28. /Van ellene kifogásod?*/

*JÓLVAN! OKÉ! FELADTAM! KÉSZ VAGYOK! jaaaj, nem akarom :( MOSTmOSTMost... Olyanelveszettnekérzemmagamjaaaaaaaaaaaaaj :'( ÚGY UTÁLOM EZT!!! TEGNAP FÉL NÉGY ÓTA NEM ALUDTAM!!! MOST ŐSZINTÉN.... HOL VAN MÉG FEBRUÁR?! Istenem?:((( NEMÁR!

CORTEZ LETT A SZERELMEM! pont.

áááá, mindegy.. jó olvasást! <3

Mikor felkeltem egyedül voltam. Lassan emeltem fel a fejemet és néztem a másik oldalamra, de Justin nem feküdt mellettem. A redőny le volt húzva, az erkélyajtó bukóra ki volt nyitva. Szemeimet dörzsölgetve ültem fel, hajamba túrtam. Mélyet sóhajtottam, mikor kifújtam levegőmet hátam úgy görnyedt el. A takarót magam köré tekerve másztam ki az ágyból, nyakamig felhúztam, átkaroltam magamat. Vacogva lépegettem át a folyosón az ideiglenes szobámba, hogy át tudjak öltözni valami melegebb cuccba, és rendbe szedjem magam. Furcsálltam, hogy nyitva volt a szobaajtóm, úgy emlékeztem tegnap, hogy becsuktam.

Megráztam a fejem, behajtottam az ajtót, beléptem. Gondolkodás nélkül az ágyamhoz sétáltam, felsikítottam ijedtemben, akkorát ugrottam, hogy hátam a szekrénynek ütközött, szívemhez kaptam a kezem, elkerekedett szemekkel fürkésztem a feketehajú nőt a szobámban.

- Jajj, ne haragudjon! – rázta meg a fejét, félénken hátrébb lépett. – Nem akartam megijeszteni! – rázta meg a fejét, kerek szemekkel bámultam rá. – Mr. Bieber kért meg rá, hogy ne menjek be a szobájába.. Azt mondta kezdjem ezzel. Már reggel 8-kor elment, az asszonyom pedig vásárol. Biztosan ön Miss. Keith! – szemei még mindig félénken csillogtak, felsóhajtottam.

- Keith… - gyorsan kezdtem bólogatni, elengedtem magam. – Akkor merem állítani, hogy ön lesz Melissa! – mosolyogtam rá, bólogatni kezdett. – Nem látszik olyan öregnek, mint ahogy elképzeltem.. – zavartan túrtam hajamba, lehajoltam a bőröndömért.

- Csak huszonöt vagyok. – nevetett fel, majd visszafordult az éjjeliszekrényhez és letörölgette.

- Akkor mit szólna, ha.. Esetleg elhagynánk a magázást? – kérdeztem csendesen, miközben kihúztam egy melegítő felsőt a bőröndömből.

- Tudja, szívesen tenném. De nem szeretnék.. Mr. Bieber is mondta már, ahogyan Mallette kisasszony is, de nem jön a nyelvemre.. Tudniillik nem tartozom ide.

- Ó, ezért ne aggódjon! – intettem le. – Én ragaszkodom hozzá, hogy tegeződjünk! – pillantottam fel rá, felém fordult. – Én sem tartozom közéjük! Nem vagyok kő gazdag! – csaptam le a bőröndöm tetejét és kezdtem berugdosni az ágy alá. – Úgysem maradok sokáig.. És, ha ők nincsenek itthon.. Úgyis csak ketten vagyunk! Kérlek! – pillantottam szemeibe, lassan kezdett bólogatni.

- Mr. Bieber azt mondta adjam át neked, hogy sajnálja, de el kellett mennie. Találd fel magad, azt csinálsz, amit szeretnél!

- És te is azt csinálsz, amit szeretnél? – kérdeztem az ajtó felé lépkedve, szemlátomást megilletődött a kérdésemen, összevonta szemöldökét.

- Engem kicsapnának érte.. – kezdett bólogatni, lehajtotta a fejét.

- Mióta dolgozol Justinnál?

- Mióta itt lakik… - rántott vállat, majd visszafordult.

Lezártnak tekintettem a beszélgetést úgy, mint ő. Gyorsan a faliórára néztem, szemeim elkerekedtek, ahogy észevettem, a nagymutató bőven elhagyta az egyest. Becsuktam magam mögött az ajtót a neszesszeremmel és minden reggeli cuccommal a kezembe, bezárkóztam a fürdőbe és a tükör elé botladoztam. Percek alatt rendbe szedtem magam, fogat mostam és feldobtam egy leheletnyi sminket. Átöltöztem, hajamat felkötöttem egy lófarokba, összehajtottam a törölközőt, a hónom alá csaptam a neszesszeremet és kimentem a fürdőből. Összehajtva raktam le Justin ágyára a takarót, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Elpakoltam a neszesszeremet, és lementem az alsó szintre. Melissa a konyhában volt, a mosogatógépbe töltötte a koszos edényeket, odasétáltam hozzá.

- Mit reggeliztél? – kérdeztem komolyan, a hűtőhöz léptem. Nem tudtam mi szokás Justinéknál, de nem nézem ki belőlük, hogy olyan szorosan fogják Melissát. Legyen kitakarítva, ne tűnjön el semmi és kész, nem? És legfőképp, ne tudódjon ki semmilyen dolog, ami a házban történik.

- Nem reggeliztem.. – fordult hátra felém, betette az utolsó tányért, felhajtotta a gépet.

- Jó. – bólintottam, kinyitottam a hűtőt, bal lábam ujjaira emelkedtem. – Nem tudod hol a tej?

- Oldalt, az ajtóban! – mutatott felém, odanéztem, zavartan kuncogtam fel.

- Nekünk mindig a polcon van.. – mentegetőztem, majd kivettem belőle. – Palacsinta? – kérdeztem komolyan, miközben a tojások felé nyúltam.

- Oh, nem, kérem.. Kérlek. – javította ki magát. – Magamra nem főzhetek, nem ehetek az itteni dolgokból. Benne van a szerződésemben.. – csukta be a mosogatógép ajtaját, letettem a tojásokat a pultra és elővettem egy edényt.

- És akkor mi történik, ha bekebelezünk néhány palacsintát? – mosolyogtam rá, miközben elkezdtem elővenni a többi hozzávalót és beletettem a tálba. Elhúzta a száját, kezét szürke szoknyájába törölte. – Különben is.. Segítened is kell. Nem tudom, mi hol van, szóval.. – nevettem fel zavartan, elmosolyodott. – Én főzök, és eszünk. – odaállt mellém és megadón felsóhajtott. Elkezdtük elővenni a hozzávalókat, mindenben segített.

Közben bekapcsoltuk a rádiót, hogy ne legyen olyan csend. Viszonylag, elég ügyes voltam. Időközben, Melissa felült a pultra, megparancsoltam neki. Orosz édesanyja van, az édesapja amerikai. Ha jobban megnéztem, tényleg látszik arcán az orosz vonás, valamint beszédjén is néha. Biztos az anyukájától örökölte, igazán bájos lány. Nő.. Már el van jegyezve. Nyáron lesz az esküvője. Ő is kérdezgetett rólam, mosolyogva meséltem neki táncmániámról. Éreztem, hogy alig mer kérdezni magánéletemről, vagy Justinnal való kapcsolatomról. Egyáltalán nem firtatta a dolgot, de valahogy nem is bántam.

- Az már jó lesz, Miss. Keith. – nevetve ugrott le és gyorsan kidobta a szinte égett palacsintát a tányérba. Az utolsó darab volt, nevetve vettem le a tálat a pultról és nyitottam ki a mosogatógép ajtaját. Nem szóltam a magázásért, úgy is megszokja, egy idő után.

- Köszi. – mosolyogtam rá. Miután beraktam az edényeket és a kanalat a gépbe, csípőmmel visszalöktem az ajtót és a palacsinták elé léptem. – Csináljunk mindenfélét.. Mogyorókrém, lekvár, kakaó.. – gondolkodtam, és Melissa már rögtön tette le elém a dolgokat. Hálásan mosolyogtam rá. Miközben ő nekilátta törölgetni a főzőlapot és a munkapultot és a palacsintákat kezdtem megkenni. Oda sem figyeltem, csak a zene ringatta csípőmet, és próbáltam minél szebbre csinálni. Valószínűleg nem vettem észre a kocsikerekek csikorgását, és az ajtócsapódást, mivel a következő pillanatban meleg érintést éreztem derekamon, majd egész hátsó felemet ellepte a hő, mellkasomat meg az izgalom és a gyönyörű érzés, ahogy arcát nyakamba rejtette.

- Ugye nekem csináltad? – motyogta nyakamba, kezeit előresimította hasamra, felkuncogtam.

- Még mi sem ettünk.. – vetettem egy pillantást a mellettem lévő lányra, ki lopva ránk pillantott, zavartan elmosolyodott és folytatta dolgát. – Egyébként, jó reggelt, neked is. – tettem le a palacsintát a kistányérra, és megfordultam kezei közt. Ahogy megláttam arcát, lábaim megremegtek, ajakimat összezártam, mert éreztem, különben teljesen elkerekítettem volna őket. Sötétszőke haja fel volt állítva, féloldalasan mosolygott rám. Egy szürke felső volt rajta, arany nyaklánccal. Ahogy láttam patyolat tiszta arcát, hirtelen elszégyelltem magamat, mivel valószínűleg melegítő felsőmön ott díszelegtek a lisztfoltok és ragadt a tenyerem is.

- Ne haragudj. – hajolt közelebb, tenyereit combjaimra simította. Mosolyogva kapaszkodtam nyakába, ujjaimat kifelé tartottam, véletlenül se maszatoljam össze szép ruháját.

- Nem haragszom.. Csak eléggé meglepődtem. – nevettem nyakába, közelebb simult hozzám, fenekem a pultnak nyomódott. Félig kipillantottam Melissára, tisztelettudón elfordult, pedig most én éreztem magamat kellemetlenül, amiatt, hogy neki rossz ez a helyzet. El akartam volna húzódni Justintól, hogy mindezt később folytassuk, de mikor felemeltem fejemet, ajkait enyémekre nyomta és megcsókolt. Kénytelen voltam visszacsókolni, annyira elgyengített. Belemosolyogtam ajkaiba.

- Ugye még el van fordulva? – motyogta, miközben ajkaimat csókolgatta. Fél szemmel lestem ki a nőre, ki magában mosolyogva törölgette a konyhaszekrény üvegablakát. Felsóhajtottam, visszahunytam szemeimet.

- Nem. – mosolyodtam el, elhajolt tőlem. Fejét lehajtotta, arcát mellkasomra fektette, kézfejemet simítottam finoman hajára ragacsos ujjaimat távol tartottam tőle.

- Pattie tudja? – pillantott rám Melissa, nagyot nyelt. Valószínűleg bökte oldalát a kíváncsiság, de nem mert megkérdezni. Justin felnevetett, átfonta kezeit derekamon, összegörnyedt háttal hallgatta lélegzetvételemet.

- Én sem tudtam Sherlockról. – röhögött halkan, felemelte a fejét, egymásra pillantottunk. Ujjammal oldalba böktem, összevont szemöldökökkel néztem rá, csücsörített.

- Bocs, Mel, csak tegnap..

- Tudok róla. – köszörüli meg a torkát. Kezében lévő rongyot összehajtotta, majd a mosogató szélére tette. Tenyereit megtörölte ruhájában, majd gyorsiramban lépett ki a konyhából, felsóhajtottam. Lehajtottam a fejemet, jobb karomat átlendítettem Justin nyakán, arcát nyakamba rejtette.

- Eszünk palacsintát? Tereld el a gondolataimat.– sóhajtott, majd csókot adott bőrömre, elmosolyodtam. Visszaemeltem a fejemet, mosolyogva bólintottam, ellépett tőlem és az étkező felé indult. Visszafordultam, leporoltam a lisztes foltjaimat, leöblítettem a kezemet, majd arcomra tettem hideg tenyereimet, hogy lehűtsem felhevült bőrömet. Felnyúltam két kistányérért, egymásra raktam őket, másik kezembe a palacsintás tálat fogtam és én is az ebédlőbe indultam.

Egy széken ült az asztal fölé görnyedve, telefonját nyomogatta. Letettem egy alátétre a palacsintákat, az egyik tányér elé toltam, a másikat magam elé vettem. Kihúztam a mellette lévő széket, jobb lábamra ráültem, kivettem magamnak egy palacsintát, és ahogy hozzászólhattam volna, megcsörrent telefonja. Azonnal felvette, és beszélni kezdett. Nagyot sóhajtva haraptam bele kakaós palacsintámba. Telefonálás közben párszor rám pillantott, bocsánatkérően pislogott, mindig csak egy halvány mosollyal reagáltam. Mikor letette, már elfelejtettem, hogy mit akartam mondani. Lehajtott fejjel ettem a palacsintáimat, letette a villáját és felnézett rám.

- Meg sem kérdezed, hol voltam? – kérdezte mosolyogva, felpillantottam rá.

- Dolgozni? – magától értetődőnek tűnt, felsóhajtott.

- Nem vagy túl érdeklődő..

- Nem akarok a dolgaidba avatkozni. Eddig sem voltam része ennek, nem hiszem, hogy most kellene. – megvakarta haját fülénél, felnézett rám. – Vagy te nem így gondold? Szeretnéd elmesélni? Elmesélheted.. – lassan kezdtem bólogatni, elmosolyodott.

- Dolgoztam. – bólintott mosolyogva, ajkamba haraptam. – Az egész crew kiakadt az újságok miatt… - vigyorogva hajtotta le a fejét, nagyokat pislogtam. – Aja és Nick jól ki is nevettek. A babás üggyel cikiznek… Tudod, amit Scoo..

- Tudom. – bólintottam mosolyogva, alátámasztottam fejemet a kezemmel. – Aja és Nick… Ők kik? – vakartam meg államat, megnyalta ajkait.

- A táncosaim. – elmosolyodtam a gondolatra, aztán a mosoly lefagyott arcomról.

- Basszus! – csaptam az asztalra, felpattantam.

- Mi..

- Fel kell hívnom Lucyt! – pánikszerűen kerültem meg az asztalt, kitolódott a széke, rámarkolt a csuklómra és visszarántott magához. Felszisszentem, ahogy a bokám széke lábához ért, ölébe estem. Bűnbánó tekintettel fürkészte ajkaimat, nagyot nyelt.

- Én már… - összevonta szemöldökeit, értetlenül néztem rá.  – Beszéltem vele! – félénken pillantott a szemeimbe, kifújtam levegőmet.

- Hogy mi? – kérdeztem halkan, megkönnyebbültem, de egyben ideges is lettem. Miért beszélt Lucyval? A lábam bicsaklott ki, nem lettem néma vagy süket..

- Keith, elrakhatom már a tölteléket? – lépett be a konyhába Melissa, felkaptam a fejem, felé néztem. Bólogatni kezdtem, szélesen rám mosolygott, Justin tekintetét feltűnően kerülte, ajkamba haraptam.

- Melissa, egy palacsintát? – kiabáltam utána, megfordult. Justinra pillantott, ő értetlenül nézett össze-vissza közöttünk.

- Nem köszönöm. – motyogta, majd felemelt fejjel fordult meg, Justinra néztem. Dühös voltam rá. Nem tudtam miért, de úgy éreztem fel kell pofoznom… Persze nem tettem meg. Mélyet sóhajtottam, felálltam öléből.  Áthajoltam az asztalon, felvettem a tányéromat, lenéztem Justinra.

- Van ellene kifogásod? – pólóm szélét bámulva nyitotta résnyire ajkait.

- Ő a bejárónőnk, Keith! – nagyot bólintottam, majd hátat fordítva neki sétáltam oda Melissához. Az egyik palacsinta felét kidobtam, amibe belekezdtem, leraktam a pultra és letakartam egy kéztörlővel. Jelentőségteljesen pillantottam Melissára, lesütötte tekintetét, úgy kezdett összesöprögetni. Hátra sem néztem, vakon indultam el a lépcső felé és másztam fel a vendégszobába.

Amint felértem, lehajoltam a táskámhoz, kikerestem belőle pénztárcámat. Kinyílt a szobám ajtaja, mély levegőt vettem.

- Keith, most… - megcsörrent a mobilja, felé fordultam. Felmutatta mutatóujját, ezzel jelezve, hogy várjak, ajkamra haraptam. Felvette. Amennyit hallottam belőle, Scooter volt az. Lassan elé sétáltam, kicipzáraztam a pénztárcámat, várakozón pillantottam szemeibe.

- Scoo.. Visszahívlak! – vonta össze szemöldökeit, kinyomta, zsebébe rejtette a telefont. – Mi a baj?

- Körülbelül öt dollár volt a palacsinta.. Ha már sajnálsz egy darabot a bejárónőtől, ki kidolgozza a lelkét, hogy tiszta házban lakj, és tiszta ágyba feküdjél le. – nagyokat bólogattam, kivettem a pénztárcámból és a kezébe nyomtam. Lepillantott a kezére, mélyet sóhajtva nézett ismét rám.

- Keith, nem kell a pénzed.. – megfogta kezemet, megrázta a fejét, türelmesen pillantott rám.

- Tartsd meg! – toltam vissza mellkasához, a pénztárcámat visszacipzáraztam, az ágyra dobtam. – Remélem jól laktál, Justin! – suttogtam, egy puszit nyomtam arcára, majd kibicegtem a szobámból és egyedül hagytam ott.

27. /Kérlek.. Szükségem van rád..*/

Még gyorsan visszafutottam a szobámba, levettem magamról otthoni pizsamagatyámat és felvettem egy egyszerű cicanacit. Mégsem mehettem úgy, ahogy voltam.. Muszáj volt átcserélni valami emberi ruhára. Felsőnek egy fehér tunikát vettem fel, belebújtam barna balerinámba és felkaptam farmerdzsekimet is. Gyorsan kifutottam a fürdőszobába, teljesen lemostam sminkemet, majd csak egyszerűen lealapoztam magamat. Hajamat ujjaimmal fésülgettem, miközben kiléptem a folyosóra. Rögtön a lépcső felé mentem, futva szökdécseltem le a lépcsőfokokon. Justin az előszoba falánk dőlve pörgette egyik ujján kocsi kulcsát. Ahogy odaértem, felém fordult, kinyitott az ajtót és kimentünk.

***

Este nyolckor parkoltunk le a ház előtt. kinéztem a gyönyörű házra, néhány ablakból fény szűrődött ki. Kinéztem az ablakomon, Justin leállította a motort. Csend és sötétség töltötte be az autót, mereven sóhajtottam fel.

- Keith.. – hirtelen kaptam felé a fejemet, szemeim elkerekedtek, megnyaltam ajkaimat. Kezeimet ölembe tettem, hirtelen váltam mellette félénké. Moziban voltunk. Csak ketten. Utána körbementünk a kertvároson. Csodás volt. Egymáshoz bújtunk, csak élveztük a másik társaságát. Olyan.. szabad volt az egész. – Gyere ide. – harapott alsó ajkába, közelebb csúszott ülésén és áthajolt a sebváltó felett. Elmosolyodtam, odahajoltam, megtámaszkodtam az ülésen. Pár centi volt arcunk közt, szívem torkomban dobogott.

- Mondd. – hunytam le szemeimet egy pillanatra, majd mikor egyik kezét arcom jobb felére simította, szemeibe néztem.

- Csókolj meg! – járatta hüvelykujját járomcsontomon, majd lecsúsztatta államig. Jobb kezemet felemeltem, fejére simítottam, hajába dugtam ujjaimat, majd tarkójába markoltam. Lehunyta szemeit, közelebb húztam magamhoz, és ajkaimat az övéire nyomtam. Elnyílt ajkunk, és lassan csókoltuk meg a másikat. Muszáj voltam elmosolyodni, másik kezemet is felemeltem és arcára simítottam. Ő államnál fogva tartotta fejemet az övénél, lassan elszakadtam tőle és homlokomat övének döntöttem.

- Úú, ezt még meg kell szoknom.. – kuncogtam halkan, megfogtam füleit és finoman cirógatni kezdtem haját.

- Mit? – nevetett.

- Hát, ezt az egészet.. Tudod.. – elhúzódtam tőle, hátradőltem ülésemben, fejemet felé fordítottam, felsóhajtottam, kíváncsin csillogtak szemei. Megnyalta ajkait, lehajtotta a fejét, majd hátradőlt ülésében ő is.

- De akarod, ugye? – nézett rám, szemöldökeit összeráncolta, elmosolyodtam. Bal kezemet felé nyújtottam, ujjaimat arcára simítottam. Mutató ujjamat végigvezettem alsó ajkán, ajkamba haraptam, elmélyültem arcában. Komoly, de mégis kétségbeesett volt. Vicces.

- Imádom a csókodat. – pillantottam ajkaira, ujjammal finoman cirógattam, majd végül arcára simítottam. Felnevetett, alsó ajkába harapott, arcát tenyeremnek dörgölte, majd megfogta kezemet.

- Tetszett a film? – kérdezte mosolyogva, ajkamba harapva bólogattam.

- Már ezerszer láttam, de megunhatatlan. – vigyorodtam el, arcához hajoltam. Egy nagy puszit nyomtam állkapcsára, a kocsi ajtajához nyúltam, kinyitottam. – Menjünk be.. – fejemmel kifelé intettem, felsóhajtott, bólogatni kezdett. Kivette az indítóból a kulcsot és kinyitotta a saját ajtaját. Kikapcsoltuk a biztonsági öveket és egyszerre szálltunk ki.

- Szerinted anya fent van még?

- Nincsen olyan késő. – ráztam meg a fejem, összehúztam magam, becsaptam a kocsiajtót és átsétáltam hozzá. Lezárta az autót, átkarolta derekamat és kinyitotta előttem a kaput. Lassan besétáltam előtte a kertbe, felsegített a lépcsőn, kinyitotta az ajtót. Mutatóujját szám elé helyezte, lepisszegett, közben kilépett cipőjéből. Én is ezt tettem, levetkőztünk és lopakodva indultunk befelé. Pattie a nappaliban ült, kezeit ölbe tette, nem volt egyedül. Egy harmincas éveiben járó férfi ült vele szemben a kanapén, elpirulva kacarásztak egymással.

- Szia, anya, megjöttünk! – Justin hunyorogva nézte a pasast, odament Pattiehez, ki hangjára azonnal felpattant és elindult felénk. Egy puszit nyomott Justin homlokára, mosolyogva jött hozzám, átölelt.

- Justin, Keith.. – csillogó szemekkel nézett rám, a férfi elnyerte kíváncsiságomat. Pattie furcsán nézett rá, ő persze vette a lapot. Justin jobb kezével megkereste enyémet és hátunk mögött rászorított kézfejemre, elmosolyodtam.

- Jó estét! Keith Redway.. – nyújtottam felé a kezemet, közben megböktem Justint, hogy ne maradjon le sokkal, a pasas arcára széles mosoly ült, majd kezet fogott velem.

- John Davidson. – nagyot bólintott, gyengéden rászorított kézfejemre, mikor elengedte, tenyerem combomba töröltem. Pattie félénken nézett Justinra, megnyalta ajkait.

- Justin. – bökte oda félvállról, bevágott egy grimaszt, anyjára pillantott, majd elindult az emeletre. Pattie a hajába túrt, hátráltam egy lépést.

- Pattie, azt hiszem én.. – mutattam hátam mögé, Justin után. Lassan kezdett bólogatni. – Utána megyek. – vágtam be egy fintort, lesütötte tekintetét, bólogatott. – Nagyon örültem, Mr. Davidson! – mosolyogtam rá, Pattiehez léptem. – Justin meg fogja érteni.. Csak nem számított rá!

- Megyek, beszélek vele.. – kapta fel a fejét, megráztam a fejem.

- Ó, ne! – kezem mellkasára tapasztottam. Nem akartam, hogy ketten elvonuljanak Justinnal, nem akartam semmilyen kényes szituba keveredni. Nem tudtam mi ez vagy ki ez a pasi, de azt hiszem Justin jól sejti. És Pattie nem a legjobbkor kezdte el.. A pasira pillantottam, zöld szemei értetlenül térképezték fel Pattiet, felsóhajtottam. – Ki maga? – kérdeztem halkan, Pat elkerekedett szemekkel bámult rám, a hapsi megnyalta ajkait.

- Pattie barátja vagyok..

- Barátja? Úgy? – fordultam Pattie felé, egy mosolyt erőltetett arcára, felsóhajtottam. – Ha most megbocsájt.. – a pasas felé fordultam, majd Pattiere nézve lépkedtem el a lépcsőig, amint odaértem, nem számított mennyire fáj a lábam, felszaladtam az emeletre, lihegve álltam meg Justin ajtaja előtt. A zene üvöltött, majd’ megsüketültem még a csukott ajtónál is, homlokom a sötétbarna fának döntöttem, bekopogtam.

- Justin.. – morogtam, kezem a kilincsre simítottam. – Nyisd ki, oké? Nézd, tudom, hogy hallasz. Beszéljünk, oké? Talán meg tudjuk oldani, hogy más szemmel lásd ezt.. – olyan hangosan beszéltem, amennyire csak bírtam. Nem érdekelt, hogy a többiek hallanak lent, csak Justin érdekelt. – Justin nyisd ki, hallod?! – erősebben kezdtem verni az ajtót, felsóhajtottam. – Jó! Akkor ne nyisd ki… - benyitottam. Az ágyán feküdt, párnáját a fejére húzta, háta lassan emelkedett. A laptopjához sétáltam, leállítottam a zenét. Felkapta fejét, hátranézett rám.

- Kopogtam! – emeltem fel kezeimet, egy mosolyt varázsolt arcára, mi inkább nevezhető volt fintornak, behajtottam az ajtót, felmásztam hozzá az ágyra. – Pattie megijedt..

- Pf. – fejét rázva dobta le a párnáját a földre, hátát a falnak támasztotta. – Olyan nehéz lett volna elmondani, hogy új apám van, igaz? – kérdezte fintorogva, felé fordultam.

- Justin, fejezd be, oké? – kezéhez nyúltam, rám nézett. – Pattienek is épp olyan kellemetlen, mint… - elhallgattam, elmosolyodott. Ajkába harapott, megrántotta a vállát.

- De neki fia van. – kezdett bólogatni. – Neked van fiad? Van? Mert nekem nincs.. – vonta össze szemöldökét, majd maga elé nézett.

- Menj és beszéld meg vele, oké? Csak ne most, nem akarok azzal a pasival kínos szituba keveredni.. – undorodva néztem rá, elvigyorodott.

- Nem hiszem el.. – suttogta, hasára fordult, homlokát a lepedőnek döntötte. – Azt hittem, hogy.. – megállt. Csendben ültem és vártam, szól-e még valamit, de nem mondott semmit. Arcát az ágyba dörgölte, megkereste kezemet, rászorítottam öklére.

- Mit? – kérdeztem halkan, felnézett rám. Tekintete szomorúan csillogott, ölembe hajtotta a fejét, haját kezdtem simogatni.

- Hogy apa visszajön.. – motyogta, felsóhajtottam. – Azt hittem azért küldd pont Canadába nagyihoz és nem apához, mert hazafelé beugrik hozzá… Vagy ott marad vele. Erre kiderül, hogy valami Sherlock Holmes utánzattal flörtölget, csak fiatalabb kiadásban. Pazar. – átölelte lábaimat, hajába túrtam.

- Ha Jeremynek veletek kell lennie, veletek lesz! – hajoltam füléhez, jobb kezét hajamba simította, belemarkolt. – Egyszer visszatalál hozzátok, ha úgy kell lennie. Ha nem… Be kell érned egy Sherlock Holmes utánzattal! – kuncogtam fülébe, hátára fordult, úgy nézett rám.

- Gonosz vagy.. – fintorodott el, megrántottam a vállam. Beszédre nyitottam a számat, de kinyílt a szoba ajtaja. Pattie lépett be rajta, a földet kémlelte, ujjaival pólóját gyűrögette.

- Justin, beszélnünk kell! – nézett rá Pattie, Justin mélyet sóhajtott.

- Magatokra hagylak.. – mosolyogtam le rá, egy puszit nyomtam homlokára. – Légy kedves, hallod? – morogtam fülébe, válaszul bólogatni kezdett. Lemásztam az ágyról, Pattie mögött elmenve végigsimítottam hátán, bágyadtan rám mosolygott, rájuk csuktam az ajtót. Hallgatózni akartam, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme. Justin úgyis el fogja mondani, történjék bármi is.

