégedetten tekintettem magamon végig, de fedetlen lábaim nagyon zavartak. Elhúztam a számat, az ágyhoz sétáltam, leültem, majd leemeltem a doboz tetejét. Elkerekedett szemekkel néztem a gyönyörű cipőre, majd az ugrott be legelőször, hogy mi lesz, ha tönkreteszem? A dobozt a földre dobtam, a cipőt letettem a szőnyegre. Lehajoltam, jobb lábamról letekertem a fáslimat. Felszisszentem, ahogy csontjaim felengedtek és nem tartotta mereven semmi sem őket, majd lassan bújtam bele a cipőmbe. Óvatosan kapcsoltam be a vékony szíjat bokám fölött. Gyönyörű ezüstösen csillogott meg a sárga fényben, a tükör elé tipegtem körülbelül 5 centis sarkában. Amint végigmértem magamat, kopogást hallottam az ajtómon. Hirtelen kaptam oda a fejemet, és láttam, hogy valaki le akarta nyomni a kilincset, sikertelenül.

- Keith, én vagyok.. – kopogott még egyszer, elmosolyodtam.

- Egy pillanat. – kiáltottam. Visszanéztem a tükörbe, nagyot sóhajtottam, ajkamba haraptam. Semmi hozzám való táskát nem hoztam magammal, csak szájfényemet fogtam kezembe. Telefonomat az éjjeli szekrényen hagytam, csak egy fekete kardigánt vettem ki bőröndömből. Az ajtóhoz sétáltam, a szőnyegbe a sarkaim ide-oda dülöngéltek, fogaimat összeszorítottam, bokámba szúrós érzés nyilallt, muszáj voltam felszisszenni. Még mielőtt kinyitottam volna az ajtót, összeszedtem magamat és a fájdalom legkisebb jelét sem mutatva dugtam ki fejemet és néztem Justin szemeibe.

- Kész vagy? – mosolyodott el. Ajkamba haraptam, bólintottam. Kezét az ajtóra simította, hátrébb húzódtam, lassan tolta be az ajtót. Éreztem, ahogy pirult az arcom és, hogy szívem hevesen vert mellkasomba, miközben tekintetét lassan vezette végig rajtam. Jobb kezemet fülemhez emeltem, megfogtam fülcimpámat, zavarban voltam. Miközben ő engem nézett, én szemeimet nem tudtam levenni öltözékéről. Fehér nadrág és fehér ing. Rajta egy fehér selyem mellénnyel. Nyakában egy ezüstlánc lógott, bőre tökéletesen csillogott. Ajkai teltek és rózsaszínek voltak, jobb, mint eddig. A meleg vízre gondoltam, miben zuhanyozott, biztos felhevítette bőre színét és ajkait. A nyál összefutott a számban, ahogy fogait végigvezette alsó ajkán, szemeim a hajára csúsztak.

- Azt hiszem.. – nyeltem nagyot, végül szemeibe néztem. Felhúzta szemöldökeit, elvigyorodott.

- Azt hiszed? – kérdezett vissza, halkan felnevetett. Ajkamba haraptam, oldalra néztem, kezét felém nyújtotta. Mosolyogva fogadtam el a felkínált kezet, szemeimet lesütöttem, ahogy fejem fölé emelte és megpörgetett, topogva fordultam meg. – Gyönyörű vagy! – suttogta ajkaimba, jobb kezével hátamhoz nyúlt, egy kicsit megdöntött, felkarjaiba markoltam.

- Azt hiszem őrült vagy.. – vigyorodtam el, megforgatta a szemeit.

- Mehetünk? – kérdezte halkan, megnyalta rózsaszín ajkait, nem válaszolt. Megbabonázva figyeltem nyelve útját, ahogy egy pillanatra kijön, majd visszabújik. Beleborzongtam. Lassan ráztam a fejem, jobb kezemet felkarjáról óvatosan hajába csúsztattam, hogy ne rontsam el, közelebb húztam magamhoz.

- Justin.. – hangom megremegett a kísértéstől, meg akartam csókolni.

- Igen? – suttogta ajkaimba, éreztem, ahogy az erős szuggerálástól szemeim könnybe gyűlnek, elmosolyodott. – Mondd, Keith! Mit szeretnél? – hajolt közelebb, ajkai súrolták enyémeket, gyomrom görcsbe rándult. – Hm? Mit akarsz? – fogai közé fogta felső ajkam, egy könnyed csókot lehelt rá, homlokát enyémnek döntötte.

- Gyűlöllek! – suttogtam mosolyogva, felvonta szemöldökeit.

- Tudom.. – egy pillanatra felhúzta orrát, majd felállított. Derekamnál fogva közelebb húzott magához, ahogy közelebb léptem, akaratlanul is feszült meg testem minden porcikája, átölelte a derekamat, fejét enyémre hajtotta. Átkaroltam nyakát, mélyen beszívtam andalító illatát, nyakához bújtam. – A szabályok.. – kezdett suttogni, bal kezét felcsúsztatta hátamon, hajammal kezdett babrálni. – Nincsenek este korlátok.. Oké?

- Ezt, hogy érted? – kérdeztem én is suttogva, nem értettem. Néha olyan.. Izé.

- Ez nem egy közönséges white party lesz, Keith! – egy csókot nyomott hajamra, felsóhajtott. – Jó lesz, csak arra kérlek.. – hátrahajolt, kezét nyakamnál és állkapcsomnál pihentette. – Felejtsd el, hogy stratfordi vagy. Csak erre az estére.. – aranybarna szemei komolyan csillogtak, lassan kezdtem bólogatni. – Érdekelni fogja őket, hogy honnan jöttél.. Nagyon kedvesek.. De a lényeg az, hogy most ott leszel. Értem? – húzta fel szemöldökeit, továbbra is csak bólogattam. Elmosolyodott. – Több szabály nincs.. – vigyorodott el. – Csak érezd jól magad! – kezét lecsúsztatta karomon, megfogta ujjaimat, lenézett a lábamra, vigyorogva szemeimbe pillantott, majd a lépcső felé vezetett. Szájfényemet a kezemmel pörgettem meg szemei előtt, nagyokat pislogva néztem rá. – Add ide! – vette ki kezemből, majd zsebébe tette. – Szólj, ha kell.. – egy puszit nyomott orrom hegyére, és botladozva segített le a lépcsőn.

***

Miután elbúcsúztunk Pattietől, aki legalább hatszor az orrunkra kötötte, hogy vigyázzunk magunkra, kimentünk a garázsba. Justin egy gombnyomással nyitotta fel a hófehér garázsajtót, összébb húztam magam, kirázott a hideg. Szemeim elkerekedtek, ajkaim résnyire elnyíltak a fekete cadillac láttán, fejem lassan fordítottam Justin felé. Láttam rajta, hogy büszke rá, de nem tudtam reagálni. Vagyis tudtam.. Elég rendesen. Belém fagyott minden szó.

- Gyere már! – nevetett fel, majd átkarolta a derekamat és az anyósülés felé húzott.

- Biztos, hogy..

- Keith, a szabályok! – állt meg és mélyen szemeimbe nézett, felsóhajtottam.

- Azt mondtad felejtsem el, hogy Stratfordból jövök, de nem tudok beülni egy … Mi ez? – kérdeztem értetlenül, elvigyorodott.

- Egy Cadillac CTS V Coupe. – rántott vállat, megrökönyödve néztem rá. – Kicsit egyéni stílusban.. – rántotta ki az ajtót, majd az ülésre bökött fejével. Benéztem, szemeim elkerekedtek a belseje láttán, majd a végén megpillantottam az ezüstösen csillogó „JB” feliratot az ülésen. Értetlenül néztem rá, vigyorogva rántott vállat, derekamon kicsit lökött, segített beszállni, majd becsukta mögöttem az ajtót. Futólépésben megkerülte a kocsit, bevágódott mellém. Bekapcsolta a biztonsági övet, én is követtem, jobb lábamat áttettem a balon, Justin felé néztem. Fejem az ülésnek hajtottam, mosolyogva néztem, ahogy egy gombnyomással kinyitja a kesztyűtartót, beleteszi a jogsiját és a forgalmiját, majd az indítóba helyezi a kulcsot és beindítja az autót.

29. /Nem tudom... Randira hívtalak?/

MUHAHAA!

Mióta itt vagyok, legelőször mentem be a nappaliba. Gyönyörű perzsaszőnyeg volt a padlón, és fekete bőrkanapé a szoba szélein. Egy hatalmas plazmatévé volt a falra rakva és a kanapé előtti dohányzóasztalon minimum 6 távirányító díszelgett. Valamilyen szinten otthon éreztem magamat. De csak egy egészen kicsit. Miután hallottam, hogy Melissa elhagyta a házat, gondoltam lejárt a mai műszak, sóhajtva ültem le a kanapéra. Puha volt és kényelmes, belesüppedtem. Jobb lábamat annyira fájt, hogy muszáj voltam felrakni az előttem lévő dohányzóasztalra. A kapcsolók fölé hajoltam.

- Na, most légy okos Keith.. – mondtam magamnak, miközben a kapcsolók márkáit egyeztettem össze a tévéével, az alatta lévő hifivel, hangfalakkal, és még ki tudja milyen villany és fűtéskapcsolóval. Végül felemeltem egyet, és megnyomtam a piros gombot. – Csak nem lehet olyan nehéz. – néztem a tévére, mi reagált parancsomra és gyönyörű, színes képernyő jelent meg előttem. Elmosolyodtam, váltani kezdtem a csatornák közt, miközben szemeimet vonzotta a függöny mögött elterülő látvány. A hátsó kert. A napsugarak világították meg az egész telket, de most nem voltam elég erős ahhoz, hogy felálljak és kimenjek körülnézni.

- Keith, hol.. – trappolt le a lépcsőn Justin is, majd mikor meghallotta a tévé zaját, bejött a nappaliba. Megállt a kanapé mellett, a szoba közepén és rám nézett. Szemeimet nem vettem le a képernyőről, furcsa volt az előbbi viselkedése Melissával. Én nem ehhez vagyok szokva. – Kérlek szépen, nézz rám! – hangja nyugodtabb volt, mint gondoltam. Lassan eltettem a kapcsolót magam mellé, és felé fordítottam a fejemet.  – Hogy gondoltad ezt? – emelte fel két ujja közé fogva a dollárt, felsóhajtottam. Megrántottam a vállamat. Ismét a tévére néztem. – Keith, hozzád beszélek.. – suttogta, közelebb lépkedett. Összeszorított fogakkal ült le mellém, lehalkította a tévét. – Hogy gondoltad ezt? – kérdezte újra, felnéztem a mennyezetre.

- Nem tudom. – suttogtam, nem néztem rá. Képtelen voltam a szemeibe nézni, felhúzta jobb lábát, felém fordult.

- Melissa tudja, hogy mit lehet és mit nem.. Már hónapok..

- Justin, az csak három palacsinta volt. – fordultam felé, értetlenül bámultam rá. – Miért akkora dolog ez? Miért baj, ha eszik nálatok? Ha szegény kidolgozza a lelkét? – ajkára harapott, lehunyta szemeit, mikor kinyitotta, megijedtem. Dühösen csillogtak szemei, egy mosolyt erőltetett arcára.

- Akkor megy el enni innen, amikor akar… Megkapja a napi pénzösszegét és havonta is kap! Keith, mi bajod ezzel? – lehajtottam a fejem, megemeltem bal vállam.

- Nem tudtam. – suttogtam, belül arcomra haraptam, jobb kezével a kanapéra támaszkodott, úgy tűrte hátra frufrumat arcomból.

- Tedd el ezt.. – bal kezével ölembe rakta az ötdollárost, felsóhajtottam. Tekintetem kétségbeesett, ledobtam magam mellé a pénzt és Justin felé fordultam.

- Ne haragudj! – suttogtam szemeibe nézve. – Csak olyan bunkónak tűntél.. – forgattam meg szemeimet, kifejezéstelen arccal bámult rám. – Belegondoltam milyen lehet neki… De azt nem tudtam, hogy…

- Melissa jó arc egy csaj! – egy féloldalas mosolyt varázsolt arcára, nagy szemekkel pislogtam rá. – De te még nagyobb arc vagy.. – vigyorodott el, szemet forgatva ütöttem rá egy kicsit a mellkasára.

- Lesz még ma.. – a szavamba vágott a telefonja csörgése, bágyadtan felmosolyogtam rá, lassan zsebébe nyúlt, majd kivette.

- Ne haragudj, de ezt..

- Vedd csak fel. – forgattam meg szemeimet, bekapcsoltam a tévét. Ismét a csatornák között kezdtem lépegetni, mikor letette, felém fordult.

- Mit akartál kérdezni? – arcomat felfújtam levegőmmel, majd lassan engedtem ki. – Keith.. – nevetett fel, lehajtotta a fejét, hogy láthassa arcomat.

- Nem számít. – halványan csücsörítve ráztam meg a fejem, elmosolyodott.

- Gyere ide! – hunyta be a szemét egy pillanatra, karját felém nyújtotta. Felhúztam a lábaimat magam alá, nem is érdekelt már, hogy sajog a jobb lábam, fejem vállához döntöttem, átkarolta derekamat. Jobb kezem jobb combjára simítottam, egy nagy puszit nyomott fejem tetejére, felnéztem rá. – Ha anya hazajött, elmegyünk sétálni? – kérdezte mosolyogva, lassan, majd egyre gyorsabban bólogattam. – Csak mi… Ketten. – bal kezével arcomhoz nyúlt, egy pillanat alatt zavarba estem, lesütött tekintettel bólogattam tovább. – Keith..

- Igen? – pillantottam fel aranybarna szemeibe, megnyalta ajkát.

- Megcsókolsz? – hajolt közelebb elmosolyodtam. Nyakamat feljebbnyújtottam hozzá, jobb kezem tarkójára csúszott, gyengéden belemarkoltam, közelebb húztam magamhoz, amint megéreztem leheletét arcomon, ajkaim elnyíltak és amilyen gyengéden csak tudtam, megcsókoltam, amit abban a pillanatban, ahogy összeértünk, viszonzott. Kezeit derekamra simította, ujjaim köré csavartam haját füle fölött, bal kezemmel átkaroltam nyakát, ahogy lassan kezdett hátrafelé dönteni. Bal lábamat felhúztam, befeküdt lábaim közé, nyakam a karfán landolt. Mosolyogva adott apró csókokat, kénytelen voltam én is elmosolyodni. Ahogy megéreztem simogatását derekamon, másik kezével mereven tartotta magát, átfutott rajtam a libabőr.

- Mikor jön haza anyukád? – szakítottam meg a csókunkat, fejét hajánál fogva feljebb húztam, szemeibe néztem. Zavarosan csillogtak szemeit, megnyalta ajkát, kapkodva sóhajtott fel.

- Mielőtt hazaértem, akkor beszéltem vele.. Akkor mondta, hogy.. – ajtócsapódás. – Fél óra. – sóhajtott, majd lemászott rólam. Alkarjaimra támaszkodtam, lábamat kinyújtottam háta mögé és nyakamat nyújtva lestem át a támla felett az előszoba irányába.

- Pattie. – kiáltottam vigyorogva, mikor megláttam. Egy fehér toppban volt, fekete szoknyával és magas sarkúban. Azonnal elmosolyodott, kezében lévő papírszatyrokat letette a küszöbre, amiben biztos méregdrága ruhák voltak márkájukat elnézve. Felcsillantak szemeim. Imádtam a ruhákat.

- Angyalom. – vette le magas sarkúját és a polcra rakta. – Gyere, mutatok valamit. – Felkapta a szatyrokat és villámgyorsasággal ment az ebédlő felé. Hirtelen Justinra kaptam a tekintetemet, maga elé bámult.

- Nem bánod ha..

- Menj. – rántott vállat tehetetlenül, felsóhajtott. Megforgattam a szemeimet, négykézláb álltam, majd odahúzódtam hozzá. Egészen arcához.

- Szeretlek Justin. – mondtam hirtelen, alsó ajkamba haraptam, majd miután egy puszit adtam halántékára leugrottam a kanapéról és lábujjhegyen futva mentem Pattie után ki vigyorogva nézegette aznapi szerzeményeit.

Justin szemszöge

Erősen ajkamba harapva néztem utána, mélyeket lélegezve próbáltam lenyugtatni hirtelen előbukkanó szívverésemet. Csörgő telefonom hozott vissza a képzeletvilágomból a valóságba, megráztam a fejem, utána kaptam.

- Hey, tesó! – vigyorogva dőltem hátra a kanapén, jobb kezem ágyékomra dobtam.

- Cső, öcsi! Figyelj… Dobhatnál egy tweetet, a mai white partyról. Ugye nem felejtetted el? Tegnap már…

- Az ma van? – kaptam fel a fejem, kerek szemekkel meredtem a halkan szóló tévére.

- Elfelejtetted? – röhögött fel, elhúztam a szám. – Nem baj.. Még van egy csomó időd ideérni. Csak egy tweetet dobj előtte, mert Scooter rám parancsolt, hogy tudjanak róla, hol vagy.. Vagy hívd fel Scoot! Oké, tesó?

- Pazar.. – a konyha felé pillantottam, Keith nincs-e itt, összeszorítottam ajkaimat. – Beszélek Scooval. Majd visszahívlak..

***

Belöktem a szobája ajtaját, anya az ágyán ült, keresztbetett lábakkal, egy papírzacskóval a kezében. Keith az egészalakos tükör előtt állt, fülig érő mosollyal forgolódott a tükörben. Akaratlanul ajkamba haraptam, ahogy tekintetem végigcsúszott fedetlen lábain, csak a kötés zavarta szemeimet. Hátammal a falnak dőltem, anya szélesen rám mosolygott, csöndben bűvöltem tovább a lány hátát.

- Tökéletesen áll! – szólalt meg végül anya, Keith hátrafordult. Egy széles vigyort lövellt felé, majd jobb kezét hátranyújtotta. Szemei megállapodtak rajtam, féloldalasan elvigyorodtam. Lesütötte szemeit, haját füle mögé tűrte, arca kipirult. Anya jelentőségteljesen nézett rám, megnyaltam ajkaimat. – Oh.. – kuncogott fel, Keith felé nézett.  – Igaz, hogy jól áll neki, Justin?

- Igen. – suttogtam mosolyogva, félénken nézett rám. – Milyen jól fogsz kinézni ma este a white partyn velem.. – kezdtem el bólogatni, anya felkapta a fejét, Keith értetlenül fürkészte arcomat. – Elviszlek bulizni.. – mosolyogtam rá, lassan megrázta a fejét. – Anya? – pillantottam rá, hunyorogva nézett rám.

- Nem tudom, hogy elengedjelek-e… - furcsán méregetett, összeszorítottam fogaimat. Gyűlölöm, ha így kezdi. Sértődötten felsóhajtottam, felállt az ágyról, a szatyrot letette a takaróra. – Scooter mit mondott?

- Már megbeszéltem mindent vele, anya. – sziszegtem, megforgatta szemeit.

- Végül is egy világsztár a fiam.. – fejét rázva sétált el mellettem, egy pillanatra megállt, felnézett rám, majd hátra Keithre és egy önelégült mosollyal az arcán egyedül hagyott minket. Mélyet sóhajtott, kezeit összefonta maga előtt, kíváncsian nézett rám.

- Mi van? – morogtam, elmosolyodott. Lassan odalépkedett elém, elfordította fejét.

- Csak félt.. – igazította meg fülemnél a hajamat, elfintorodtam.

- Hallottad milyen cinikus volt? – néztem rá dühösen, felnevetett. Megforgattam a szemeimet, lenéztem rá. Ajkamba harapva vezettem rajta végig tekintetem, kezét lesimította nyakamra.

- Tetszik? – kérdezte halkan, lassan bólogatni kezdtem. Pont egy white partyra való ruha volt. Hófehér, hátul fűzős, csípőjétől szabadon esett, térde fölött a szoknyája véget ért. Egyszerű volt, nem voltak rajta kövek, sem csatok, csak egy kis kék csipke öv volt körbefűzve rajta, a fűzője halványkék volt. – Mennyi időm van? – kérdezte halkan, tekintetem kulcscsontjára terelődött, nagyot nyeltem.

- Sok.. Csak este megyünk. – suttogtam, megnyalta ajkait. – Fél kilenckor indulunk..

- Jézusom, és mikor érünk haza? – szemei elkerekedtek, megrántottam a vállam.

- Majd, ha haza akarsz jönni.. – bal kezemmel derekához nyúltam, közelebb húztam magamhoz. – De, ha gondolod… Elmehetnénk előtte vacsorázni. – akaratlanul nyaltam meg ajkaimat, karjait körülfonta nyakamon.

- Most randira hívtál? – kérdezte mosolyogva, arca még mindig piros volt, szemei csillogtak. Bólogatni kezdtem, felsóhajtott. Mellkasa egy pillanatra az enyémnek nyomódott, lehunytam szemeimet.

- Randira hívtalak? – kérdeztem vigyorogva, megforgatta szemeit.

- Hányra jössz értem? – emelte meg a fejét vigyorogva, úgy nézett le rám.

- Nem is tudom.. Hétre? – néztem jobb kezemre, amin nem volt óra, felröhögött. Megfogta csuklómat, lerakta magam mellé, megnyalta ajkait.

- A hét az jó.. Fehérben gyere.. – simított végig mellkasomon, egy pillanatra elakadt a lélegzetem, arcom nyakába fúrtam.

- Fehérben leszek.. – suttogtam, egy csókot leheltem kulcscsontjára, már annyira szerettem volna. Két kezével hajamba markolt, felemelte fejemet. – Az ajtóban fogom várni, hölgyem! – mosolyogtam rá, homlokát államnak döntötte, egy puszit adtam rá.

- Rendben, uram! Akkor hétkor viszontlátjuk egymást..

- Most komolyan ki akarsz dobni? – kérdeztem suttogva, felkuncogott. Felemelte a fejét, fogait végigfuttatta ajkain, megrázta a fejét. Tarkómba markolva húzott közelebb magához, ajkát enyémre nyomta és lassan megcsókolt.

28. /Van ellene kifogásod?*/

*JÓLVAN! OKÉ! FELADTAM! KÉSZ VAGYOK! jaaaj, nem akarom :( MOSTmOSTMost... Olyanelveszettnekérzemmagamjaaaaaaaaaaaaaj :'( ÚGY UTÁLOM EZT!!! TEGNAP FÉL NÉGY ÓTA NEM ALUDTAM!!! MOST ŐSZINTÉN.... HOL VAN MÉG FEBRUÁR?! Istenem?:((( NEMÁR!

CORTEZ LETT A SZERELMEM! pont.

áááá, mindegy.. jó olvasást! <3

Mikor felkeltem egyedül voltam. Lassan emeltem fel a fejemet és néztem a másik oldalamra, de Justin nem feküdt mellettem. A redőny le volt húzva, az erkélyajtó bukóra ki volt nyitva. Szemeimet dörzsölgetve ültem fel, hajamba túrtam. Mélyet sóhajtottam, mikor kifújtam levegőmet hátam úgy görnyedt el. A takarót magam köré tekerve másztam ki az ágyból, nyakamig felhúztam, átkaroltam magamat. Vacogva lépegettem át a folyosón az ideiglenes szobámba, hogy át tudjak öltözni valami melegebb cuccba, és rendbe szedjem magam. Furcsálltam, hogy nyitva volt a szobaajtóm, úgy emlékeztem tegnap, hogy becsuktam.

Megráztam a fejem, behajtottam az ajtót, beléptem. Gondolkodás nélkül az ágyamhoz sétáltam, felsikítottam ijedtemben, akkorát ugrottam, hogy hátam a szekrénynek ütközött, szívemhez kaptam a kezem, elkerekedett szemekkel fürkésztem a feketehajú nőt a szobámban.

- Jajj, ne haragudjon! – rázta meg a fejét, félénken hátrébb lépett. – Nem akartam megijeszteni! – rázta meg a fejét, kerek szemekkel bámultam rá. – Mr. Bieber kért meg rá, hogy ne menjek be a szobájába.. Azt mondta kezdjem ezzel. Már reggel 8-kor elment, az asszonyom pedig vásárol. Biztosan ön Miss. Keith! – szemei még mindig félénken csillogtak, felsóhajtottam.

- Keith… - gyorsan kezdtem bólogatni, elengedtem magam. – Akkor merem állítani, hogy ön lesz Melissa! – mosolyogtam rá, bólogatni kezdett. – Nem látszik olyan öregnek, mint ahogy elképzeltem.. – zavartan túrtam hajamba, lehajoltam a bőröndömért.

- Csak huszonöt vagyok. – nevetett fel, majd visszafordult az éjjeliszekrényhez és letörölgette.

- Akkor mit szólna, ha.. Esetleg elhagynánk a magázást? – kérdeztem csendesen, miközben kihúztam egy melegítő felsőt a bőröndömből.

- Tudja, szívesen tenném. De nem szeretnék.. Mr. Bieber is mondta már, ahogyan Mallette kisasszony is, de nem jön a nyelvemre.. Tudniillik nem tartozom ide.

- Ó, ezért ne aggódjon! – intettem le. – Én ragaszkodom hozzá, hogy tegeződjünk! – pillantottam fel rá, felém fordult. – Én sem tartozom közéjük! Nem vagyok kő gazdag! – csaptam le a bőröndöm tetejét és kezdtem berugdosni az ágy alá. – Úgysem maradok sokáig.. És, ha ők nincsenek itthon.. Úgyis csak ketten vagyunk! Kérlek! – pillantottam szemeibe, lassan kezdett bólogatni.

- Mr. Bieber azt mondta adjam át neked, hogy sajnálja, de el kellett mennie. Találd fel magad, azt csinálsz, amit szeretnél!

- És te is azt csinálsz, amit szeretnél? – kérdeztem az ajtó felé lépkedve, szemlátomást megilletődött a kérdésemen, összevonta szemöldökét.

- Engem kicsapnának érte.. – kezdett bólogatni, lehajtotta a fejét.

- Mióta dolgozol Justinnál?

- Mióta itt lakik… - rántott vállat, majd visszafordult.

Lezártnak tekintettem a beszélgetést úgy, mint ő. Gyorsan a faliórára néztem, szemeim elkerekedtek, ahogy észevettem, a nagymutató bőven elhagyta az egyest. Becsuktam magam mögött az ajtót a neszesszeremmel és minden reggeli cuccommal a kezembe, bezárkóztam a fürdőbe és a tükör elé botladoztam. Percek alatt rendbe szedtem magam, fogat mostam és feldobtam egy leheletnyi sminket. Átöltöztem, hajamat felkötöttem egy lófarokba, összehajtottam a törölközőt, a hónom alá csaptam a neszesszeremet és kimentem a fürdőből. Összehajtva raktam le Justin ágyára a takarót, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Elpakoltam a neszesszeremet, és lementem az alsó szintre. Melissa a konyhában volt, a mosogatógépbe töltötte a koszos edényeket, odasétáltam hozzá.

- Mit reggeliztél? – kérdeztem komolyan, a hűtőhöz léptem. Nem tudtam mi szokás Justinéknál, de nem nézem ki belőlük, hogy olyan szorosan fogják Melissát. Legyen kitakarítva, ne tűnjön el semmi és kész, nem? És legfőképp, ne tudódjon ki semmilyen dolog, ami a házban történik.

- Nem reggeliztem.. – fordult hátra felém, betette az utolsó tányért, felhajtotta a gépet.

- Jó. – bólintottam, kinyitottam a hűtőt, bal lábam ujjaira emelkedtem. – Nem tudod hol a tej?

- Oldalt, az ajtóban! – mutatott felém, odanéztem, zavartan kuncogtam fel.

- Nekünk mindig a polcon van.. – mentegetőztem, majd kivettem belőle. – Palacsinta? – kérdeztem komolyan, miközben a tojások felé nyúltam.

- Oh, nem, kérem.. Kérlek. – javította ki magát. – Magamra nem főzhetek, nem ehetek az itteni dolgokból. Benne van a szerződésemben.. – csukta be a mosogatógép ajtaját, letettem a tojásokat a pultra és elővettem egy edényt.

- És akkor mi történik, ha bekebelezünk néhány palacsintát? – mosolyogtam rá, miközben elkezdtem elővenni a többi hozzávalót és beletettem a tálba. Elhúzta a száját, kezét szürke szoknyájába törölte. – Különben is.. Segítened is kell. Nem tudom, mi hol van, szóval.. – nevettem fel zavartan, elmosolyodott. – Én főzök, és eszünk. – odaállt mellém és megadón felsóhajtott. Elkezdtük elővenni a hozzávalókat, mindenben segített.

Közben bekapcsoltuk a rádiót, hogy ne legyen olyan csend. Viszonylag, elég ügyes voltam. Időközben, Melissa felült a pultra, megparancsoltam neki. Orosz édesanyja van, az édesapja amerikai. Ha jobban megnéztem, tényleg látszik arcán az orosz vonás, valamint beszédjén is néha. Biztos az anyukájától örökölte, igazán bájos lány. Nő.. Már el van jegyezve. Nyáron lesz az esküvője. Ő is kérdezgetett rólam, mosolyogva meséltem neki táncmániámról. Éreztem, hogy alig mer kérdezni magánéletemről, vagy Justinnal való kapcsolatomról. Egyáltalán nem firtatta a dolgot, de valahogy nem is bántam.

- Az már jó lesz, Miss. Keith. – nevetve ugrott le és gyorsan kidobta a szinte égett palacsintát a tányérba. Az utolsó darab volt, nevetve vettem le a tálat a pultról és nyitottam ki a mosogatógép ajtaját. Nem szóltam a magázásért, úgy is megszokja, egy idő után.

- Köszi. – mosolyogtam rá. Miután beraktam az edényeket és a kanalat a gépbe, csípőmmel visszalöktem az ajtót és a palacsinták elé léptem. – Csináljunk mindenfélét.. Mogyorókrém, lekvár, kakaó.. – gondolkodtam, és Melissa már rögtön tette le elém a dolgokat. Hálásan mosolyogtam rá. Miközben ő nekilátta törölgetni a főzőlapot és a munkapultot és a palacsintákat kezdtem megkenni. Oda sem figyeltem, csak a zene ringatta csípőmet, és próbáltam minél szebbre csinálni. Valószínűleg nem vettem észre a kocsikerekek csikorgását, és az ajtócsapódást, mivel a következő pillanatban meleg érintést éreztem derekamon, majd egész hátsó felemet ellepte a hő, mellkasomat meg az izgalom és a gyönyörű érzés, ahogy arcát nyakamba rejtette.

- Ugye nekem csináltad? – motyogta nyakamba, kezeit előresimította hasamra, felkuncogtam.

- Még mi sem ettünk.. – vetettem egy pillantást a mellettem lévő lányra, ki lopva ránk pillantott, zavartan elmosolyodott és folytatta dolgát. – Egyébként, jó reggelt, neked is. – tettem le a palacsintát a kistányérra, és megfordultam kezei közt. Ahogy megláttam arcát, lábaim megremegtek, ajakimat összezártam, mert éreztem, különben teljesen elkerekítettem volna őket. Sötétszőke haja fel volt állítva, féloldalasan mosolygott rám. Egy szürke felső volt rajta, arany nyaklánccal. Ahogy láttam patyolat tiszta arcát, hirtelen elszégyelltem magamat, mivel valószínűleg melegítő felsőmön ott díszelegtek a lisztfoltok és ragadt a tenyerem is.

- Ne haragudj. – hajolt közelebb, tenyereit combjaimra simította. Mosolyogva kapaszkodtam nyakába, ujjaimat kifelé tartottam, véletlenül se maszatoljam össze szép ruháját.