A vendégszoba helyett a fürdőbe mentem, magamra csuktam az ajtaját, nagyot sóhajtva fogtam hajamat fejem tetejére, megmostam arcomat, saját szemeimet kémlelve vettem le magamról aznapi ruhámat és beálltam a zuhany alá. Miközben folyattam magamra a vizet, a mai nap pergett le lelki szemeim előtt, és valahogy ott lyukadtam ki, hogy nem hoztam be magammal a törülközőmet. Fogalmam sem volt, hogy jutott ez az eszembe, de miután kilestem, és láttam párat összehajtva, tovább fürödtem. Megmosakodtam, miközben agyamat egy szobával errébb járattam. Mindenféle dolgok kavargott bennem. Átéreztem a helyzetet. Csak megráztam a fejemet, kinyitottam szemeimet, és lenyaltam ajkaimról a langyos vizet. Elzártam a zuhanyt, kiléptem a kabinból és egy törülközőt vettem le a polcról, magam köré csavartam. Lassan mentem az ajtó felé, közben felmarkoltam ruháimat, majd kiléptem a folyosóra. Justin szobaajtaja még mindig csukva volt, így egy sóhajtással az enyém felé vettem az irányt. Bezárkóztam.

Felvettem pizsamámat, pluszba rávettem egy szürke, bő melegítőt, hajamat egy kontyba fogtam, hogy ne lógjon arcomba. Elővettem arckrémemet, odaálltam a szekrény tükre elé, és a félhomályban vékonyan bekentem kiszáradt bőrömet. Megnyaltam ajkaimat, megigazítottam pizsama felsőmet, majd felvettem egy vastagabb zoknit és kikulcsoltam a zárat, kimentem. Justin szobája felé vettem az irányt, az ajtója résnyire nyitva volt, gondoltam, Pattie már nincs bent.

- Justin.. – szóltam be halkabban, kezemet kopogó állásba tettem, majd miután nem kaptam választ, lassan belöktem az ajtót magam előtt. Körülnéztem, síri csend volt, az asztali lámpája égett csak. Az ágyán feküdt háttal, lehunyt szemekkel, kezeit hasán pihentette. Megpillantottam mellette telefonját, valamint fülhallgatóját fülében, ezért nem hallotta, hogy beszóltam. Lassan odasétáltam, feltérdeltem mellé, érezte, hogy besüppedt az ágy, de szemeit nem nyitotta ki. Mozdulatlanul feküdt, csupán nagyokat szuszogott. Kezembe vettem telefonját, megnyomtam a gombot. Down to Earthot hallgatott. Felsóhajtottam. – Justin. – vettem ki lassan jobb füléből a bedugót, lassan felnézett rám. Kérdőn ráncolta szemöldökeit, ujjait hasa aljára simította. – Gyere ide.. – vettem ki másik füléből is, majd jobb karjánál fogva húztam hátrébb az ágyon.

- Ez annyira igazságtalan. – motyogta, kezébe vette a telefonját, körbetekerte fülhallgatóját, és odamászott mellém. Hátamat a falnak döntöttem, fejét ölembe vontam, haját kezdtem simogatni.

- Figyelj.. – nyeltem nagyot, lenéztem rá. Nagy, barna szemeivel nézett fel rám. Elmosolyodtam, kezemet homlokára simítottam, felsóhajtott. – Senki sem kért rá, hogy azt a férfit apának szólítsd..

- Még jó. – morogta, szemeit a plafonra szegezte. Bal kezemet hasára tettem, bal hajába dugtam.

- Szólítsd, aminek akarod. Csupán John.. – lehajoltam, orromat az övének érintettem. – Vagy a háta mögött lehet Sherlock. – kuncogtam fel, felemelkedtem. Ajkába harapott, szemei megcsillantak, mintha magában nevetett volna. – Mondok neked valamit.. – nyeltem nagyot. Fejét felemeltem ölemből, megilletődve nézett rám, mellém ült. Felhúztam lábaimat, kezeimet combjaim közé szorítottam, a szemben lévő falat bámultam. – Aki az apukám.. Nos.. Hát ő nem az én apukám. – lesütöttem szemeimet, majd felnéztem rá.

- Micsoda? De hát.. végig ő hozott suliba is meg..

- Tudom. – bólintottam, nagyot nyeltem. – Dylannel édestestvérek vagyunk, viszont az öcsém csak a féltestvérem. Aki velünk él férfi.. Én őt hívom apukámnak. Az igazi.. Akinek vérszerinti rokona vagyok, Dylan születése után elhagyta anyut.. – szemeim könnybe szöktek, halkan felnevettem takarva szomorúságomat, egy csuklómozdulattal töröltem le könnyeimet, megráztam a vállamat magam elé bámulva. Egy érintést éreztem derekamon, ráfogott, majd hagytam, hogy az ölébe húzzon. Arcomat nyakába rejtettem, kezeimmel körülfontam nyakát, fellélegeztem.

- Hiányzik? – suttogta hátamat simogatva, magához húzott. Teljesen. Megrántottam a vállamat.

- Nem emlékszem rá.. – motyogtam, elhajoltam tőle, jobb kezemet hajába dugtam, hajszálaira szegeztem szemeimet. – Anya csak mesélt róla. Nem emlékszem rá.. Nem tudom él e vagy hal e. – suttogtam, lehajtottam fejemet, hajába markoltam. – Te még jobb helyzetbe vagy Justin.. – néztem hirtelen szemeibe, egy könnycseppem kicsordult.

- Istenem, Keith. Bújj ide.. – kitárta teljesen karjait, szemből ölébe ültem, kezeimet körülfontam mellkasán, míg ő a derekamon. Mélyen beszívtam illatát. Felnyúlt hajamhoz, kigumizta, a hajgumit az ágyra dobta, és úgy szorított magához.

- Nem kell sajnálni. – szipogtam fel. – Ugyan úgy van édesapám. Tudod, ő nevelt fel. Nem számít semmi.. Úgy nézek rá, mint egy apára. – motyogtam, miközben ő egyre erősebben húzott magához. – Csak gondoltam.. elmondom..

- Aludj velem! – motyogta hajamba. Felsóhajtottam, fejemet rázva bújtam jobban nyakához. – Kérlek, szükségem van rád. Aludj velem Keith..

26. /Butaságokat beszélsz...*/

*Let's gasm, bitches! ;)

Bevágtam a kocsiajtót, beleugrottam a nadrágomba és olyan gyorsan futottam fel a lépcsőn, amilyen gyorsan csak tudtam. A lakásba lépve nem vettem le a cipőmet, most épp nem érdekelt Melissa -aki mellesleg megjegyzem, hogy a házvezetőnőnk- és a cipőnyomos veszekedései, a konyhába rohantam. Kétségbeesetten fordultam le a falnál és álltam meg az ajtóban, anya egy gőzölgő csészét szorongatva nézett fel egy újságból.

- Hol van? – kérdeztem halkan, fájt beszélnem, kérlelő szemekkel vizslatott, megráztam a fejem. – Hol van?

- A szobájában. - mosolyodott el, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, rápillantottam. – Nagyon utál.. – mosolyodott el, ajkamba haraptam. – Justin! – kiabált utánam, mikor már a lépcsőnél jártam, hátrafordultam. – Kérj tőle bocsánatot! – hangja komolyan csengett. – Mindenért! – lassan, majd egyre gyorsabban kezdtem bólogatni, majd eltűntem a lépcsőn. Még szép, hogy bocsánatot fogok kérni. Olyan hülye vagyok. Fejemet rázva léptem fel a második utolsó lépcsőfokán, egy pillanatra térdemre támaszkodtam, kifújtam magam, majd az ajtójához sétáltam. Résnyire nyitva volt, hátam a falnak döntöttem, fejem hátrahajtottam. Hallottam, ahogy időnként felszipog, lehunytam szemeimet. Lassan belöktem az ajtót, háttal ült nekem, lehajtott fejjel, az ágya másik végében.

Keith szemszöge

Csak hüvelykujjam folyamatos járására figyeltem, ahogy felfelé húztam és mozgattam, de a három nap alatt összegyűlt mentions-aimnak twitteren sosem lett vége. Az első húszat elolvastam, a többit csak futólag néztem át. Engem sosem vetettek és ítéltek el ennyire, tettem bármit is.

Hallottam, ahogy nyikorgott az ajtó, de nem foglalkoztam vele. Egyre gyorsabban és idegesebben húzogattam az ujjam azon a képernyőn, könnyeim csak úgy gördültek arcomon. Mellém sétált, leült és halkan felém fordult. Befejeztem a görgetést, megvártam, ameddig a telefonom is felveszi velem az iramot, majd a térdemre helyeztem. Nem kellett felnéznem ahhoz, hogy tudjam, ki van mellettem, de most nem volt hozzá kedvem.

- Keith..

- Hagyj magamra! – vágtam közbe azonnal, ahogy meghallottam a hangját. Fájt kimondanom, de egyedül akartam lenni. Csak azért mert szégyelltem magam azok miatt a tweetek miatt, utáltam magam azért, amit velük tettem. Még, ha nem akarattal is, de mégis megtettem. Elintéztem, hogy csalódjanak benne.. Pedig nincs rá okuk. Ők nem tudják az igazi okot, hogy miért vagyunk együtt. Lehunytam a szemeimet, ajkamba haraptam. – Mindenki utál.. – hangom kétségbeesett, lenéztem a telefonra, vállam begörnyedt. Elengedtem magam, sírni kezdtem. Justin szó nélkül vette ki a kezemből a telefont, mélyet sóhajtott, körülbelül öt másodperc után az ágyra dobta. Jobb kezével hajam alá nyúlt, belemarkolt. Közelebb húzott magához egy nagy puszit nyomott fejemre, arcát nyakamba rejtette.

- Magadra hagylak.. Miután velem jöttél! – suttogta, hajamat kisimította nyakamból hátamra, nagyot nyeltem.

- Justin, nincs most kedvem.. Kérlek, hagyjál!

- Gyere velem, Keith! – kezemre simította kezét, ujjait gyengéden enyémek közé dugta. Lassan felhúzott, nem volt erőm hozzá. Igaz a lábam nem fájt, de nem akartam menni.. Már pizsamában voltam, átöltöztem pedig még csak délután fél három volt. Túl fáradt voltam, bár a sminket legnagyobb hülyeségemre nem mostam le, úgy nézhettem ki, mint egy élőhalott zombi, aki nulla életkedv vagy lélekjelenlét nélkül járkál Justin után a házban. Mikor láttam, hogy a lépcső felé vette az irányt, ami egy emelettel feljebb vitt minket, kihúztam kezemet az övéből és megálltam még az első lépcsőfog előtt. – Ne csináld ezt.. – fordult meg, türelmesen tekintett le rám, jobb kezével rámarkolt a korlátra, oldalával nekitámaszkodott.

- Miért mennék veled? – húztam fel orromat, kezeimet összefontam melleimen, feje mellett tekintettem el a faliórára és a mellette lévő olajfestményre. Ajkaimat rágcsáltam, mikor észrevettem, lassan bicegett le hozzám. Megállt az első lépcsőfokon, közvetlen előttem.

- Mert szeretsz engem. – közölte nyíltan, szárazon. Szemeim kitágultak, hatalmasat nyeltem, felé fordítottam a fejemet.

- Mekkora pofa kellett ahhoz, hogy ezt közöld? – sziszegtem fogaim közt, teljes testsúlyomat bal lábamra helyeztem, míg jobb lábam ujjait talpam felé hajlítottam idegességembe, úgy támaszkodtam rá.

- Ha nem így van, akkor fogd meg a kezem és kövess! – nyújtotta felém bal kezét. Szemeim tenyerére siklottak. Ki volt repedezve és száradva. De ahogy megláttam, hogy egyre jobban izzad, kezem vágyott rá, hogy az övébe csúsztattam. Hazudjak neki? Ő is ezt tette. Ő hazudott? Biztos vagyok benne? Akaratomon kívül emeltem fel jobb kezemet és az övébe csúsztattam. Azonnal összefonta ujjainkat és feljebb húzott. Felpillantottam rá, halványan elmosolyodott, majd fejével intett a lépcső teteje felé, aprót bólintottam.

Bár fogalmam sem volt arról, hogy hova visz, de a felső szinten szinte teljesen sötét volt. Egy ablak volt a folyosó végén, és a lámpák le voltak kapcsolva. Ahogy háta mögött mentem, csendben követtem és néztem, hogy melyik szobához vezethet. Egyből tudtam, hogy ahhoz az ajtóhoz mentünk, ami mögé nem vitt be tegnap éjjel. Megálltunk az ajtó előtt, azonnal kihúztam kezemet övéből és izgalomtól nyirkos tenyeremet melegítőmbe töröltem. Megigazítottam elfojt sminkemet, letöröltem könnyeimet, és várakozón pillantottam kezeire, amik egy kulcscsomóval szórakoztak. Az arany zárba csúsztatott egy szintén arany kulcsot, hallottam, ahogy kattant a zár, majd kitárta az ajtót. Éreztem, hogy szívem egyre jobban vert fel, ahogy belökte az ajtót és rám pillantott. Kezével mutatta, hogy menjek előre. Így is tettem.. Meztelen talpaim alatt hirtelen sötétszürke padlószőnyeg helyezkedett el, felnéztem. Hallottam, hogy feloltotta a falon díszelgő néhány villanyt, amitől nem lett világosabb a sötét bordó falú szobában. Szemeim teljesen elkerekedtek, ahogy ez a mini stúdió tárult elém. Egy hangszigetelt üvegrész is volt benne, egy székkel és mellette egy gitárral, megnyaltam ajkaimat.

- Justin, miért.. – készültem volna tétován megfordulni, de időm sem volt rá, úgy ragadta meg jobb karomat és fordított magához. Ajakit azonnal enyémekre nyomta és.. megcsókolt. Úgy.. igazából. Kezeimet felemeltem magam mellett, annyira meglepődtem, de szemeim azonnal lecsukódtak. Éreztem, ahogy elnyitotta száját és nyelvét az enyémhez tolta. Viszonoztam. Karjai körülfonták derekamat, nagy hevében megdöntött, és lábával lökte be az ajtót, ami hangosan csattant. Teljesen elfogyott a levegőm, fulladozni lett volna kedvem. De ahelyett, hogy elválltam volna tőle, kezeimet elengedtem és hajába túrtam ujjaimmal és csak hagytam, hogy kedve szerint csókoljon. Lábaim megremegtek, szomjszerűen csókoltuk egymás ajkait. Soha életemben nem csókolt meg így valaki. Sokkal.. Sokkal, de sokkal jobb volt, mint amire emlékeztem.

- Bocsáss meg! – hagyta abba hirtelen, hangosan kaptam levegőért, szemeim kipattantak. Visszanyertem az egyensúlyom és arcára néztem.

- Hogy.. micsoda? – ziháltam, kénytelen voltam megnyalni ajakimat. Csókjának borzasztó jó íze volt. Kezeim vállaira csúsztak, ahogy hátrébb húzódott.

- Csak arra kértelek.. Bocsáss meg nekem! A mai miatt.. Nem tudom mi ütött belém, Keith én.. – nem találta a szavait, hevesen kezdte rázni a fejét, ismét közel húzott magához, homlokát az enyémnek döntötte. – Keith, ha én nem lehetek veled minden nap, úgy érzem, belehalok. Nem érted? Nem gondoltam komolyan borzasztóan feldühítettek..

- Ne beszélj butaságokat, Justin. – simítottam kezeimet ismét hajára, lehunytam szemeimet. hosszan hallgatott, hallottam zaklatott szuszogását. Sötét volt a szobában, és meleg. Baromi meleg. Éreztem, ahogy égett testem tenyerei alatt vékony felsőmben.

- Azt hittem, ha most nem csókollak meg.. Akkor soha többé nem lesz rá lehetőség. – suttogta.

- Butaságokat beszélsz. – csak ennyit tudtam mondani. Nekem még mindig képtelenség volt felfogni, ahogy ott álltunk, teljesen egymáshoz simulva, és még mindig éreztem ajkait enyémeken. Meg fogok őrülni.

- Tudod mennyire kívántam? Csak eddig nem jöttem rá. – kinyitottam szemeimet, elhúztam a fejemet, rám nézett.

- Még egyszer. – néztem mélyen szemeibe, megnyalta ajkait. Bal kezét felcsúsztatta tarkómba, hajamba markolt, ahogy közelebb rántott magához, lehunytam szemeimet. Ismét átéltem az előbbi történteket, és most jobban beleéltem magamat. Jobb kezét lejjebb simította derekamról, közelebb húzott magához, csípőjét enyémnek feszítette, és ahogy abbahagyta a csókot, egy pillanatra megemelt és arcát nyakamba rejtette. – Hű. – ziháltam hajába, kezeimmel finoman hajába markoltam, lassan letett a földre.

- Szeretnék.. Mutatni valamit. – nyelt nagyot, ahogy eltolt magától. Haragudni nem tudtam rá. Képtelenség lett volna. Azok a csillogó szemek.. lehetetlen. Elengedett, majd csak kezemet fogta meg, összefonta ujjainkat és oldalra húzott, a falhoz. Feloltott egy kapcsolót, ami a falakon húzódó barna polcokat világított meg. Végig voltak rakva díjakkal. Az összessel. Csak úgy káprázott a szemem. – Ez a kedvenc helyem az egész házban.. – ahogy rápillantottam, büszkeség árasztotta el arcát, mikor kiérdemelt díjaira pillantott. Szemeimet még mindig vonzotta az összes csillogó trófea, de a fal anyaga sem kerülhette el a figyelmemet. Mintha rengeteg újságpapír lett volna vízbe áztatva, majd bordóra festve és úgy tették volna a falra. Simán felragasztva, káprázatos egy szoba volt és különleges. A padló ugyan ilyen volt, csak sötétszürkébe. – Gyere. – fordult felém, és adott egy puszit arcomra, majd megfordultunk.

- Justin, ez.. káprázatos. – néztem végig a keverőpulton, mi az üvegfal mellett volt egy kisebb íróasztalon. Közvetlen az ajtó mellett egy krémszínű kanapé helyezkedett el, és a díjakkal szemben lévő falon rengeteg bekeretezett kép figyelt.

- Igen, az. – állt meg a sarokban és a falra nézett. Rajongók, beteg gyerekek, saját fotók, rajongók, ismét beteg gyerekek, kórházi látogatások, Meet&Greetek, koncertek, Madison Square Garden koncertfotók.. Minden, amire büszkének érzi magát.

- Ezt te rendezted be egyedül? – álltam hozzá közelebb, bal, szabad kezemet mellkasára simítottam, úgy néztem fel rá. Szégyenlősen mosolyogva rántott vállat.

- Csak az üvegfalakban és a falak megcsinálásában volt némi segítségem. De igen, én fúrtam fel a polcokat, kereteztettem be a képeket és raktam fel őket, egyesével. Olyan is volt, hogy itt aludtam.. – mutatott a kanapéra, egy pillanatig odanéztem, majd vissza, arcára.

- Miből van a fal? – simítottam mellkasára kezemet a falra, gyengéden húztam végig ujjaimat a rücskök anyagon. Felnevetett.

- Újságpapírból. – vigyorodott el. Nagyon megtetszett. – simította ő is kezét a falra, majd rácsúsztatta az én kézfejemre. – Vízbe volt áztatva, egy kis festék és felragasztva. – hogy kitaláltam. Alsó ajkamba harapva mosolyodtam el. – Mint a padló. – dobogott egyet, elvette kezét enyémről, én is lesimítottam a falról, majd kezét eleresztve mentem a keverőpulthoz.

- Az egy.. Akusztikus gitár? – mutattam az üvegen keresztülre, ahogy leültem a gurulós íróasztali fotelba. Bőr volt és baromi kényelmes.

- Bizony. – állt oda mellém és átnézett az üvegen. Felpillantottam rá, arca felélénkült, hirtelen mögém lépett. Átnyúlt felettem, átállított néhány bigyót a pulton, benyomott egy-két gombot, majd egy fekete fülhallgatót emelt fejem fölé. – Mutatok valamit, csak hallgasd. – suttogta, majd füleimre helyezte. Elment mellőlem, kinyitotta az üvegfal ajtaját, bement, becsukta maga mögött. Felült a bárszékre, kezébe vette gitárját. Ahogy jól láttam, előtte egy iPad hevert a kottatartó helyén, azt kezdte nyomogatni. Kíváncsin hallgattam a nagy semmit a fülembe, búgott az üresség. Majd hirtelen elmúlt, és gitárhúrok pendülését hallottam meg. Szemeim lecsukódtak egy pillanatra, két kezem a fülhallgatóra simítottam. Ahogy meghallottam a dal legelső sorát máris tudtam mit énekel. Lil Wayne – How to love. Amikor meghallottam azt a rekedtes hangot, késztetést éreztem arra, hogy kinyissam a szemeimet és ránézzek. Szemei csukva voltak, ujjai gyorsan és ügyesen jártak a világosbarna gitár húrjain, felpillantott rám. Ahogy szemei megremegtek az erős fényben, megéreztem ajkait enyémeken. Pedig elválasztott minket egy fal, de olyan volt, mintha még mindig ott állnék. Kezeim remegtek a fülhallgatónál, nem bírtam tovább. Lekaptam a fejemről, óvatosan a pultra tettem. Elbicegtem az ajtóig, kinyitottam. Felnézett rám, ajkamba haraptam. Megráztam a fejem, odasétáltam hozzá és átöleltem.

- Keith? – letette a gitárját, fél kézzel átkarolt, másikkal lábaimhoz nyúlt, oldalról ölébe ültetett. Nem tudom mi ütött belém. Csak át akartam ölelni, szívem hevesen kezdett dobogni, ahogy melleim mellkasának feszültek, hátamnál fogva közelebb rántott magához. – Jól vagy? – kérdezte halkan, jobb kezemmel hajába markoltam.

- Majdnem.. – suttogtam, próbáltam visszatartani előbukkanó könnyeimet, de nem sikerült. Kifolytak arcomon, akaratom ellenére is, felszipogtam.

- Hé.. – hátrébbhajolt, hogy láthasson, mélyen szemeimbe nézett. – A tweetek? – kérdezte halkan, jobb kezét arcomra simította. Nem. Te. Lehunytam a szemeimet, megemeltem vállam, kezét levettem arcomról, ismét átöleltem.

- Nem. Nem a tweetek! – arcomat nyakába fúrtam, megkönnyebbülten sóhajtott fel, kezeit felcsúsztatta hátamon, tarkómba markolt.

- Figyelj csak.. – összefogta hajamat, megcsavarta és hátradobta hajamtól. – Ha megígéred, hogy összeszeded magad.. Elviszlek kocsikázni. Mit szólsz hozzá? – kérdezte halkan, hangja mosolygósan csengett, felemeltem a fejem.

- Kocsikázni? – kérdeztem kicsit lenézően, bevágott egy fintort.

- Justin Bieberrel kocsikázni jó móka ám. Na? – kérdezte szélesen mosolyogva megráztam a fejem.

- Pizsamában vagyok, Justin! – sóhajtottam. Megnyalta ajkait.

- Nem mondtam, hogy nem jöhetsz pizsamában.. Na gyere! – emelt fel egy pillanat alatt, kivitt az üveg mögül, ott letett a földre. Maga felé fordított, mélyen szemeimbe nézett, bal kezét arcomra simította, zavartan elkaptam a fejem, elmosolyodott. – Gyönyörű vagy, Keith! – suttogta, felnéztem rá. Hüvelykujjával elsimított szemem alatt, egy puszit nyomott államra. – Megyünk? – kérdezte suttogva, ajkamba harapva bólogattam. Elindult, kifelé, keze után kaptam.

- Justin..

- Hm?

- Ugye tudod, hogy már nem vagyunk gyerekek? – pillantottam le kezében lévő kulcsára, értetlenül pislogott rám. Elengedtem kezét, nyakláncomat kihúztam pólóm alól, nagyot sóhajtott. – Már nem vagyok olyan erős, mint rég.. – kezemért nyúlt, közelebb lépett. – Már annyiszor fájt.. – pillantottam fel rá, bal keze mutatóujját szám elé helyezte.

- Keith.. Hibáztam! – behunyta szemeit, majd ismét felnézett rám. – Tizenkét éves voltam. De, ha a múltban élsz.. Nem fogod észrevenni, hogy telik feletted az idő! És, ha nem veszed észre.. Legközelebb akkor eszmélsz fel, mikor egyedül leszel. Itt vagyok veled. És addig leszek, ameddig hagyod, hogy itt legyek! – homlokát enyémnek támasztotta, hüvelykujjával kézfejemet cirógatta.

25. /Semmi közünk egymáshoz...*/

*Képpel majd kárpótollak titeket, ígérem! <3 Csak most... Nincs ötletem se, hogy mi illik ide! :"D Remélem boldog karácsonyotok volt és készültök 2012-re ;) Szeretünk titeket lányok! <3 Jó olvasást! ♥

Nem tudtam ott ülni, tétlenül. Levetettem kabátomat, felálltam. Pattie rám kapta a tekintetét, erőltetve elmosolyodtam. Táskámat leraktam a helyemre, majd a fal felé kezdtem sétálni. Közvetlen Kenny mögé álltam, így tökéletesen takarva magamat. Kilestem válla mellett, ujjaimat a fejmagasságban lévő ablak fa keretébe akasztottam és nyakamat nyújtva lestem a mikrofonok kereszttüzében lévő fiút.

- Mióta tartózkodik itt Los Angelesben, Mr. Bieber? – hallottam a kérdést.

- Tegnap reggel érkeztem a magángépemmel. – válaszolt egyszerűen, valahogy látszott az arcán az erőltetettség és a kedvetlenség, alsó ajkamba haraptam, lábujjhegyre emelkedtem.

- Meddig marad?

- Még egy napot. Esetleg kettőt.. – alkarjaival megtámaszkodott az asztalon, ujjaival megigazította nyakánál ingét, és lenyúlt nyaklánca medáljához.

- Kivel érkezett ide, Los Angelesbe?

- Egy barátommal. – mondta halkabban, de a mikrofonoknak tökmindegy, ugyanúgy hallatta hangját, mint eddig. Láttam, ahogy összeszorította ajkait, és hosszan pislogott egyet, homlokomat az üvegnek döntöttem, majd ismét felnéztem.

- Csak egy barát, Mr. Bieber? – egy ideig hallgatott, majd láttam, ahogy Scooter megköszörülte a torkát. Justin maga elé bambult.

- Igen, természetesen. Justin munkára ment Stratfordba, ahol találkozott régi ismerősével, ki vele tartott erre a 3 napra. – válaszolt a menedzser diplomatikusan, felsóhajtottam, lassan engedtem ki a levegőmet.

- Igen, pontosan. – helyeselt Justin. – Nos, mint tudják, hamarosan itt a turné. Kijött a karácsonyi album, és lesznek apróbb koncertek. Canadában is. – tért rá másik témára, jobb kezem ujjaival mintákat kezdtem rajzolni az üvegre, Kenny fekete pólójára képzeletben odaképzeltem rajzaimat.

- Tartja a kapcsolatot a rajongóival a kikapcsolódás alatt is? – jött a következő kérdés.

- Mint menedzserem elmondta, nem teljesen kikapcsolódás, hiszen, most is itt vagyok, nem de? A másik, persze, hogy tartom. Egész álló nap figyelem az üzeneteket.. Megpróbálok minél többre reagálni. – kortyolt bele vizébe, telt ajakit megnyalta, összefutott a nyál a számban.

- És az a Los Angelesbe tartott barát.. Történetesen Keith Redway, igaz? – a nevemre egyszerre kaptuk fel a fejünket Pattiékkel és Justinnal is, kerek szemekkel bámultam át az üvegen a szőke nőre, egyet hátraléptem.

- Nem tudom, miről beszél.. – motyogta Justin, szemeivel a poharat kémlelte, majd felpillantott a nőre. Egy halvány mosoly jelent meg arcán, ujjait megkocogtatta az előtte lévő papírtömegen.

- De, Justin.. Pontosan tudod, miről beszélek! – mély levegőt vettem. – Az a lány, akivel a színházban találkoztál szombat este… Akit a kezedben vittél el a kórházig és pátyolgattad a nagykamerák előtt. – hátranéztem Pattiékre, Carin felállt, ajkai elnyíltak, mindketten aggódva figyelték Justint, lehajtottam a fejemet.

- Nem. – hangja határozottabban csengett, mint eddig valaha hallottam, megköszörülte a torkát. – Nem ismerem azt a lányt.. Ez a barátom nem Keith.. akárkicsoda. – rázta meg a fejét.