- Nem haragszom.. Csak eléggé meglepődtem. – nevettem nyakába, közelebb simult hozzám, fenekem a pultnak nyomódott. Félig kipillantottam Melissára, tisztelettudón elfordult, pedig most én éreztem magamat kellemetlenül, amiatt, hogy neki rossz ez a helyzet. El akartam volna húzódni Justintól, hogy mindezt később folytassuk, de mikor felemeltem fejemet, ajkait enyémekre nyomta és megcsókolt. Kénytelen voltam visszacsókolni, annyira elgyengített. Belemosolyogtam ajkaiba.

- Ugye még el van fordulva? – motyogta, miközben ajkaimat csókolgatta. Fél szemmel lestem ki a nőre, ki magában mosolyogva törölgette a konyhaszekrény üvegablakát. Felsóhajtottam, visszahunytam szemeimet.

- Nem. – mosolyodtam el, elhajolt tőlem. Fejét lehajtotta, arcát mellkasomra fektette, kézfejemet simítottam finoman hajára ragacsos ujjaimat távol tartottam tőle.

- Pattie tudja? – pillantott rám Melissa, nagyot nyelt. Valószínűleg bökte oldalát a kíváncsiság, de nem mert megkérdezni. Justin felnevetett, átfonta kezeit derekamon, összegörnyedt háttal hallgatta lélegzetvételemet.

- Én sem tudtam Sherlockról. – röhögött halkan, felemelte a fejét, egymásra pillantottunk. Ujjammal oldalba böktem, összevont szemöldökökkel néztem rá, csücsörített.

- Bocs, Mel, csak tegnap..

- Tudok róla. – köszörüli meg a torkát. Kezében lévő rongyot összehajtotta, majd a mosogató szélére tette. Tenyereit megtörölte ruhájában, majd gyorsiramban lépett ki a konyhából, felsóhajtottam. Lehajtottam a fejemet, jobb karomat átlendítettem Justin nyakán, arcát nyakamba rejtette.

- Eszünk palacsintát? Tereld el a gondolataimat.– sóhajtott, majd csókot adott bőrömre, elmosolyodtam. Visszaemeltem a fejemet, mosolyogva bólintottam, ellépett tőlem és az étkező felé indult. Visszafordultam, leporoltam a lisztes foltjaimat, leöblítettem a kezemet, majd arcomra tettem hideg tenyereimet, hogy lehűtsem felhevült bőrömet. Felnyúltam két kistányérért, egymásra raktam őket, másik kezembe a palacsintás tálat fogtam és én is az ebédlőbe indultam.

Egy széken ült az asztal fölé görnyedve, telefonját nyomogatta. Letettem egy alátétre a palacsintákat, az egyik tányér elé toltam, a másikat magam elé vettem. Kihúztam a mellette lévő széket, jobb lábamra ráültem, kivettem magamnak egy palacsintát, és ahogy hozzászólhattam volna, megcsörrent telefonja. Azonnal felvette, és beszélni kezdett. Nagyot sóhajtva haraptam bele kakaós palacsintámba. Telefonálás közben párszor rám pillantott, bocsánatkérően pislogott, mindig csak egy halvány mosollyal reagáltam. Mikor letette, már elfelejtettem, hogy mit akartam mondani. Lehajtott fejjel ettem a palacsintáimat, letette a villáját és felnézett rám.

- Meg sem kérdezed, hol voltam? – kérdezte mosolyogva, felpillantottam rá.

- Dolgozni? – magától értetődőnek tűnt, felsóhajtott.

- Nem vagy túl érdeklődő..

- Nem akarok a dolgaidba avatkozni. Eddig sem voltam része ennek, nem hiszem, hogy most kellene. – megvakarta haját fülénél, felnézett rám. – Vagy te nem így gondold? Szeretnéd elmesélni? Elmesélheted.. – lassan kezdtem bólogatni, elmosolyodott.

- Dolgoztam. – bólintott mosolyogva, ajkamba haraptam. – Az egész crew kiakadt az újságok miatt… - vigyorogva hajtotta le a fejét, nagyokat pislogtam. – Aja és Nick jól ki is nevettek. A babás üggyel cikiznek… Tudod, amit Scoo..

- Tudom. – bólintottam mosolyogva, alátámasztottam fejemet a kezemmel. – Aja és Nick… Ők kik? – vakartam meg államat, megnyalta ajkait.

- A táncosaim. – elmosolyodtam a gondolatra, aztán a mosoly lefagyott arcomról.

- Basszus! – csaptam az asztalra, felpattantam.

- Mi..

- Fel kell hívnom Lucyt! – pánikszerűen kerültem meg az asztalt, kitolódott a széke, rámarkolt a csuklómra és visszarántott magához. Felszisszentem, ahogy a bokám széke lábához ért, ölébe estem. Bűnbánó tekintettel fürkészte ajkaimat, nagyot nyelt.

- Én már… - összevonta szemöldökeit, értetlenül néztem rá.  – Beszéltem vele! – félénken pillantott a szemeimbe, kifújtam levegőmet.

- Hogy mi? – kérdeztem halkan, megkönnyebbültem, de egyben ideges is lettem. Miért beszélt Lucyval? A lábam bicsaklott ki, nem lettem néma vagy süket..

- Keith, elrakhatom már a tölteléket? – lépett be a konyhába Melissa, felkaptam a fejem, felé néztem. Bólogatni kezdtem, szélesen rám mosolygott, Justin tekintetét feltűnően kerülte, ajkamba haraptam.

- Melissa, egy palacsintát? – kiabáltam utána, megfordult. Justinra pillantott, ő értetlenül nézett össze-vissza közöttünk.

- Nem köszönöm. – motyogta, majd felemelt fejjel fordult meg, Justinra néztem. Dühös voltam rá. Nem tudtam miért, de úgy éreztem fel kell pofoznom… Persze nem tettem meg. Mélyet sóhajtottam, felálltam öléből.  Áthajoltam az asztalon, felvettem a tányéromat, lenéztem Justinra.

- Van ellene kifogásod? – pólóm szélét bámulva nyitotta résnyire ajkait.

- Ő a bejárónőnk, Keith! – nagyot bólintottam, majd hátat fordítva neki sétáltam oda Melissához. Az egyik palacsinta felét kidobtam, amibe belekezdtem, leraktam a pultra és letakartam egy kéztörlővel. Jelentőségteljesen pillantottam Melissára, lesütötte tekintetét, úgy kezdett összesöprögetni. Hátra sem néztem, vakon indultam el a lépcső felé és másztam fel a vendégszobába.

Amint felértem, lehajoltam a táskámhoz, kikerestem belőle pénztárcámat. Kinyílt a szobám ajtaja, mély levegőt vettem.

- Keith, most… - megcsörrent a mobilja, felé fordultam. Felmutatta mutatóujját, ezzel jelezve, hogy várjak, ajkamra haraptam. Felvette. Amennyit hallottam belőle, Scooter volt az. Lassan elé sétáltam, kicipzáraztam a pénztárcámat, várakozón pillantottam szemeibe.

- Scoo.. Visszahívlak! – vonta össze szemöldökeit, kinyomta, zsebébe rejtette a telefont. – Mi a baj?

- Körülbelül öt dollár volt a palacsinta.. Ha már sajnálsz egy darabot a bejárónőtől, ki kidolgozza a lelkét, hogy tiszta házban lakj, és tiszta ágyba feküdjél le. – nagyokat bólogattam, kivettem a pénztárcámból és a kezébe nyomtam. Lepillantott a kezére, mélyet sóhajtva nézett ismét rám.

- Keith, nem kell a pénzed.. – megfogta kezemet, megrázta a fejét, türelmesen pillantott rám.

- Tartsd meg! – toltam vissza mellkasához, a pénztárcámat visszacipzáraztam, az ágyra dobtam. – Remélem jól laktál, Justin! – suttogtam, egy puszit nyomtam arcára, majd kibicegtem a szobámból és egyedül hagytam ott.

27. /Kérlek.. Szükségem van rád..*/

Még gyorsan visszafutottam a szobámba, levettem magamról otthoni pizsamagatyámat és felvettem egy egyszerű cicanacit. Mégsem mehettem úgy, ahogy voltam.. Muszáj volt átcserélni valami emberi ruhára. Felsőnek egy fehér tunikát vettem fel, belebújtam barna balerinámba és felkaptam farmerdzsekimet is. Gyorsan kifutottam a fürdőszobába, teljesen lemostam sminkemet, majd csak egyszerűen lealapoztam magamat. Hajamat ujjaimmal fésülgettem, miközben kiléptem a folyosóra. Rögtön a lépcső felé mentem, futva szökdécseltem le a lépcsőfokokon. Justin az előszoba falánk dőlve pörgette egyik ujján kocsi kulcsát. Ahogy odaértem, felém fordult, kinyitott az ajtót és kimentünk.

***

Este nyolckor parkoltunk le a ház előtt. kinéztem a gyönyörű házra, néhány ablakból fény szűrődött ki. Kinéztem az ablakomon, Justin leállította a motort. Csend és sötétség töltötte be az autót, mereven sóhajtottam fel.

- Keith.. – hirtelen kaptam felé a fejemet, szemeim elkerekedtek, megnyaltam ajkaimat. Kezeimet ölembe tettem, hirtelen váltam mellette félénké. Moziban voltunk. Csak ketten. Utána körbementünk a kertvároson. Csodás volt. Egymáshoz bújtunk, csak élveztük a másik társaságát. Olyan.. szabad volt az egész. – Gyere ide. – harapott alsó ajkába, közelebb csúszott ülésén és áthajolt a sebváltó felett. Elmosolyodtam, odahajoltam, megtámaszkodtam az ülésen. Pár centi volt arcunk közt, szívem torkomban dobogott.

- Mondd. – hunytam le szemeimet egy pillanatra, majd mikor egyik kezét arcom jobb felére simította, szemeibe néztem.

- Csókolj meg! – járatta hüvelykujját járomcsontomon, majd lecsúsztatta államig. Jobb kezemet felemeltem, fejére simítottam, hajába dugtam ujjaimat, majd tarkójába markoltam. Lehunyta szemeit, közelebb húztam magamhoz, és ajkaimat az övéire nyomtam. Elnyílt ajkunk, és lassan csókoltuk meg a másikat. Muszáj voltam elmosolyodni, másik kezemet is felemeltem és arcára simítottam. Ő államnál fogva tartotta fejemet az övénél, lassan elszakadtam tőle és homlokomat övének döntöttem.

- Úú, ezt még meg kell szoknom.. – kuncogtam halkan, megfogtam füleit és finoman cirógatni kezdtem haját.

- Mit? – nevetett.

- Hát, ezt az egészet.. Tudod.. – elhúzódtam tőle, hátradőltem ülésemben, fejemet felé fordítottam, felsóhajtottam, kíváncsin csillogtak szemei. Megnyalta ajkait, lehajtotta a fejét, majd hátradőlt ülésében ő is.

- De akarod, ugye? – nézett rám, szemöldökeit összeráncolta, elmosolyodtam. Bal kezemet felé nyújtottam, ujjaimat arcára simítottam. Mutató ujjamat végigvezettem alsó ajkán, ajkamba haraptam, elmélyültem arcában. Komoly, de mégis kétségbeesett volt. Vicces.

- Imádom a csókodat. – pillantottam ajkaira, ujjammal finoman cirógattam, majd végül arcára simítottam. Felnevetett, alsó ajkába harapott, arcát tenyeremnek dörgölte, majd megfogta kezemet.

- Tetszett a film? – kérdezte mosolyogva, ajkamba harapva bólogattam.

- Már ezerszer láttam, de megunhatatlan. – vigyorodtam el, arcához hajoltam. Egy nagy puszit nyomtam állkapcsára, a kocsi ajtajához nyúltam, kinyitottam. – Menjünk be.. – fejemmel kifelé intettem, felsóhajtott, bólogatni kezdett. Kivette az indítóból a kulcsot és kinyitotta a saját ajtaját. Kikapcsoltuk a biztonsági öveket és egyszerre szálltunk ki.

- Szerinted anya fent van még?

- Nincsen olyan késő. – ráztam meg a fejem, összehúztam magam, becsaptam a kocsiajtót és átsétáltam hozzá. Lezárta az autót, átkarolta derekamat és kinyitotta előttem a kaput. Lassan besétáltam előtte a kertbe, felsegített a lépcsőn, kinyitotta az ajtót. Mutatóujját szám elé helyezte, lepisszegett, közben kilépett cipőjéből. Én is ezt tettem, levetkőztünk és lopakodva indultunk befelé. Pattie a nappaliban ült, kezeit ölbe tette, nem volt egyedül. Egy harmincas éveiben járó férfi ült vele szemben a kanapén, elpirulva kacarásztak egymással.

- Szia, anya, megjöttünk! – Justin hunyorogva nézte a pasast, odament Pattiehez, ki hangjára azonnal felpattant és elindult felénk. Egy puszit nyomott Justin homlokára, mosolyogva jött hozzám, átölelt.

- Justin, Keith.. – csillogó szemekkel nézett rám, a férfi elnyerte kíváncsiságomat. Pattie furcsán nézett rá, ő persze vette a lapot. Justin jobb kezével megkereste enyémet és hátunk mögött rászorított kézfejemre, elmosolyodtam.

- Jó estét! Keith Redway.. – nyújtottam felé a kezemet, közben megböktem Justint, hogy ne maradjon le sokkal, a pasas arcára széles mosoly ült, majd kezet fogott velem.

- John Davidson. – nagyot bólintott, gyengéden rászorított kézfejemre, mikor elengedte, tenyerem combomba töröltem. Pattie félénken nézett Justinra, megnyalta ajkait.

- Justin. – bökte oda félvállról, bevágott egy grimaszt, anyjára pillantott, majd elindult az emeletre. Pattie a hajába túrt, hátráltam egy lépést.

- Pattie, azt hiszem én.. – mutattam hátam mögé, Justin után. Lassan kezdett bólogatni. – Utána megyek. – vágtam be egy fintort, lesütötte tekintetét, bólogatott. – Nagyon örültem, Mr. Davidson! – mosolyogtam rá, Pattiehez léptem. – Justin meg fogja érteni.. Csak nem számított rá!

- Megyek, beszélek vele.. – kapta fel a fejét, megráztam a fejem.

- Ó, ne! – kezem mellkasára tapasztottam. Nem akartam, hogy ketten elvonuljanak Justinnal, nem akartam semmilyen kényes szituba keveredni. Nem tudtam mi ez vagy ki ez a pasi, de azt hiszem Justin jól sejti. És Pattie nem a legjobbkor kezdte el.. A pasira pillantottam, zöld szemei értetlenül térképezték fel Pattiet, felsóhajtottam. – Ki maga? – kérdeztem halkan, Pat elkerekedett szemekkel bámult rám, a hapsi megnyalta ajkait.

- Pattie barátja vagyok..

- Barátja? Úgy? – fordultam Pattie felé, egy mosolyt erőltetett arcára, felsóhajtottam. – Ha most megbocsájt.. – a pasas felé fordultam, majd Pattiere nézve lépkedtem el a lépcsőig, amint odaértem, nem számított mennyire fáj a lábam, felszaladtam az emeletre, lihegve álltam meg Justin ajtaja előtt. A zene üvöltött, majd’ megsüketültem még a csukott ajtónál is, homlokom a sötétbarna fának döntöttem, bekopogtam.

- Justin.. – morogtam, kezem a kilincsre simítottam. – Nyisd ki, oké? Nézd, tudom, hogy hallasz. Beszéljünk, oké? Talán meg tudjuk oldani, hogy más szemmel lásd ezt.. – olyan hangosan beszéltem, amennyire csak bírtam. Nem érdekelt, hogy a többiek hallanak lent, csak Justin érdekelt. – Justin nyisd ki, hallod?! – erősebben kezdtem verni az ajtót, felsóhajtottam. – Jó! Akkor ne nyisd ki… - benyitottam. Az ágyán feküdt, párnáját a fejére húzta, háta lassan emelkedett. A laptopjához sétáltam, leállítottam a zenét. Felkapta fejét, hátranézett rám.

- Kopogtam! – emeltem fel kezeimet, egy mosolyt varázsolt arcára, mi inkább nevezhető volt fintornak, behajtottam az ajtót, felmásztam hozzá az ágyra. – Pattie megijedt..

- Pf. – fejét rázva dobta le a párnáját a földre, hátát a falnak támasztotta. – Olyan nehéz lett volna elmondani, hogy új apám van, igaz? – kérdezte fintorogva, felé fordultam.

- Justin, fejezd be, oké? – kezéhez nyúltam, rám nézett. – Pattienek is épp olyan kellemetlen, mint… - elhallgattam, elmosolyodott. Ajkába harapott, megrántotta a vállát.

- De neki fia van. – kezdett bólogatni. – Neked van fiad? Van? Mert nekem nincs.. – vonta össze szemöldökét, majd maga elé nézett.

- Menj és beszéld meg vele, oké? Csak ne most, nem akarok azzal a pasival kínos szituba keveredni.. – undorodva néztem rá, elvigyorodott.

- Nem hiszem el.. – suttogta, hasára fordult, homlokát a lepedőnek döntötte. – Azt hittem, hogy.. – megállt. Csendben ültem és vártam, szól-e még valamit, de nem mondott semmit. Arcát az ágyba dörgölte, megkereste kezemet, rászorítottam öklére.

- Mit? – kérdeztem halkan, felnézett rám. Tekintete szomorúan csillogott, ölembe hajtotta a fejét, haját kezdtem simogatni.

- Hogy apa visszajön.. – motyogta, felsóhajtottam. – Azt hittem azért küldd pont Canadába nagyihoz és nem apához, mert hazafelé beugrik hozzá… Vagy ott marad vele. Erre kiderül, hogy valami Sherlock Holmes utánzattal flörtölget, csak fiatalabb kiadásban. Pazar. – átölelte lábaimat, hajába túrtam.

- Ha Jeremynek veletek kell lennie, veletek lesz! – hajoltam füléhez, jobb kezét hajamba simította, belemarkolt. – Egyszer visszatalál hozzátok, ha úgy kell lennie. Ha nem… Be kell érned egy Sherlock Holmes utánzattal! – kuncogtam fülébe, hátára fordult, úgy nézett rám.

- Gonosz vagy.. – fintorodott el, megrántottam a vállam. Beszédre nyitottam a számat, de kinyílt a szoba ajtaja. Pattie lépett be rajta, a földet kémlelte, ujjaival pólóját gyűrögette.

- Justin, beszélnünk kell! – nézett rá Pattie, Justin mélyet sóhajtott.

- Magatokra hagylak.. – mosolyogtam le rá, egy puszit nyomtam homlokára. – Légy kedves, hallod? – morogtam fülébe, válaszul bólogatni kezdett. Lemásztam az ágyról, Pattie mögött elmenve végigsimítottam hátán, bágyadtan rám mosolygott, rájuk csuktam az ajtót. Hallgatózni akartam, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme. Justin úgyis el fogja mondani, történjék bármi is.

A vendégszoba helyett a fürdőbe mentem, magamra csuktam az ajtaját, nagyot sóhajtva fogtam hajamat fejem tetejére, megmostam arcomat, saját szemeimet kémlelve vettem le magamról aznapi ruhámat és beálltam a zuhany alá. Miközben folyattam magamra a vizet, a mai nap pergett le lelki szemeim előtt, és valahogy ott lyukadtam ki, hogy nem hoztam be magammal a törülközőmet. Fogalmam sem volt, hogy jutott ez az eszembe, de miután kilestem, és láttam párat összehajtva, tovább fürödtem. Megmosakodtam, miközben agyamat egy szobával errébb járattam. Mindenféle dolgok kavargott bennem. Átéreztem a helyzetet. Csak megráztam a fejemet, kinyitottam szemeimet, és lenyaltam ajkaimról a langyos vizet. Elzártam a zuhanyt, kiléptem a kabinból és egy törülközőt vettem le a polcról, magam köré csavartam. Lassan mentem az ajtó felé, közben felmarkoltam ruháimat, majd kiléptem a folyosóra. Justin szobaajtaja még mindig csukva volt, így egy sóhajtással az enyém felé vettem az irányt. Bezárkóztam.

Felvettem pizsamámat, pluszba rávettem egy szürke, bő melegítőt, hajamat egy kontyba fogtam, hogy ne lógjon arcomba. Elővettem arckrémemet, odaálltam a szekrény tükre elé, és a félhomályban vékonyan bekentem kiszáradt bőrömet. Megnyaltam ajkaimat, megigazítottam pizsama felsőmet, majd felvettem egy vastagabb zoknit és kikulcsoltam a zárat, kimentem. Justin szobája felé vettem az irányt, az ajtója résnyire nyitva volt, gondoltam, Pattie már nincs bent.

- Justin.. – szóltam be halkabban, kezemet kopogó állásba tettem, majd miután nem kaptam választ, lassan belöktem az ajtót magam előtt. Körülnéztem, síri csend volt, az asztali lámpája égett csak. Az ágyán feküdt háttal, lehunyt szemekkel, kezeit hasán pihentette. Megpillantottam mellette telefonját, valamint fülhallgatóját fülében, ezért nem hallotta, hogy beszóltam. Lassan odasétáltam, feltérdeltem mellé, érezte, hogy besüppedt az ágy, de szemeit nem nyitotta ki. Mozdulatlanul feküdt, csupán nagyokat szuszogott. Kezembe vettem telefonját, megnyomtam a gombot. Down to Earthot hallgatott. Felsóhajtottam. – Justin. – vettem ki lassan jobb füléből a bedugót, lassan felnézett rám. Kérdőn ráncolta szemöldökeit, ujjait hasa aljára simította. – Gyere ide.. – vettem ki másik füléből is, majd jobb karjánál fogva húztam hátrébb az ágyon.

- Ez annyira igazságtalan. – motyogta, kezébe vette a telefonját, körbetekerte fülhallgatóját, és odamászott mellém. Hátamat a falnak döntöttem, fejét ölembe vontam, haját kezdtem simogatni.

- Figyelj.. – nyeltem nagyot, lenéztem rá. Nagy, barna szemeivel nézett fel rám. Elmosolyodtam, kezemet homlokára simítottam, felsóhajtott. – Senki sem kért rá, hogy azt a férfit apának szólítsd..

- Még jó. – morogta, szemeit a plafonra szegezte. Bal kezemet hasára tettem, bal hajába dugtam.

- Szólítsd, aminek akarod. Csupán John.. – lehajoltam, orromat az övének érintettem. – Vagy a háta mögött lehet Sherlock. – kuncogtam fel, felemelkedtem. Ajkába harapott, szemei megcsillantak, mintha magában nevetett volna. – Mondok neked valamit.. – nyeltem nagyot. Fejét felemeltem ölemből, megilletődve nézett rám, mellém ült. Felhúztam lábaimat, kezeimet combjaim közé szorítottam, a szemben lévő falat bámultam. – Aki az apukám.. Nos.. Hát ő nem az én apukám. – lesütöttem szemeimet, majd felnéztem rá.

- Micsoda? De hát.. végig ő hozott suliba is meg..

- Tudom. – bólintottam, nagyot nyeltem. – Dylannel édestestvérek vagyunk, viszont az öcsém csak a féltestvérem. Aki velünk él férfi.. Én őt hívom apukámnak. Az igazi.. Akinek vérszerinti rokona vagyok, Dylan születése után elhagyta anyut.. – szemeim könnybe szöktek, halkan felnevettem takarva szomorúságomat, egy csuklómozdulattal töröltem le könnyeimet, megráztam a vállamat magam elé bámulva. Egy érintést éreztem derekamon, ráfogott, majd hagytam, hogy az ölébe húzzon. Arcomat nyakába rejtettem, kezeimmel körülfontam nyakát, fellélegeztem.

- Hiányzik? – suttogta hátamat simogatva, magához húzott. Teljesen. Megrántottam a vállamat.

- Nem emlékszem rá.. – motyogtam, elhajoltam tőle, jobb kezemet hajába dugtam, hajszálaira szegeztem szemeimet. – Anya csak mesélt róla. Nem emlékszem rá.. Nem tudom él e vagy hal e. – suttogtam, lehajtottam fejemet, hajába markoltam. – Te még jobb helyzetbe vagy Justin.. – néztem hirtelen szemeibe, egy könnycseppem kicsordult.

- Istenem, Keith. Bújj ide.. – kitárta teljesen karjait, szemből ölébe ültem, kezeimet körülfontam mellkasán, míg ő a derekamon. Mélyen beszívtam illatát. Felnyúlt hajamhoz, kigumizta, a hajgumit az ágyra dobta, és úgy szorított magához.

- Nem kell sajnálni. – szipogtam fel. – Ugyan úgy van édesapám. Tudod, ő nevelt fel. Nem számít semmi.. Úgy nézek rá, mint egy apára. – motyogtam, miközben ő egyre erősebben húzott magához. – Csak gondoltam.. elmondom..

- Aludj velem! – motyogta hajamba. Felsóhajtottam, fejemet rázva bújtam jobban nyakához. – Kérlek, szükségem van rád. Aludj velem Keith..

26. /Butaságokat beszélsz...*/

*Let's gasm, bitches! ;)

Bevágtam a kocsiajtót, beleugrottam a nadrágomba és olyan gyorsan futottam fel a lépcsőn, amilyen gyorsan csak tudtam. A lakásba lépve nem vettem le a cipőmet, most épp nem érdekelt Melissa -aki mellesleg megjegyzem, hogy a házvezetőnőnk- és a cipőnyomos veszekedései, a konyhába rohantam. Kétségbeesetten fordultam le a falnál és álltam meg az ajtóban, anya egy gőzölgő csészét szorongatva nézett fel egy újságból.

- Hol van? – kérdeztem halkan, fájt beszélnem, kérlelő szemekkel vizslatott, megráztam a fejem. – Hol van?

- A szobájában. - mosolyodott el, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, rápillantottam. – Nagyon utál.. – mosolyodott el, ajkamba haraptam. – Justin! – kiabált utánam, mikor már a lépcsőnél jártam, hátrafordultam. – Kérj tőle bocsánatot! – hangja komolyan csengett. – Mindenért! – lassan, majd egyre gyorsabban kezdtem bólogatni, majd eltűntem a lépcsőn. Még szép, hogy bocsánatot fogok kérni. Olyan hülye vagyok. Fejemet rázva léptem fel a második utolsó lépcsőfokán, egy pillanatra térdemre támaszkodtam, kifújtam magam, majd az ajtójához sétáltam. Résnyire nyitva volt, hátam a falnak döntöttem, fejem hátrahajtottam. Hallottam, ahogy időnként felszipog, lehunytam szemeimet. Lassan belöktem az ajtót, háttal ült nekem, lehajtott fejjel, az ágya másik végében.

Keith szemszöge

Csak hüvelykujjam folyamatos járására figyeltem, ahogy felfelé húztam és mozgattam, de a három nap alatt összegyűlt mentions-aimnak twitteren sosem lett vége. Az első húszat elolvastam, a többit csak futólag néztem át. Engem sosem vetettek és ítéltek el ennyire, tettem bármit is.

Hallottam, ahogy nyikorgott az ajtó, de nem foglalkoztam vele. Egyre gyorsabban és idegesebben húzogattam az ujjam azon a képernyőn, könnyeim csak úgy gördültek arcomon. Mellém sétált, leült és halkan felém fordult. Befejeztem a görgetést, megvártam, ameddig a telefonom is felveszi velem az iramot, majd a térdemre helyeztem. Nem kellett felnéznem ahhoz, hogy tudjam, ki van mellettem, de most nem volt hozzá kedvem.

- Keith..

- Hagyj magamra! – vágtam közbe azonnal, ahogy meghallottam a hangját. Fájt kimondanom, de egyedül akartam lenni. Csak azért mert szégyelltem magam azok miatt a tweetek miatt, utáltam magam azért, amit velük tettem. Még, ha nem akarattal is, de mégis megtettem. Elintéztem, hogy csalódjanak benne.. Pedig nincs rá okuk. Ők nem tudják az igazi okot, hogy miért vagyunk együtt. Lehunytam a szemeimet, ajkamba haraptam. – Mindenki utál.. – hangom kétségbeesett, lenéztem a telefonra, vállam begörnyedt. Elengedtem magam, sírni kezdtem. Justin szó nélkül vette ki a kezemből a telefont, mélyet sóhajtott, körülbelül öt másodperc után az ágyra dobta. Jobb kezével hajam alá nyúlt, belemarkolt. Közelebb húzott magához egy nagy puszit nyomott fejemre, arcát nyakamba rejtette.

- Magadra hagylak.. Miután velem jöttél! – suttogta, hajamat kisimította nyakamból hátamra, nagyot nyeltem.

- Justin, nincs most kedvem.. Kérlek, hagyjál!

- Gyere velem, Keith! – kezemre simította kezét, ujjait gyengéden enyémek közé dugta. Lassan felhúzott, nem volt erőm hozzá. Igaz a lábam nem fájt, de nem akartam menni.. Már pizsamában voltam, átöltöztem pedig még csak délután fél három volt. Túl fáradt voltam, bár a sminket legnagyobb hülyeségemre nem mostam le, úgy nézhettem ki, mint egy élőhalott zombi, aki nulla életkedv vagy lélekjelenlét nélkül járkál Justin után a házban. Mikor láttam, hogy a lépcső felé vette az irányt, ami egy emelettel feljebb vitt minket, kihúztam kezemet az övéből és megálltam még az első lépcsőfog előtt. – Ne csináld ezt.. – fordult meg, türelmesen tekintett le rám, jobb kezével rámarkolt a korlátra, oldalával nekitámaszkodott.

- Miért mennék veled? – húztam fel orromat, kezeimet összefontam melleimen, feje mellett tekintettem el a faliórára és a mellette lévő olajfestményre. Ajkaimat rágcsáltam, mikor észrevettem, lassan bicegett le hozzám. Megállt az első lépcsőfokon, közvetlen előttem.

- Mert szeretsz engem. – közölte nyíltan, szárazon. Szemeim kitágultak, hatalmasat nyeltem, felé fordítottam a fejemet.

- Mekkora pofa kellett ahhoz, hogy ezt közöld? – sziszegtem fogaim közt, teljes testsúlyomat bal lábamra helyeztem, míg jobb lábam ujjait talpam felé hajlítottam idegességembe, úgy támaszkodtam rá.

- Ha nem így van, akkor fogd meg a kezem és kövess! – nyújtotta felém bal kezét. Szemeim tenyerére siklottak. Ki volt repedezve és száradva. De ahogy megláttam, hogy egyre jobban izzad, kezem vágyott rá, hogy az övébe csúsztattam. Hazudjak neki? Ő is ezt tette. Ő hazudott? Biztos vagyok benne? Akaratomon kívül emeltem fel jobb kezemet és az övébe csúsztattam. Azonnal összefonta ujjainkat és feljebb húzott. Felpillantottam rá, halványan elmosolyodott, majd fejével intett a lépcső teteje felé, aprót bólintottam.