- Justin, a két lány a kórházból és a repülőtérről ugyan az.

- Én-nem-ismerem-Keithet. Ő csak egy lány volt a színházban, értik? Megsérült és szüksége volt valakire.. Én voltam kéznél. – rántott vállat. Olyan gyorsan beszélt, hogy nem is győztem követni. – Az a szőke lány nem..

- A canadai rajongóid összeállítottak egy kérdéslistát. Nem sok. Mindössze pár kérdés. – vágott közbe egy őszebb pasi, Justin megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Az egyikük arra kíváncsi… Ki az a lány azon a twitter képen? Ahol a kezeteket fényképeztétek le.. – kibontotta a mappáját és arrébb lökte a képet, hogy minden egyes férfi és nő jól láthassa. Justin elmosolyodott, megvakarta a fejét, felröhögött.

- Az én vagyok.. – rántott vállat, elfojtott egy vigyort.

- Fekete körmökkel? – tette fel a kérdést ugyanaz a szőke nő, Justin felé nézett.

- Manikűröshöz járok. Van ellene kifogása? – emelte fel szemöldökeit, Kenny felröhögött előttem az üveg túloldalán.

- Fél kézzel?

- Így esik jól. – úgy folytak belőle a szavak, hogy magam is meglepődtem, legnagyobb megkönnyebbülésünkre mindenki felnevetett a teremben, Justin elégedetten pillantott Scooterre, aki nem éppen kedvesen méregette.

- Scooter nem tudott a képről.. – állt mellém Carin, felsóhajtottam. – Figyelhettetek volna jobban is. – motyogta oda nekem, felé néztem. – Most add ide a karkötődet!

- Miért? – pillantottam rá, az üvegre nézett. Fejével átbökött rajta, Justin felé fordultam.

- Csak vicceltem! – emelte fel a kezeit, alkarjait felfektette a fa asztallapra. – Az Carin, Scooter barátnője.. – azonnal megértettem minek kell neki a karkötőm, bár a szívem szakadt bele, de lecsatoltam karomról és Carinnek adtam.

- De Carin nem volt veled, amikor kimentél a színházból..

- A színházban azzal a lánnyal voltam.

- De a kép a repülőgépen készült.. Pontosan akkor tetted fel, mikor repültetek. És Morris kisasszony nem volt ott a repülőgépen. Nem de?

- Mondja.. – előrehajolt, ajkát jobban a mikrofonhoz közel tette. –Miért akarja mindenáron megkeseríteni az életemet? Ő Carin, és igen, ott volt a gépen, mert Scooterrel eljött Canadába és ő ottmaradt másnapig. Miért üti bele mindenbe az orrát?! – összeszorította ajkait, a hapsi arcára egy cinkos mosoly ült, megrázta a fejét. Valami nem stimmelt Justinnal, viselkedése változott, komolyabb és kicsit dühösebb lett.

- Hol voltál vasárnap reggel?

- Az ágyamban.. – rántott vállat, az ősz hapsi felnevetett, kezeit ökölbe feszítette.

- Justin, egy elesett lánnyal voltál. Mióta Canadában vagy, ugyanazon a lányon segítettél megszámlálhatatlanul sokszor. Ez a lány Keith Redway, igaz? – nagyot sóhajtott, láttam, ahogyan türelme fogy, összeszorította fogait, megfordultam. Kirázott a hideg, ahogyan arra gondoltam, ezek mindent tudnak, valószínűleg az egész életemet feltérképezték körülbelül másfél nap alatt. Visszaültem a fotelre, lehajtottam a fejem. Pattie kézfejemre csúsztatta kezét, közelebb hajolt. Beszédre nyitotta a száját, de a nevem, amit nem mellesleg Justintól hallottam, felemelésre késztette fejemet.

- Nézzék.. Keith Redway egy.. – mélyet sóhajtott. Scooterre nézett. – Keith egy régi barátom. Szombat este találkoztunk a színházban… Nagyon régóta először. Tudják, az Avon színházban. Szólt a zene, bementem.. Nem tudtam, hogy Keith még létezik, hogy él vagy még ott lakik Canadában. El is felejtettem, nem is írtunk, nem foglalkoztunk egymással. És ez most is így van. Keith CSAK egy régi barátom. Ő az a szőke lány, aki elesett, kibicsaklott a bokája, mint azt tudják.. – pillantott a szőke nőre. – Keith csak egy ismerős. Gyerekkori barát volt, együtt nőttünk fel és most is megtaláltuk a közös hangot. De miért akkora probléma ez? Nem is ismerem. Csak összefutottunk Canadában. Keithnek semmi köze hozzám és nekem sincsen semmi közöm hozzá.. – torkom elszorult, megrökönyödve bámultam az üveg túloldalán lévő Justinra, arca megkeményedett, lesütötte tekintetét, úgy bámulta ujjait. Éreztem, ahogy szemeim könnybe gyűlnek, Pattie felsóhajtott. Az egész levegő megfagyott a kisszobában, ahol ültünk, mindenki engem nézett, éreztem a tekintetüket magamon, de minden elmosódott. Keithnek semmi köze hozzám és nekem sincsen semmi közöm hozzá – vízhangzottak szavai a fejemben, megszédültem. Pattie is felém fordult, lehajtotta a fejét, úgy nézett rám.

- Ezt nem kellett volna hallanod.. – suttogta, kezét ismét enyémre simította, megszorította. Éreztem, ahogy egy forró könnycsepp végiggördül arcomon, felé fordultam. Ajkaim elnyúltak, Pattie arca gyötrelmes lett, nagyot nyeltem.

- Haza tudnál vinni?

Justin szemszöge

Amint felfogtam, hogy mit is mondtam, szívem olyan erős kalimpálásba kezdett, hogy azt hittem elájulok. Scooter vészjóslón rázta a fejét, kétségbeesetten pillantottam rá. Folyamatosan azoknak a szörnyű és hazug szavaknak a kombinációja pörgött le a fejemben, hogy mondhattam ilyet?  De a következő kérdés visszarázott a jelenbe, minden gondolatom kiszállt belőlem, teljesen összezavarodtam.

- A másik rajongód arra kíváncsi… Lemondanál-e róluk Keith miatt? – lehunytam a szemeimet. Ami eddig zavartnak tűnt, most jobban összekuszálódott bennem, hiszen most mondtam el, nem? Most mondtam, hogy semmi közöm hozzá. Akkor meg miért kérdez ilyeneket? Még akkor is, ha csak hazugság volt.. Mereven bámultam magam elé, úgy válaszolgattam a kérdésekre, mintha robotból lennék. Aggódtam. Aggódtam azért, mert nem vigyáztam a számra, aggódtam, mert tudtam, hogy megsértettem. Keith nem akarta, hogy elmondjuk, ismerjük egymást és azt sem, hogy egyáltalán beszéljek róla. Még akkor sem, ha az a valami megtörtént a konyhában.. Hogy úgy ott hagytam. Azt sem tudom, hogy miért csináltam, csak úgy megtörtént.

***

Fogalmam sincs meddig ültünk még ott, de a kérdések és azok a szünetek, ameddig felfogtam a lényegüket, mind egy örökkévalóságnak tűnt. Egy idő után már Scooter válaszolgatott a kérdésekre, mert össze vissza hablatyoltam, kitértem az eredeti kérdés alól, nem arra válaszoltam. Tök hülyét csináltam magamból, egyedül csak a rajongós kérdésekre tudtam normálisan válaszolni. Miért avatkoznak bele a magánéletembe? Igen. Keith a magánéletemhez tartozik. Ha érzek valamit valaki iránt, az már magánügy, már magánélet. És az nem kétséges, hogy igen… Én érzek iránta valamit.

- Üzensz valamit a rajongóidnak, Justin? – hallottam a kérdést, de mintha egyik fülemen be, a másikon ki. Scoo megrúgta a lábam az asztal alatt, hogy figyeljek, felé kaptam a fejem.

- Üzensz valamit a rajongóidnak?  - kérdezte összeszorított ajkakkal, gyorsan kezdtem bólogatni. Összekapartam minden erőmet és felsóhajtottam.

- Csak azt szeretném mondani, hogy.. Szeretem őket. Köszönöm a támogatást és a segítséget mindenért, meg minden sablonduma, hiszen jól tudják, mit érzek. Viszont este küldök nekik egy tweet üzenetet, sőt dobálok mellé pár tweetet is. Ha akarják, nézzék meg.. Addigra ígérem, összeszedem magam, csak valami most.. – megráztam a fejem. – Belieberek, ha hallotok.. Este találkozunk! – motyogtam, majd az asztalra csaptam. Scooter azonnal követett, bár senki nem mondta, hogy kijöhetek, mindenki úgy állt el az utamból, mintha kötelező lett volna. Mintha tényleg vége lett volna.

Amint kinyitottam az ajtót és Carin egyedül ült a szobában Kennyvel a szívem összeszorult. Megértőn mosolygott rám, de tudtam, hogy igazából egyáltalán nem ért meg. Lehunytam szemeimet az ajtónak dőltem. Fejem lehajtottam, megvártam ameddig Scoo beér hozzánk és becsukja mögöttünk az ajtót.

- Bocs Carin a kezes miatt.. – suttogva pillantottam az üveg mögé, Carin szélesen elmosolyodott.

- Jobban ismerlek, mint a tenyeremet.. – suttogta vissza, felmutatta kezét. – A biztonság kedvéért elvettem a karkötőjét.. – lépett közelebb. – Na, gyere ide! – karjait kitárta, átkarolta nyakamat, szorosan átöleltem. – Mindannyian büszkék vagyunk rád!

- A magad nevében beszélj, drágám! – Carin összeszorította a fogait, hátrébblépett tőlem.

- Scooter fogd be! – morogta, komolyan pillantott szerelmére. – Justin igyekezett.. Nem láttad rajta? – kivettem a zsebemből a telefonomat és bedugtam a fülesemet a fülembe, majd csatlakoztattam a mobilomhoz. Láttam a szájukon, ahogy beszélnek és mélyen tudtam, hogy rólam folyik a vita, de nem akartam rájuk figyelni.

***

- Justin, Keith nem akarta, hogy elmondd… - fordult felém Scoo, már hazafelé tartottunk úgy fél órája. Carin nem jött velünk, csak hárman voltunk a kocsiban, én ültem elöl, Kenny hátul, Scoo vezetett.

- Tudom. – suttogtam és kibámultam az ablakon. Nem volt kedvem arról a borzalmas tájékoztatóról pattogni nekik, meg úgy nem is igazán akartam. Hosszú napom volt és még a felén sem voltam túl, de már ágyba vágytam magam.

- Hogy mondhattad ezt? – kérdezte Kenny komolyan a tükörbe pillantva, megrántottam a vállam.

- Hagyjuk, Kenny! Így is maga alatt van szegény.. Holnap tőlem kapod a fejmosást azért a meggondolatlan twitter képért, és azért mert le sablondumáztad a saját szövegedet. Ekkora lazaságot még te sem engedhetsz meg magadnak!  – vágott közbe Scooter, hátravágtam a fejem az ülésben.

- Nem tudom, Kenny. Csak úgy jött.. Annyira utáltam. Vagyis.. Ilyen még nem volt. Sokkal többen néznek a színpadon a fellépéseken, mint akkor és.. Mégis úgy éreztem, mintha most csinálnék ilyet először. Az a sok kamera, a vakufények, mind összezavart. És nem tudtam megállítani a nyelvem, miután kimondtam az után kapcsoltam és tudtam, hogy nem szabad, mégis megtettem. Érted? – fordultam hátra, Kenny felsóhajtott. – Még csak azt sem tudom, mit mondjak Keithnek..

- Hazamentek. – rántott vállat Kenny, felkaptam a fejem.

- Hova haza? – kérdeztem kerek szemekkel, megnyaltam ajkaimat.

- Nem tudom.

- Canadába? Canadába haza, Kenny? – kezem ökölbe feszült combomon, nem tudtam mit teszek anyával, ha visszavitette.

- A csajszi csak megkérte Pattiet, hogy vigye haza… - mély levegőt véve fordultam előre, ajkamra szorosan ráharaptam. Mardosott a lelkiismeret, beszélni akartam vele. Már csak a konyhás ügy miatt is és azért is, mert azt mondtam, amit nem akart. Tényleg nem tudtam miért mondtam.. Csak összezavarodtam.

24. /Tök mindegy... Nem érek rá.*/

*BOLDOG KARÁCSONYT ÉDESEIM! <3 Hogy telik, hogy telik? ;) Itt a rész, de akkor cserébe aktivitást. Tudjátok, nem megy ez így, ha nincs kinek feltenni ... Jó olvasást! És még egyszer kellemes karácsonyt! :)

- Keith.. – egy kisebb lökést éreztem oldalamon, felsóhajtottam. – Keith, ébresztő! Tudom, hogy nagyon korán van, de velünk kell jönnöd… - meleg lélegzetet éreztem nyakamnál, arcomat párnámba fúrtam. – Keith .. Fél óra múlva el kell indulnunk.. Keith, kérlek! – ajkát nyakamra nyomta, megmarkoltam takarómat.

- Fent vagyok.. – emeltem meg egy picit fejem, hogy tisztán hallhassa hangomat, éreztem, ahogyan elmosolyodott.

- Helyes! – kócolta össze hajamat, majd leszállt az ágyról és egyedül hagyott a szobában. Semmi kedvem nem volt kiszállni az ágyból, már bántam, hogy este olyan nagyon sokáig gondolkodtam és nem hagytam magam aludni. Őrülten fáradt voltam, de nem aludhattam tovább.. Be kellett menni a tudom is én hova, Justin sajtótájékoztatójára. Lassan takartam ki magam, szálltam ki az ágyból. Ahogy ez sikerült, neszesszeremet a kezembe fogva, szemeimet dörzsölgetve indultam el a fürdő felé. Amint a kilincsért nyúltam volna, az kirántódott és én azonnal felébredtem az elém táruló látványtól. Justin félmeztelenül állt előttem, egy szál alsógatyában, kezeivel haját igazgatta.

- Jó reggelt! – egy puszit nyomott homlokomra, majd elállt az utamból, arcokat vágva motyogtam neki valamit, már magam sem emlékszem, hogy mit és én is bezárkóztam a fürdőbe.

Először jéghideg vízzel mostam arcot, hogy felébredjek, majd meleggel is. Egy gyors fogmosás után hajamat felfogtam fejem tetejére, lealapoztam arcomat, feldobtam egy könnyű, de mégis gyönyörű sminket. szemeimet kihúztam cicásra, szempilláimat befedtem a festékkel, ajkaimra színtelen szájfényt kentem. Nem akartam úgy kinézni, mint egy zombi, muszáj voltam eltűntetni a sötétlő karikákat a szemem alatt. Miután készlettem a sminkkel, leengedett hajamat két oldalt egy-egy tincsen feltűztem hullámcsatokkal, a többit hagytam, hogy hullámosan omoljon vállaimra. Már éberebben indultam vissza a szobába a folyosó teljesen üres volt. Kihúztam a bőröndöm cipzárját és kikutattam belőle valami normális ruhát. Kezembe akadt egy világosabb szaggatott farmer és egy fehér, egyszerű top. Derekamnál felraktam egy vastagabb, barna övet, felvettem egy szintén barna balerinacipőt, és egy LV táskába beledobáltam minden kellendő dolgot. Amint végeztem az egészalakos tükör elé álltam, megigazítottam szememnél a sminkemet, felkaptam derékig érő farmerdzsekimet, amiben jöttem, majd mély levegőt vettem, lepillantottam bokámra.

Már hozzászoktam a fájdalomhoz, rá tudok állni, de még mindig nem az igazi. Hiányzott a tánc. Hogyne hiányzott volna? Négy napja az volt az életem… Amint befejeztem saját magam sajnáltatását becsuktam a vendégszobaajtaját és leindultam a lépcsőn.

- Jó reggelt! – Pattie egy kávéscsészét szorongatva mosolygott rám, a konyhapultnak dőlve. Egy farmer rövidnadrágot viselt magas sarkúval. Gyönyörű volt. Odamentem mellé, kinyitottam a hűtőt.

- Neked is. – vettem ki a narancslevet, majd egy poharat kaptam le a szekrényből. Kitöltöttem, majd vele szemben a pultra támaszkodtam, bepucsítottam, a lépcsőnek háttal.

- Milyen csinos vagy. – kortyolt bele kávéjába, elmosolyodtam.

- Nem tudtam mit vegyek fel.. Tudom, hogy nem én leszek ott a nagy szám, de akkor is. Tök izé, hogy most oda kell menni, fogalmam sincsen, hogy..

- Keith, nyugi. – nevetett fel. Felsóhajtottam. Észrevettem, hogy poharamat körülölelő ujjaimat finoman kezdtem tördelni. Odasétált velem szemben és felült egy bárszékre. Mosolyogva nézett rám, szemeim biztos kétségbeesést sugároztak. – Hidd el, mi hárman ott hátul teljesen el fogunk veszni. Ha a fiúk végeztek, azonnal jönnek hozzánk.. – bíztatón elmosolyodott. Belekortyoltam narancslevembe, hasam megkordult. – Éhes vagy?

- Egy falat sem menne le a torkomon.. – utaltam gyomoridegemre, megértőn felnevetett, bevágtam egy grimaszt.

- Semmit nem változtál, tündérem. – mosolygott rám, lesütöttem a tekintetemet. – Ugyanolyan vagy, csak még gyönyörűbb. 5 év.. – sóhajtott.

- Bizony.. – tekintettem magam elé a pultra. Hirtelen elmerültem gondolataimban. Csendben voltunk. 5 év, milyen soknak tűnik. És valóban az volt. Rengeteg idő volt ez az 5 év. És mégis itt vagyok és túléltem. Talán az a félévnyi szenvedés kellett hozzá, hogy most kárpótoljon érte az élet. Nem tudom..

- Aztakur.. Vagyis, jó reggelt anya. – hátrakaptam a fejemet, Justin mögöttem jött le a lépcsőn, szélesen rám vigyorgott, majd Pattiere kapta a tekintetét. Összezavarodottan néztem rá, gatyájába fűzte be övét. Odasétált mellém, szemeit végigvezette oldalamon, majd elvette előlem narancslevemet, megitta.

- Fiam. Tiszteletet.. – szólt oda Pattie, felé kaptuk a fejünket. Mérges szemeket meresztett fiára, majd miután a kávéscsészét a mosogatógépbe tette, az előszoba felé ment.

- Mi van? – néztem fel rá. Becsatolta övét, feljebb húzta gatyáját, majd rám mosolygott. Megfordultam, két karommal a pultnak támaszkodtam, ő előrefelé dőlt rá a pultra.

- Csinos vagy. – harapott alsó ajkába, végignéztem magamon. Megnyaltam ajkaimat, elrugaszkodtam a pultról, elmosolyodott. – Jól áll ez a farmer.. – nézett végig lábaimon, mögé álltam. Megfordult kezeim közt, ahogy a pultra simítottam őket két oldalánál, keze derekamra siklott, magához húzott.

- Úgy gondolod? – mosolyodtam el, alsó ajkába harapott.

- Majdnem csúnyát mondtam a lépcsőn lefelé jövet, mikor megláttalak.. – csillantak meg merészen a szemei, féloldalasan vigyorgott. Éreztem, ahogy arcomba szállt a vér, kénytelen voltam felnevetni. – Csak aztán megláttam anyámat.. – nézett el fejem mellett, bevágott egy fintor, elhúzódtam tőle.

- Ezt fejezzük be. – nyúltam táskám után, kabátomat felkaptam magamra, táskámat jobb kezem könyökhajlatába csúsztattam, hajamat kihúztam kabátomról és a hátamra dobtam. Furcsán nézett rám, csak megráztam a fejemet.

- Mit? Miről beszélsz? – érdeklődőn fordult felém. szemeimet végigvezettem rajta. Egy fehér farmert viselt kék inggel és egy fekete vans virított lábain.

- Csak.. ezt.. – mutogattam kettőnk közt. Felsóhajtottam, bal kezembe temettem arcomat. – Tökre úgy viselkedünk, mint a.. – felnéztem rá, belém fojtotta a szót.

- Gyere közelebb. – hívogatott ujjával. Szemeimet az égnek emelve lépkedtem közelebb hozzá, erősen megragadta a csípőmet, ijedten kapaszkodtam vállaiba, ahogy a pultra emelt. Közelebb állt hozzám, bekéredzkedett lábaim közé, várakozón tekintettem szemeibe, és hagytam, hogy kezei derekamat simogassák.

- Mi van? – szemeimet elkaptam övéiről és inkább mellkasánál elálló ingét kezdtem nézni a benne lógó aranylánccal.

- Mi a bajod, Keith? – egyik kezét felsimította oldalamon, lehúzta karomról táskámat, a pultra dobta, majd ujjai közé fogta államat és felemelte fejemet. Megremegtek ajkaim, megköszörültem a torkomat. Tulajdonképpen.. én sem tudtam mi a bajom. Talán az, hogy ott van velem? Ne tessék félreérteni.. a lehető legjobb dolog, ami jelenleg történhetett velem, de.. talán létét nem tudom még feldolgozni? Vagy félek attól, ami történni fog? Félek attól, hogy ismét elhagy és így biztos nem egyhamar tenném túl rajta magamat.. Én.. Én csak.. Nem akarom magamat téves álmokba ringatni, amik sohasem fognak megtörténni.

- Hogy viselkedsz velem, Justin?! Érzed te azt? – néztem szemeibe, megnyaltam ajkaimat. Kezeit derekamra simította, közelebb húzott magához, úgy nézett fel rám.

- Miért, hogy viselkedek? – nézett szemeimbe, teljes nyugalommal. Nem tudtam mit mondani.. Vállainál felsőjébe markoltam, majd szinte azonnal el is engedtem. – Most mit mégis vársz? – vonta össze szemöldökeit, ajkaimat összeszorítottam. – Valljak szerelmet? – megvetőn nézett végig rajtam, torkom összeszorult.

- Nem, nem várok semmit! – engedtem el, hátrébb toltam magamtól. – Nem kértem, hogy hozz magaddal, mégis megtetted… Ne bennem keresgéld azt, amit a magad felszínén nem találsz meg.. – leugrottam a pultról. – Nézz magadba, talán ez nem az én hibám.. – ráztam meg a fejem, majd mellkasára pillantottam. Vadul hullámzott, bal kezét ökölbe szorította, felemelte.

- Tök mindegy. – rántott vállat, majd szemeimbe nézett. – Körülbelül öt perc és itt van Scooter, nem érek rá... – vállat rántott, majd hátat fordított. Összezavarodva néztem végig, ahogy elsuhant az előszobába. Nem értettem miért volt ilyen furcsa, teljesen összezavar néha. Nem tehettem mást.. szó nélkül követtem, de meg sem álltam az előszobába, hanem egyenesen kiléptem a hatalmas nagy ajtón és a kapuban ácsorgó Pattie felé mentem, letörölve akaratlanul kibuggyanó könnyeimet. Csak lazán megráztam a fejem, jelezve nem akarok róla beszélni, összehúzott szemöldökkel nézett Justin után, majd rám. Miután bezárta az ajtót, átkarolta a derekamat és a kocsihoz kísért. Scooter már ott volt, Justin nem tévedett. Egy halk hello-val köszöntünk egymásnak, becsúsztam az ülésre, utánam Pattie. Lábait keresztbe tette, leakasztottam vállamról táskámat, a neszesszeremért kutakodtam benne, kihúztam a tükröt félig és megigazítottam a sminkemet. Scooter a gázra lépett, pár kérdést feltett Justinnak, csupán laza, bemelegítő kérdéseknek, csak bámultam magam elé.

***

Egész úton nem szóltunk egymáshoz, Pattie Scooterrel beszélgetett és néha-néha az anyósülésen lévő Carin is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Karjaimat összefontam magam előtt, annyira belesüppedtem az ülésbe, ahogy csak tudtam, nem néztem rá. Pedig akartam.. De még mennyire akartam. Csak egyszer rápillantani, megtudni, leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, vagy mit érez.

Mikor Scooter lefékezett, mély levegőt vettem. Carin hátrafordult, rám mosolygott, majd Justinra nézett.

- Félsz? – kérdezte halkan, nagyokat pislogott. Felé lestem, lehajtotta a fejét, megrántotta a vállát.

- Van rá okom? – Pattie lemondóan felsóhajtott a hangnem hallatán, amit Carin is észrevett rajta. Egyszerre nyitották ki a kocsiajtót és szálltak ki, követte őket Scooter is. Amint Pattie kiszállt, én is megmozdultam, de bal combomra simította tenyerét. A levegő megfagyott bennem, visszaültem a helyemre. Csak magam elé bámultam, vártam, hogy mondjon valamit, hüvelykujjával megsimogatta térdemet, kirázott a hideg. Egész testével felém fordult, lehajolt hozzám, egy apró csókot nyomott arcomra, homlokát halántékomnak támasztotta. Amint kapcsoltam, hogy mit csinál vagyis, hogy mit szeretne tőlem, bal kezem övére raktam, megszorítottam, elemeltem lábamról, vissza se néztem, csak kiszálltam a kocsiból, még behajoltam a táskámért, mélyen szemeimbe nézett. Nagyot nyeltem, jobb kezemmel arcához nyúltam, hüvelykujjamat elsimítottam szeme alatt, megmarkoltam a táskám és bevágtam a kocsiajtót. Amint kiszállt a másik oldalon, zsebre dugta a kezeit és Scooter mellé sétált.

- Egy ideig velük megyünk, majd.. – lépett mellém Pattie és belém karolt, felnéztem rá. – Még az előtt elválunk, hogy a kamerák megláthatnának téged. – bökött mellkasomra, felnéztem rá.

- Minek vagyok itt akkor egyáltalán? – megrázta a haját, közben Justin felé lesett. Nagyokat lépegetett Scoo mellett az üveg forgóajtó felé, Pattie felém fordult, barátságosan elmosolyodott.

- Ha még te sem tudod, akkor.. – ismét Justinra nézett. – Ő miért mondaná el? –mélyet sóhajtottam, ekkor Carin kapcsolódott hozzánk, ő zárta be a kocsit, majd magas sarkújában kocogva vette fel velünk az ütemet.

- Carin, balra a folyosón.. – fordult hátra Scooter, megálltak egy pillanatra. – Kenny már bent vár titeket, én figyelek Justinra, ameddig Kenny elkísér titeket, oké? Csak egy üveg fog elválasztani, mindent látni fogtok. Talán készül majd egy-két kép rólatok, de reméljük Justinnak minden figyelmet sikerül majd lekötnie.. – pillantott a srácra, ki Carin grimaszoló arcát kémlelte, Pattie felnevetett.

- Menjetek már! – lökte meg egy kicsit Justin mellkasát, ő máris elindult, Scoo a nyomába szegődött.

- Szerintetek sikerülni fog neki? – kérdezte Carin halkan, felénk fordulva.

- Nem ez az első.. – rántott vállat Pattie, majd megfogta mindkettőnk kezét és óriási léptekben haladt be utánuk az üvegajtó felé.

Ahogy beléptünk, hatalmas és nyomasztó érzés szinte pofán vágott. Scoot hátrafordult, hessegetni kezdett minket a kezével, Pattie belém karolt és Carinnel együtt a folyosó vége felé mentünk. Kénytelen voltam hátrapillantani.. Láttam, ahogy Kenny előtt ment be egy ajtón, még hátul nadrágját fogta, fejét lehajtva tartotta. Türelmesen hunytam le szemeimet, majd kinyitottam. Egy fotel és egy kanapé volt odatéve, egy dohányzóasztallal és egy üveg vízzel, poharakkal. Carin Pattieval ült le a kanapéra, én a fotelban foglaltam helyet. Minden színtisztán hallható volt. Mereven ültem a helyemen és hallottam a riporterek hangoskodását, ahogy megpillantották a belépő srácot.

- Vizet? – oldalra kaptam a fejemet. Azt a hihetetlen nyugodtságot, amit Carin arca sugárzott, miközben öntött magának egy pohárral, azt hiszem, soha az életben nem fogom megérteni. Azt hiszem, arcomra fagyott a grimaszom, és megszólalni nem tudtam.

- Igen, kérek. – Szólalt meg Pattie, felvette poharát, mibe Carin öntött. Mereven ráztam meg a fejemet, és lassan hátradőltem. – Keith, drágaságom.. – Lerakta poharát, felé néztem. – Ne legyél ilyen feszült. Gyönyörűen kicsinosítottad magadat, a többiek lássanak egy magabiztos és csodaszép lányt. – mosolygott rám, táskáját lerakta az asztalra. – Rendben? – bólintott egyet. Összeszorítottam ajkaimat, felsóhajtottam.