Bár fogalmam sem volt arról, hogy hova visz, de a felső szinten szinte teljesen sötét volt. Egy ablak volt a folyosó végén, és a lámpák le voltak kapcsolva. Ahogy háta mögött mentem, csendben követtem és néztem, hogy melyik szobához vezethet. Egyből tudtam, hogy ahhoz az ajtóhoz mentünk, ami mögé nem vitt be tegnap éjjel. Megálltunk az ajtó előtt, azonnal kihúztam kezemet övéből és izgalomtól nyirkos tenyeremet melegítőmbe töröltem. Megigazítottam elfojt sminkemet, letöröltem könnyeimet, és várakozón pillantottam kezeire, amik egy kulcscsomóval szórakoztak. Az arany zárba csúsztatott egy szintén arany kulcsot, hallottam, ahogy kattant a zár, majd kitárta az ajtót. Éreztem, hogy szívem egyre jobban vert fel, ahogy belökte az ajtót és rám pillantott. Kezével mutatta, hogy menjek előre. Így is tettem.. Meztelen talpaim alatt hirtelen sötétszürke padlószőnyeg helyezkedett el, felnéztem. Hallottam, hogy feloltotta a falon díszelgő néhány villanyt, amitől nem lett világosabb a sötét bordó falú szobában. Szemeim teljesen elkerekedtek, ahogy ez a mini stúdió tárult elém. Egy hangszigetelt üvegrész is volt benne, egy székkel és mellette egy gitárral, megnyaltam ajkaimat.

- Justin, miért.. – készültem volna tétován megfordulni, de időm sem volt rá, úgy ragadta meg jobb karomat és fordított magához. Ajakit azonnal enyémekre nyomta és.. megcsókolt. Úgy.. igazából. Kezeimet felemeltem magam mellett, annyira meglepődtem, de szemeim azonnal lecsukódtak. Éreztem, ahogy elnyitotta száját és nyelvét az enyémhez tolta. Viszonoztam. Karjai körülfonták derekamat, nagy hevében megdöntött, és lábával lökte be az ajtót, ami hangosan csattant. Teljesen elfogyott a levegőm, fulladozni lett volna kedvem. De ahelyett, hogy elválltam volna tőle, kezeimet elengedtem és hajába túrtam ujjaimmal és csak hagytam, hogy kedve szerint csókoljon. Lábaim megremegtek, szomjszerűen csókoltuk egymás ajkait. Soha életemben nem csókolt meg így valaki. Sokkal.. Sokkal, de sokkal jobb volt, mint amire emlékeztem.

- Bocsáss meg! – hagyta abba hirtelen, hangosan kaptam levegőért, szemeim kipattantak. Visszanyertem az egyensúlyom és arcára néztem.

- Hogy.. micsoda? – ziháltam, kénytelen voltam megnyalni ajakimat. Csókjának borzasztó jó íze volt. Kezeim vállaira csúsztak, ahogy hátrébb húzódott.

- Csak arra kértelek.. Bocsáss meg nekem! A mai miatt.. Nem tudom mi ütött belém, Keith én.. – nem találta a szavait, hevesen kezdte rázni a fejét, ismét közel húzott magához, homlokát az enyémnek döntötte. – Keith, ha én nem lehetek veled minden nap, úgy érzem, belehalok. Nem érted? Nem gondoltam komolyan borzasztóan feldühítettek..

- Ne beszélj butaságokat, Justin. – simítottam kezeimet ismét hajára, lehunytam szemeimet. hosszan hallgatott, hallottam zaklatott szuszogását. Sötét volt a szobában, és meleg. Baromi meleg. Éreztem, ahogy égett testem tenyerei alatt vékony felsőmben.

- Azt hittem, ha most nem csókollak meg.. Akkor soha többé nem lesz rá lehetőség. – suttogta.

- Butaságokat beszélsz. – csak ennyit tudtam mondani. Nekem még mindig képtelenség volt felfogni, ahogy ott álltunk, teljesen egymáshoz simulva, és még mindig éreztem ajkait enyémeken. Meg fogok őrülni.

- Tudod mennyire kívántam? Csak eddig nem jöttem rá. – kinyitottam szemeimet, elhúztam a fejemet, rám nézett.

- Még egyszer. – néztem mélyen szemeibe, megnyalta ajkait. Bal kezét felcsúsztatta tarkómba, hajamba markolt, ahogy közelebb rántott magához, lehunytam szemeimet. Ismét átéltem az előbbi történteket, és most jobban beleéltem magamat. Jobb kezét lejjebb simította derekamról, közelebb húzott magához, csípőjét enyémnek feszítette, és ahogy abbahagyta a csókot, egy pillanatra megemelt és arcát nyakamba rejtette. – Hű. – ziháltam hajába, kezeimmel finoman hajába markoltam, lassan letett a földre.

- Szeretnék.. Mutatni valamit. – nyelt nagyot, ahogy eltolt magától. Haragudni nem tudtam rá. Képtelenség lett volna. Azok a csillogó szemek.. lehetetlen. Elengedett, majd csak kezemet fogta meg, összefonta ujjainkat és oldalra húzott, a falhoz. Feloltott egy kapcsolót, ami a falakon húzódó barna polcokat világított meg. Végig voltak rakva díjakkal. Az összessel. Csak úgy káprázott a szemem. – Ez a kedvenc helyem az egész házban.. – ahogy rápillantottam, büszkeség árasztotta el arcát, mikor kiérdemelt díjaira pillantott. Szemeimet még mindig vonzotta az összes csillogó trófea, de a fal anyaga sem kerülhette el a figyelmemet. Mintha rengeteg újságpapír lett volna vízbe áztatva, majd bordóra festve és úgy tették volna a falra. Simán felragasztva, káprázatos egy szoba volt és különleges. A padló ugyan ilyen volt, csak sötétszürkébe. – Gyere. – fordult felém, és adott egy puszit arcomra, majd megfordultunk.

- Justin, ez.. káprázatos. – néztem végig a keverőpulton, mi az üvegfal mellett volt egy kisebb íróasztalon. Közvetlen az ajtó mellett egy krémszínű kanapé helyezkedett el, és a díjakkal szemben lévő falon rengeteg bekeretezett kép figyelt.

- Igen, az. – állt meg a sarokban és a falra nézett. Rajongók, beteg gyerekek, saját fotók, rajongók, ismét beteg gyerekek, kórházi látogatások, Meet&Greetek, koncertek, Madison Square Garden koncertfotók.. Minden, amire büszkének érzi magát.

- Ezt te rendezted be egyedül? – álltam hozzá közelebb, bal, szabad kezemet mellkasára simítottam, úgy néztem fel rá. Szégyenlősen mosolyogva rántott vállat.

- Csak az üvegfalakban és a falak megcsinálásában volt némi segítségem. De igen, én fúrtam fel a polcokat, kereteztettem be a képeket és raktam fel őket, egyesével. Olyan is volt, hogy itt aludtam.. – mutatott a kanapéra, egy pillanatig odanéztem, majd vissza, arcára.

- Miből van a fal? – simítottam mellkasára kezemet a falra, gyengéden húztam végig ujjaimat a rücskök anyagon. Felnevetett.

- Újságpapírból. – vigyorodott el. Nagyon megtetszett. – simította ő is kezét a falra, majd rácsúsztatta az én kézfejemre. – Vízbe volt áztatva, egy kis festék és felragasztva. – hogy kitaláltam. Alsó ajkamba harapva mosolyodtam el. – Mint a padló. – dobogott egyet, elvette kezét enyémről, én is lesimítottam a falról, majd kezét eleresztve mentem a keverőpulthoz.

- Az egy.. Akusztikus gitár? – mutattam az üvegen keresztülre, ahogy leültem a gurulós íróasztali fotelba. Bőr volt és baromi kényelmes.

- Bizony. – állt oda mellém és átnézett az üvegen. Felpillantottam rá, arca felélénkült, hirtelen mögém lépett. Átnyúlt felettem, átállított néhány bigyót a pulton, benyomott egy-két gombot, majd egy fekete fülhallgatót emelt fejem fölé. – Mutatok valamit, csak hallgasd. – suttogta, majd füleimre helyezte. Elment mellőlem, kinyitotta az üvegfal ajtaját, bement, becsukta maga mögött. Felült a bárszékre, kezébe vette gitárját. Ahogy jól láttam, előtte egy iPad hevert a kottatartó helyén, azt kezdte nyomogatni. Kíváncsin hallgattam a nagy semmit a fülembe, búgott az üresség. Majd hirtelen elmúlt, és gitárhúrok pendülését hallottam meg. Szemeim lecsukódtak egy pillanatra, két kezem a fülhallgatóra simítottam. Ahogy meghallottam a dal legelső sorát máris tudtam mit énekel. Lil Wayne – How to love. Amikor meghallottam azt a rekedtes hangot, késztetést éreztem arra, hogy kinyissam a szemeimet és ránézzek. Szemei csukva voltak, ujjai gyorsan és ügyesen jártak a világosbarna gitár húrjain, felpillantott rám. Ahogy szemei megremegtek az erős fényben, megéreztem ajkait enyémeken. Pedig elválasztott minket egy fal, de olyan volt, mintha még mindig ott állnék. Kezeim remegtek a fülhallgatónál, nem bírtam tovább. Lekaptam a fejemről, óvatosan a pultra tettem. Elbicegtem az ajtóig, kinyitottam. Felnézett rám, ajkamba haraptam. Megráztam a fejem, odasétáltam hozzá és átöleltem.

- Keith? – letette a gitárját, fél kézzel átkarolt, másikkal lábaimhoz nyúlt, oldalról ölébe ültetett. Nem tudom mi ütött belém. Csak át akartam ölelni, szívem hevesen kezdett dobogni, ahogy melleim mellkasának feszültek, hátamnál fogva közelebb rántott magához. – Jól vagy? – kérdezte halkan, jobb kezemmel hajába markoltam.

- Majdnem.. – suttogtam, próbáltam visszatartani előbukkanó könnyeimet, de nem sikerült. Kifolytak arcomon, akaratom ellenére is, felszipogtam.

- Hé.. – hátrébbhajolt, hogy láthasson, mélyen szemeimbe nézett. – A tweetek? – kérdezte halkan, jobb kezét arcomra simította. Nem. Te. Lehunytam a szemeimet, megemeltem vállam, kezét levettem arcomról, ismét átöleltem.

- Nem. Nem a tweetek! – arcomat nyakába fúrtam, megkönnyebbülten sóhajtott fel, kezeit felcsúsztatta hátamon, tarkómba markolt.

- Figyelj csak.. – összefogta hajamat, megcsavarta és hátradobta hajamtól. – Ha megígéred, hogy összeszeded magad.. Elviszlek kocsikázni. Mit szólsz hozzá? – kérdezte halkan, hangja mosolygósan csengett, felemeltem a fejem.

- Kocsikázni? – kérdeztem kicsit lenézően, bevágott egy fintort.

- Justin Bieberrel kocsikázni jó móka ám. Na? – kérdezte szélesen mosolyogva megráztam a fejem.

- Pizsamában vagyok, Justin! – sóhajtottam. Megnyalta ajkait.

- Nem mondtam, hogy nem jöhetsz pizsamában.. Na gyere! – emelt fel egy pillanat alatt, kivitt az üveg mögül, ott letett a földre. Maga felé fordított, mélyen szemeimbe nézett, bal kezét arcomra simította, zavartan elkaptam a fejem, elmosolyodott. – Gyönyörű vagy, Keith! – suttogta, felnéztem rá. Hüvelykujjával elsimított szemem alatt, egy puszit nyomott államra. – Megyünk? – kérdezte suttogva, ajkamba harapva bólogattam. Elindult, kifelé, keze után kaptam.

- Justin..

- Hm?

- Ugye tudod, hogy már nem vagyunk gyerekek? – pillantottam le kezében lévő kulcsára, értetlenül pislogott rám. Elengedtem kezét, nyakláncomat kihúztam pólóm alól, nagyot sóhajtott. – Már nem vagyok olyan erős, mint rég.. – kezemért nyúlt, közelebb lépett. – Már annyiszor fájt.. – pillantottam fel rá, bal keze mutatóujját szám elé helyezte.

- Keith.. Hibáztam! – behunyta szemeit, majd ismét felnézett rám. – Tizenkét éves voltam. De, ha a múltban élsz.. Nem fogod észrevenni, hogy telik feletted az idő! És, ha nem veszed észre.. Legközelebb akkor eszmélsz fel, mikor egyedül leszel. Itt vagyok veled. És addig leszek, ameddig hagyod, hogy itt legyek! – homlokát enyémnek támasztotta, hüvelykujjával kézfejemet cirógatta.

25. /Semmi közünk egymáshoz...*/

*Képpel majd kárpótollak titeket, ígérem! <3 Csak most... Nincs ötletem se, hogy mi illik ide! :"D Remélem boldog karácsonyotok volt és készültök 2012-re ;) Szeretünk titeket lányok! <3 Jó olvasást! ♥

Nem tudtam ott ülni, tétlenül. Levetettem kabátomat, felálltam. Pattie rám kapta a tekintetét, erőltetve elmosolyodtam. Táskámat leraktam a helyemre, majd a fal felé kezdtem sétálni. Közvetlen Kenny mögé álltam, így tökéletesen takarva magamat. Kilestem válla mellett, ujjaimat a fejmagasságban lévő ablak fa keretébe akasztottam és nyakamat nyújtva lestem a mikrofonok kereszttüzében lévő fiút.

- Mióta tartózkodik itt Los Angelesben, Mr. Bieber? – hallottam a kérdést.

- Tegnap reggel érkeztem a magángépemmel. – válaszolt egyszerűen, valahogy látszott az arcán az erőltetettség és a kedvetlenség, alsó ajkamba haraptam, lábujjhegyre emelkedtem.

- Meddig marad?

- Még egy napot. Esetleg kettőt.. – alkarjaival megtámaszkodott az asztalon, ujjaival megigazította nyakánál ingét, és lenyúlt nyaklánca medáljához.

- Kivel érkezett ide, Los Angelesbe?

- Egy barátommal. – mondta halkabban, de a mikrofonoknak tökmindegy, ugyanúgy hallatta hangját, mint eddig. Láttam, ahogy összeszorította ajkait, és hosszan pislogott egyet, homlokomat az üvegnek döntöttem, majd ismét felnéztem.

- Csak egy barát, Mr. Bieber? – egy ideig hallgatott, majd láttam, ahogy Scooter megköszörülte a torkát. Justin maga elé bambult.

- Igen, természetesen. Justin munkára ment Stratfordba, ahol találkozott régi ismerősével, ki vele tartott erre a 3 napra. – válaszolt a menedzser diplomatikusan, felsóhajtottam, lassan engedtem ki a levegőmet.

- Igen, pontosan. – helyeselt Justin. – Nos, mint tudják, hamarosan itt a turné. Kijött a karácsonyi album, és lesznek apróbb koncertek. Canadában is. – tért rá másik témára, jobb kezem ujjaival mintákat kezdtem rajzolni az üvegre, Kenny fekete pólójára képzeletben odaképzeltem rajzaimat.

- Tartja a kapcsolatot a rajongóival a kikapcsolódás alatt is? – jött a következő kérdés.

- Mint menedzserem elmondta, nem teljesen kikapcsolódás, hiszen, most is itt vagyok, nem de? A másik, persze, hogy tartom. Egész álló nap figyelem az üzeneteket.. Megpróbálok minél többre reagálni. – kortyolt bele vizébe, telt ajakit megnyalta, összefutott a nyál a számban.

- És az a Los Angelesbe tartott barát.. Történetesen Keith Redway, igaz? – a nevemre egyszerre kaptuk fel a fejünket Pattiékkel és Justinnal is, kerek szemekkel bámultam át az üvegen a szőke nőre, egyet hátraléptem.

- Nem tudom, miről beszél.. – motyogta Justin, szemeivel a poharat kémlelte, majd felpillantott a nőre. Egy halvány mosoly jelent meg arcán, ujjait megkocogtatta az előtte lévő papírtömegen.

- De, Justin.. Pontosan tudod, miről beszélek! – mély levegőt vettem. – Az a lány, akivel a színházban találkoztál szombat este… Akit a kezedben vittél el a kórházig és pátyolgattad a nagykamerák előtt. – hátranéztem Pattiékre, Carin felállt, ajkai elnyíltak, mindketten aggódva figyelték Justint, lehajtottam a fejemet.