- Oké.. – mondtam halkan. Elmosolyodott, majd mindenki szemeit az üvegablakos falra szegezte, min keresztül tisztán kivehető volt az asztalnál ülő Justin és Scooter, és még Kenny hátából és lehetett egy darabot látni. Tökéletes kilátás nyílt mindenre.

- Csss. kezdődik. – szólalt meg Carin mosolyogva. Lélegzetvisszafojtva hallgattam a kérdéseket.

23. /Nem kell aggódnod..*/

*Úristen. Ne haragudjatok.. Nem magyarázkodom! Elnézést az időért!(L) Képügyileg este kárpótollak titeket..<3 Ígérem!

JA! És még azt szeretném, hogy.. kérlek! Ne legyetek olyan türelmetlenek csajok..!!:( Jó? Ünnepek vannak. Egy kis megértést kérünk tőletek..(L) Imádlak titeket!<3

Ha-ha. Kép kicsit késve, de azért itt! Ja, és rájöttem, hogy volt a részhez képem, csak olyan szenilis vagyok, hogy azt hittem nincs.. Na mindegy.

Mosolyogva töltöttem magamnak egy pohár narancslét, miközben Justin a pultról ülve nézett engem. Megcseréltük a szerepeket, ugyanott ült, ahol én 10 perce. Kicsit elhúzódott enyelgésünk, mígnem Justin megkívánta a narancslét, és vele együtt én is. Becsuktam az ezüst, hatalmas hűtő ajtaját, majd két pohárral a kezemben sétáltam hozzá. Egyik felé nyújtottam, másiba belekortyoltam, miközben oldalammal a pultnak dőltem lábai mellett.

- Justin, Pattie hol van? – lépett be a konyhába Carin, kedvesen rám mosolygott, majd a mellettem ülő srácra nézett. Megrántotta a vállát, megforgattam a szemeimet.

- Elment kulcsot másoltatni.. Úgy másfél órával ezelőtt. – bólintottam, belekortyoltam narancslémbe, Carin bólintott.

- Nem tudod, mikor jön, Keith? Vagy esetleg ment máshová is? Nem tudom felhívhatom-e, nehogy megzavarjam valamiben…

- Ugyan, miben zavarhatnád meg?

- Abban, hogy olyan bunkó lényeket hozzon ismét létre, mint te.. – mosolyogva pillantottam rá, Carin felnevetett.

- Mondjuk. Vagy abban, hogy új apucit keressen a kis szupersztárunknak.

- Nekem van elég apám, kösz. – húzta le egy levegővel a narancslét, leugrott a pultról. – Befogom Kennyt xBoxozni, kicsit húzom Scoo agyát… - motyogta Carin felé nézve, majd hozzám fordult. – Nem bánod, ugye? – a poharas kezemmel mutattam az ajtó felé, megráztam a fejem.

- Dehogy. – intettem le. – Elleszek én itt… - mosolyogtam fel rá, megnyalta ajkait. Közelebb lépett, jobb kezét mellém simította a pultra, majd egy hosszú puszit nyomott homlokomra.

- Ne haragudj a nyakad miatt… - sóhajtotta, elmosolyodtam. – Ígérem, többé nem fordul elő.. – el akart lépni, de pólójába markoltam, visszarántottam, úgy néztem fel rá.

- Mondtam, hogy nem nagy ügy.. – motyogtam, majd elengedtem. Féloldalasan rám mosolygott, lehajtott fejjel kiment a konyhából és egy üvöltéssel Kenny mellett termett. – Idióta! – nevettem fel, csendben ráztam a fejem, Carin sejtelmesen vigyorgott rám. – Ühm.. – egyetlen pillanat alatt zavarba estem, értetlenül bámultam rá. – Mi ez a mosoly? – kérdeztem kuncogva, Carin felsóhajtott.

- Scooterék verzióját már jól ismerem.. – mosolyogva lépett közelebb, felugrott velem szemben a pultra, két combja közé szorította kezeit, kíváncsian nézett rám. – De szeretném tudni, hogyan találkoztatok igazából.. – egy pillanatra lesütöttem tekintetem, majd felnéztem rá.

- Justinnal nőttem fel. – rántottam vállat, majd elkaptam róla tekintetem. Azt hittem elég lesz neki ennyi és visszamegy a többiekhez, de nem. Carin kíváncsi és gyönyörű nő, elmosolyodtam. – A színházban találkoztunk… Igazából nem tudom… Csak úgy jött, de szó szerint. Ismét besétált az életembe.. – Carin elmosolyodott, tekintete felcsillant, láttam rajta, hogy tényleg érdekli a történetünk.

Ahhoz képest, hogy laza két hete találkoztunk újra Justinnal sokat tudtam rólunk mesélni neki. Carint nagyon érdekelte, látszott rajta, hogy szereti Justint és mindent tudni akar róla. Hát nem csodálom, ahogy elnéztem őket. Ők tényleg egy nagycsalád, ahova én nem tartozom.. Addig meséltem neki, ameddig Pattie haza nem jött. Bevásárolni is volt, vagy négy szatyorral jött haza. Aztán a fiúk nyávogva hagyhatták ott a konzolt körülbelül öt percre, ameddig kimentek a kocsihoz, behozták a szatyrokat és persze azt is megvárták, hogy kaptak-e valami jutalmat a segítségükért. Nem sokkal később, Justin vagy 5 nagy pizzás dobozzal tért be a konyhára, ledobta őket mellém, majd vigyorogva bontotta ki skittlesét.

- Megjött a pizza. – csapta össze a kezeit Carin, leugrott a pultról. Közelebb hajolt hozzám, átölelt. – Majd még beszélgetünk. – súgta mosolyogva fülembe, visszaöleltem, bólintottam. Benyúlt Justin és én közém, felnyitotta a felső két dobozt, majd miután megnézte mi van benne, vitte is vissza az étkező felé.

- Hát ez meg mi volt? – nézett Justin Carin után, megrántottam a vállamat.

- Mi, mi volt? – néztem rá mosolyogva, majd felugrottam a pultra és ölembe vettem a hawaii pizzát.

- Hát ez.. – mutatott az étkező felé, majd elém sétált.

- Ja, semmi.. – haraptam mosolyogva pizzámba, ölembe fogtam a dobozt. Rám nézett, markában lévő pár golyót bekapta, majd a félig tele zacskó a pulton landolt. Fogta a kartondobozt, kivette ölemből, majd szétnyitotta lábaimat. Ahogy állt volna be, szabad kezemet mellkasára simítottam. – Segítek Pattienek kipakolni. – toltam hátrébb, majd leugrottam a pultról. Mentem volna kifelé,d e derekam után kapott.

- Na, csak egy harit.. – húzott magához, arcát enyémhez tolva szemezett pizzámmal. Pizzámra pillantottam, majd rá. Megismételtem, végül felé nyújtottam, de mielőtt leharapta volna, a egész szeletet a szájában hagytam. Kezével még mindig derekamat fogta, majd harapott a pizzából, majd megpuszilta homlokomat. – Köszi. – suttogta fülembe, kuncogva löktem el magamtól. Még láttam, ahogy felült a pultra, oda, ahol én ültem, majd Pattiehez mentem, ki az ebédlőasztalon pakolgatta a szatyrokat.

***

Milliószor néztem körbe a szobában. Az ágyon ültem, törölközőben és a bordó, selyem ágyneműmet gyűrögettem. Nagyon tágas szoba volt, gyönyörű bútorokkal, teljesen elkápráztatott, mint az egész ház. Letekertem a kupakot vörös körömlakkom tetejéről, feljebb húztam mellemnél a törölközőmre kötött csomómat, megnyaltam ajkamat és lassú csuklómozdulatokkal kezdtem kifesteni lábamat. Halk kopogást hallottam, de annyira belemerültem ebbe az egész csajosdiba, hogy el is felejtettem visszaszólni.

- Keith? – hallottam meg Justin hangját, féloldalas mosoly ült ajkaimra, szívem összeugrott. Ahogy meghallottam, ismét visszatörtek azok a szörnyű gondolatok agyamba, mi lesz, ha holnap elront valamit? Nem hagyott nyugodni, mondtam ezt Pattienek is, ő tanácsolta, hogy vegyek egy forrófürdőt és nyugtassam meg magam egy szépségápolás közben. Megtettem, amit mondott, vagy háromnegyed óráig áztam a kádban. – Minden oké? – mászott fel az ágyra mögém, egy csókot nyomott bal vállamra, majd megtámasztotta állát rajta. – Olyan gyorsan eltűntél..

- Csak szükségem volt egy kis egyedüllétre. – hagytam abba egy pillanatra, Biebs felsóhajtott. Vállamra hajtotta a fejét, úgy nézte arcomat, halványan, erőltetetten elmosolyodtam.

- Mi a baj? – kérdezte percekkel később, mikor nem folytattam a körmöm festését. Ha néz, soha az életben nem leszek vele kész. Mély levegőt vettem, rápillantottam.

- Csak aggódom a holnap miatt.. – rántottam vállat, nagyot pislogtam. – Félek, hogy valami történik, ami nem lesz jó neked.. – lesütöttem tekintetem, ismét előre fordultam. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, jobb kezét derekamra simította, bal kezével maga felé fordította fejemet.

- Keith, nem lesz semmi baj! Mindent megbeszéltünk Scooterral. – simította fülem mögé az egyik vizes hajtincsemet, nagyot nyeltem. – Ne aggódj, rendben? – kérdezte halkan, mélyen szemeimbe pillantva. – Bízz bennem, kérlek! – homlokát enyémnek döntötte, megnyalta ajkait. Gyomrom összeugrott, ahogy megpillantottam nyelvét, lassan kezdtem bólogatni.

- Én bízom benned, Justin! – csavartam rá a körömlakkra a kupakot, az ágyra dobtam, felé fordultam. Bal kezét lesimította csupasz combomra, rászorított.

- Akkor mitől félsz? – mosolyodott el, egy pillanatig hallgattam. Magam sem tudtam..

- Hagyjuk..- ráztam meg a fejem, karomat átdobtam nyakán, átkaroltam, átöleltem. – Tudom, hogy ügyes leszel..

- Ne stresszelj, miattam! – motyogta, lassan bólogattam. – Ha végeztél, kapj fel valamit, kopogj át és… Csak gyere be! – egy nagy puszit nyomott arcomra, végigsimított hátamon, majd kiment a szobából. Mélyet sóhajtottam, hátradőltem az ágyon, a mennyezetet kémleltem. Hogy ebben a szobában még az is tökéletes… Túl tökéletes.

Miután befejeztem körmeim festését, hagytam, hogy megszáradjanak. Néha-néha rájuk is fújogattam, aztán kihúztam az ágy alól a bőröndömet, felcsaptam a tetejét és valami elfogadható laza ruha után kerestem. Pattie azt mondta őrült melegek itt az éjszakák, kikaptam belőle egy szürke hosszabb pólót, a nyaka kicsit nyúzottabb volt, kék írás volt rajta, de sosem vettem rá a fáradtságot, hogy elolvassam. Magamra kaptam egy kék francia bugyit, a póló leért a térdem fölé egy kicsivel, kivettem a táskámból a sportkrémet és a fáslit, majd markomba fogva, bicegve hagytam magam mögött a sötét szobát. Ahogy átértem a folyosó másik végére, mély levegőt véve léptem be. Justin a sarokban állt, háttal nekem, félmeztelenül. Haja és háta vizes volt, egy melegítőnadrág -ami a földig ért - volt rajta.

- Csak én vagyok. – mosolyogtam rá, mikor hátrafordult, visszamosolygott, majd leengedte kezét, amiben telefonja volt. Tekintetét lassan, szinte kínzó lassúsággal vezette végig rajtam, majd lábaimon, nagyot nyelt, kezemre pillantott. Fejével az ágya felé intett, lassan kezdtem odalépegetni.

- Megnyugodtál? – mosolyogva hajolt le lábamért és vette ölébe. Megforgatta lábfejem, mosolyogva simított végig rajta, bólogattam.

- Próbálok. – sóhajtottam, majd hátam ágya háttámlájának döntöttem, másik lábam is feltettem az ágyra, hogy véletlenül se látszódjon az, aminek nem kéne. Kivette kezemből a krémet, nyomott egy keveset kezére, majd gyengéden kezdte lábamba masszírozni. – Annyira jól csinálod.. – csúszott ki a számon, szemeim csukva voltak, fejem oldalra hajtottam. Felkuncogott, mutatóujjával köröket kezdett rajzolni bokámra. – De komolyan.

- Ha meggyógyul, megismerheted az ujjaim hátra maradt erejét.. – mosolyogva pillantottam rá, ajkába harapott. – Majd megmasszírozom a lábaidat.. – húzott végig egy csíkot talpamon, zavartan húztam vissza. – Nem tudtam, hogy csikis vagy! – pillantott fel rám, hunyorogva néztem rá. Kivette kezemből a gézt is, óvatosan, mégis szorosan körbetekerte vele bokámat, majd a végén belekente ujjairól a krémet. – Kész is vagyunk… - mosolyogva simította kezét vádlimra, lábait remegtetni kezdte, hosszan pislogtam. – Fáradt vagy? – kérdezte halkan, keze lassan feljebbcsúszott lábamon, térdemen, majd pólóm szélénél megállt. Kezére pillantottam, azonnal visszahúzta.

- Egy kicsit… - rántottam vállat, mély levegőt vettem. – Mit akartál? – figyelemelterelésképpen egy másik témát dobtam fel, szemei felcsillantak, bal kezét felém nyújtotta.

- Gyere! – vigyorodott el, elfogadtam kezét, felhúzott, lassan lépkedve hagytuk ott a szobáját és indultunk le az elsőre.

***

Körbevezetett az egész házban, a másodikon már alig bírtam tartani vele az ütemet. Azt mondta az alagsorba egyedül inkább nem vinne le, majd, ha Kenny is itt lesz. Talán nem biztonságos? De őrület nagy az a ház. Vagy fél óráig járkáltunk csak az elsőn, jó, igaz.. Sokat nevettünk közben, megálltunk, beszélgettünk. Justin minden helyiségben elmagyarázta mi miért van ott és miért pont ez a szoba az. A vége felé már untam, a másodikon már el tudtam képzelni, mi lehet a sötétbarna ajtók mögött. Már kezdtem kiismerni a stílust és az egész lakásban domináló színeket, de azért sosem sikerült tökéletesen elképzelnem minden részletét egyetlen szobának sem. A harmadikra érve nem rögtön az első ajtóval kezdte. Egyet kihagyott, majd ment tovább. Az egyikben voltak a hangszerei és a dalírós dolgai, minden, ami hozzá kellett. A másikba nem engedett be és a harmadikban pedig csak egy kis nappali féle volt. Nem mondta meg mikor használta utoljára, feltételezem sosem ült még le oda teázni. Mikor végeztünk az utolsó emelettel is, megkönnyebbülten sóhajtott fel.

- Na, most már én is fáradt vagyok.. – dőlt neki a falnak, elmosolyodtam.

- Minek neked és Pattienek ekkora ház, Justin? Miért nem elég egy egyszerű ház, mondjuk két szobával, nappalival, egy fürdővel és kerttel? Minek egy villa? – kérdeztem mosolyogva, odasétáltam mellé, megrántotta a vállát.

- Vancouverben van egy faházam, az erdőnél.. – kezdett lassan bólogatni. – Telelni szoktunk odamenni anyával. Vagyis.. Egyszer voltunk télen. Azóta kétszer nyáron és egyszer tavasszal. Imádom azt a helyet. A legjobb benne, hogy senki sem tud róla.. Csak mi, a crew, meg akinek fontos.. – rántott vállat, rámosolyogtam.

- Mi van a szobában? – fejemmel a „titkos ajtó” felé intettem, elvigyorodott.

- Nem ok nélkül nem mentünk be.. – rántott vállat, a lépcső felé indult. – Nem szeretem, ha oda bemegy bárki is.. Legyél az te.. vagy anyu! – értetlenül vontam össze szemöldököm, leintett. – Segíthetek? – karját nyújtotta felém, szélesen elmosolyodtam, bólintottam. Belékaroltam és vigyorogva hagytam, hogy levezessen a lépcsőn, egyenesen a szobám felé.

A szekrényemnek dőlt, úgy nézte, ahogy elhelyezkedtem ágyneműm alatt. Hátamra feküdtem, betakartam magamat derekamig, majd rápillantottam. Melegítője zsebébe dugta kezeit, alsó ajkába harapott. A redőnyt direkt nem húztam le teljesen, nem szerettem a korom sötétet. A Hold tökéletesen bevilágította a szobát, ezzel együtt félmeztelen alakját is.

- Gyere ide. – haraptam alsó ajkamba, úgy suttogtam neki. Hátát ellökte, mosolyogva sétált mellém, bal oldalamra fordultam. Beljebb húzódtam, felgyűrtem magam előtt a takarót.

- Oda? – mutatott a szabad helyre, csak megpaskoltam. Fogaimmal izgalmamban szorítottam alsó ajkamat, lassan engedtem el. Felemelte a takarót, lassan az ágyra térdelt, majd befeküdt hozzám.

- Köszönök mindent. – mondtam halkan, arcát kémlelve. Letette fejét nagypárnám másik végére, elvigyorodott.

- Ugyan mit? – végig suttogtunk, így töltöttük be az egész szobát halk hangunkkal.

- Még sosem jártam Los Angelesben.. – bújtam közelebb hozzá, lehunyt szemekkel hajoltam mellkasához. Érezhettem isteni illatát, kellemes érzés volt. Kezét lassan derekamra simította.

- Úú, az nagy baj. – nevetett hajamba, jobb kezemet hasára simítottam. – Ígérem, egyszer visszahozlak, és bemutatom neked az egész várost! – éreztem hangjában a mosolygós ábrándozást, csak kellemesen hagytam lehunyva szemeimet, miközben körmeimmel lassan mintákat kezdtem rajzolni bőrére. Hirtelen rántotta el kezét derekamról és csuklómért nyúlt. – Viszont.. ezt most be kell fejezned. – húzta fel kezemet, úgy emeltem rá a fejemet is. Hosszasan nézett szemeimbe, majd megnyalta ajkait. – Aludj. Holnap nyolckor kelünk, hosszú napunk lesz. – suttogta, lassan engedte el csuklómat. Ijedten néztem rá, államért nyúlt, felhúzta magához, majd egy csókot adott járomcsontomra, lehelete végigsiklott bőrömön, ajkamig.

- Jó éjt. – suttogtam. Lassan kibújt ágyamból, végignéztem, ahogy kiment a szobából. Még egyszer visszanézett, majd becsukta az ajtómat..

22. /Tökéletesen kitalált történet..*/

Ha már ilyen gyönyörű, havas reggelre ébredtünk.. :D Előbb is felraktam volna, de vártam délig. Muhaha. Na, jól van.. Deceber 21-e van, még 3 nap karácsonyig csajok..:) Várjátok már a Jézuskát? Ki mit kért karácsonyra?:D

Nem maradtam sokáig Justin szobájában, épp elég ideig, hogy feltérképezzem minden rejtett zugát. Elhatároztam, hogy miután Justin végzett a vendégekkel megkérem rá, hogy vezessen körbe a házban. Kíváncsi vagyok hová költözött az én.. legjobb barátom, miután olyan gyorsan lelépett. Belebújtam az egyik otthoni papucsába, amit a szobájában találtam, kölcsönvettem az egyik hófehér-lila pólóját, az enyémet az ő szobájában hagytam. Túl nagy volt a kivágása, nem akartam, hogy lássák a lila foltot a nyakamon… Hajamat egy copfba fogtam fejem tetejére és úgy sétáltam el a lépcső felé.

Nagyon féltem, hogy eltévedek.. A ház még idegen volt számomra, nem ismertem itt senkit, kivéve Justint. Pattievel olyan nagyon rég találkoztam, nem is emlékszem rá, mennyire szerettük egymást. Pedig annyira igen, hogy kedveltem őt, nagyon. Ő volt a második, aki eszembe jutott, amikor kimondtam az anya szót. Eszembe jutott, mint a legjobb barátom.. Justin szerető anyukája. Ahogy a lépcsőre léptem szinte azonnal a korláthoz kaptam. Lábamba olyan éles érzés nyilallt, hogy azt hittem ott esek össze. De már az elsőn jártam.. Még ugyanennyi és lent vagyok. Nagyon fájt, bal lábamon halkan szökkentem lefelé, benntartottam a levegőt, ahogy leléptem az utolsó lépcsőfokról, szétnéztem. Az ebédlőasztalnál ültek, mind a négyen, Scooter az asztalfőn, Kenny a másikon. Carin velem szemben és Justin pedig mellette. Karjaimat összefontam magam előtt mosolyogva lépkedtem feléjük.

- Sziasztok.. – suttogtam, amennyire tőlem kitelt, azt hittem elájulok. Ahogy megláttak, mindannyian mosolyogva néztek rám, Justin felugrott, megnyalta ajkait és mellém sétált.

- Szia! – hangzott fel kánonban, nagyot nyeltem. Mellém érve bal kezét derekamra simította, kicsit közelebb húzott az asztalhoz.

- Scoo, Carin! – mosolyogva nézett rájuk, majd rám mutatott. – Ő itt Keith.. – vakarta meg a fejét zavartan kaptam el a kezem, Scooter felé nyújtottam. Nevetve felállt, kezet nyújtott, majd bólintott.

- Bocs a múltkoriért, Keith! – rázta meg a fejét. – Csak nagyon dühös voltam.. Pattie a megkérdezésem nélkül száműzte vidékre a srácot, nem beszélve arról, hogy Believe van, szóval sok volt a munka és aztán még..

- Nem volt nehéz kitalálni! – Carin széles mosollyal az arcán állt fel, kerülte meg az asztalt és felém nyújtotta a kezét. Kicsit bátortalanul fogtam meg, majd egy mosollyal üdvözöltem. – Tőled zeng a sajtó.. – pillantott az asztalon heverő fényképekre, zavartan pillantottam oda, tekintetem Kennyre csúszott, ki magában röhögött, elvigyorodtam. – Jó nagy port kavartál.. – bökött meg könyökével, félve pillantottam Scoora. Éreztem, ahogy összenéztek Jutinnal, Scooter felsóhajtott.

- De kell a balhé, nem? – rántott vállat, majd visszaült a helyére. – Csatlakozol hozzánk, Keith?

- Ühm.. – bizonytalanul pillantottam Justinra, bátorítóan rám mosolygott, majd visszaült a helyére. Carin kihúzta nekem a felém legközelebb eső széket, leültem rá, ő meg helyet foglalt mellettem. – Mit csináltok? – nyúltam az egyik képért és magam felé fordítottam. Először nem esett le, majd mély levegőt vettem, lehunytam szemeimet.

- Elemzünk. – rántott vállat Justin. – Megbeszéljük, holnap mennyit mondhatok és mi az, amit esetleg nem lenne probléma kihagyni.. – felpillantottam rá, a képet lassan visszatoltam.

- Keith, neked van valami óhajod, valami, amit nem szeretnél, hogy tudjanak? Például, hogy mi történt a lábaddal? Hogy hol táncolsz, miért? Mióta csinálod..

- Miért fontos ez? –kérdeztem halkan, Kenny az asztal alatt megrúgta a lábam, felé néztem. Bal kezével felkönyökölt az asztalra, nyakamra pillantott. Kezével feltűnés nélkül tett mozdulatokat, lepillantottam nyakamra. Nagy levegőt vettem, feltűnés nélkül leengedtem copfba kötött hajamat és előre simítottam vállamra.

- Csak kérdezi.. – rázta meg a fejét Justin. – Az ilyen tájékoztatókon mindent tudni akarnak, amit csak lehet.. És, ha nem válaszolok, az tudod… Hallgatás beleegyezés! Mindenre fel kell készülnöm. Ha esetleg nem mondanék el valamit, ők úgy is kiderítik. Vagy nem.. – rántott vállat.

- Szóval, Keith? Szeretnéd, hogy ne mindent tudjanak, igaz? – pillantott rám Scoo, lenéztem a fényképekre. Eszembe jutott a színház, a szívem összeszorult. Ha kitudódik, hogy oda járok táncolni, gyakorolni és az is, hogy este tízkor találkoztam a főcsarnokban Justinnal, talán többen fognak ellátogatni oda, mint eddig. És, ha többen látogatnak el.. Több lesz a bevétel. Ha több a bevétel, még többen figyelnek fel a színházra. Ha többen figyelnek fel rá, talán nem kell annyira görcsölnöm a bemutató miatt. Az a bemutató pénz gyűjt a színház felújításához, legalábbis belülről. De, ha nem gyűlik össze az elegendő összeg, lemondhatunk róla. A csillag ott marad, de a színház örökre bezár. Ezt nem mertem Justinnak mondani.. Túl sokat tett azért, hogy az a kisváros híres legyen.. Oda született. Mikor megkérdezte a sétánk közben, hogy mit akarok.. Nem voltam teljesen őszinte.

- Csak azt szeretném, hogy.. – nagyot nyeltem, a képekre pillantottam. – Ha már az egész világ ismer és a fél világ gyűlöl.. – alátámasztottam a kezem, Justinra pillantottam. – Csak ne mondjátok el, hogy ismerjük egymást.. – néztem vissza Scoora. – Megoldható? – kérdeztem halkan, Justin elhúzta a száját.

- Meg. – bólintott Scoo, jelentőségteljesen nézett Justinra.

- Mit mondjak? – támasztotta alá a kezét.

- Csak bementél a színházba.. – kezdett bólogatni Scooter. – Kerested a régi portást, mert mikor a lépcsőnél énekeltél jóban voltatok… Úgysem tudja senki, hogy nem igaz. – rázta a fejét. – A portás nem volt ott, csak zenét hallottál. Kíváncsi voltál, beljebb mentél, a főcsarnokba keveredtél… - Ahogy bámultam Scooter arcát és Justin reagálásait arra, amit mondd, kezdtem felfogni mit érezhetett akkor, amikor meglátta a papparazzikat a színház előtt. Biztosan tudta, hogy baj lesz.. Scooter annyira alaposan, pontosan mesélte el a történetet, hogy alig hittem el a saját verziómat. Annyira átvariáltak mindent, hogy annyira meglepődtem, hogy megláttam Justint, hogy leestem a színpadról, kibicsaklott a lábam. Ekkor Scoo egy képet tolt Justin elé, megmutatta minden lépését. Nem értettem.. Hiszen akkor csak ketten voltunk a színházban. Semmit nem értettem, minden annyira zavaros volt.. De nem féltem. Nem volt okom félni.. Ahogy Scooterre és Carinre pillantottam, akkora magabiztosságot láttam rajtuk, amit sikeresen sugároztak át Justinba is, hogy nem volt okom a félelemre. Bár kicsit féltem, mi lesz, ha én szólom el magam, vagy Justin olyat mondd ott, ami nem odavaló, összezavarodik és minden a kárba vész, de ahogy rám mosolygott, minden kétségem elszállt felőle.

- Így jó lesz, Keith? – kérdezte mosolyogva, felhúzta szemöldökeit. Justin szemei köztem és a fényképek közt cikáztak, tenyereimmel körbeöleltem nyakamat, még véletlen se lássa meg senki sem az ott lévő néhány foltot..

- Persze.. – nyeltem nagyot, bár nem végig figyeltem, de bíztam bennük. Justin alsó ajkába harapott, elmosolyodott, majd kényelmesen dőlt hátra a székében.

- Akkor ez lezsírozva? – simította kezeit az asztalra, majd Scooter felé nézett. A borostás férfi elmélyülten nézte a fotókat, majd bólintott. – Ez esetben.. – tolta fel magát székéről, mindenki felé nézett, felsóhajtott. – Egy pizzát? – vigyorgott körbe, halkan, tenyerembe kuncogtam.

- Én benne vagyok. – szólt közbe Carin egy nagyot sóhajtva, egymásra mosolyogtunk.

- Várj, tudom.. – mutatott Justin Scooterre összeszűkített szemekkel. A férfi kíváncsin mosolyodott el. – Sonkás.. – tovább ment Carin felé. – Sonkás.. És egy csípős, mindennel megrakva. – mutatott végül Kennyre, engem kihagyva. Lepillantottam a gyönyörű asztalra, mintázatát kezdtem vizslatni. – Keith.. – felkaptam a fejemet, kilépett széke elől, betolta és a támlájára támaszkodott. – Segítesz rendelni? – bökött fejével a konyha felé, megnyalta ajkait, elvigyorodott. Szemei, mintha beszéltek volna, Gyere.. Valamit mondani akarok.