- Nem. – hangja határozottabban csengett, mint eddig valaha hallottam, megköszörülte a torkát. – Nem ismerem azt a lányt.. Ez a barátom nem Keith.. akárkicsoda. – rázta meg a fejét.

- Justin, a két lány a kórházból és a repülőtérről ugyan az.

- Én-nem-ismerem-Keithet. Ő csak egy lány volt a színházban, értik? Megsérült és szüksége volt valakire.. Én voltam kéznél. – rántott vállat. Olyan gyorsan beszélt, hogy nem is győztem követni. – Az a szőke lány nem..

- A canadai rajongóid összeállítottak egy kérdéslistát. Nem sok. Mindössze pár kérdés. – vágott közbe egy őszebb pasi, Justin megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Az egyikük arra kíváncsi… Ki az a lány azon a twitter képen? Ahol a kezeteket fényképeztétek le.. – kibontotta a mappáját és arrébb lökte a képet, hogy minden egyes férfi és nő jól láthassa. Justin elmosolyodott, megvakarta a fejét, felröhögött.

- Az én vagyok.. – rántott vállat, elfojtott egy vigyort.

- Fekete körmökkel? – tette fel a kérdést ugyanaz a szőke nő, Justin felé nézett.

- Manikűröshöz járok. Van ellene kifogása? – emelte fel szemöldökeit, Kenny felröhögött előttem az üveg túloldalán.

- Fél kézzel?

- Így esik jól. – úgy folytak belőle a szavak, hogy magam is meglepődtem, legnagyobb megkönnyebbülésünkre mindenki felnevetett a teremben, Justin elégedetten pillantott Scooterre, aki nem éppen kedvesen méregette.

- Scooter nem tudott a képről.. – állt mellém Carin, felsóhajtottam. – Figyelhettetek volna jobban is. – motyogta oda nekem, felé néztem. – Most add ide a karkötődet!

- Miért? – pillantottam rá, az üvegre nézett. Fejével átbökött rajta, Justin felé fordultam.

- Csak vicceltem! – emelte fel a kezeit, alkarjait felfektette a fa asztallapra. – Az Carin, Scooter barátnője.. – azonnal megértettem minek kell neki a karkötőm, bár a szívem szakadt bele, de lecsatoltam karomról és Carinnek adtam.

- De Carin nem volt veled, amikor kimentél a színházból..

- A színházban azzal a lánnyal voltam.

- De a kép a repülőgépen készült.. Pontosan akkor tetted fel, mikor repültetek. És Morris kisasszony nem volt ott a repülőgépen. Nem de?

- Mondja.. – előrehajolt, ajkát jobban a mikrofonhoz közel tette. –Miért akarja mindenáron megkeseríteni az életemet? Ő Carin, és igen, ott volt a gépen, mert Scooterrel eljött Canadába és ő ottmaradt másnapig. Miért üti bele mindenbe az orrát?! – összeszorította ajkait, a hapsi arcára egy cinkos mosoly ült, megrázta a fejét. Valami nem stimmelt Justinnal, viselkedése változott, komolyabb és kicsit dühösebb lett.

- Hol voltál vasárnap reggel?

- Az ágyamban.. – rántott vállat, az ősz hapsi felnevetett, kezeit ökölbe feszítette.

- Justin, egy elesett lánnyal voltál. Mióta Canadában vagy, ugyanazon a lányon segítettél megszámlálhatatlanul sokszor. Ez a lány Keith Redway, igaz? – nagyot sóhajtott, láttam, ahogyan türelme fogy, összeszorította fogait, megfordultam. Kirázott a hideg, ahogyan arra gondoltam, ezek mindent tudnak, valószínűleg az egész életemet feltérképezték körülbelül másfél nap alatt. Visszaültem a fotelre, lehajtottam a fejem. Pattie kézfejemre csúsztatta kezét, közelebb hajolt. Beszédre nyitotta a száját, de a nevem, amit nem mellesleg Justintól hallottam, felemelésre késztette fejemet.

- Nézzék.. Keith Redway egy.. – mélyet sóhajtott. Scooterre nézett. – Keith egy régi barátom. Szombat este találkoztunk a színházban… Nagyon régóta először. Tudják, az Avon színházban. Szólt a zene, bementem.. Nem tudtam, hogy Keith még létezik, hogy él vagy még ott lakik Canadában. El is felejtettem, nem is írtunk, nem foglalkoztunk egymással. És ez most is így van. Keith CSAK egy régi barátom. Ő az a szőke lány, aki elesett, kibicsaklott a bokája, mint azt tudják.. – pillantott a szőke nőre. – Keith csak egy ismerős. Gyerekkori barát volt, együtt nőttünk fel és most is megtaláltuk a közös hangot. De miért akkora probléma ez? Nem is ismerem. Csak összefutottunk Canadában. Keithnek semmi köze hozzám és nekem sincsen semmi közöm hozzá.. – torkom elszorult, megrökönyödve bámultam az üveg túloldalán lévő Justinra, arca megkeményedett, lesütötte tekintetét, úgy bámulta ujjait. Éreztem, ahogy szemeim könnybe gyűlnek, Pattie felsóhajtott. Az egész levegő megfagyott a kisszobában, ahol ültünk, mindenki engem nézett, éreztem a tekintetüket magamon, de minden elmosódott. Keithnek semmi köze hozzám és nekem sincsen semmi közöm hozzá – vízhangzottak szavai a fejemben, megszédültem. Pattie is felém fordult, lehajtotta a fejét, úgy nézett rám.

- Ezt nem kellett volna hallanod.. – suttogta, kezét ismét enyémre simította, megszorította. Éreztem, ahogy egy forró könnycsepp végiggördül arcomon, felé fordultam. Ajkaim elnyúltak, Pattie arca gyötrelmes lett, nagyot nyeltem.

- Haza tudnál vinni?

Justin szemszöge

Amint felfogtam, hogy mit is mondtam, szívem olyan erős kalimpálásba kezdett, hogy azt hittem elájulok. Scooter vészjóslón rázta a fejét, kétségbeesetten pillantottam rá. Folyamatosan azoknak a szörnyű és hazug szavaknak a kombinációja pörgött le a fejemben, hogy mondhattam ilyet?  De a következő kérdés visszarázott a jelenbe, minden gondolatom kiszállt belőlem, teljesen összezavarodtam.

- A másik rajongód arra kíváncsi… Lemondanál-e róluk Keith miatt? – lehunytam a szemeimet. Ami eddig zavartnak tűnt, most jobban összekuszálódott bennem, hiszen most mondtam el, nem? Most mondtam, hogy semmi közöm hozzá. Akkor meg miért kérdez ilyeneket? Még akkor is, ha csak hazugság volt.. Mereven bámultam magam elé, úgy válaszolgattam a kérdésekre, mintha robotból lennék. Aggódtam. Aggódtam azért, mert nem vigyáztam a számra, aggódtam, mert tudtam, hogy megsértettem. Keith nem akarta, hogy elmondjuk, ismerjük egymást és azt sem, hogy egyáltalán beszéljek róla. Még akkor sem, ha az a valami megtörtént a konyhában.. Hogy úgy ott hagytam. Azt sem tudom, hogy miért csináltam, csak úgy megtörtént.

***

Fogalmam sincs meddig ültünk még ott, de a kérdések és azok a szünetek, ameddig felfogtam a lényegüket, mind egy örökkévalóságnak tűnt. Egy idő után már Scooter válaszolgatott a kérdésekre, mert össze vissza hablatyoltam, kitértem az eredeti kérdés alól, nem arra válaszoltam. Tök hülyét csináltam magamból, egyedül csak a rajongós kérdésekre tudtam normálisan válaszolni. Miért avatkoznak bele a magánéletembe? Igen. Keith a magánéletemhez tartozik. Ha érzek valamit valaki iránt, az már magánügy, már magánélet. És az nem kétséges, hogy igen… Én érzek iránta valamit.

- Üzensz valamit a rajongóidnak, Justin? – hallottam a kérdést, de mintha egyik fülemen be, a másikon ki. Scoo megrúgta a lábam az asztal alatt, hogy figyeljek, felé kaptam a fejem.

- Üzensz valamit a rajongóidnak?  - kérdezte összeszorított ajkakkal, gyorsan kezdtem bólogatni. Összekapartam minden erőmet és felsóhajtottam.

- Csak azt szeretném mondani, hogy.. Szeretem őket. Köszönöm a támogatást és a segítséget mindenért, meg minden sablonduma, hiszen jól tudják, mit érzek. Viszont este küldök nekik egy tweet üzenetet, sőt dobálok mellé pár tweetet is. Ha akarják, nézzék meg.. Addigra ígérem, összeszedem magam, csak valami most.. – megráztam a fejem. – Belieberek, ha hallotok.. Este találkozunk! – motyogtam, majd az asztalra csaptam. Scooter azonnal követett, bár senki nem mondta, hogy kijöhetek, mindenki úgy állt el az utamból, mintha kötelező lett volna. Mintha tényleg vége lett volna.

Amint kinyitottam az ajtót és Carin egyedül ült a szobában Kennyvel a szívem összeszorult. Megértőn mosolygott rám, de tudtam, hogy igazából egyáltalán nem ért meg. Lehunytam szemeimet az ajtónak dőltem. Fejem lehajtottam, megvártam ameddig Scoo beér hozzánk és becsukja mögöttünk az ajtót.

- Bocs Carin a kezes miatt.. – suttogva pillantottam az üveg mögé, Carin szélesen elmosolyodott.

- Jobban ismerlek, mint a tenyeremet.. – suttogta vissza, felmutatta kezét. – A biztonság kedvéért elvettem a karkötőjét.. – lépett közelebb. – Na, gyere ide! – karjait kitárta, átkarolta nyakamat, szorosan átöleltem. – Mindannyian büszkék vagyunk rád!

- A magad nevében beszélj, drágám! – Carin összeszorította a fogait, hátrébblépett tőlem.

- Scooter fogd be! – morogta, komolyan pillantott szerelmére. – Justin igyekezett.. Nem láttad rajta? – kivettem a zsebemből a telefonomat és bedugtam a fülesemet a fülembe, majd csatlakoztattam a mobilomhoz. Láttam a szájukon, ahogy beszélnek és mélyen tudtam, hogy rólam folyik a vita, de nem akartam rájuk figyelni.

***

- Justin, Keith nem akarta, hogy elmondd… - fordult felém Scoo, már hazafelé tartottunk úgy fél órája. Carin nem jött velünk, csak hárman voltunk a kocsiban, én ültem elöl, Kenny hátul, Scoo vezetett.

- Tudom. – suttogtam és kibámultam az ablakon. Nem volt kedvem arról a borzalmas tájékoztatóról pattogni nekik, meg úgy nem is igazán akartam. Hosszú napom volt és még a felén sem voltam túl, de már ágyba vágytam magam.

- Hogy mondhattad ezt? – kérdezte Kenny komolyan a tükörbe pillantva, megrántottam a vállam.

- Hagyjuk, Kenny! Így is maga alatt van szegény.. Holnap tőlem kapod a fejmosást azért a meggondolatlan twitter képért, és azért mert le sablondumáztad a saját szövegedet. Ekkora lazaságot még te sem engedhetsz meg magadnak!  – vágott közbe Scooter, hátravágtam a fejem az ülésben.

- Nem tudom, Kenny. Csak úgy jött.. Annyira utáltam. Vagyis.. Ilyen még nem volt. Sokkal többen néznek a színpadon a fellépéseken, mint akkor és.. Mégis úgy éreztem, mintha most csinálnék ilyet először. Az a sok kamera, a vakufények, mind összezavart. És nem tudtam megállítani a nyelvem, miután kimondtam az után kapcsoltam és tudtam, hogy nem szabad, mégis megtettem. Érted? – fordultam hátra, Kenny felsóhajtott. – Még csak azt sem tudom, mit mondjak Keithnek..

- Hazamentek. – rántott vállat Kenny, felkaptam a fejem.

- Hova haza? – kérdeztem kerek szemekkel, megnyaltam ajkaimat.

- Nem tudom.

- Canadába? Canadába haza, Kenny? – kezem ökölbe feszült combomon, nem tudtam mit teszek anyával, ha visszavitette.

- A csajszi csak megkérte Pattiet, hogy vigye haza… - mély levegőt véve fordultam előre, ajkamra szorosan ráharaptam. Mardosott a lelkiismeret, beszélni akartam vele. Már csak a konyhás ügy miatt is és azért is, mert azt mondtam, amit nem akart. Tényleg nem tudtam miért mondtam.. Csak összezavarodtam.

24. /Tök mindegy... Nem érek rá.*/

*BOLDOG KARÁCSONYT ÉDESEIM! <3 Hogy telik, hogy telik? ;) Itt a rész, de akkor cserébe aktivitást. Tudjátok, nem megy ez így, ha nincs kinek feltenni ... Jó olvasást! És még egyszer kellemes karácsonyt! :)

- Keith.. – egy kisebb lökést éreztem oldalamon, felsóhajtottam. – Keith, ébresztő! Tudom, hogy nagyon korán van, de velünk kell jönnöd… - meleg lélegzetet éreztem nyakamnál, arcomat párnámba fúrtam. – Keith .. Fél óra múlva el kell indulnunk.. Keith, kérlek! – ajkát nyakamra nyomta, megmarkoltam takarómat.

- Fent vagyok.. – emeltem meg egy picit fejem, hogy tisztán hallhassa hangomat, éreztem, ahogyan elmosolyodott.

- Helyes! – kócolta össze hajamat, majd leszállt az ágyról és egyedül hagyott a szobában. Semmi kedvem nem volt kiszállni az ágyból, már bántam, hogy este olyan nagyon sokáig gondolkodtam és nem hagytam magam aludni. Őrülten fáradt voltam, de nem aludhattam tovább.. Be kellett menni a tudom is én hova, Justin sajtótájékoztatójára. Lassan takartam ki magam, szálltam ki az ágyból. Ahogy ez sikerült, neszesszeremet a kezembe fogva, szemeimet dörzsölgetve indultam el a fürdő felé. Amint a kilincsért nyúltam volna, az kirántódott és én azonnal felébredtem az elém táruló látványtól. Justin félmeztelenül állt előttem, egy szál alsógatyában, kezeivel haját igazgatta.

- Jó reggelt! – egy puszit nyomott homlokomra, majd elállt az utamból, arcokat vágva motyogtam neki valamit, már magam sem emlékszem, hogy mit és én is bezárkóztam a fürdőbe.

Először jéghideg vízzel mostam arcot, hogy felébredjek, majd meleggel is. Egy gyors fogmosás után hajamat felfogtam fejem tetejére, lealapoztam arcomat, feldobtam egy könnyű, de mégis gyönyörű sminket. szemeimet kihúztam cicásra, szempilláimat befedtem a festékkel, ajkaimra színtelen szájfényt kentem. Nem akartam úgy kinézni, mint egy zombi, muszáj voltam eltűntetni a sötétlő karikákat a szemem alatt. Miután készlettem a sminkkel, leengedett hajamat két oldalt egy-egy tincsen feltűztem hullámcsatokkal, a többit hagytam, hogy hullámosan omoljon vállaimra. Már éberebben indultam vissza a szobába a folyosó teljesen üres volt. Kihúztam a bőröndöm cipzárját és kikutattam belőle valami normális ruhát. Kezembe akadt egy világosabb szaggatott farmer és egy fehér, egyszerű top. Derekamnál felraktam egy vastagabb, barna övet, felvettem egy szintén barna balerinacipőt, és egy LV táskába beledobáltam minden kellendő dolgot. Amint végeztem az egészalakos tükör elé álltam, megigazítottam szememnél a sminkemet, felkaptam derékig érő farmerdzsekimet, amiben jöttem, majd mély levegőt vettem, lepillantottam bokámra.

Már hozzászoktam a fájdalomhoz, rá tudok állni, de még mindig nem az igazi. Hiányzott a tánc. Hogyne hiányzott volna? Négy napja az volt az életem… Amint befejeztem saját magam sajnáltatását becsuktam a vendégszobaajtaját és leindultam a lépcsőn.

- Jó reggelt! – Pattie egy kávéscsészét szorongatva mosolygott rám, a konyhapultnak dőlve. Egy farmer rövidnadrágot viselt magas sarkúval. Gyönyörű volt. Odamentem mellé, kinyitottam a hűtőt.

- Neked is. – vettem ki a narancslevet, majd egy poharat kaptam le a szekrényből. Kitöltöttem, majd vele szemben a pultra támaszkodtam, bepucsítottam, a lépcsőnek háttal.

- Milyen csinos vagy. – kortyolt bele kávéjába, elmosolyodtam.

- Nem tudtam mit vegyek fel.. Tudom, hogy nem én leszek ott a nagy szám, de akkor is. Tök izé, hogy most oda kell menni, fogalmam sincsen, hogy..

- Keith, nyugi. – nevetett fel. Felsóhajtottam. Észrevettem, hogy poharamat körülölelő ujjaimat finoman kezdtem tördelni. Odasétált velem szemben és felült egy bárszékre. Mosolyogva nézett rám, szemeim biztos kétségbeesést sugároztak. – Hidd el, mi hárman ott hátul teljesen el fogunk veszni. Ha a fiúk végeztek, azonnal jönnek hozzánk.. – bíztatón elmosolyodott. Belekortyoltam narancslevembe, hasam megkordult. – Éhes vagy?

- Egy falat sem menne le a torkomon.. – utaltam gyomoridegemre, megértőn felnevetett, bevágtam egy grimaszt.

- Semmit nem változtál, tündérem. – mosolygott rám, lesütöttem a tekintetemet. – Ugyanolyan vagy, csak még gyönyörűbb. 5 év.. – sóhajtott.

- Bizony.. – tekintettem magam elé a pultra. Hirtelen elmerültem gondolataimban. Csendben voltunk. 5 év, milyen soknak tűnik. És valóban az volt. Rengeteg idő volt ez az 5 év. És mégis itt vagyok és túléltem. Talán az a félévnyi szenvedés kellett hozzá, hogy most kárpótoljon érte az élet. Nem tudom..

- Aztakur.. Vagyis, jó reggelt anya. – hátrakaptam a fejemet, Justin mögöttem jött le a lépcsőn, szélesen rám vigyorgott, majd Pattiere kapta a tekintetét. Összezavarodottan néztem rá, gatyájába fűzte be övét. Odasétált mellém, szemeit végigvezette oldalamon, majd elvette előlem narancslevemet, megitta.

- Fiam. Tiszteletet.. – szólt oda Pattie, felé kaptuk a fejünket. Mérges szemeket meresztett fiára, majd miután a kávéscsészét a mosogatógépbe tette, az előszoba felé ment.

- Mi van? – néztem fel rá. Becsatolta övét, feljebb húzta gatyáját, majd rám mosolygott. Megfordultam, két karommal a pultnak támaszkodtam, ő előrefelé dőlt rá a pultra.

- Csinos vagy. – harapott alsó ajkába, végignéztem magamon. Megnyaltam ajkaimat, elrugaszkodtam a pultról, elmosolyodott. – Jól áll ez a farmer.. – nézett végig lábaimon, mögé álltam. Megfordult kezeim közt, ahogy a pultra simítottam őket két oldalánál, keze derekamra siklott, magához húzott.

- Úgy gondolod? – mosolyodtam el, alsó ajkába harapott.

- Majdnem csúnyát mondtam a lépcsőn lefelé jövet, mikor megláttalak.. – csillantak meg merészen a szemei, féloldalasan vigyorgott. Éreztem, ahogy arcomba szállt a vér, kénytelen voltam felnevetni. – Csak aztán megláttam anyámat.. – nézett el fejem mellett, bevágott egy fintor, elhúzódtam tőle.

- Ezt fejezzük be. – nyúltam táskám után, kabátomat felkaptam magamra, táskámat jobb kezem könyökhajlatába csúsztattam, hajamat kihúztam kabátomról és a hátamra dobtam. Furcsán nézett rám, csak megráztam a fejemet.

- Mit? Miről beszélsz? – érdeklődőn fordult felém. szemeimet végigvezettem rajta. Egy fehér farmert viselt kék inggel és egy fekete vans virított lábain.

- Csak.. ezt.. – mutogattam kettőnk közt. Felsóhajtottam, bal kezembe temettem arcomat. – Tökre úgy viselkedünk, mint a.. – felnéztem rá, belém fojtotta a szót.

- Gyere közelebb. – hívogatott ujjával. Szemeimet az égnek emelve lépkedtem közelebb hozzá, erősen megragadta a csípőmet, ijedten kapaszkodtam vállaiba, ahogy a pultra emelt. Közelebb állt hozzám, bekéredzkedett lábaim közé, várakozón tekintettem szemeibe, és hagytam, hogy kezei derekamat simogassák.

- Mi van? – szemeimet elkaptam övéiről és inkább mellkasánál elálló ingét kezdtem nézni a benne lógó aranylánccal.

- Mi a bajod, Keith? – egyik kezét felsimította oldalamon, lehúzta karomról táskámat, a pultra dobta, majd ujjai közé fogta államat és felemelte fejemet. Megremegtek ajkaim, megköszörültem a torkomat. Tulajdonképpen.. én sem tudtam mi a bajom. Talán az, hogy ott van velem? Ne tessék félreérteni.. a lehető legjobb dolog, ami jelenleg történhetett velem, de.. talán létét nem tudom még feldolgozni? Vagy félek attól, ami történni fog? Félek attól, hogy ismét elhagy és így biztos nem egyhamar tenném túl rajta magamat.. Én.. Én csak.. Nem akarom magamat téves álmokba ringatni, amik sohasem fognak megtörténni.

- Hogy viselkedsz velem, Justin?! Érzed te azt? – néztem szemeibe, megnyaltam ajkaimat. Kezeit derekamra simította, közelebb húzott magához, úgy nézett fel rám.

- Miért, hogy viselkedek? – nézett szemeimbe, teljes nyugalommal. Nem tudtam mit mondani.. Vállainál felsőjébe markoltam, majd szinte azonnal el is engedtem. – Most mit mégis vársz? – vonta össze szemöldökeit, ajkaimat összeszorítottam. – Valljak szerelmet? – megvetőn nézett végig rajtam, torkom összeszorult.

- Nem, nem várok semmit! – engedtem el, hátrébb toltam magamtól. – Nem kértem, hogy hozz magaddal, mégis megtetted… Ne bennem keresgéld azt, amit a magad felszínén nem találsz meg.. – leugrottam a pultról. – Nézz magadba, talán ez nem az én hibám.. – ráztam meg a fejem, majd mellkasára pillantottam. Vadul hullámzott, bal kezét ökölbe szorította, felemelte.

- Tök mindegy. – rántott vállat, majd szemeimbe nézett. – Körülbelül öt perc és itt van Scooter, nem érek rá... – vállat rántott, majd hátat fordított. Összezavarodva néztem végig, ahogy elsuhant az előszobába. Nem értettem miért volt ilyen furcsa, teljesen összezavar néha. Nem tehettem mást.. szó nélkül követtem, de meg sem álltam az előszobába, hanem egyenesen kiléptem a hatalmas nagy ajtón és a kapuban ácsorgó Pattie felé mentem, letörölve akaratlanul kibuggyanó könnyeimet. Csak lazán megráztam a fejem, jelezve nem akarok róla beszélni, összehúzott szemöldökkel nézett Justin után, majd rám. Miután bezárta az ajtót, átkarolta a derekamat és a kocsihoz kísért. Scooter már ott volt, Justin nem tévedett. Egy halk hello-val köszöntünk egymásnak, becsúsztam az ülésre, utánam Pattie. Lábait keresztbe tette, leakasztottam vállamról táskámat, a neszesszeremért kutakodtam benne, kihúztam a tükröt félig és megigazítottam a sminkemet. Scooter a gázra lépett, pár kérdést feltett Justinnak, csupán laza, bemelegítő kérdéseknek, csak bámultam magam elé.

***

Egész úton nem szóltunk egymáshoz, Pattie Scooterrel beszélgetett és néha-néha az anyósülésen lévő Carin is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Karjaimat összefontam magam előtt, annyira belesüppedtem az ülésbe, ahogy csak tudtam, nem néztem rá. Pedig akartam.. De még mennyire akartam. Csak egyszer rápillantani, megtudni, leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, vagy mit érez.

Mikor Scooter lefékezett, mély levegőt vettem. Carin hátrafordult, rám mosolygott, majd Justinra nézett.

- Félsz? – kérdezte halkan, nagyokat pislogott. Felé lestem, lehajtotta a fejét, megrántotta a vállát.

- Van rá okom? – Pattie lemondóan felsóhajtott a hangnem hallatán, amit Carin is észrevett rajta. Egyszerre nyitották ki a kocsiajtót és szálltak ki, követte őket Scooter is. Amint Pattie kiszállt, én is megmozdultam, de bal combomra simította tenyerét. A levegő megfagyott bennem, visszaültem a helyemre. Csak magam elé bámultam, vártam, hogy mondjon valamit, hüvelykujjával megsimogatta térdemet, kirázott a hideg. Egész testével felém fordult, lehajolt hozzám, egy apró csókot nyomott arcomra, homlokát halántékomnak támasztotta. Amint kapcsoltam, hogy mit csinál vagyis, hogy mit szeretne tőlem, bal kezem övére raktam, megszorítottam, elemeltem lábamról, vissza se néztem, csak kiszálltam a kocsiból, még behajoltam a táskámért, mélyen szemeimbe nézett. Nagyot nyeltem, jobb kezemmel arcához nyúltam, hüvelykujjamat elsimítottam szeme alatt, megmarkoltam a táskám és bevágtam a kocsiajtót. Amint kiszállt a másik oldalon, zsebre dugta a kezeit és Scooter mellé sétált.

- Egy ideig velük megyünk, majd.. – lépett mellém Pattie és belém karolt, felnéztem rá. – Még az előtt elválunk, hogy a kamerák megláthatnának téged. – bökött mellkasomra, felnéztem rá.

- Minek vagyok itt akkor egyáltalán? – megrázta a haját, közben Justin felé lesett. Nagyokat lépegetett Scoo mellett az üveg forgóajtó felé, Pattie felém fordult, barátságosan elmosolyodott.

- Ha még te sem tudod, akkor.. – ismét Justinra nézett. – Ő miért mondaná el? –mélyet sóhajtottam, ekkor Carin kapcsolódott hozzánk, ő zárta be a kocsit, majd magas sarkújában kocogva vette fel velünk az ütemet.

- Carin, balra a folyosón.. – fordult hátra Scooter, megálltak egy pillanatra. – Kenny már bent vár titeket, én figyelek Justinra, ameddig Kenny elkísér titeket, oké? Csak egy üveg fog elválasztani, mindent látni fogtok. Talán készül majd egy-két kép rólatok, de reméljük Justinnak minden figyelmet sikerül majd lekötnie.. – pillantott a srácra, ki Carin grimaszoló arcát kémlelte, Pattie felnevetett.

- Menjetek már! – lökte meg egy kicsit Justin mellkasát, ő máris elindult, Scoo a nyomába szegődött.

- Szerintetek sikerülni fog neki? – kérdezte Carin halkan, felénk fordulva.

- Nem ez az első.. – rántott vállat Pattie, majd megfogta mindkettőnk kezét és óriási léptekben haladt be utánuk az üvegajtó felé.

Ahogy beléptünk, hatalmas és nyomasztó érzés szinte pofán vágott. Scoot hátrafordult, hessegetni kezdett minket a kezével, Pattie belém karolt és Carinnel együtt a folyosó vége felé mentünk. Kénytelen voltam hátrapillantani.. Láttam, ahogy Kenny előtt ment be egy ajtón, még hátul nadrágját fogta, fejét lehajtva tartotta. Türelmesen hunytam le szemeimet, majd kinyitottam. Egy fotel és egy kanapé volt odatéve, egy dohányzóasztallal és egy üveg vízzel, poharakkal. Carin Pattieval ült le a kanapéra, én a fotelban foglaltam helyet. Minden színtisztán hallható volt. Mereven ültem a helyemen és hallottam a riporterek hangoskodását, ahogy megpillantották a belépő srácot.

- Vizet? – oldalra kaptam a fejemet. Azt a hihetetlen nyugodtságot, amit Carin arca sugárzott, miközben öntött magának egy pohárral, azt hiszem, soha az életben nem fogom megérteni. Azt hiszem, arcomra fagyott a grimaszom, és megszólalni nem tudtam.

- Igen, kérek. – Szólalt meg Pattie, felvette poharát, mibe Carin öntött. Mereven ráztam meg a fejemet, és lassan hátradőltem. – Keith, drágaságom.. – Lerakta poharát, felé néztem. – Ne legyél ilyen feszült. Gyönyörűen kicsinosítottad magadat, a többiek lássanak egy magabiztos és csodaszép lányt. – mosolygott rám, táskáját lerakta az asztalra. – Rendben? – bólintott egyet. Összeszorítottam ajkaimat, felsóhajtottam.

- Oké.. – mondtam halkan. Elmosolyodott, majd mindenki szemeit az üvegablakos falra szegezte, min keresztül tisztán kivehető volt az asztalnál ülő Justin és Scooter, és még Kenny hátából és lehetett egy darabot látni. Tökéletes kilátás nyílt mindenre.

- Csss. kezdődik. – szólalt meg Carin mosolyogva. Lélegzetvisszafojtva hallgattam a kérdéseket.

23. /Nem kell aggódnod..*/

*Úristen. Ne haragudjatok.. Nem magyarázkodom! Elnézést az időért!(L) Képügyileg este kárpótollak titeket..<3 Ígérem!

JA! És még azt szeretném, hogy.. kérlek! Ne legyetek olyan türelmetlenek csajok..!!:( Jó? Ünnepek vannak. Egy kis megértést kérünk tőletek..(L) Imádlak titeket!<3

Ha-ha. Kép kicsit késve, de azért itt! Ja, és rájöttem, hogy volt a részhez képem, csak olyan szenilis vagyok, hogy azt hittem nincs.. Na mindegy.

Mosolyogva töltöttem magamnak egy pohár narancslét, miközben Justin a pultról ülve nézett engem. Megcseréltük a szerepeket, ugyanott ült, ahol én 10 perce. Kicsit elhúzódott enyelgésünk, mígnem Justin megkívánta a narancslét, és vele együtt én is. Becsuktam az ezüst, hatalmas hűtő ajtaját, majd két pohárral a kezemben sétáltam hozzá. Egyik felé nyújtottam, másiba belekortyoltam, miközben oldalammal a pultnak dőltem lábai mellett.

- Justin, Pattie hol van? – lépett be a konyhába Carin, kedvesen rám mosolygott, majd a mellettem ülő srácra nézett. Megrántotta a vállát, megforgattam a szemeimet.

- Elment kulcsot másoltatni.. Úgy másfél órával ezelőtt. – bólintottam, belekortyoltam narancslémbe, Carin bólintott.

- Nem tudod, mikor jön, Keith? Vagy esetleg ment máshová is? Nem tudom felhívhatom-e, nehogy megzavarjam valamiben…

- Ugyan, miben zavarhatnád meg?

- Abban, hogy olyan bunkó lényeket hozzon ismét létre, mint te.. – mosolyogva pillantottam rá, Carin felnevetett.

- Mondjuk. Vagy abban, hogy új apucit keressen a kis szupersztárunknak.

- Nekem van elég apám, kösz. – húzta le egy levegővel a narancslét, leugrott a pultról. – Befogom Kennyt xBoxozni, kicsit húzom Scoo agyát… - motyogta Carin felé nézve, majd hozzám fordult. – Nem bánod, ugye? – a poharas kezemmel mutattam az ajtó felé, megráztam a fejem.