- Segítek. – álltam fel halkan, kínosan mosolyogtam a többiekre, kénytelen voltam elvenni kezeimet nyakamtól. Justin követve mentem a konyhába.

Egy rendes téglafallal volt elválasztva az ebédlőtől. Teljesen elszeparált helyiség volt, alsó ajkamba harapva húztam be nyakamat a lehető legjobban, és szemeimet Justin hátán tartottam.

- Azt hiszem, egy pizzarendelés nem nagy kunszt. – szólaltam meg mosolyogva, mikor meggyőződtem arról, hogy teljesen eltűntünk a többiek szeme elől.

- Pontosan! – mondta, majd a konyhai telefonhoz sétált, és felemelte. – De ez nem úgy meg ám, mint, ahogy te gondolod.. – nyomkodta mosolyogva a gombokat, majd füléhez emelte. Felsóhajtottam, majd a pulthoz sétáltam, vele szembe. Olyan hívogató volt a mosogató melletti üres rész, hogy muszáj voltam rá felülni. Egy ugrással feltoltam magamat, majd becsúsztam a pultra. Justin elgondolkodva meredt maga elé, gondoltam, hallgatja a vonal másik végén búgó hangot, lassan elindult felém.

- Nem is ezért hívtalak ide.. – suttogta, majd elém állt. Jobb, szabad kezét combomra simította, lökött egyet térdemen, így elérte, hogy széttárjam lábaimat, beállt közéjük. – Joe, lesz kettő sonkás, egy Kenny pizza és.. – alsó ajkába harapott, rám pillantott, szemei huncutul néztek enyémbe. – ..egy hawaii. – suttogta bólogatva, lesütöttem a szemeimet. – Oké, köszi. Csá. Majd.. Csörgess, ha megvan. – majd kinyomta. Lerakta mellém a pultra a készüléket, majd minden figyelmes rám terelődött.

- Hawaii? – haraptam alsó ajkamba én is, nagyokat pislogva néztem szemeibe. Közelebb állt, kezeit combjaimra simította, arcát közelebb tolta enyémhez.

- Sok ananásszal, sajttal.. – suttogta, majd megnyalta ajkait. Játékosan löktem hátrébb a fejét, felkuncogtam. – Egyébként.. – tekintete felsőtestemre siklott. – Jól áll a pólóm. – húzta meg derekamnál, majd elengedte, átkaroltam magamat.

- Semmi. – hajtottam le fejemet, nyakamat behúztam gallérjába, úgy lestem fel rá.

- Keith.. – nyúlt be államhoz, erősen megfogta, megpróbálta felemelni fejemet. Hátrébb húzódtam, fejemet elrántottam.

- Hm.. Hagyjál! – motyogtam a pólóba, még mindig átkaroltam magamat. Felsóhajtott, nagy szemekkel nézett rám, kétségbeesve. Lehunytam szemeimet. Éreztem, ahogy kezeit elhúzta lábaimról, majd lassan érintette meg karjaimat.

- Keith, kérlek.. – suttogta komolyan. Hagytam, hogy lefejtse magamról ölelő kezeimet. Fejemet még mindig lehajtva tartottam, kezeim ölembe hullottak. Egyik kezét enyémekre simította, másikkal befurakodott állam alá. Elengedtem fejemet, és ahogy lassan felemelte, úgy nyitottam ki szemeimet. Először végig szemeimbe nézett, majd tekintete lejjebb tévedt. Összeszorítottam ajakimat, mikor feljebb emelte fejemet államnál fogva. – Jesszus.. – suttogta, összeszorítottam szemeimet is. Kirántottam fejemet keze közül, majd ránéztem. Ajakimat rágcsáltam, míg ő értetlenül nézett rám.

- Csak egy kis baleset.. – motyogtam, majd elfintorodtam, és lesütött szemeimet kezeimre szegeztem.

- Bolond vagy? – kér keze közé fogta arcomat, fejemet oldala döntötte. – Azok az én fognyomaim.. – vizsgálta az apró, lila foltokat bőrömön, szemeimet a mennyezeti gyönyörű csillárra szegeztem.

- Nem érdekes..

- De igen, az! – magával szembe fordította fejemet. Közelebb tolta fejét, homlokát enyémnek döntötte. Kezeim oldalára siklottak, jobb kezét lesimította derekamra és közelebb tolt magához. Csípőnk érintkezett, bal lábamat hátul combjára simítottam. Halványa becsücsörítettem, felnevettem. – Min mosolyogsz? – kuncogott fel, másik kezét nyakamra simította.

- Semmi csak.. – húztam hátrébb a fejemet. Felsóhajtottam, ahogy megláttam csillogó szemeit, jobb kezemmel hajába túrtam. Alsó ajkába harapott, jobb kezét felsimította hátam közepére, visszatolt magához. Orrunk hegye összeért, hajába markoltam, másik kezemmel oldalár cirógattam.

- Csak? – kérdezte vissza, éreztem, ahogy elvigyorodott, lehunytam szemeimet. – Gyógy puszit rá? – remegve sóhajtottam fel, halkan felnyögtem. Lassan döntötte hátra fejemet, ajkait nyakamon éreztem. Előrehajoltam, arcomat nyakába rejtettem, úgy túrtam ismét hajába, másik kezem vállára csúszott. Apró csókokat lehelt bőrömre, csukott szemekkel élveztem, ahogy arca a nyakamnak préselődött. Lábaim görcsbe álltak. Áttért a másik oldalra. Nyaka másik feléhez hajoltam. Beszívtam isteni illatát, felsóhajtottam. Nyelvét éreztem bőrömön, majd finom, meleg ajakit. Szívem hevesen felvert apró csókjaitól, amiket apró foltjaimra mért. Alig értünk össze valahol.. éreztem testében a merevséget és a vágyat, hogy csak hozzámérhessen..

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT SZASZINAAAAK! *___* Szeretlek, te pöcsfej, tudod jól! ♥

21. /Királyok, királynék és elnökök..*/

Bőröndömből kíváncsin válogattam ruháimat. Mindenfélét bedobálhatott, amit csak talált, míg én aludtam. Fejet csóválva dobtam vissza a harisnyanadrágomat a bőröndbe, majd az ágy alá csúsztattam. Felálltam a földről, becsuktam a szekrényajtómat, hajamat egy copfba fogtam. Ujjaimmal hátratűrtem szemembe lógó tincseimet és a becsukott ajtóra csúszott a szemem. Azóta nem mentem ki, mióta behozott ide. Valahogy nem mertem.. Mi van, ha eltévedek? Márpedig hamarosan ki kell mennem, mert valószínűleg, Scooter és.. Carin itt lesznek. Felsóhajtottam. A nagy, egészalakos tükör elé léptem. Derekam kilógott farmeromból, pólóm felgyűrődött hasamon. Lehúztam amennyire csak tudtam, jobb vállamról lazán esett le a felsőm ujja. Hajamat ismét, szebben összefogtam, majd megigazítottam szemfestékemet. Bicegve az ajtó felé vettem az irányt. Zoknimat megigazítottam talpamon, majd lassan kinyitottam az ajtót. A hatalmas folyosó csak úgy magától tárult elém. El is felejtettem, mekkora méretek uralkodnak ebben a házban.. Egy ideig még hozzá kell szoknom az biztos.

Ahogy elindultam balra a folyosón, valamelyik ajtó mögül eszeveszettül üvöltött Take Thattól a Kidz. Összevontam a szemöldökeimet, sejtésem szerint, csakis Justin lehetett. Mivel azt mondta egy szinten vagyunk, másra nem nagyon gyanakodtam. Bal kezemet a falra simítottam, ujjaimat épphogy csak hozzáérintettem, nehogy lenyomatos legyen. A zene után indultam, egészen a folyosó végéig, egyre hangosodott. Nagyot nyelve álltam meg egy sötétbarna ajtó előtt. Egy arany kilincs volt rajta, félig megkopva. Fejemet közelebb nyújtottam, a hangos zene már így is bántotta a fülemet, mi lehet akkor odabent? Feleslegesnek tartottam a kopogást, csak benyitottam.

Eszméletlen látvány tárult elém. Lassan dugtam be fejemet, majd lábaimat, a zene fülsiketítően csengett. Becsuktam magam mögött az ajtót. Először végigvezettem szemeimet a sötétkék falakon, miken egy széles fehér csík ment körbe. Tekintetem a szemben lévő falnál állapodott meg. Görnyesztett, meztelen háttal ült íróasztala előtt, melyen laptopja pihent. Még mindig fekete farmerja volt rajta, lábaival és fejével ütötte az ütemet. Alsó ajkamba haraptam, lábaimmal belerúgtam valamibe. Lepillantottam, inge volt az, mi szobája közepén hevert. Ahogy közelebb mentem –ingét kikerülve- szemeim végigsiklottak kidülledő csigolyáin, és gatyája alól kilátszódó szürke fekete bokszerén. Megnyaltam ajkaimat, nagyot nyeltem. Bátortalanul nyújtottam bal kezemet, és ahogy mögé értem, lapockájára simítottam. Ahogy megfordult székében, azonnal el is kaptam kezemet, vigyorogva dőlt hátra.

- Csak gondoltam.. – beszéltem hangosan, összevonta szemöldökeit. Halkan felnevettem, lehajtottam a fejemet, megvakartam homlokomat. – Még nem öltöztél át. – néztem fel rá a zenét túlkiabálva. Szemeit végigvezette rajtam, még mindig vigyorgott, vállat rántott. Elkerülhetetlen volt, hogy ne nézzem felsőtestét. Kezei ágyékán pihentek, én az enyéimet mellkasomhoz húztam. Ahogy a zene a fülemben dübörgött, felforrt a vérem. Ahogy ott ült előttem félmeztelenül, teljesen átjárt a ritmus, éreztem, hogy elpirultam.

- Miért jöttél? – kérdezte hangosabban, bár annyira rá koncentráltam, hogy suttogását is meghallottam volna. Lassan felállt a gurulós székéből, és elindult felém. Hosszasan néztem szemeibe, végül tanácstalanul ráztam fejet. Egyre közelebb lépkedett, vadul vigyorgott rám, hátrahajtottam a fejemet. Ahogy elernyesztettem magam, úgy kapott derekam után, elvigyorodtam. Jobb kezével erősen ölelte, kezeim felkarára csúsztak. Felemeltem a fejemet, jobb kezemmel hajába markoltam, fülét számhoz húztam.

- Öltözz fel! Csak ennyi.. – suttogtam közvetlen fülébe, hogy meghallja. Éreztem, ahogy felsőteste ismét az enyémhez tapadt, ahogy bal, szabad keze felgyűrte felsőmet és hosszú ujjait oldalamra simította. Lassan kezdett velem lépegetni, ajkát államra nyomta, mélyen felsóhajtottam. Szívem hevesen felvert, ahogy bal lábával óvatosan kirúgta lábaimat, karjaival erősen megtartott, lassan lefektetett. Meglepődtem, mielőtt a földre értem volna, valami puhára tett, nyakába kapaszkodtam, oldalra hajtottam a fejemet. Egy sötétzöld babfotelre fektetett, lélegzetvisszafojtva simítottam kezeimet felkarjára, arcát nyakamba rejtette. Lehelete csiklandozta bőrömet, a zene ritmusa átjárta testemet. De mintha egy pillanatra kikapcsolt volna, mintha megszűnt volna létezni körülöttem minden, csak rá koncentráltam. Ahogy forró ajkait hideg bőrömre nyomta, végigsimított derekamon, csípőjét enyémhez szorította, egy pillanat ereéig fogai közé vette bőrömet, szívni kezdte, majd morzsolgatva elengedte. Apró csókokat adott nyakamra, akarva-akaratlan hunytam be szemeimet és adtam át magam az érzésnek. Ahogy ellazultam, éreztem, hogy elmosolyodik, lassan haladt felfelé nyakamon, mikor elérte állam szélét, jobb kezem felcsúsztattam hajába, belemarkoltam.

- Keith? – suttogta, homlokát enyémnek döntötte. Ekkor ismét a fülembe üvöltött a zene, éreztem… Minden testrészét éreztem magamon, bal kezemmel átkaroltam hátát, szemeibe pillantottam. Most éreztem először, hogy teljesen odavagyok érte, nem számított semmi… Ahogy ajkaira pillantottam, végigfutott gerincemen a vágy, hogy megcsókolhassam, lehunytam szemeimet, tarkójánál kezdtem birizgálni haját. A zene elhallgatott, síri csönd lett a szobában. Egy kisebb mosoly kerekedett arcomba, mikor meghallottam zavart lélegzetvételét, mélyen beszívtam illatát. – Segítesz átöltözni? – simította hasamra jobb kezét, felgyűrte a pólómat. Hasam, tudatom alatt húzódott beljebb, érintése végigperzselte bőrömet.

- Adjam rád a pólódat? – csukott szemmel vigyorodtam el, megnyaltam ajkaimat.

- Hm, nem rossz ötlet. – jobb keze lejjebbcsúszott alhasamra, majd megtalálta csípőcsontomat. Mutatóujjával halvány köröket rajzolt rá, elfojtottan nyögtem fel.

- Gondolod, hogy segíteni tudnék? – pillantottam szemeibe suttogva, megrántotta vállát.

- Miben szeretnél látni a nap… Megmaradt körülbelül hat együttöltött órájában? Hét? Nyolc?

- Ez komoly kérdés volt? – néztem rá, elvigyorodott. Kezeim mellkasára siklottak, ujjaim cirógatva csúsztak le alhasáig. – Legyen egy.. Világos farmer sötétkék pólóval.

- Nem lehetne inkább zöld? – kérdezte vigyorogva, arcát finoman enyémnek döngölte.

- Akkor már lila.. Utálom a zöldet.

- A zöld szép szín, Keith.

- De nem nekem, Justin! – kezeimet vállára simítottam, próbáltam lelökni magamról, csípőjét jobban enyémnek dörgölte. – Ah, Justin! – arcom nyakába rejtettem, felkuncogott. – Szállj le rólam…

- Mit is mondtál? – röhögött hajamba, ajkait homlokomra nyomta.

- Szállj le rólam.. – mosolyogva ismételtem meg magam, ujjaimat végigfuttattam gerincén, kirázta a hideg.

- Jó! Te akartad.. – nevetett fel, majd lemászott rólam. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, megnyaltam ajkaimat, ahogy végignéztem meztelen felsőtestén, lehunytam szemeimet. –Akkor zöld? – szemtelenül vigyorgott rám a szekrénye felé lépdelve. Jobban mondva gardrób.. Felkapartam magam a földről és mielőtt ő kinyithatta volna a szekrényét beugrottam elé.

- Akkor egy lilát! – vigyorogtam rá, megforgatta a szemeit.

- Állj félre, Keith! – vigyorogva nyúlt derekamért, hogy elhúzhasson onnan, megráztam a fejem, nagyot dobbantott a lábával. – Állj már félre, Keith! – nevetett fel, két kézzel karolta át a derekamat, felemelt és egy mozdulattal a háta mögé rakott.

- Ne már.. – röhögtem fel, hátulról átkaroltam derekát, én is megpróbáltam felemelni, de gyenge karjaim nem nagyon akartak engedelmeskedni. Justin felröhögött, megfordult karjaimban, megfogta állam és felemelte fejem. Elakadt a lélegzetem, karjaim megremegtek körülötte, győzedelmesen mosolyogva érintette orrát enyémnek.

- Ha nem hagyod, hogy felöltözzek.. – közelebb hajolt, ajkai enyémhez értek. Szívem hevesen kezdett kalimpálni, gyomrom görcsbe rándult. – Scooter nagyon mérges lesz, ha nem tudunk majd beszélni.. – lehelte, megnyalta ajkait, így sikerült az enyémeket is, éreztem, ahogy térdeim összecsuklanak, derekam után kapott, felkarjába markoltam. – És, ha nem tudunk beszélni.. – suttogta mosolyogva, még közelebb hajolt. Megrémülve térképeztem fel az arcát, mélyet sóhajtott. – Sajnos itt kell maradnom Los Angelesben..

- Akkor én is maradok veled! – jobb kezem nyakára siklott, hüvelykujjammal állkapcsát cirógattam, elmosolyodott.

- És, ha büntetésből hazaküldenélek? – elvigyorodott, hangja sokkal halkabban csengett, mint eddig.

- Úgysem tennéd meg.. – kezem tarkójára siklott, közelebb húztam magamhoz. Mellkasom övének nyomódott, derekamat átkarolta annyira, hogy felkarjában elfértem, felkapott, egyet pördült velem, majd szekrénye ajtajának nyomott.

- Igazad van.. Nem tenném meg! – arcát nyakamba rejtette, bal kezével elengedett, végigsimított nyakamon. – De tettem helyette egy.. – nagyot nyelt, lassan felnézett a szemembe. – Rossz dolgot.. – körbecirógatta nyakamat ugyanazon a helyen, homlokom övének döntöttem. Másik kezemet is nyakára simítottam, lassan megráztam a fejem.

- Nem érdekel. – sóhajtottam, hangos trappok zavarták meg a csendet, majd kivágódott Justin ajtaja.

- Kölyök, remélem kész vagy, Scoo.. – nyitott be Kenny, szemei nagyra nyíltak, ahogy megpillantotta Justint félmeztelenül előttem állni, ahogy ölelkezünk a szekrénynél, egy pillantást vetett Justin földön lévő fekete ingjére, összeszorította ajkait. Miután kapcsolt, jobb kezét szeme elé emelte. – Scooter és Carin megérkeztek. Még a kocsiban vannak, de most parkoltak le. Gondoltam szólok.. – lépett ki az ajtón, megfogta a kilincset.

- Köszönjük, Kenny! – szóltam utána bátortalanul, Justin elvigyorodott, Kenny ismét beljebb lépett.

- Ja… És, hagyjátok abba, bármit csináltok.. Hidd el Justin, nem akarsz még egy Mariah Yater ügyet. – nyelvével koccintott, majd kiment és ránk csukta az ajtót.

- Egy Mariah Yater ügyet? – összehúzott szemöldökkel húztam hátra a fejem és néztem rá, Justin megforgatta a szemét.

- Egy őrül rajongó, aki szerint a három.. Most már négy hónapos fia az enyém. – rántott vállat, elmosolyodtam.

- Ó, és, hogy hívták a kis Biebert?

- Hé, ez nem vicces! – lökte meg a vállam, eltolt a szekrényétől, kinyitotta az ajtót. – Scooter meg fog gyilkolni.. – vigyorogva rázta a fejét, majd belépett a gardróbjába. Ruhafogasok zörejét hallottam, nem mertem beljebb menni. – Mi lesz, Keith? – röhögött fel, ajkamba haraptam. – Nem segítesz?

- Fel tudsz öltözni egyedül is, nem? – mosolyogva léptem be, majd torpantam is meg. Ajkaim elnyíltak, kerek szemekkel néztem szét. – Minek neked ennyi… Ruha? – mutattam körbe, ajkaimat fintorra húztam. – Nagyobb, mint a fürdőszobánk.. A szobám, sőt, a nappalink is.. – fordultam meg, Justin felröhögött.

- Maradj már.. Ez a gardrób a vendégszobádhoz semmi.. – rázta meg a fejét.

- Az a legkisebb helyiség a házban.. – kezdtem bólogatni, elmosolyodott.

- Tudom! – akasztott le egy világoskék pólót. – Mit szólsz ehhez? – tartotta maga elé.

- Tök mindegy. – intettem le. – Csak siess, mert, ha Kenny szája eljár, még a végén tényleg hazamegyek. – mosolyogtam rá, összeszűkítette a szemeit, majd belebújt. – Áh, kérlek.. – fordultam felé. – Ezt.. – nyaltam meg ajkaimat egy sötétkék farmerral a kezemben, derekánál megfogtam a magasba emeltem.

- Nem a legkényelmesebb.. – rázta meg a fejét. Mélyet sóhajtottam, ismét elfordultam. Mellém lépett, leakasztott a szekrényből egy sötétebb nadrágot, elfordult, kigombolta nadrágját, hallottam, hogy lehúzza a sliccét.

- Akarod, hogy..? – kérdőn néztem rá, az ajtó felé mutattam, mosolyogva lesett hátra válla fölött.

- Zavarba ejtően nézek ki? – kérdezte vigyorogva, majd lehúzta nadrágját. Lehunytam szemeimet, elfordítottam fejem. Fél szememmel felsandítottam, mikor kibújt nadrágjából, szétnyitotta a másikat. Szemeimet végigvezettem pólója szélén, fenekén, majd lábain. Nagyot nyeltem, visszafojtott lélegzettel néztem végig, ahogy lehajol, lassan húzta fel magára a nadrágot, felém fordulva gombolta be. Felröhögött, mikor rám nézett, összeszorított ajkakkal bicegtem ki a gardróbból, körülbelül két perc múlva jött utánam. – Valld be, hogy végig néztél.. – jött közelebb, elpirulva sütöttem le tekintetem, leültem az ágyára. – Leskelődtél, ugye? – állt közelebb, lehajolt. Megtámaszkodott combjaimon, úgy nézett le rám, felnéztem rá. Megráztam a fejem, elvigyorodott. – Tudom, hogy nem bírtad ki.. Éreztem, ahogy végigperzsel a tekinteted.. – tágította ki szemeit, elvigyorodtam.

- Justin, hol a fenében vagy? – üvöltött fel Scooter, mélyen szemeibe pillantottam. Felsóhajtott.

– Most le kell mennem.. Ha gondolod, nyugodtan gyere majd le.. Carin nagyon kedves nő, biztosan ellesztek! – egy puszit nyomott homlokomra, de mielőtt feleszméltem volna, már ordítozva a lépcsőnél járt.

20. /Inkább a cipős szekrényt választanám..*/

Gyereknaaaaap. Bocsi, hogy korábban, mint eddig, csak később nem tudjuk feltenni..<3

Kicsit furcsálltam azt az elit környezetet, amin végighaladva mentünk egy kis betonozott ösvényen. Fák keretezték végig, nem is azt furcsálltam, hanem azt, amin átjöttünk. Egy kovácsoltvas kapu volt, ébenfekete színben pompázott, fintorogtam is rajta egyet. De amint megérkeztünk, megállt a kocsi, szívem hevesen felvert, mikor találkozott Kennyvel a tekintetünk. Szemtelenül vigyorgott rám a visszapillantó tükörből, nevetve szállt ki a kocsiból és ment hátra a csomagjainkért. Pattie szélesen rám mosolygott, majd kiszállt, ő is, Justin felé néztem. Elmélyülten tanulmányozta kezünk nagysága különbségét, fekete körmeimen végigsimított, mutatóujjával meg is kapargatta. Felkuncogtam az érzésen, felém nézett.

- Megérkeztünk.. – böktem kifelé a fejemmel, mélyet sóhajtott, zavartan engedte el kezemet, felém hajolt. Egy nagy puszit nyomott halántékomra, majd kiszállt a kocsiból, csípőjével megtámasztotta az ajtót. Pattie kérdezett tőle valamit, megvakarta a fejét.

- A táskámban van. Kell? – kérdezte, jobban az ajtónak préselődött, mikor kiszálltam, ő behajolt a táskájáért, térdét úgy támasztotta meg, hogy ne tudjak elmenni előtte, táskáját kicipzárazta, közben magában vigyorgott. – Valahol itt van.. – könyökig beletúrt a táskájába.

- Mit keresel? – kíváncsian pillantottam bele táskájába, kihúzott egy kulcsot, Pattienek dobta.

- A lakáskulcsomat. – nagyot pislogott, elmosolyodtam. Bal kezemmel levettem fejéről fekete sapkáját, fejembe húztam. Kenny egy sokat sejtő pillantással méregetett, elvigyorodtam, majd ő is. Bőröndömet húzva maga után ment Pattiehez, ki a kapuval szórakozott. Csak akkor maradt időm szétnézni, valami hihetetlen volt. Hófehér falak, óriási üvegablakok, nagy kerttel, három szinttel. Ha nem Justinnal jövök, akkor is kitaláltam volna, hogy itt egy fontosabb személy lakik. Túl tökéletes volt.. Mintha kitépték volna egy ingatlanfüzetből és ideragasztották volna. Szemem káprázott a gyep zöldségétől, nem láttam hátra, de el tudtam képzelni a kert részét.

Justin felnézett rám, szélesen elmosolyodott. Behúzta táskája cipzárját, mutatóujjával feltolta enyhén leesett államat.

- Állítsd át a telefonodat.. – jobb kezével fülem mögé tűrte hajamat, nagyokat pislogva bólogattam. – Délután kettő óra lesz, nyolc perc múlva.. – elmosolyodott, ahogy reagálás nélkül hagytam megjegyzését, Pattiek felmentek a lépcsőn és benyitottak a lakásba. Az ajtót nyitva hagyták, Justin felé néztem. Arcomat térképezte fel, halvány mosoly pihent ajkain, rámosolyogtam. – Tetszik? – kérdezte fejével a ház felé bökve, szóhoz sem jutottam. Ha most arra kért volna, írjam le mit látok, kitépem a szemgolyóm és a kezébe nyomom. Gyönyörű volt. Pattienek van ízlése, az fix. Persze biztosan benne van ebben a drágalátós fia keze is, de…

- Bemegyünk? – kérdeztem halkan, elvigyorodott. Becsukta a kocsi ajtaját, összevont szemöldökkel fordultam meg. – Nem zárod be? – mutattam rá, megrázta a fejét.

- Itt nem kell… - rántott vállat. – Itt senkinek nincsen szüksége erre az autóra. – megforgatta a szemét, a kapuhoz lépett, hogy kinyissa. – Senki nem fog hozzányúlni. – mosolygott rám, mély levegőt vettem. Tényleg más volt minden.. Nem éreztem a szomszédok kíváncsi tekintetét úgy, mint Canadában. Nem volt a szorongás azért, hogyha valamit kint hagyok, meg lesz-e tíz perc múlva. Kezét derekamra simította, úgy segített be az udvarra, visszafojtott lélegzettel lépegettem. Nekem ez túl sok volt.. Ha egész életemben gyűjtögettem volna, akkor sem futotta volna egy ilyen házra. Justinra néztem, ugyanúgy, mint az előbb, arcomat figyelte.. De megszívta, mert a meglepődésen és a csodáláson kívül többet nem olvashatott le arcomról.

- Justin, pakoljatok le. Kenny felvitte Keith bőröndjeit. Ha lepakoltatok készülj fel.. – jelent meg Pattie a táskájában kutakodva, felpillantott ránk, majd vissza.– Basszus, nincs meg a lakáskulcsom. Mindegy. – ismét ránk nézett, rámosolyogtam. – Segíts Keithnek kényelembe helyeznie magát, aztán öltözz át.. – mutatott végig Justinon, egy fintorra húzta a száját. – Úgy, hogy Ryan mondhassa azt, hogy tanultál is tőle valamit.. – halkan felkuncogtam, nem akartam Justin előtt mutatni, hogy viccesnek találom, de be kellett valljam, kicsit az volt. – Aztán Scooter beugrik. – intett le és az ajtó felé indult. – A másoltatóba megyek. Elviszem a kulcsod.. Muszáj, mert az enyém nem tudom, hol van… Ja.. – fordult meg. – És ne felejtsd el bemutatni Keithet Scoonak. Akkor is, ha már találkoztak… Lehet, hogy Carin is jön vele! – csukta be maga mögött az ajtót, mélyen felsóhajtottam. Már maga az előszoba elképesztő volt, még nem álltam készen a lakás többi részét is látni.

- Tényleg rémesen nézek ki? – pillantott végig magán, lekapta táskáját és a földre dobta. Egy visszafojtott vigyorral ráztam a fejem, megforgatta a szemeit. – Anya utálja, ha feketében vagyok.. – fintorodott el, majd kibújt cipőjéből is. – Melissa harap a cipőnyomokért..

- Ki az a Melissa? – kérdeztem kétségbeesetten. Kérlek, ne mondd, hogy a kutyád! Mert, ha igen, készítsd a hátad.. Biztos, hogy ráugrok, legyen akármekkora is… Köztudott, hogy félek tőlük. Kenny felröhögött a kérdésemen, úgy jött le a lépcsőn, Biebs értetlenül nézett rám.

- Melissa a.. Az én.. Tudod mit? Hagyjuk! – nagyot bólintott, bal kezével derekamért nyúlt, mosolyogva néztem rá. – Körbevezesselek, vagy csak mutassam meg a – összevonta szemöldökét – szobádat? – fintorodott el a gondolattól, megrántottam a vállam.

- Vigyél fel a szobába! – kezdtem bólogatni. Lábamhoz nyúlt, egy pillanat alatt felkapott a vállára, nem számítottam rá, felsikítottam.