- Dehogy. – intettem le. – Elleszek én itt… - mosolyogtam fel rá, megnyalta ajkait. Közelebb lépett, jobb kezét mellém simította a pultra, majd egy hosszú puszit nyomott homlokomra.

- Ne haragudj a nyakad miatt… - sóhajtotta, elmosolyodtam. – Ígérem, többé nem fordul elő.. – el akart lépni, de pólójába markoltam, visszarántottam, úgy néztem fel rá.

- Mondtam, hogy nem nagy ügy.. – motyogtam, majd elengedtem. Féloldalasan rám mosolygott, lehajtott fejjel kiment a konyhából és egy üvöltéssel Kenny mellett termett. – Idióta! – nevettem fel, csendben ráztam a fejem, Carin sejtelmesen vigyorgott rám. – Ühm.. – egyetlen pillanat alatt zavarba estem, értetlenül bámultam rá. – Mi ez a mosoly? – kérdeztem kuncogva, Carin felsóhajtott.

- Scooterék verzióját már jól ismerem.. – mosolyogva lépett közelebb, felugrott velem szemben a pultra, két combja közé szorította kezeit, kíváncsian nézett rám. – De szeretném tudni, hogyan találkoztatok igazából.. – egy pillanatra lesütöttem tekintetem, majd felnéztem rá.

- Justinnal nőttem fel. – rántottam vállat, majd elkaptam róla tekintetem. Azt hittem elég lesz neki ennyi és visszamegy a többiekhez, de nem. Carin kíváncsi és gyönyörű nő, elmosolyodtam. – A színházban találkoztunk… Igazából nem tudom… Csak úgy jött, de szó szerint. Ismét besétált az életembe.. – Carin elmosolyodott, tekintete felcsillant, láttam rajta, hogy tényleg érdekli a történetünk.

Ahhoz képest, hogy laza két hete találkoztunk újra Justinnal sokat tudtam rólunk mesélni neki. Carint nagyon érdekelte, látszott rajta, hogy szereti Justint és mindent tudni akar róla. Hát nem csodálom, ahogy elnéztem őket. Ők tényleg egy nagycsalád, ahova én nem tartozom.. Addig meséltem neki, ameddig Pattie haza nem jött. Bevásárolni is volt, vagy négy szatyorral jött haza. Aztán a fiúk nyávogva hagyhatták ott a konzolt körülbelül öt percre, ameddig kimentek a kocsihoz, behozták a szatyrokat és persze azt is megvárták, hogy kaptak-e valami jutalmat a segítségükért. Nem sokkal később, Justin vagy 5 nagy pizzás dobozzal tért be a konyhára, ledobta őket mellém, majd vigyorogva bontotta ki skittlesét.

- Megjött a pizza. – csapta össze a kezeit Carin, leugrott a pultról. Közelebb hajolt hozzám, átölelt. – Majd még beszélgetünk. – súgta mosolyogva fülembe, visszaöleltem, bólintottam. Benyúlt Justin és én közém, felnyitotta a felső két dobozt, majd miután megnézte mi van benne, vitte is vissza az étkező felé.

- Hát ez meg mi volt? – nézett Justin Carin után, megrántottam a vállamat.

- Mi, mi volt? – néztem rá mosolyogva, majd felugrottam a pultra és ölembe vettem a hawaii pizzát.

- Hát ez.. – mutatott az étkező felé, majd elém sétált.

- Ja, semmi.. – haraptam mosolyogva pizzámba, ölembe fogtam a dobozt. Rám nézett, markában lévő pár golyót bekapta, majd a félig tele zacskó a pulton landolt. Fogta a kartondobozt, kivette ölemből, majd szétnyitotta lábaimat. Ahogy állt volna be, szabad kezemet mellkasára simítottam. – Segítek Pattienek kipakolni. – toltam hátrébb, majd leugrottam a pultról. Mentem volna kifelé,d e derekam után kapott.

- Na, csak egy harit.. – húzott magához, arcát enyémhez tolva szemezett pizzámmal. Pizzámra pillantottam, majd rá. Megismételtem, végül felé nyújtottam, de mielőtt leharapta volna, a egész szeletet a szájában hagytam. Kezével még mindig derekamat fogta, majd harapott a pizzából, majd megpuszilta homlokomat. – Köszi. – suttogta fülembe, kuncogva löktem el magamtól. Még láttam, ahogy felült a pultra, oda, ahol én ültem, majd Pattiehez mentem, ki az ebédlőasztalon pakolgatta a szatyrokat.

***

Milliószor néztem körbe a szobában. Az ágyon ültem, törölközőben és a bordó, selyem ágyneműmet gyűrögettem. Nagyon tágas szoba volt, gyönyörű bútorokkal, teljesen elkápráztatott, mint az egész ház. Letekertem a kupakot vörös körömlakkom tetejéről, feljebb húztam mellemnél a törölközőmre kötött csomómat, megnyaltam ajkamat és lassú csuklómozdulatokkal kezdtem kifesteni lábamat. Halk kopogást hallottam, de annyira belemerültem ebbe az egész csajosdiba, hogy el is felejtettem visszaszólni.

- Keith? – hallottam meg Justin hangját, féloldalas mosoly ült ajkaimra, szívem összeugrott. Ahogy meghallottam, ismét visszatörtek azok a szörnyű gondolatok agyamba, mi lesz, ha holnap elront valamit? Nem hagyott nyugodni, mondtam ezt Pattienek is, ő tanácsolta, hogy vegyek egy forrófürdőt és nyugtassam meg magam egy szépségápolás közben. Megtettem, amit mondott, vagy háromnegyed óráig áztam a kádban. – Minden oké? – mászott fel az ágyra mögém, egy csókot nyomott bal vállamra, majd megtámasztotta állát rajta. – Olyan gyorsan eltűntél..

- Csak szükségem volt egy kis egyedüllétre. – hagytam abba egy pillanatra, Biebs felsóhajtott. Vállamra hajtotta a fejét, úgy nézte arcomat, halványan, erőltetetten elmosolyodtam.

- Mi a baj? – kérdezte percekkel később, mikor nem folytattam a körmöm festését. Ha néz, soha az életben nem leszek vele kész. Mély levegőt vettem, rápillantottam.

- Csak aggódom a holnap miatt.. – rántottam vállat, nagyot pislogtam. – Félek, hogy valami történik, ami nem lesz jó neked.. – lesütöttem tekintetem, ismét előre fordultam. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, jobb kezét derekamra simította, bal kezével maga felé fordította fejemet.

- Keith, nem lesz semmi baj! Mindent megbeszéltünk Scooterral. – simította fülem mögé az egyik vizes hajtincsemet, nagyot nyeltem. – Ne aggódj, rendben? – kérdezte halkan, mélyen szemeimbe pillantva. – Bízz bennem, kérlek! – homlokát enyémnek döntötte, megnyalta ajkait. Gyomrom összeugrott, ahogy megpillantottam nyelvét, lassan kezdtem bólogatni.

- Én bízom benned, Justin! – csavartam rá a körömlakkra a kupakot, az ágyra dobtam, felé fordultam. Bal kezét lesimította csupasz combomra, rászorított.

- Akkor mitől félsz? – mosolyodott el, egy pillanatig hallgattam. Magam sem tudtam..

- Hagyjuk..- ráztam meg a fejem, karomat átdobtam nyakán, átkaroltam, átöleltem. – Tudom, hogy ügyes leszel..

- Ne stresszelj, miattam! – motyogta, lassan bólogattam. – Ha végeztél, kapj fel valamit, kopogj át és… Csak gyere be! – egy nagy puszit nyomott arcomra, végigsimított hátamon, majd kiment a szobából. Mélyet sóhajtottam, hátradőltem az ágyon, a mennyezetet kémleltem. Hogy ebben a szobában még az is tökéletes… Túl tökéletes.

Miután befejeztem körmeim festését, hagytam, hogy megszáradjanak. Néha-néha rájuk is fújogattam, aztán kihúztam az ágy alól a bőröndömet, felcsaptam a tetejét és valami elfogadható laza ruha után kerestem. Pattie azt mondta őrült melegek itt az éjszakák, kikaptam belőle egy szürke hosszabb pólót, a nyaka kicsit nyúzottabb volt, kék írás volt rajta, de sosem vettem rá a fáradtságot, hogy elolvassam. Magamra kaptam egy kék francia bugyit, a póló leért a térdem fölé egy kicsivel, kivettem a táskámból a sportkrémet és a fáslit, majd markomba fogva, bicegve hagytam magam mögött a sötét szobát. Ahogy átértem a folyosó másik végére, mély levegőt véve léptem be. Justin a sarokban állt, háttal nekem, félmeztelenül. Haja és háta vizes volt, egy melegítőnadrág -ami a földig ért - volt rajta.

- Csak én vagyok. – mosolyogtam rá, mikor hátrafordult, visszamosolygott, majd leengedte kezét, amiben telefonja volt. Tekintetét lassan, szinte kínzó lassúsággal vezette végig rajtam, majd lábaimon, nagyot nyelt, kezemre pillantott. Fejével az ágya felé intett, lassan kezdtem odalépegetni.

- Megnyugodtál? – mosolyogva hajolt le lábamért és vette ölébe. Megforgatta lábfejem, mosolyogva simított végig rajta, bólogattam.

- Próbálok. – sóhajtottam, majd hátam ágya háttámlájának döntöttem, másik lábam is feltettem az ágyra, hogy véletlenül se látszódjon az, aminek nem kéne. Kivette kezemből a krémet, nyomott egy keveset kezére, majd gyengéden kezdte lábamba masszírozni. – Annyira jól csinálod.. – csúszott ki a számon, szemeim csukva voltak, fejem oldalra hajtottam. Felkuncogott, mutatóujjával köröket kezdett rajzolni bokámra. – De komolyan.

- Ha meggyógyul, megismerheted az ujjaim hátra maradt erejét.. – mosolyogva pillantottam rá, ajkába harapott. – Majd megmasszírozom a lábaidat.. – húzott végig egy csíkot talpamon, zavartan húztam vissza. – Nem tudtam, hogy csikis vagy! – pillantott fel rám, hunyorogva néztem rá. Kivette kezemből a gézt is, óvatosan, mégis szorosan körbetekerte vele bokámat, majd a végén belekente ujjairól a krémet. – Kész is vagyunk… - mosolyogva simította kezét vádlimra, lábait remegtetni kezdte, hosszan pislogtam. – Fáradt vagy? – kérdezte halkan, keze lassan feljebbcsúszott lábamon, térdemen, majd pólóm szélénél megállt. Kezére pillantottam, azonnal visszahúzta.

- Egy kicsit… - rántottam vállat, mély levegőt vettem. – Mit akartál? – figyelemelterelésképpen egy másik témát dobtam fel, szemei felcsillantak, bal kezét felém nyújtotta.

- Gyere! – vigyorodott el, elfogadtam kezét, felhúzott, lassan lépkedve hagytuk ott a szobáját és indultunk le az elsőre.

***

Körbevezetett az egész házban, a másodikon már alig bírtam tartani vele az ütemet. Azt mondta az alagsorba egyedül inkább nem vinne le, majd, ha Kenny is itt lesz. Talán nem biztonságos? De őrület nagy az a ház. Vagy fél óráig járkáltunk csak az elsőn, jó, igaz.. Sokat nevettünk közben, megálltunk, beszélgettünk. Justin minden helyiségben elmagyarázta mi miért van ott és miért pont ez a szoba az. A vége felé már untam, a másodikon már el tudtam képzelni, mi lehet a sötétbarna ajtók mögött. Már kezdtem kiismerni a stílust és az egész lakásban domináló színeket, de azért sosem sikerült tökéletesen elképzelnem minden részletét egyetlen szobának sem. A harmadikra érve nem rögtön az első ajtóval kezdte. Egyet kihagyott, majd ment tovább. Az egyikben voltak a hangszerei és a dalírós dolgai, minden, ami hozzá kellett. A másikba nem engedett be és a harmadikban pedig csak egy kis nappali féle volt. Nem mondta meg mikor használta utoljára, feltételezem sosem ült még le oda teázni. Mikor végeztünk az utolsó emelettel is, megkönnyebbülten sóhajtott fel.

- Na, most már én is fáradt vagyok.. – dőlt neki a falnak, elmosolyodtam.

- Minek neked és Pattienek ekkora ház, Justin? Miért nem elég egy egyszerű ház, mondjuk két szobával, nappalival, egy fürdővel és kerttel? Minek egy villa? – kérdeztem mosolyogva, odasétáltam mellé, megrántotta a vállát.

- Vancouverben van egy faházam, az erdőnél.. – kezdett lassan bólogatni. – Telelni szoktunk odamenni anyával. Vagyis.. Egyszer voltunk télen. Azóta kétszer nyáron és egyszer tavasszal. Imádom azt a helyet. A legjobb benne, hogy senki sem tud róla.. Csak mi, a crew, meg akinek fontos.. – rántott vállat, rámosolyogtam.

- Mi van a szobában? – fejemmel a „titkos ajtó” felé intettem, elvigyorodott.

- Nem ok nélkül nem mentünk be.. – rántott vállat, a lépcső felé indult. – Nem szeretem, ha oda bemegy bárki is.. Legyél az te.. vagy anyu! – értetlenül vontam össze szemöldököm, leintett. – Segíthetek? – karját nyújtotta felém, szélesen elmosolyodtam, bólintottam. Belékaroltam és vigyorogva hagytam, hogy levezessen a lépcsőn, egyenesen a szobám felé.

A szekrényemnek dőlt, úgy nézte, ahogy elhelyezkedtem ágyneműm alatt. Hátamra feküdtem, betakartam magamat derekamig, majd rápillantottam. Melegítője zsebébe dugta kezeit, alsó ajkába harapott. A redőnyt direkt nem húztam le teljesen, nem szerettem a korom sötétet. A Hold tökéletesen bevilágította a szobát, ezzel együtt félmeztelen alakját is.

- Gyere ide. – haraptam alsó ajkamba, úgy suttogtam neki. Hátát ellökte, mosolyogva sétált mellém, bal oldalamra fordultam. Beljebb húzódtam, felgyűrtem magam előtt a takarót.

- Oda? – mutatott a szabad helyre, csak megpaskoltam. Fogaimmal izgalmamban szorítottam alsó ajkamat, lassan engedtem el. Felemelte a takarót, lassan az ágyra térdelt, majd befeküdt hozzám.

- Köszönök mindent. – mondtam halkan, arcát kémlelve. Letette fejét nagypárnám másik végére, elvigyorodott.

- Ugyan mit? – végig suttogtunk, így töltöttük be az egész szobát halk hangunkkal.

- Még sosem jártam Los Angelesben.. – bújtam közelebb hozzá, lehunyt szemekkel hajoltam mellkasához. Érezhettem isteni illatát, kellemes érzés volt. Kezét lassan derekamra simította.

- Úú, az nagy baj. – nevetett hajamba, jobb kezemet hasára simítottam. – Ígérem, egyszer visszahozlak, és bemutatom neked az egész várost! – éreztem hangjában a mosolygós ábrándozást, csak kellemesen hagytam lehunyva szemeimet, miközben körmeimmel lassan mintákat kezdtem rajzolni bőrére. Hirtelen rántotta el kezét derekamról és csuklómért nyúlt. – Viszont.. ezt most be kell fejezned. – húzta fel kezemet, úgy emeltem rá a fejemet is. Hosszasan nézett szemeimbe, majd megnyalta ajkait. – Aludj. Holnap nyolckor kelünk, hosszú napunk lesz. – suttogta, lassan engedte el csuklómat. Ijedten néztem rá, államért nyúlt, felhúzta magához, majd egy csókot adott járomcsontomra, lehelete végigsiklott bőrömön, ajkamig.

- Jó éjt. – suttogtam. Lassan kibújt ágyamból, végignéztem, ahogy kiment a szobából. Még egyszer visszanézett, majd becsukta az ajtómat..