- Ne sikíts, meghallanak!  - kuncogott fel, jobb kezével fenekemre csapott. – Kenny!

- Mi van? – hallottuk meg az elmélyült hangot, Justin az előszobatükörből rám nyújtotta a nyelvét, megcsiklandoztam a derekát.

- Melyik szobába raktad a cuccait?

- Második emelet, hatvanötös ajtó..

- Mi? – kaptam fel a fejem. Justin felröhögött. – Hatvanötös ajtó? Hány ajtó van ebben a házban?

- Kenny csak ugrat! – nevetett fel. – Csak azt akarta tisztázni.. – dobott rajtam egyet. – Hogy egy emeleten vagyunk.. – mondta, miközben elindult a lépcső felé, gondolom. Lelógattam kezeimet, hogy elérjem farmerja szélét, de nem jártam sikerrel. – Nem vetted le a cipődet. Jajj, Keith! – jobb kezével megfogta, bal lábamról lerántotta a csizmámat, háta mögé dobta, az leesett a földre, pont az előszobában. – Olyan lusta egy lány vagy.. – nevetett, majd jobb lábamhoz nyúlt, de nem volt jó ötlet. Ahogy lerántotta lábamról a csízmámat, bokám megfájdult, felordítottam, egy pillanatra megállt.

- Justin, mit csinálsz te ezzel a lánnyal? Húzod a lábát? – kiabált fel Kenny, arcom Justin derekába rejtettem, szorosan odafúrtam magam hozzá.

- Ó, basszus. – morgott Justin, fellépdelt az utolsó lépcsőfokokon is. – Ne haragudj, Keith! – hangja komolyra váltott, sietősebbre vette a lépést, belökött egy ajtót, szaladni kezdett velem, majd letett egy puha szivacsra. Szivacs? Mikor felemeltem a fejem, azt hittem képzelődöm. Szemeimet marta a tisztaság és a tökéletesség abban a szobában, kétségbeesetten néztem Justinra. – Nagyon fáj? – kérdezte, leült mellém, ölébe húzta lábamat.

- Justin, hagyd már azt a francos.. – bukott ki belőlem, de nyelvemre haraptam. Megilletődve bámultunk egymás szemeibe, összeszorítottam ajkaimat. – Bocsi. – motyogtam, lábamat elvettem öléből, visszahúztam rá nadrágomat. Elmosolyodtam reagálásán, fintorogva gombolta ki ingje felső gombját. – Sztriptízelni fogsz nekem? – kérdeztem vigyorogva, megforgatta a szemeit.

- Csak meleg van.. Szóval. – mikor lekapta magáról, az ágyra dobta. – Ez lenne a szobád.. Egy ideig. Remélem, tetszik. De, ha nem… Van ezen kívül még hatvannégy ajtó. – röhögött fel, de sajnos nem fogtam a belső poénját Kennyvel, egyedül kellett rajta nevetnie. Megforgatta a szemeit. Csak most maradt erőm leszakítani tekintetem felsőtestéről és karjairól, körbenéztem. Először fintorognom kellett, lassan felálltam, Justin mellé sétáltam. Értetlenül bámult rám, a nagy tökéletességet kémlelve toltam fejem közelebb Justinhoz, hezitáltam.

- Justin… - suttogtam, elmosolyodott, arcomat kémlelte.

- Keith, mit csinálsz? – még közelebb hajoltam, ahogy tekintetem a falon lógó óriási tévére siklott, kibukott belőlem.

- Nem aludhatnék inkább a cipős szekrényben? – kérdeztem suttogva, Justin hunyorogva nézett rám. Leutánozott, ő is közelebb hajolt.

- Őőő. Nem. – rázta meg a fejét, ránéztem. Felnevettem saját magamon, neki is röhögnie kellett. – Maradj már Keith..  – vakarta meg tarkóját. – Ez a szoba nem is olyan nagy. – kezdett bólogatni, felvont szemöldökkel néztem rá, megnyalta ajkait. Vigyorogva szorította össze őket, elvigyorodott. – Ha gondolod.. – felállt az ágyról, közelebb lépett, derekamra simította kezét. Minden hülyeség kifutott belőlem, mély levegőt vettem, arcát nyakamhoz rejtette. – Ha akarod, alhatsz velem.. – bal kezével feltűrte pólóm alját, kezét bedugta alá, felsimította hátam közepére.

- Csábító ajánlat.. – léptem hozzá közelebb, ahogy magához húzott, jobb kezem bal felkarjára siklott. Egy kicsit belemarkoltam, fejem oldalra hajtottam, hogy jobban odaférjen, elmosolyodtam. – De megteszi a cipőszekrény is. – kuncogtam fel, felnevetett, fogai hozzáértek bőrömhöz, kirázott a hideg.

- Ki szeretnél pakolni vagy segítesz átöltözni? – éreztem csupasz felsőtestét pólóm kivágásánál, és karja szorítását derekamon.

- Hm, tudod mit? – húztam hátra a fejem, hogy láthassam arcát, mosolyogva nézett rám. – Kipakolok. Csak előbb.. – pillantottam le rá, elfintorodtam, majd megnyaltam ajkaimat. – Vedd fel az inged! – fejtettem le karjait magamról, hátrébb léptem. Lehajtotta a fajét, hajába túrt, majd az ingéért nyúlt és belecsúsztatta karjait, vállaira emelte, de nem gombolta be.

- Visszaadod a sapkám? – nyújtotta felém tenyerét vigyorogva, felpillantottam. Észbe kaptam, hogy még mindig rajtam van fekete baseballsapkája, leemeltem magamról. Felé nyújtotta, elvette tőlem, majd nadrágja övtartójából lógó láncot átfűzte rajta és becsatolta. Nagyot nyeltem, szemeim végigsiklottak nadrágja ágyéka részén, majd hirtelen, pirulva pillantottam szemeibe. Rám kacsintott, majd lassan elment mellettem. Vállam fölött hátralestem, kilépett az ajtón, vissza sem nézett, csak becsukta maga után. Sóhajtva dőltem előre az ágyba és süllyedtem bele a különösen puha matracba..

19. /Sokkal több, mint a látszat..*/

*Itt valami nem lesz jó..:( Egy kis életet kéne vinni a blogba, nem gondoljátok? Nem is tudom.. Elhanyagolunk titeket. Már elmaradnak ezek a rész előtti beköszönések, a kommentekre is csak lazán válaszolunk.. (Jó, tudom, ez mind a mi hibánk, de..) Tudom, hogy nehéz az iskola, ilyenkor semmi nem könnyű! Mostantól, ígérem nektek..!! Megpróbálunk erőt venni magunkon, hogy ismét olyan kis családdá váljunk, amit Nasonék alatt összehoztunk.. Remélem azért kedvez nektek ez a történet :) Mi nagyon szeretjük Keithet és Justint. Remélem ti is megszeretitek őket egy idő után :) Ha laposnak tűnik még a sztori (remélem nem) higgyétek el, visszakívánjátok később ezeket a részeket! Ismertek minket.. ;) Tudunk nektek meglepetéseket okozni, azt hiszem! :D Javítsatok ki, ha tévedek.. ;D Egyszóval.. nem is tudom miért írtam ezt.. csak.. SZERETÜNK TITEKET!<3 csak, hogy tudjátok..

Elaludhatta. Fogalmam sincs. Az első gondolat, ami eszembe jutott, hogy biztosan csak álmodom. Nem volt erőm kinyitni szemeimet, olyan megnyugvás töltött el, mint még soha. Kényelmesen ültem, vagy feküdtem? Fejem puhán volt. Nem éreztem semmit, csak azt a cirógató simogatást, ami oldalamon volt. Összerezzentem, fülemben egyre hangosabb lett egy moraj. Mikor félig kinyitottam szemeimet, rájöttem, nem álmodtam. Feküdtem. És ahogy megpillantottam két térdet magam előtt, azt is tudtam, kinek az ölében pihent a fejem. Kezeim fejem alatt pihentek, kihúztam őket, magam elé nyújtottam, nyújtózkodtam egy picit.

- Milyen időben keltél. – simította cirógató ujjai derekamra, aprón megmarkolta, felgyűrte pólómat. Észrevettem, hogy farmerkabátom a szemben lévő ülésen pihent, ásítottam.

- Mennyi az idő? – kérdeztem halkan, visszahunytam a szemeimet.

- Fél 11 lesz. Hamarosan odaérünk, még egy fél óra. – kezdte simogatni oldalamat pólóm alatt, kirázott a hideg. Ujjai gyakorlott mozdulatokkal siklottak és gyűrték fel felsőmet, néhol hasamra téved, nadrágom széléhez, majd vissza.

Bal kezemmel övé után nyúltam, megfogtam csuklóhát, elhúztam derekamtól, magam elé. Mellkasomhoz szorítottam, ujjait kibogarászta tenyeremből és addig szenvedett, ameddig össze nem fonta ujjainkat. Kellemesen mosolyogtam el, rászorítottam kezére, majd egy puszit nyomtam kézfejére. Mindenféle apró, kellemes dolog, amit egymással csinálunk, szívből jön. Egyikőnk sem tudja visszafogni tetteinket, talán túlságosan gyorsan is akarjuk bepótolni a kimaradt éveket. Érzem, ahogy Justin hozzám ér. Érzem, hogy szívből teszi és neki is jó érzés. Át élem, amit ő érez, valami láthatatlan, megmagyarázhatatlan kötelék van köztünk.

Hirtelen engedtem el kezét, hátam mögé raktam, ölébe, majd feltámasztottam magam. Fejem alatt pihent fekete dzsekije, hátradőltem az ülésben. Bal kezem homlokomra simítottam, megdörzsöltem szemeimet.

- Hogy aludtál? – mosolygott felém, lejjebbcsúszott az ülésben, fejét felém fordította, megtámasztotta a kanapé háttámláján. Hunyorogva néztem rá, féloldalasan elmosolyodtam.

- Miért kérdezed? – furcsán nézett rám, alig mosolyogva rántotta meg a vállát. – Justin.. – lehajtottam a fejem, hogy jobban lássam az arcát, lesütötte tekintetét, szégyenlősen vigyorgott.

- Megkértél rá, hogy – szemöldökeit összehúzta, ajkába harapott. – Ne engedjelek el.. – egy pillanatra lesokkoltam, majd zavartan felkuncogtam.

- Ki kell mennem a mosdóba.. – tenyerembe temettem arcomat, elpirulva pillantottam rá. Felnézett rám, bólogatni kezdett.

- Persze, menj csak..

Justin szemszöge

Nem mondott ilyet. De rosszat álmodhatott, mert úgy forgolódott a kezemben és nyögdécselt, hogy a szívem szakadt meg érte. Féltettem, majd mikor megsimogattam az arcát befejezte.. Kezemért nyúlt, egy pillanatra megszorította, ajkára mosoly ült. Aztán újra zaklatott lett. Igaz, mondta a nevem, de nem kért meg rá, hogy ne engedjem el. Nincs is rá szükség.. Nem tenném meg.

- Justin, milyen idő van Los Angelesben? – jött vissza, karjait körülfonta magán, felkarjaira simította őket. – Egy kicsi hűvös van itt, nem? – nyúlt a dzsekije után, hátára terítette.

- Nem lesz sokkal melegebb, mint otthon, de azért jelentős a változás.. – húztam össze szemöldököm, elmosolyodott.

- Kenny? – nézett szét, arca sokkal éberebb volt, mint mikor felébredt, előre néztem, megrántottam a vállam. Mélyen felsóhajtott, lassan mellém sétált. – Mi a baj? – ült le mellém, bal kezét combomra simította, úgy nézett rám. – Justin, miért nem nézel rám? – kuncogott fel, elfordítottam a fejem. Csak elgondolkodtam.. Eljátszottam a gondolattal, mint már annyiszor. Hányszor elképzeltem már, hogy ő velem marad. Még, ha nem is örökre… De olyan hosszú időre, hogy az már öröknek tűnne. És akkor fel kell fognom, hogy lehetetlen. Fejem felé fordítottam, feltérképeztem arcát. Fel kell fognom, hogy mikor itt van, az azért van, mert szükségünk van egymásra.. És nem pedig azért, mert együtt vagyunk, vagy kellene lennünk. Nem mondta, de én nem akarom megtenni. Emlékszem mennyire kötődött hozzám régen.. Most nem fogom hagyni, hogy az a vonal, ami újra eltűnt közöttünk, megint felrajzolódjon és falat építsen közénk. Kétszer már leromboltuk.. Harmadjára nem lesz rá szükség.

- Kölyök, megérkeztünk! – hajolt be Kenny a pilótafülkéből. – Kössétek be magatokat… - amint ezt kimondta, hátraindult hozzánk. Lehuppant a mellettünk lévő ülésbe, bekötötte magát, kezébe vette az ablakhoz kirakott újságot.

***

- Gyere már! – nevetve nyúltam karja után, röhögve futott hátra a gépen. – Keith, ez nem vicces.. Úgy nézel ki, mint én csak nőben! – fejemet hátrahajtva néztem rá, lassan előlépegetett.

- Gondolod, shawty? – emelte meg baseballsapkámat a fején, csücsörítve és hunyorítva nézett rám.

- Na, ne szórakozz! – nyúltam a sapkáért, röhögve állt közelebb. – Csak pár perc, ameddig a géptől a kocsihoz érünk. Hogy beazonosíthatatlan lehess..

- Mit számít? – rántott vállat, megigazította szőke fürtjeit, kabátja alá rejtette őket. – Canadában már úgyis lekaptak! – nézett fel rám, fel kellett hajtania a fejét, hogy sapkámtól lásson, megrántottam a vállam.

- Meglátod, kényelmesebb lesz így.. – nagyot pislogtam, majd kezéért nyúltam és magam után húzva kaptam fel hátitáskám fél vállamra, úgy szálltunk le a gépről.

Keith szemszöge

Úgy tettem, ahogy megkért rá. Még a kezeimet is zsebre dugtam, a biztonság kedvéért olyan messze bicegtem tőle, amennyire csak tudtam. Kezeimet farmerkabátom zsebébe raktam, tényleg nem volt annyira hideg. Nem volt lehetőségem arra, hogy körbenézzek, éreztem, hogy millió tekintet verődik a hátamnak és égeti végig testemet. Lehajtott fejjel mentem Justin után, Kenny közöttünk lépkedett, Justin ment elől. Előre rohant, megölelt egy nőt. Szívemet melegség töltötte el, ahogyan felnéztem és megláttam a csukott szemeket, azt a helyes kis arcot, amit sötétbarna haj keretezett. Felmosolyogtam Kennyre, vigyorogva oldalba bökött.

- És ki a vendégünk? – hallottam felcsendülni Pattie gyönyörű hangját, elmosolyodtam. Igaz még messze voltunk a kocsitól, Kenny unszolására levettem a sapkát és végre megszabadultam a farmerdzsekimtől is. Mosolyogva tettem meg azt a pár lépést még közöttünk, nem is törődtem már jobb lábam sajgásával, csak végre ismét Pattie szemeibe akartam nézni. Mosolyogva mért végig, majd mikor eljutott arcomhoz, mosolya arcára keményedett. – Keith? – kerekedett el a szeme, Justin felé kapta a fejét. – Keith, tényleg te vagy az? – Justinra nézett, majd visszarántotta a tekintetét. – Jézusom, Keith! – ajkai elé kapta a kezét, még egyszer végignézett rajtam, majd odafutott hozzám. Szorosan átölelt, fél fejjel voltam magasabb nála, fejem övének döntöttem, lehunyt szemekkel szippantottam be ugyanazt az illatot, amit évekkel ezelőtt éreztem utoljára. Kinyitottam a szemem, Justin elgondolkodva pillantott rám, mélyen felsóhajtottam.– Hol voltál eddig, hm? Hogy megnőttél. – lépett egyet hátrébb, kezeit felkaromra simította. – Hogy vagy, drágám?

- Anya, elhiszem, hogy örülsz, de mennünk kéne. – mutatott Justin a háta mögött lévő kocsira, Pattie hátranézett rá. – Menjünk..  – kezdett bólogatni, kezét felém tartotta, mosolyogva hagyta, hogy elmenjek előtte. Mielőtt beszállhattam volna, Justin megfogta felkarom és Pattiere pillantott, ő csak megforgatta a szemeit, megkerülte a kocsit és beszállt a másik oldalról.

- Mi bajod van? – néztem komolyan Justinra, megnyalta ajkait. A dzsekimet és a sapkát az ülésre dobtam, felé fordultam. – Valami baj van, Justin?

- Csak meg akartam kérdezni.. – pillantott le lábamra, majd vissza rám. – Nem fáj-e?! – elmosolyodtam. Megráztam a fejem. Lábujjhegyre emelkedtem, bal kezemmel a kocsi tetejébe kapaszkodtam, hogy ne tudjak elesni. Homlokára nyomtam egy puszit.

- Ne aggódj! – suttogtam, közben talpra ereszkedtem a földben. – Szólok, ha fáj, rendben? – mosolyogtam rá. Összeszorított fogakkal bólintott, be akartam szállni, de megint visszarántott. Kíváncsian néztem rá, megrázta a fejét, kezét derekamra simítva lökött rajtam egyet, hogy be tudjak szállni, segített betenni jobb lábam, majd ölébe vette farmerdzsekim és sapkáját, behúzta maga mögött az ajtót, elterült az ülésen. Mosolyogva hagytam, hogy Pattie a vállamra hajtsa a fejét és arról faggasson mi újság velem, Kenny előre ült, beindította a kocsit és lassan kiparkoltunk a reptérről és felcsaptuk magunkat a főútra.

- Szóval táncolsz? – mosolygott fel rám Pattie, rendesen felült a helyén, táskáját ölébe vette és kutakodni kezdett benne. Alsó ajkamba haraptam, majd bólintottam.

- De még milyen jól.. – lendítette át Justin karját vállaimon, és közelebb húzott magához. Felé néztem. Egymásra mosolyogtunk. Mindenki csak nevetett.. míg mi egymás szemét kémleltük. Senki ebben az autóban nem tudta, mi volt e mögött a mosoly mögött. Senkinek fogalma sem volt, hogy ez a mozdulat milyen hatással is volt rám. Ahogy ujjait lazán vállaimra simította, az kívülről egy baráti gesztusnak tűnt, de legbelül tudtuk, hogy égünk a másik érintéséért. Kezemet halványan bal, felém lévő combjára simítottam, aprón megmarkoltam.

- Remélem, egyszer láthatlak. – fejemet gyorsan visszakaptam Pattie felé, mosolyogva bólintottam.

- De akkor neked is vissza kell jönnöd Kanadába. – mosolyogtam rá, felnevetett. Ahogy közelebb hajolt, Justin kezét lehúzta vállamról, de csak annyira, hogy hátamra simítsa, elrejtve a többiek elől. Pattie csak mozgolódott egyet, de reflexszerűen kaptam le Justin combjáról a kezem, majd lopva Kennyre néztem. Elmélyülten tekintett ránk, majd megköszörülte a torkát, megnyaltam ajkaimat, lehajtottam a fejemet.

- Kenny nézett minket.. – hallottam meg hangját közvetlen fülemnél. Éreztem lélegzetvételét, kezeimet ökölbe szorítottam ülésemen. Felé néztem, lehúzta kezét hátamról, felé lévő vállamra simította. Felpillantott a néger testőrre, ki elmerült hirtelen telefonjában. Szemem sarkából láttam, ahogy elvigyorodott, miközben végig az ablakot néztem. Nyakamat közelebb nyújtotta arcomhoz, majd arcát nyakamhoz csúsztatta, elvette onnan hajamat. Felsóhajtottam, ahogy egy forró csókot lehelt nyakamra, finoman fogai közé vette bőrömet, egy pillanatig szívta, majd elengedte.

- Remélem most nem.. – motyogtam, lehunyt szemekkel, miközben éreztem bőrömet égni.

- Nyugi, lecsekkoltam. – vigyorgott nyakamba, majd hátrébb húzódott, de arca még mindig vállamnál volt. Jobb keze ágyékán pihent, míg ballal összefogta hajamat hátamon. Végigfutott a gerincemen a hideg, halkan felnevetett. Elhúzódott tőlem, egészen távolra. Semmink se ért össze, kezeit lábaira simította és kinézett az ablakon. Az én kezeim még mindig ökölbe feszítve pihentek lábaim mellett az ülésemen. Bal kezét lecsúsztatta lábáról, végig követtem szemeimmel, ahogy enyémre simította. Apró simogatása feloldotta a görcsöt tenyeremben, és ujjai finoman enyéim közé dugta. A hátralévő úton nem beszéltünk, de a másik minden rezdülésére felfigyeltünk..

18. /Egyetlen név és arc..*/

Éreztem, hogy körülbelül fél óra múlva lefékeztünk. Pontosabban Justin, én úgy ültem az anyósülésen, mint valami múmia, hiszen nem láttam semmit és egész úton alig szóltunk egymáshoz. Folyton azon törtem a fejemet, hogy mit tervezhet a fejében, de nem jutottam semmire.

- Megjöttünk! – hangjában vigyorgást hallottam, felé fordítottam a fejem. – Maradj itt! – egy puszit nyomott arcomra, beszédre nyitottam a számat, de mielőtt megszólalhattam volna, becsukta előttem az ajtót. Mélyet sóhajtottam, szinte azonnal megbántam, hogy eljöttem vele. Legszívesebben levettem volna magamról azt a hülye kendőt és letámadtam volna érte. De nem tudtam, mert megígértem neki. És azt hiszem bíztam benne…

Éreztem, ahogy kinyitódott mellettem a kocsi ajtaja, hirtelen csapott meg a hűvös, összehúztam magam. – Gyere.. – benyúlt értem, kezeit óvatosan körém fonta, figyelt lábaimra, nehogy megüssem, arrébb állított. Valamit hadonászott hátamnál, majd átölelte hasamat, teljesen hozzám simult hátulról. – Pár pillanat és leveszem.. – suttogta fülembe, arcomra akaratlan mosoly ült, kezemmel megkerestem hasamat simogató kezét, rásimítottam. Lassan lépkedett velem, éreztem, ahogyan nyakamba szuszog, kirázott a hideg. Ujjaimat övéi közé dugtam, izgatottan markoltam rá kezére, halkan felkuncogott. Hasamnál fogva megállított, hátrébb lépett tőlem. Kezeit végigvezette hátamon, nyakamon, majd a kötés széléhez nyúlt. Ahogy a kendő lehullott szemem elől, még csukva tartottam, majd lassan nyitottam ki szemeimet. Lélegzetem elakadt egy pillanatra, arcomra halvány mosoly szökött.

- Mit keresek én itt? – kérdeztem suttogva, Justin újra átkarolta hasamat, de most sokkal közelebb állt. Beleremegett a testem, ahogy egyszerre vettünk mély levegőt, állát fejem tetején támasztotta meg. – Los Angeles? – kérdeztem még halkabban, bizonytalanul.

- Bizony. – suttogta fülembe, egy csókot nyomott nyakam tövébe.

- Justin.. – fordítottam felé a fejem, kétségbeesetten néztem rá.

- Hm? – nem húzta hátra a fejét, orrunk egybeért, mosolyogva térképezte fel arcomat, már amennyire tudta.

- Biztos?

- Ezer százalék. – felemelte a fejét, homlokát enyémnek döntötte. – Nem hazudok neked, Keith.. - Bal kezével megkereste jobb kezemet, összefonta ujjainkat hasam előtt a levegőben. – Szeretném, ha velem jönnél.. – felemelte kezem, egészen ajkaihoz, egy gyengéd puszit nyomott rá. – És most menjünk, különben, ha késünk, Scooter megöl! – röhögött fel, elmosolyodtam.

- Scooter tudja, hogy.. – nagyot nyeltem.

- Tudja! – bólintott. – Ő ajánlotta fel… - rántott vállat. Felé kaptam tekintetem, elmosolyodott. Mellém lépett, megfogta kezemet, dzsekimet összébb húztam magamon, úgy lépkedtem mellette. – Scooter tudta, hogy nem megyek el nélküled.. – elmosolyodtam, megnyaltam ajkaimat. – Leggo?

- Menjünk. – nagyot pislogtam, óriási vigyor kerekedett arcára, kézen ragadott és gyorsabb tempóban kezdett velem menni. Talán elfelejtette, hogy sérült vagyok, lábamba belehasított a fájdalom, egy pillanatra megtorpantam. Egy nagydarab pasas lépett mellém, Justin megfordult.

- Kenny, ő itt Keith. Keiht, ő Kenny, a testőröm! – mosolyogva mutatott be minket egymásnak. A hapsi széles vigyorral nyújtotta felém a kezét, mosolyogva viszonoztam. – Keith velünk tart Los Angelesbe..

- Ohóó, Szupersztár! Már két tinire kell vigyáznom? Mi vagyok én, oviapu? – halkan felkuncogtam, megéreztem Kenny kezét a hátamra simulni, mosolyogva néztem fel rá.

- Azt hiszem jobb lesz, ha sietünk.. – Justin az órájára pillantott, de még mindig nem engedte el a kezem. – Keith, bírod? – pillantott le a lábamra, bólogatni kezdtem. Minden ellenőrzésen körülbelül kettő perc alatt estünk át mind a hárman, majd őrült módon kezdtünk siklani a felén özönlő riporterek elől.

- Biztos, hogy Scooter tudja ezt? – kérdeztem, miközben próbáltam minél kevesebbet nyafogni fájó lábam miatt, Justin nagyon gyorsan ment.

- Csak ez a része húzós.. A landolásnál már anyáék várni fognak ránk. Ott nem lesznek riporterek… - rázta meg a fejét. – Már nincs sok, Keith! – bíztatón rám mosolygott, mélyet sóhajtottam. Kenny elengedett minket, előre rohant, kinyitotta az ajtót, hogy tudjunk menni. Pillanatok belül kint voltunk a reptéren, összehúztam magam, még hidegebb volt, mint mikor a kocsiból szálltunk ki. Justin messzebb lépett tőlem, jó messzire. Nem értettem az okát, de mikor félrenéztem és millió vaku villant a szemembe, megértettem. Előre engedett, segített felmászni a keskeny lépcsőn, megfogta derekamat és úgy támogatott, mikor felértem, elállt a lélegzetem.

- Atyavilág.. – néztem körbe a magángép belsejében. Justin nevetve jött mögém, jobb kezemet a mellettem lévő bőrkanapé krémszínű huzatjára csúsztattam.

- Tetszik? – karolt át bal kezével hasamnál, fejét enyém mellé dugta.

- Hogy tetszik e? – néztem hátra rá, hátrébb húzta fejét, elvigyorodott. – Ez fantasztikus. Húú.. – szakadtam ki karjaiból. Hátramentem a legutolsó kanapéhoz, levetettem rá magam. Felnyögtem, ahogy lábam a földnek csapódott, de nem érdekelt. Nevetve jött utánam, normálisan felültem az ablak mellé, ő leült mellém és becsatolta magát.

- Ha felszálltunk kiélvezheted a sztárságot, de előbb kösd be magad. – nyúlt át rajtam és húzta ki az övet az ülés mellől. Mosolyogva vettem ki kezéből, összekapcsoltam, majd szemeimet körbefuttattam a berendezésen.

- Hát én tiszta hülye vagyok.. – suttogtam magamnak, arcomat kezeimbe rejtettem. Éreztem, hogy elindult a gép, kilestem két ujjam közt az ablakon.

- Miért? – hallottam Justin mosolygós, halk hangját, közvetlen fülembe. Elvettem arcom elől kezeimet, oldalra néztem. Arcát felém nyújtotta, megnyalta ajakit.

- Nem engedhetném ezt meg magamnak.. – ráztam a fejemet, ujjaimat kezdtem tördelni, bal bokámmal köröztem.

- Ó, dehogynem. – nyúlt jobb kezemért, kiszakítva balból vette ölébe és kulcsolta össze ujjainkat. Felnéztem rá, éreztem, hogy pirulni kezdem, elmosolyodtam. Jobb kezével nadrágja zsebébe kezdett kutakodni, kezemet nem eresztette el. Kíváncsin húzódtam közelebb hozzá, mikor elővette iPhoneját.

- Hihetetlen az egész.. – hajtottam lassan, bátortalanul fejemet vállára, arcomat nyakába fúrtam. Kilestem fél szemmel. Néztem, ahogy belépett a fényképező módba, majd kezünket, egy picit előrébb tolta magától és telefonja kameráját közvetlen összekulcsolt kezünkre állította. Néztem, ahogy ezüst karkötőm lazán hullott kabátom ujja szélére, és ahogy fekete körmeim elütöttek bőrétől. Ujjaim teljesen elvesztek az övéi közt, miközben ő védelmezőn tartotta kezünket egymáséban. Lefényképezte, majd megszerkesztette. Mosolyogva, szótlanul figyeltem, ahogy bepötyögte a kép címét: Úton L.A-be. írta egyszerűn, majd posztolta a képet Instagramjára és egyben twitterére is. Kezemet nyújtottam a készülékért, készségesen nyújtotta át nekem, majd kezünket ágyékára húzta, én meg nyakába bújva kémleltem a képet, amit készített.

- Tetszik. – haraptam alsó ajkamba, halkan felnevetett, majd hajamra nyomott egy csókot, utána fejét ráhajtotta fejemre.

- Nekem is. – suttogta.

- Csak egy bibi van.. – felemeltem fejemet, ezzel együtt ő is, visszanyújtottam neki a telefont, nem néztem szemébe. – A rajongóid meg fognak ölni. – tágítottam ki szemeimet lehajtott fejjel, majd kezemet kihúztam övéből. Meleg tenyere eddig melegítette enyémet, most viszont megcsapta a kellemetlen hűvös, ezét kénytelen voltam combjaim közé dugni. Kinéztem az ablakon.

- Ne foglalkozz velük. Az, az én dolgom.. – csókolta meg vállamat farmerkabátomon keresztül, felsóhajtottam.

Nem szóltam semmit. Lejjebb csúsztam ülésemben, kikötöttem övemet. Megbabonázva néztem a felhőket, amik mellett elsuhantunk. Soha.. Soha életemben nem ültem még repülőn és szó szerint.. felemelő élmény volt. Fél füllel hallottam, ahogy mellettem hosszasan lélegzett, valamint telefonja időnkénti pittyenése keltette fel a figyelmem. Lopva odasandítottam, és néztem, ahogy pötyög rajongóinak. Alsó ajkamba haraptam, fejemet éppen vállára hajtottam, mikor hasam hangosan kordult meg.

- Mennyi az idő? – nyöszörögtem, és telefonja képernyőjén kezdtem keresgélni az időt.

- Fél 7 lesz. És fogadni mernék, te még nem ettél semmit.. igazam van? Sőt.. – rakta zsebre telefonját, felemeltem a fejemet, kérdőn nézett rám. Elhúztam a számat.

- Tegnap esi fél meleg szendvics, ér? – húztam nyakamat kabátom gallérjába, mi szememig elfedte arcomat, kislányosan elmosolyodtam. Megcsóválta a fejét, majd felállt a helyről. Megforgattam a szemeimet, de mosolyogva néztem, ahogy beleugrott fekete nadrágjába, kihúztam magamat.

- Kenny.. – szólt testőrének, nyakamat nyújtva néztem utána. Végül nem bírtam magammal mikor eltűnt az ülések közt, inkább követtem útját. A vezető fülképnek az ajtajában pillantottam meg, lassan elindultam utána. Ügyetlenül bicegtem, mikor megfordult, rám mosolygott. – Jól van akkor.. – elindult el felém, követtem, ahogy egy kis folyosóra ment. Éppen csak két ember fért el. – Kaviár, kagyló vagy rák? – vigyorgott rám egy fémtetejű edény mellől. Összeráncoltam a szemöldökömet.

- Nincs valami.. müzli tejjel? Vagy.. egy szendvics? Mondjuk egy paradicsomos-majonézes? – húztam el a számat mosolyogva, felnevetett.

- Nyugi, csak vicceltem. Gyűlölöm ezeket a kajákat, ezért csak cukor van, csipszek ééés.. Egy rakás majonézes-paradicsomos szendvics. – húzta ki a hűtőnek egyik rekeszét és kivett egyet. Vigyorogva vettem el, kezünk találkozott egy pillanatra. Tudtam, hogy ez a kedvence, ő szerettette meg velem. Anyunak mindig ezt kellett csinálni, mikor ott volt nálunk.

- Köszi. – mosolyogtam rá lesütött szemekkel, miközben fél lábon állva próbáltam kibontani a műanyag szendvicses tasakot. Vigyorogva nézte bíbelődésemet, majd odalépett hozzám, az ő szendvicsét dobozostul a szájába vette, majd kivette kezeim közül enyémet és egy pattintással húzta le a műanyag fóliát a tetejéről. – Ezt is, köszi. – vettem ki a szendvicsemet, eldobta a műanyag tartót, majd ő is kibontotta a sajátját és követett kifelé.

Lassan visszamentem a helyünkre, leültem belülre, ugyanúgy, mint eddig, leült mellém. Az ablakon kinézve vártam, hogy végre megérkezzünk. Nem lehetet olyan hosszú út, de őszintén szólva fogalmam sincs, mennyi idő alatt érünk oda. Ahogy szendvicsemet majszoltam, elmélkedésemet, mindig egyetlen név és arc szakította meg.. Pattie.

17. /Mi a fenére készülsz megint?!*/

*HA VALAMIT NEM ÉRTETEK, ÍRJÁTOK MEG KOMMENTBEN, ELMAGYARÁZZUK!

***másnap reggel

Justin szemszöge

Az ébresztőórám időben csengett. Azonnal kinyomtam, kitakaróztam. Nehezen nyitottam fel szemeimet, nagyon fáradt voltam. Átfordultam a másik oldalamra, az órámra sandítottam. Hajnali fél 5. Pont tökéletes. Lassan felültem, belebújtam papucsomba és kimentem a fürdőszobába.

Gyorsan levettem a pizsamámat és beálltam a zuhany alá. Felfrissítés képpen zuhanyoztam le hideg vízzel, megmosakodtam, majd derekamra tettem egy törülközőt. Letöröltem a tükörről a párát, fogat mostam, majd egy másik törülközővel a hajamat töröltem szárazra. Elővettem a hajszárítót, megfújattam a hajam, majd megráztam. Kivettem a szekrényből a hajzselét, kezemre vettem belőle, majd elől felállítottam. Mindenféle szögből megnéztem, hogy jó e, majd alsó ajkamba haraptam. Keithenk biztos tetszeni fog..

Az ő gondolatával a fejemben futottam vissza a szobámba és kinyitottam a szekrényemet, amibe már bepakoltam a ruháimat. Kivettem egy fekete farmert, egy fekete inget és alulról egy fekete suprát. Ruháimat az ágyra dobtam, a fiókból elővettem egy fekete bokszert. A törülköző is az ágyon landolt, felvettem a bokszeremet, leültem az ágyra és felhúztam fekete zoknimat. Ma a feketéhez volt kedvem, fogalmam sincs miért. Csak az olyan.. Elegáns. Nem mutatkozhatok a riporterek előtt lepukkant külsőben. Had lássák, hogy jót tett nekem ez a szabadság. Még akkor is, ha valakinek a segítsége is kellett ehhez..

Miután felöltöztem, elővettem egy sporttáskát és beledobáltam pár ruhát és alsót. Raktam bele még egy pár niket, meg egy vanst és behúztam a cipzárt. Elővettem hátitáskámat is, beledobtam fülhallgatómat, ipadomat, telefonomat a zsebembe csúsztattam. Sporttáskámat a vállamra véve, kezembe vettem a másik táskámat, leoltottam a villanyomat és a sötét folyosón botladozva mentem le a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Kivettem a hűtőből a tejet, a szekrényből egy zacskó sütit. A tejet dobozból ittam, ettem rá pár sütit, csak, hogy legyen a gyomromban valami. Valamiért izgultam, hogy Keith mit fog szólni ehhez az őrült ötlethez. Folyton csak azon járt az agyam, hogy mi lesz, ha odaértünk. Letámadnak minket a paparazzik és nincs menekvés. Én meg akarom őt védeni előlük, de nem akarok egyedül menni! Szükségem volt rá.

Írtam egy cetlit nagyiéknak, hogy már elindultam. Sóhajtva léptem ki az ajtón, fejembe nyomtam fekete baseball sapkámat, fekete dzsekimet a sporttáskámra raktam, majd bezártam a kulcsommal az ajtót. Nagyapa furgonjába bepakoltam a cuccaimat, megbeszéltük, hogy otthagyom a kulcsot az autóban a reptéren, és majd ő kimegy érte. Bedobtam a cuccokat a hátsó ülésre, majd amilyen gyorsan csak tudtam, Keithék felé vettem az irányt. Ahogy lefékeztem, a kerekek megcsúsztak a jeges talajon, ilyenkor hajnalban még elég nagy hideg uralkodott a sötét utcákon. Próbáltam odafigyelni hova lépek, de majdnem elestem a járdára lépve. Szerencsére csak megbotlottam, fejemet csóválva mentem be a kapun és futottam fel a lépcsőn az ajtóig. Leguggoltam, kezeimmel felemeltem a lábtörlőt és a kis, ezüst kulcsot keresgéltem, ahogy Debby mondta. Hamar megtaláltam, lassan, csendben nyitottam ki az ajtót. Ajakimat összezárva léptem be a meleg lakásba, mindenhol sötét volt. Becsuktam az ajtót és egyből az emelet felé siettem, gyorsnak kellett lennem, nincs sok idő. Ha jól számolom, háromnegyed óra múlva ott van a magángép, nem szabad sokat késnünk, különben Scooter kinyír.

Lassan nyitottam be a szobába, de az ajtó így is megnyikordult. Ráharaptam alsó ajkamra, egy akaratlan mosoly suhant ajkaimra, ahogy megláttam a fal felé fordulva, nyakig betakarózva. Halkan szuszogott, közelebb léptem. Gyorsan leguggoltam, és kihúztam ágy alól bőröndjét. Néma csöndben nyitottam ki szekrényét és raktam bele ruháit. Mindenfélét, fogalmam sincs, mit szeretne. Kiválasztottam egy fekete farmert és egy krémszínű felsőt, valamint farmerkabátját. Az ágy végébe terítettem, miközben őt figyeltem, felébred e. Egy másik rekeszbe raktam néhány fehérneműt. Ha majd valami nem oké.. Anya biztos kisegíti néhány dologgal. Behúztam a bőröndöt, majd lassan mögé sétáltam.

- Keith.. – suttogtam, lehajoltam, kezemet vállára simítottam. Nem reagált, kitartón aludt tovább. Lassan feltérdeltem az ágyra, beljebb csúsztam, lerúgtam cipőmet, felemeltem takaróját. Sapkámat az éjjeli szekrényre tettem, majd hevesen dobogó szívvel feküdtem le közvetlen mögé. – Ébredj.. – súgtam fülébe, haját hátratűrtem. – Keith, hallasz engem? – hajoltam közelebb füléhez, bal kezemet a takaró alatt előrecsúsztattam hasára, magamhoz öleltem. Teljesen hozzásimultam, minden porcikáját az enyémhez igazítottam, kirázta a hideg.

- Justin? – kérdezte halkan, értetlenül. Fejével mozgolódni kezdett, elmosolyodtam. Kezei a takaró alatt kalandoztak, mígnem megtalálta enyémet. – Te vagy az? Vagy csak álmodom? – ujjait enyéim közé dugta, rászorítottam kezére. Jobb kezem ujjaival finoman lehúztam takaróját bal válláról, ajkaimat bőrére nyomtam.

- Nem álmodsz. – suttogtam, elmosolyodtam. – Tényleg én vagyok. – nevettem halkan. Ahogy forgolódni kezdett, hátrébb húzódtam, hátára feküdt. Lassan nyitotta ki szemeit, kitakarta félig magát, összekulcsolt kezünket a takaróra rakta.

- Mit keresel te itt? – húzta ki kezét enyéim közül, hirtelen ült fel, követtem. Megtámasztottam magamat jobb kezemmel, balt arcára simítottam. Értetlenül meredt rám szemeivel, a redőny lukacsain egyre jobban szűrődött be a hajnal fénye. Közelebb hajoltam, ajkaimat a homlokára nyomtam. – Mennyi az idő? – hangja zavart és álmos volt.

- Ne kérdezz semmit, csak bízz bennem, és öltözz fel. – suttogtam. – A ruhádat megtalálod az ágy végén. Egyébként, 5 óra. – hajoltam el tőle. Kezét enyémre simította, felálltam tőle, elvettem kezemet, sapkámért nyúltam, fejembe nyomtam, majd beleléptem cipőmbe. – Siess, Keith. – mondtam neki, majd felemeltem a bőröndjét. – Sietnünk kell. – hagytam ott a szobába, még mindig ijedten nézett rám. Gyorsan kifutottam a kocsihoz, és bőröndjét az én táskám mellé raktam be, majd visszaindultam a szobája felé.

Keith szemszöge

Még mindig megszeppenve ültem az ágyamon, takarómba csavarodva. Képzelődtem, vagy tényleg itt van? Mikor meghallottam a cipődobogást a lépcső felől, villámgyorsan pattantam ki az ágyból és vettem kezembe ruhámat. Kivettem egy fehérneműt és a folyosóra futottam. Hunyorítva néztem a lépcsőre, és ahogy megláttam vigyorgó arcát, szemeim elkerekedtek.

- Még mindig nem vagy kész? – csapta össze halkan a kezeit, odajött hozzám.

- Mi ez az egész? – néztem fel rá, jobb kezét derekamra csúsztatta, ruháimat mellkasomhoz fogtam. – Justin.. Megint valami hülyeséget játszol velem? – néztem fel rá, ajkaim megremegtek, szemeimbe könnyek kezdte gyülekezni. Jobb kezét arcomra simította, hüvelykujját bőrömön járatta, felsimított szemem alá. Lehajolt hozzám, lehunytam szemeimet, derekamnál fogva közelebb húzott, csípőnket összenyomta, ajkait arcomra, szemem alá nyomta.

- Mondtam.. csak bízz bennem! Semmi pénzért nem bántanálak! – suttogta, felszipogtam. Egy ideig teljesen leblokkoltam. Csak arra tudtam gondolni, ahogy forró ajkain épp elhalt egy könnycseppem, és hogy csípőnk a másikének préselődött. Nagyot nyeltem, átfutott rajtam a bizsergés. Nadrágja hideg anyaga hamar átütött a pizsamanadrágomon, akaratlanul sóhajtottam fel és álltam hozzá közelebb. Elhajolt tőlem, lassan bólogatni kezdtem. – Pakolj be egy táskába minden olyan dolgot, ami nélkül lehetetlen élned három napig, Oké? – fogta két keze közé arcomat, felnéztem rá, bólintottam. Ellépett előlem, lassan a fürdőbe igyekeztem.

Fogalmam sem volt mennyi időm van.. Gyorsan lekaptam magamról pizsamámat, felvettem alsóneműmet, amit Justin választott. Felvettem hozzá a farmeromat és a csaphoz álltam. Felkötöttem hajamat, fogat mostam, megmosakodtam, majd szárazra töröltem arcomat. Végül felkaptam krémszínű, alul összehúzott felsőmet, megigazítottam melleimnél, kibontottam hajamat. Apró hullámok voltak benne, néhol kifésültem, kezeimmel beletúrtam. Elővettem sminkes táskámat, lealapoztam az arcomat. Szemhéjamat kifestettem arany barnára, majd egy kis szájfényt raktam ajkaimra. Elegyengettem, miközben visszaraktam sminkes dolgaimat, majd ismét hajamba túrtam. Belebújtam farmerdzsekimbe, jó régen volt rajtam ez a kabát. Nem is tudtam, hogy még megvan.. Gondoltam, neki tetszhet, ha ezt választotta. Szívem hevesen kalimpált, arcomon egy nagy mosoly ült. Fújtam magamra egy kis sprét, és egy kis parfümöt. Megigazítottam ruhámat, majd parfümös üvegemet kezembe véve indultam ki a fürdőből. Ahogy visszaértem a szobámba, az ágyamon ült, sapkájával a kezében. Felemelte fejét, ahogy megpillantott, féloldalasan elmosolyodott. Lesütöttem szemeimet, táskámhoz léptem. Beledobtam pénztárcámat, telefonomat, parfümömet és még egy-két dolgot.

- Mehetünk? – állt mögém, fél kézzel átkarolt, arcát hajamba rejtette.

- Attól függ, hová.. – emeltem táskámat vállamra, miközben mosolyogtam, és élveztem, ahogy ismét egymásnak simultunk.

- Majd meglátod. – húzódott el, megfordultam. Kezével az enyémet kereste, végül megfogta és kihúzott a szobámból. Leoltotta a villanyomat, kétségbeesve néztem szüleim és tesóim szobája felé, miközben a lépcső felé húzott. Próbáltam kapkodni a lábaimat, de fájó bokám miatt, aligha ment.

- Várj.. – kaptam másik kezemmel karja után, hogy lassítson. Éppen leért a földszintre, megfordult, lassan bicegtem lefelé. Mikor leértem, megkönnyebbülten borultam nyakába, alsó ajkamba haraptam, jobb lábamat elemeltem a talajról.

- Bekötötte valaki? – simította kezét hátamra, bólogatni kezdtem.

- Dylan.. – hangom elfojtott volt, megköszörültem a torkomat. – Még tegnap este.. – szippantottam lopva friss illatába, majd elhajoltam tőle. Lehajolt hozzám, egy csókot nyomott homlokomra, majd az ajtó felé ment. Lassan követtem, belebújtam cipőmbe. – Mi lesz anyáékkal? És a többiekkel? – emelkedtem fel, derekamért nyúlt, magához húzott.

- Nyugalom, a szüleid mindenről tudnak. – nyitotta ki az ajtót. Kitolt maga előtt, óvatosan, belekaroltam jobb karjába, míg baljával bezárta az ajtót. Furcsálltam a dolgokat, honnan van neki kulcsa?! Majd miután leguggolt és elrejtette a lábtörlő alá, rájöttem, hogy az a pótkulcsunk. – Gyere. – húzott magához, átkarolt. Hagyta, hogy belekapaszkodjak nyakába, kinyitotta előttem a kaput, majd becsukta mögöttünk. Kinyitotta a kocsit, lassan beültem az anyósülésre. Megkerülte előröl, majd beült mellém.

- Legszívesebben haragudnék rád, ugye tudod? – morogtam, miközben bekötöttem magamat. Nem szólt semmit. Táskámat hátra akartam tenni, de tekintetem megakadt bőröndömön és sporttáskáján. Szemeim elkerekedtek, belém fojtotta a szót. – Mégis hova megyünk? – néztem rá, táskám kiesett a kezemből. Vigyorogva indította el az autót, én nyugtalanul mocorogtam ülésemen. Felém fordult, bekapcsolta a fűtést, majd kabátzsebébe nyúlt.

- Engedd meg! – húzott elő egy fekete kendőt és maga elé tartotta. Felsóhajtottam, lehunytam szemeimet. Nem tehettem róla.. Teljesen megbíztam benne kérdések nélkül. Éreztem, hogy közelebb hajolt. Ahogy hátul bekötötte a kendőt, kabátja orromhoz ért, beszívtam illatát. – Majd szólok, ha leveheted. Sőt! Majd én fogom levenni neked. – ellenőrizte le, hogy mindenhol elfedi-e a látásomat.

- Ha hányingerem lesz a zötykölődéstől.. Azt te bánod meg..

- És ha nem lesz? – magam előtt láttam pimasz vigyorát, bevágtam egy fintort. – Csak bízz bennem! – simította kezét arcom jobb felére, felsóhajtottam. Éreztem, ahogy közelebb hajolt, szívem egyre jobban dobogni kezdett. – Segítsek, hogy ne legyen.. – suttogta, megéreztem orra hegyét enyémen. Nagyot nyeltem, tudtam mi következik. Jobb kezemet vállára csúsztattam, majd tarkójára, ballal a hajába markoltam. Vártam, hogy végre ajkait enyémekre nyomja, hajamba túrva vont közelebb magához. Lassan kapta be felső ajkamat, finoman csókolgatta, viszonoztam. Belemosolygott ajkamba, kénytelen voltam halkan felnevetni.

- Menjünk. – nyaltam meg ajkaimat, felnevetett. Lassan engedtem el a haját, hátradőltem, kezeimmel megkerestem az ülés szélét és belemarkoltam. Olyan hülyén éreztem magamat. Éreztem, hogy lassan a gázra lépett, majd elindultunk.. fogalmam sincs hová..

16. /Soha többet látni nem akarlak..*/

Mire reggel felébredtem, nem volt mellettem. Hátamra fordultam, kihűlt a helye mellettem. emlékszem, egymásba bújva aludtunk el, csodás érzés volt. Minden porcikámat átjárta az érzése, hogy itt volt velem. Lehunytam szemeimet, felsóhajtottam. Lassan kitakartam magamat, kiültem az ágy szélére. Az ágy mellett lévő ruháimért nyúltam. Az ajtóra pillantottam, csukva volt. A redőny lyukacsain a napsugarak töltötték be apró pöttyökkel a szobát. Levettem magamról bokszerét, felálltam és az ágyra dobtam. Felvettem a tegnapi alsóneműmet, kénytelen voltam. Majd ha hazaértem, akkor lefürdöm. Levettem pólóját, magamra vettem cicanacimat, szürke, félvállas felsőmet és fehér kardigánomat. Ahogy ránehezedtem a lábamra, bokámba nyilallt az éles fájdalom. Azt hiszem.. jobban teszem, ha hallgatok az orvos tanácsára, miszerint pihentessem. Tegnap is bolond voltam, hogy táncoltam a beteg lábammal.

Nagy sóhajtva mentem az ajtóhoz és nyitottam ki. Az emeleten senki nem volt. Bicegve mentem a lépcső irányába, mikor halk beszélgetést hallottam. Az egyik hang teljes mértékben Justin volt. A következő, amit hallottam Diane vékony, kedves hangja volt, és a harmadik.. Nem hittem el. Megkapaszkodtam a fakorlátba és hallgatóztam.

- Scooter, akkor most mit terveztél? – hallottam Justint, halkan beszélt. Nagyon halkan. Nem akarta, hogy meghalljam, miről beszéltek, de egyszerűen nem tudtam visszamenni a szobába.

- Kettő lehetőség van. – hallottam meg Scooter hangját, visszatartottam a lélegzetemet. Egy fokkal lejjebb léptem a lépcsőn, megreccsent alattam, jobb lábammal léptem, fogaimat összeszorítottam. – Vagy visszajössz Atlantába, vagy Los Angelesbe.. akárhova és tartasz egy sajtókonferenciát, vagy maradsz itt, és összehívunk a művelődési házba egy tájékoztatót. Egy a biztos, ez így nem mehet tovább.. Mit képzelsz magadról, hogy így viselkedsz? Édesanyád pihenni küldött ide és nem mindenféle lányt felszedni, akibe belebotlasz. – tenyeremet mellkasomhoz kaptam, szemeim elkerekedtek.

- Miről beszélsz Scooter? Nem tudsz te semmiről, felesleges beleszólnod az egészbe. – mondta mérgesen Justin, alsó ajkamba haraptam, még egy lépcsőfokot lejjebb mentem.

- Akkor intézhetem a repülőjegyet? Úgy hamarabb hazaérsz. Tudod, hitelesebb, ha ott közlöd és nem itt. – mondta nyomatékosan. Lassan lejjebb mentem, minden lépésnél egyre nagyobb fájdalom nyilallt a bokámba, alig bírtam ki halk nyöszörgés nélkül. Jobb kezem ujjai úgy szorongatták a fakorlátot, mintha az életem múlt volna rajta.

- Te megbolondultál? – ütött az asztalra Justin.

- Fiam, nyugodj le. – simította Diana kezét Justin vállára, egymásra néztek. Diana egy megnyugtató, megértő pillantást vetett unokájára, ki felsóhajtott. – Scooter, biztos itt is meg lehet oldani.. Ne mondd nekem, hogy képtelenség. – Diana jól tudja, hogy Justin miért nem akar elmenni innen. Több oka is van, és nem akarja, hogy unokája rosszkedvű legyen, emellett én teljesen összeomoljak.

- Scooter, én bízom benned.. Eddig mindent megoldottál.. – feszítette Justin ökölbe kezeit az asztalon. Bal kezével ingerülten hajába túrt, ő nekem háttal ült, az asztalfőn. Jobb oldalán volt Scooter, bal oldalán meg Diana.

- Justin.. – sóhajtott Scoo. – Vissza kell jönnöd.. – nézett a fiúra, felsóhajtottam. Végig a srác hátát néztem, úgy léptem le a következő lépcsőfokra, elég balszerencsésen. Bal lábam talpa megcsúszott, így nagy hangzavart keltve ütöttem be fejemet a korlátra és estem le a lépcsőre.

- Ahh.. – kiáltottam fel, jobb lábamat ölembe vettem, ami időközben alám került. Szemeimbe könnyek gyűltek, ráhajoltam a lábamra, miközben bokámat szorongattam. Tudtam, hogy mind a hárman engem néztek, égetett a tekintetük. Széknyikorgást hallottam, majd meleg kezeket karjaimon.

- Uram isten, Keith.. Ketih, minden rendben? – ült le valaki a lépcsőre. – Olyan béna vagy.. – simította kezét arcomra, felemeltem a fejemet. Justin aggódó szemeit láttam magam előtt. Ajkaim megremegtek. Fogalmam sem volt, hogy Scooter kijelentése miatt lett gombóc a torkomban, vagy a lábamban uralkodó fájdalom miatt.

- Justin..- nyögtem halkan, közelebb jött. Kezeit derekamra simította, magához húzott, karjaimmal körülöleltem a nyakát, elengedtem lábamat. Arcomat nyakába rejtettem, felszipogtam. – Mit keres itt? Miért jött ide? El akar vinni? Justin, ugye nem.. – tört elő belőlem a halk sírás, erősen húzott magához.

- Mióta vagy itt? – suttogta fülembe, jobb kezét felsimította hajamhoz, óvatosan fonatomba markolt, úgy nyomta arcomat jobban magához.

- Mindent hallottam.. – suttogtam szorosan ölelve.

- Hazaviszlek rendben? – tolt el magától, kétségbeesve néztem rá. Hevesen rázni kezdtem a fejemet, két keze közé fogta arcomat. Közelebb húzott magához, ajkait homlokomra nyomta, de azonnal ellöktem magamtól. Fenekére esett, botladozva futottam el a bejárati ajtóig. Sebesen, fájdalommal húztam be csizmáimat, majd magamra vettem a kabátomat és táskámat. – Keith.. Ne. Keith, mit művelsz? – kiáltott utánam, gyorsan utánam jött. Feltéptem magam előtt az ajtót és kirohantam. Nem jutottam nagyon messze, miután kiléptem a kapun, megcsúsztam az éjszaka frissen esett havon, bal lábamra ültem. Elgyengülten sírtam tovább. Hát ennyi lett volna? Vége van mindennek? Máris, ilyen hamar? Azért ennél még én is többet érdemlek.. – Keith, mit csinálsz? – guggolt le hozzám, vállánál fogva ellöktem.

- Hagyj békén. – kiáltottam rá, lehajtottam a fejemet, ölembe vettem jobb lábamat, táskám könyökhajlatomba csúszott. – Miért tetted ezt velem? Miért? – néztem fel rá, könnyeim csak úgy folytak, szívem eszeveszetten dörömbölt.

- Nem, félreérted. – csúszott közelebb, elém térdelt a havas járdán. – Kérlek, Keith.. – tartotta arcomat két kezébe, szorosan fogta, hogy nézzek szemébe.

- Mire kérsz? Ha, Justin? Mos légy okos.. – arcomat kirántottam kezei közül. – Arra, hogy üljek tétlenül, és nézzem, ahogy Scooterrel együtt beülsz abba a kocsiba? – mutattam a terepjáró felé, felsóhajtott. Megrázta a fejét. – Mit képzelsz? Miért csináltad ezt velem? Én tudtam.. tudtam, hogy nem szabadott volna ismét beléd szeretnem.. – folytak ki a szavak a számon, gondolkodás nélkül. Hosszú pillanatokig csak hallgatott, nem szólt semmit. Barna szemei kétségbeesve kémlelték arcomat, könnyeim végigfolytak arcomon, egész számig. – Hagyj elmenni.. – löktem le magamról a kezeit, nagyot nyelt, segített felállni.

- Keith, nem érted. Hadd..

- Nem! – ráztam meg a fejem. – De nem is akarom érteni. – hangom elvékonyodott visszafojtott sírásomtól, összeszorítottam ajkaimat. – Justin, miért csinálod ezt? – erősen ajkára harapott, kétségbeesetten nézett rám, felsóhajtottam. – Szállj be abba a kocsiba.. És menj el. – szipogtam fel, szívem összeszorult, ahogy kimondtam a szavakat, lassan megfordultam. Botladozva indultam el, kezem után kapott.

- Justin! – egy szigorú, rekedtes férfihangot hallottunk mindketten a ház felől, Scooterre pillantottam. – Justin gyere be! Vagy.. Gyertek vissza! Tök mindegy, de gyertek.. Kint.. Kint nem biztonságos.

- Scooter fogd be! – tartotta hátra tenyerét Justin, mélyen szemeimbe nézett. – Keith, nem megyek el! – ráztam meg a fejét, nagyot nyelt. – Scoo nem visz el engem, érted? Nem megyek el.. – befogtam füleimet, összeszorította a fogait, miután nem sikerült elvennie onnan kezeimet. – Nem megyek el, érted? – kiabálta, kétségbeesetten nézett rám. – Tudják, hogy mit jelent nekem ez! Nagyi is tudja, hogy mit jelentesz nekem.. TE! – bökött a mellkasomra, kezeim szorítása lazultak fülemnél. – Scooter vissza akar vinni Los Angelesbe. Egy sajtótájékoztatóra.. Az én hibámból! Mert közel engedtem hozzád.. magamhoz.. Hozzánk a riportereket! Hát nem érted, Keith? – kiabált rám, egész testem remeget. – Miért nem érted meg? Nincs választásom! Nincsen! – kezeimet lassan elemeltem fülemtől, megrázta a fejét. Lehunyta szemeit, ajkai beleremegtek. – Keith, kérlek! – lépett közelebb, kabátomba markolt. – Csak három nap az egész. – rázta meg a fejét. – Scoo nem akarja, hogy Canadába jöjjenek annyian miattam.. Nem akar neked rosszat.

- Ez hazugság.. Miért lenne nekem rossz, ha itt vannak a…

- Mert miattad jönnének ide! – mélyen szemeimbe pillantott, arcom megkeményedett. Elszántan nézett szemeimbe, lehajtottam a fejemet.

- Tudtad? – pillantottam fel a szemeibe, nem szólalt meg. Várta kérdésem többi felét is, jobb kezem ökölbe szorult. – Justin, te tudtad igaz? – felsóhajtott. – Elmentél volna úgy megint, hogy nem köszönsz el? – kérdeztem, hangom elakadt, könnyeim végigfolytak arcomon. – Ha nem kelek fel.. Megint itt hagysz?

- Keith, csak három nap.. – rázta meg a fejét.

- És? – hangom feljebb szökött, szinte rákiabáltam. – És? Mi van akkor? Ha csak három nap? Hm? Elköszöntél volna? Nem.. Tök felesleges lenne, igaz.. – felsóhajtott, megnyalta ajkait. – Kérlek.. – lehunytam a szemeimet, majd’ megszakadt a szívem. – Kérlek menj el!

- Keith.. – felkaromba markolt, kétségbeesetten nézett rám.

- Justin, beszéljétek meg Pattievel! – pillantottam fel rá. – Nem akarlak többet látni.. Kérlek, tűnj el az életemből! – kirántottam karomat ujjai rabságából és bicegve indultam hazafelé.

15. /Hazudj, ha tudsz és véged..*/

Gyereknap.*

Justin egy kölcsön pólójával és bokszerével a kezemben ültem ágya szélén. A szobában lévő óra hangosan kattogott minden másodpercnél, lábaim megállíthatatlanul doboltak a padlószőnyegen. Anyával lévő beszélgetésen már túlestem, szerencsére. Akart beszélni Dianával is, lerendezték az egész dolgot, felsóhajtottam. Nem biztos, hogy jó döntés volt ez az egész, de már nem vonhatom vissza. Figyelmen kívül hagyva azt az apró, icike-picike tényezőt, hogy a srác, akiért teljesen oda vagyok, két helyiséggel arrébb éppen fürdik. Ismét felsóhajtottam. Két kezem szorongatta a ruhákat, szemeimet a nyitott ajtóra szegeztem. Halk lábdobogásokat hallottam a folyosó felől, alsó ajkamba haraptam. Arcom pirulni kezdett, ahogy megláttam az ajtóban. Nagyot nyeltem.

Derekára volt tekerve sötétkék törülközője, szemeimet lassan vezettem végig lábától kezdve felsőtestéig. Alig álhatott tőlem 3 méterre, de szemeim égni kezdtek, ahogy tekintete végigperzselt. Soha.. Soha életemben nem láttam még így Őt. Nem érdekeltek a róla készült paparazzi fotók, így fogalmam sem volt, hogy néz ki strandon, vagy egyébkor. Nagyot nyeltem, szemeim az oldalán megbújó tetkójára csúsztak. Azért, azt tudom, hogy a csípőjén is pihen egy madárka. Zavartan néztem fel arcára, gyomrom összeugrott.

- Mehetsz fürdeni. – mosolyodott el féloldalasan, bal vállával az ajtófélfának dőlt, alsó ajkába harapott. Hirtelen lehajtottam a fejemet, bal bokámmal köröztem egyet, kezeim remegni kezdtek, ahogy a pólóját és bokszerét szorongattam. Nagyot nyeltem, felnéztem rá, bólintottam, lassan felálltam. Ahogy közeledtem, úgy éreztem meggyulladok a ruhám alatt. Mellé értem, megálltam. Fejemet jobbra fordítottam, lenézett rám. Hátára fordult, úgy dőlt a falnak, majd közelebb lépett. Tekintetem akaratlanul csúszott le szaporán emelkedő mellkasára, majd felnéztem szemeibe. Jobb kezét felém nyújtotta, államért nyúlt, erősen fogta meg és húzta közelebb magához. Nagyot nyeltem, torkomban egy gombóc keletkezett, ahogy lehunytam szemeimet. Orrát lassan az enyémnek érintette, finoman dörgölőzött hozzá. Jobb kezemmel lassan engedtem el a ruhákat, a ballba fogtam át és görcsösen szorongattam, jobb kezem ujjainak végét oldalának érintettem. Éreztem friss, tusfürdő illatát belélegezni, ő is ugyanezt tette. Ahogy leheletét éreztem ajkaim körül, jobb lábamat kénytelen voltam megemelni a talajtól, már baromira fájt. Jobb kezemet végül teljesen oldalára simítottam, levegővételem belém akadt, ahogy felső ajkamat ajkai közé vette. Hirtelen megszédültem, bevillant a 6 évvel ezelőtti iskolabál. Mintha dejavum lett volna, megremegtek ajkaim. Körmeimet végighúztam hasán, összerezzent, majd mellkasára simítottam. Finoman hagyta kicsúszni ajkamat az övéi közül, ismét lélegezni kezdtem. – Tusfürdőt és törülközőt odakészítettem a polcra. – súgta számba, nagyot nyeltem. Ahogy ujjait lecsúsztatta államon, kinyitottam a szemeimet. Féloldalasan elmosolyodott, megnyalta ajkait, követtem mozdulatát.

Lassan lépett el mellőlem, én megkövülten álltam a küszöbön, jobb kezemet mellkasomra tettem. Szívem úgy ütődött a bordáimnak, mintha ki akart volna törni onnan. Egy kicsit megterhelő volt számára az előbbi jelenet, vérnyomásom az egekbe szökött. Lassan mentem ki a szobájából a sötétebb folyosóra. Ellépkedtem a fürdőig. Szó szerint lépkedtem.. Csak tettem egymásután lábaim, mikor még mindig úgy éreztem, hogy ajkai az enyémeken van. Teljesen megállt körülöttünk a levegő, annyira gyengéd és.. érzéki volt. Annyira.. eszméletlen.

Tenyerembe temettem arcomat, mosolyom levakarhatatlanul arcomra fagyott. Az egész testem lángolt, kezeim remegtek. Kisebb sokkot kapva sétáltam a tükörig, megtámaszkodtam a pulton, fejemet lehajtottam. Gyenge voltam.. Gyengébb, mint bármikor. Justin teljesen elkábított, felnéztem. Szemeim jobban csillogtak, mint eddig bármikor, jobb kezem mutató és középső ujját ajkamra simítottam. Behunytam szemeimet és próbáltam visszaképzelni magam az előző jelenethez, mi lett volna, ha továbbmegy? Talán összeestem volna, talán szívem nem bírta volna az iramot és belehaltam volna csókjába. De ez mind költőzi túlzás, hiszen senki sem hal bele egy majdnem csókba. Ráadásul nem is csók volt.. Mindössze teljesen elvette az eszemet, ez minden. Ökölbe szorítottam kezem ajkamnál, mélyen felsóhajtottam. Lekaptam magamról ruháimat, cicanacimat óvatosan görgettem végig jobb lábamon, majd kiléptem belőle. Levettem a polcról a tusfürdőt, kinyitottam tetejét. Egy kicsit megnyomtam, mélyen beszívtam illatát. Kirázott a hideg, Justin illata teljesen átjárta testemet, hónom alá csaptam, elugráltam a tusolóig. Kinyitottam a kabin ajtaját, óvatosan beleléptem, majd becsuktam magam után.

***

Már vagy harmadjára mosakodtam meg vele és mostam le magamról a habot, nem bírtam ellenállni. Annyira jó illata volt, annyira vágytam rá. A semmibe bámulva folyattam magamra a hidegvizet, testemen pillanatok alatt elpárolgott. Felfűtött már csak a gondolat is, hogy itt van velem. Csak azt vettem észre, hogy ajkaim remegnek, megnyitottam a forró vizet, hátrahajtottam fejemet. Engedtem, hogy a forró vízcseppek végiggördüljenek hátamon, egész testemen.

Elzártam a vizet, kicsavartam vizes hajamat, kezeimről leráztam a vízcseppeket, kinyúltam törölközőrét. Magam köré tekertem, pillanatok alatt szárazra dörzsöltem vele magam, belebújtam Justin alsónadrágjába. Háttal a tükörnek fordultam, bepucsítottam. Vigyorogva fordultam körbe, közben néztem magam a tükörben. Milyen… Rugalmas. Magamban vigyorogva bújtam bele szürke supreme-s pólójába, nagy volt rám, hasamnál lengett. Leért combom közepéig, félig eltakarta Justin kék alsónadrágját. Zavartak, hogy lábaim teljesen felfedettek, még nyáron sem szeretem őket. Főleg most, hogy jobb lábam fáj is, felsóhajtottam. Rosszallón ráztam meg a fejem, megnyaltam ajkaimat. A fésűtartóból kivettem a körkefét, átfésültem vele hajam, bal vállamra dobtam. Jobb kezem könyökhajlatába csúsztattam törölközőt és a ruháimat, rendbe raktam magam után. Fejemet oldalra hajtottam, hajam három tincsbe választottam. Hajamat fonva löktem be óvatosan könyökömmel Justin szobája ajtaját, azonnal felnézett.

Az ágyán feküdt, háttal, a mennyezetet bámulta mosolyogva. Egy kék doboz volt mellette, szélesen rámosolyogtam, felült. Fejével az ágy felé bökött, egy pillanatra elengedtem hajamat.

- A törölközőt…

- Hagyd csak, majd kiterítem! – állt fel, kezével érte nyúlt. Óvatosan elvette tőlem, ruháimat lerakta asztalára és kiment a szobából. A kék dobozta pillantva megállapítottam, hogy mit szeretne, felsóhajtottam. Összevont szemöldökkel pillantottam le jobb bokámra, jobbnak láttam leülni. Arca felvidultabb volt, mint mielőtt ő ment el fürdeni, mosolyogva ült le mellém az ágyra. Jobb lábam óvatosan ölébe helyezte, felpattintotta a kék dobozt és kivette belőle a sportkrémet.

Fejemet hátrahajtottam, mélyet sóhajtottam. Fájt, nagyon fájt. Bármennyire is próbálta lassan és gyengéden masszírozni, nagyon fájt. Jobban fájt, mint amikor először csinálta. Ujjai körkörös mozdulatokat tettek bokámon, összeszorítottam szemeimet. Mikor végzett a krémmel, megkönnyebbülten engedtem el megfeszült izmaimat, felmosolygott rám. Fejemet oldalra hajtva fejeztem be hajam fonását, közben azt néztem, hogy már gyakorlott mozdulatokkal köti be a lábamat.

- Köszönöm. – húzódtam hozzá közelebb, nyakam arcához nyújtottam, egy nagy puszit adtam rá. Csak mosolyogva bólintott, végigsimított lábamon, térdemnél megállt, majd vissza. Lassan felpillantott rám, hirtelen felindulásból ültem hozzá még közelebb. Lábamat lassan simogatva, engedte, hogy hozzábújjak, bal karommal átöleltem nyakát, jobbal hátul hajába túrtam. Fejét felém fordította, ölébe húzta mindkét lábamat. Mélyen beszívtam illatát, mosolyogva nyomott egy nagy puszit homlokomra, jobb kezével átölelt, ballal combjaimat fogta, le ne csússzak öléből. – Mi volt az, az előbb? – kérdeztem mosolyogva, nem bírtam megállni a kérdést. Éreztem, ahogy mellkasa megáll egy pillanatra, majd eszement tempóval kezd fel-le emelkedni, orrommal simogattam bőrét, ajkaimat végighúztam kulcscsontján. Állam alá nyúlt, mélyen szemeimbe nézett, féloldalasan elmosolyodott.

- Erre gondolsz? – kérdezte suttogva, homlokát enyémnek döntötte. – Megmutatom.. – szorosabban ujjaim közé zártam haját, nem hagytam, hogy kezeim megremegjenek, pedig mennyire remegtek. Remegett az egész testem belül, szívem erős kalimpálásba kezdett, amint megéreztem, ahogy megcsókolta alsó ajkam, majd felsőt. Elhajolt, kezével feljebb tolta arcom, egy csókot nyomott államra, majd orromra. Lassan nyitottam ki szemeimet, jobb kezem eleresztette haját, végigcsúszott nyakán, mellkasán megállt. Kezem mellkasa bal felére simítottam, éreztem, ahogy szíve hevesen kalimpál, de enyémet nem győzte le. Mélyen szemeimbe nézett, homlokát enyémnek döntve hunyta le szemeit, és mosolyogva húzott magához még közelebb.

- Miért kaptam ezt? – sóhajtottam nyakába bújva, karjaimmal körülöleltem nyakát, belélegeztem illatát. Halkan felnevetett, jobb kezét hajamra simította, óvatosan dugta be fonatom alá ujjait, majd felsóhajtott.

- Csak kívántam.. – súgta, lehajtotta fejét, ajkait nyakamra nyomta. Kirázott a hideg, kellemes bizsergés futott át testemen, minél közelebb akartam magamhoz, nem szólaltam meg. – Nagyiék éjféli misére mentek.. Egy héten egyszer el szoktak menni. – suttogta nyakamba, elmosolyodtam, kinyitottam szemeimet, a polcán lévő díjakat és okleveleket kezdtem nézegetni.

- És pont a mai napot választották, ugye? – mosolyogva kezdtem mintákat rajzolni tarkójára, bólogatva húzott közelebb magához.

- Ühüm. – motyogta halkan nyakamba, felnevettem. – Csupán véletlen egybeesés..

- Én is így gondoltam. – mosolyodtam el, halkan felnevettünk. Elhajolt tőlem, távolabb tolt magától, hogy lássa arcomat.

- Álmos vagy? – csillantak fel szemei, csücsörítettem, majd megráztam a fejemet. Elvigyorodott, majd lassan kitolt öléből, kérdőn néztem rá. – Gyere. – állt fel az ágyból, kezébe vette a kék dobozt, majd kezét felém nyújtotta. Hagytam, hogy felhúzzon az ágyról, másik kezemmel belekaroltam, átöleltem jobb kezét, belebújtam papucsába. Lassan kezdett húzni a lépcső felé, bicegve követtem a földszintig.

- Csak nem sütit akarsz enni? – kérdeztem nevetve a konyha felé menet. Lerakta a pultra a dobozd, hátrafordult hozzám, elengedte kezemet, derekamért nyúlt és felültetett a munkalapra, a doboz mellé.

- Honnan veszed? – állt be lábaim közé, kezeit combjaimra simította, úgy nézett fel rám. Kéz kezemmel hajába markoltam, aranyszőke haja kócos volt, még jobban felállítottam, telt ajkaival aprón mosolyogva nézett szemeimbe.

- Ismerlek már. – hajoltam le hozzá, és ajkaimat szája szélébe nyomtam. Vigyora nagyobb lent, elhajoltam tőle, majd fejét oldalra kólintva húztam ki kezemet hajából. Lábaimmal fenékbe rúgta, amint hátat fordított nekem és a hűtő felé igyekezett. Kivett belőle egy nagy műanyag dobozt, lábával berúgta az ajtót, majd visszatért mellém, és csillogó szemekkel nyitotta fel a doboz tetejét, mi alatt több féle krémes süti rejtőzött. Mikor épp nyúlni kezdtem volna egyért, megragadta csuklómat és visszarakta ölembe kezemet, kérdőn néztem rá.

- Játszunk. – vigyorgott rám, majd lém állt, lábaimat szétnyitotta, beállt közéjük, derekamnál fogva kijjebb húzott a pult szélére. – Egészen egyszerű.. Én kérdezek, te felelsz, majd fordítva. Ha nem válaszolsz, vagy kamuzol, hidd el, észreveszem, ha kamuzol.. – simította jobb kezét combomra, finoman belemarkolt, egy mosoly szökött az arcomra. – Akkor büntetés van. benne vagy? – csillantak fel szemei, megnyalta ajkait. Tudtam, hogy mire ment ki ez a kis játéka.. Alsó ajkamat rágtam, végül félig-meddig bólintottam.

- Mehet. – sóhajtottam, arcomra egy izgatott mosoly szökött.

- Oké, én kezdek.

- Mindjárt gondoltam.. – forgattam meg szemeimet.

- Ha jól válaszolsz, akkor megeheted a sütit. – vigyorgott rám, elmosolyodtam. – Mondd csak Keith.. Mennyi barátod volt eddig? – kérdezte, számat elkerekítettem, finoman vállára csaptam.

- Egy. – válaszoltam könnyedén, nagyot nyeltem. Villámgyorsan nyúltam és kaptam be a sütimet. Felnevetett. – És mennyi nővel volt dolga a nagy Justin Biebernek? – hajoltam hozzá közelebb, két kezét pólója alá, derekamra simította.

- Jó sokkal. – suttogta arcát közelebb tolva, összeszűkítettem a szemeimet. – Tulajdonképpen.. – hajolt hátrébb, hátamat a mögöttem lévő konyhaszekrénynek döntöttem. – Csak néggyel.. – rántott vállat, összeszorított ajkakkal mosolyogtam. Lassan kapta be sütijét, szemembe nézve, vigyorogva rágta, miközben arcát kémleltem. – Szűz vagy még? – csillantak fel szemei, megnyaltam ajkaimat. Lehajtottam a fejemet, aprót bólogatni kezdtem. – Ez megérdemel egy sütit. – suttogta hajamba, felnéztem rá. Homlokomra nyomott egy puszit, majd közelebb tolta a tálat. Mosolyogva vettem ki még egyet, és ettem meg. Nem akartam visszakérdezni.. Nem akartam tudni. Inkább máson gondolkodtam.

- Mikor elmentél.. Akkor.. Eszedbe jutottam? Mikor mentél Atlanta felé a repülőn.. Gondoltál rám? – halkultam el, nagyot nyeltem. Arca elkomolyodott, kezeit járatni kezdte derekamon, nagyot nyelt. Lehunyta szemeit, jobb kezemet arcára simítottam, fejét oldalra fordította, belecsókolt kezembe. Bólintott. Nem ette meg a megérdemelt sütijét, elhúztam kezemet.

- És te? Gondoltál rám, Keith? – suttogta, felsóhajtottam.

- Azt hiszem.. túlságosan sokat is.. – suttogtam, elkaptam róla a szemeimet, az ablakot kezdtem nézni, mi mögött a sötétség lapult. Bal kezét kicsúsztatta pólóm alól, lábamra simította, ujjait bokszere szárába dugta. Bánatomban nyúltam egy sütiért, és kaptam be, lassan rágtam, miközben megjelentek lelki szemeim előtt, azok a napok, miket tortúraként kellett átélnem. Mikor megtudtam, hogy ő már nagyon messze van innen.. És valószínűleg nem jön vissza.. lehet soha többet.

- Szerettél engem, Keith? – kereste szemeimet, lassan néztem felé. Lehajtottam a fejemet, ajkaimat kezdtem rágni. – Válaszolj.. – hangja halk, de egyben követelőző volt. Nem szólaltam meg, csendben ültem ott, és figyeltem arra, hogy járnak ujjai combomon. hosszú percekig nem szóltam semmit, szemeim a süteményes tálra tévedtek. Hogy a fenébe ne szerettem volna.. El nem tudta képzelni, mit éltem én át akkor.

Ujjaim közé vettem a legszélső sütit, lassan felnéztem rá. Csillogó szemei kíváncsin néztem az enyémekbe, arcomat feltérképezte. Lassan szája felé nyújtottam a sütit, ezzel együtt én is közeledtem. Elnyitotta ajkait, szájába adtam a sütit, feljebb nyújtózott hozzám. Hátamnál jobb kezét felvezette tarkómig, belemarkolt, és magához rántott. Azonnal lehunytam szemeimet, ahogy ajkait enyémekre nyomta és elnyitotta száját. Nyelvemmel megkerestem az egyben maradt sütit, amit nem válaszolásom miatt kellett kivennem. Ajkaimat csókolgatva várta, hogy megszerezzem a sütit, majd végül lenyeltem. Homlokomat az övének döntöttem, hangosan ziháltam, kezeimet oldalára simítottam, nagyot nyeltem.

- Nem szerettelek! – suttogtam szemeibe pillantva. Ajkára egy halvány mosoly szökött, tudta, hogy hazudok.

- Miért nem mondtad el? – kérdezte halkan, hangja rekedtesen csengett.

- Változtatott volna valamin, Justin? – szemeibe pillantottam, lesütötte tekintetét. – Csak rosszabb lett volna, hidd el.. Nem maradhattál volna akkor sem. – mély levegőt vettem. – Jobb volt ez így..

- Igen, talán jobb így! – elvigyorodott, majd két keze közé fogta arcomat. – Végül is a nagy Justin Bieber áll a lábait között és arra vár, hogy..

- Hogy tömjem be a száját sütivel? Oké. – mosolyogva rántottam vállat, belemarkoltam a tálba és gondolkodás nélkül nyomtam Justin szájához a vaníliapudingos kezemet, másik kezemmel hajába markoltam és a sütit elmaszatoltam az arcán.

14. /Azt mondod, ez a sors?*/

Tele hassal terültem el Justin ágyán a szobájában. A falak és a polcok tele voltak poszterekkel, kupákkal, érmekkel. A szoba minden egyes sarkát ismertem, jó érzéssel töltött el itt bent lenni. Az ágy, mintha kisebb lett volna, fél lábam lelógott róla. Justin hogy fér el rajta? Tekintetem a földön törökülésben ülő fiúra csúszott. Belemerült laptopjába, csupán 2 percre, addig is nyugodtan nézhettem arcát, ahogy pötyögött néha, majd összevonta szemöldökeit.

Megfogtam takarója szélét, magamra húztam. Justin felé fordultam, kék kockás paplant orromhoz dörgöltem, mélyeket lélegeztem. Tekintetem ismét lecsúszott a földön ülő Justinra, valamin nagyon mosolygott, nekem is kellett. Kezét vigyorogva emelte a billentyűzet felé és olyan gyorsan kezdett el rajta gépelni, hogy alig bírtam követni kezeit a szürke laptopján.

- Justin.. – emeltem el szám elől egy pillanatra a takarót, felmutatta bal keze mutatóujját, majd felnézett rám.

- Tessék? – kérdezte halkan, szemei csillogtak, megnyaltam ajkaimat.

- Énekelsz nekem egyszer? – kérdeztem suttogva, szuszogva vigyorodott el, megrázta a fejét. – Kérlek.. Annyira szeretném hallani. Nekem még sosem engedted..

- A Ki mit tud-on hallottál..

- De az olyan nagyon régen volt. – boci szemeket meresztettem rá, szélesen elmosolyodott.

- Majd egyszer… Talán! – jelentőségteljesen pillantott rám, jelezve, hogy nem akar róla többet beszélni, fintorogva fordultam hátamra és kezdtem el kémlelni a mennyezetet. Lecsukta a laptopot, az ágy alá dugta, feltérdelt mellém, kezével megcsikizte oldalamat, arrébb ugrottam az ágyon, bemásztam teljesen a falig.

- Hagyjál.. Hülye világsztár! – löktem meg bal kezemmel a vállát, vigyorogva nézett rám.

- Ne már, Keith! – röhögött fel, felemelte a takarót és bebújt mellém az ágyba. Próbáltam kitolni magamtól, de nem sikerült. A végén belenyugodtam, hogy befekszik mellém és hátravágja ő is magát. – Egyszer énekelni fogok neked.. – fordította felém a fejét, másik oldalra fordultam. – Megígérem…  Az egész színpadot betöltetem a neveddel. Majd kiabáltatom a belieberekkel, jó? – elmosolyodtam. – Eljössz az egyik koncertemre, ha kijutok innen.. – arcomról lefagyott a mosoly, ismét belegondoltam, hogy bármikor elmehet, gyomrom összeugrott a gondolattól, erősen ajkamra haraptam. – Magammal viszlek! – hangja komolyabban csengett, mint eddig bármikor, mélyet sóhajtottam. Lassan felé néztem, halványan elmosolyodott. – Ígérem, hogy egyszer éneklek neked.. – lassan bólogatni kezdett. – Megnézhetsz akármit az életemben, amit csak szeretnél..

- Ne ígérj nekem semmit! – pillantottam fel szemeibe, értetlenül nézett rám. Egy pillanatra lesütöttem tekintetem, mély levegőt vett.

- Nagyot csalódtál bennem, igaz? – fájt, hogy tudta mire gondolok és az is, hogy a világ legtermészetesebb dolgának vette. Szemeibe pillantottam, szomorúan csillogtak, megrántottam a vállam. Bal karomra feküdtem, teljesen felé fordultam, mélyen szemeibe néztem. A takaró szélét kémlelte, mi mellem fölött húzódott el, jobb kezem ujjaival állához nyúltam.

- Tudod, hogy gyönyörű arcod van? – kérdeztem suttogva, végigsimítottam arcélén, elmosolyodott. – Kicsinek nem voltál ilyen tökéletes..

- Most sem vagyok tökéletes. – rázta meg a fejét, szemeit lehunyta. Hüvelykujjammal cirógatni kezdtem arcát, halványan mosolyogtam. Nem volt kétség, hiába ellenkezett.. Egyszerűen tökéletes volt, fájt rá néznem. Bőre selymessége vonzotta kezemet, muszáj voltam megérinteni. – Emlékszel még arra a napra, mikor utoljára láttál? – kérdezte halkan, hangja megremegett. Ujjaim megálltak arcán, lassan végigsimítottam nyakán, kinyitotta mélybarna szemeit, kezei közé vette kezemet.

- Emlékszem.. – suttogtam, fejem vállára hajtottam, átkarolt, jobb kezével hátamat kezdte simogatni. – Azt mondtad sose adjam fel az álmaimat.. Ha táncolni vágyom, addig táncoljak, ameddig bele nem döglök. – felsóhajtottam. – Megfogtad a kezem, megpusziltad az arcom.. Hüvelykujjaddal gyengéden… Nagyon gyengéden megsimogattad kézfejem és megkérdezted szót fogadnék-e, ha megkérsz, engedjelek el.. – arcomat mellkasához dörgöltem, mélyen felsóhajtott. – Két hétig nem tudtam elhinni, hogy azért mondtad, mert tudtad, hogy elmész..

- Keith, nem tudtam elbúcsúzni! Túl gyorsan történt… Akartam ezt az egészet. Mikor Scooter megjelent és magával vitt. Úgy kapott fel, mintha kötelessége lett volna, érted? Volt választásom, mégis éreztem, hogy nem választhatok. Mennem kell. Ezt elmondtam anyának is.. Megbeszéltük, elmegyünk.. És ott maradtunk. – olyan gyorsan és halkan beszélt, hogy alig bírtam követni, torkom elszorult ismét, ahogy hüvelykujjával megint simogatni kezdte kézfejemet. Elrántottam a kezem, hirtelen ültem fel. Az emlékek olyan gyorsan és erősen villantak át agyamon, hogy nem tudtam kontrollálni magam. Éreztem, ahogy szemeim könnybe gyűlnek, majd elernyednek arcomon. Justin felült hozzám, homlokát vállamnak döntötte, átölelte derekamat. Hosszú ideig nem szóltunk egymáshoz, ameddig meg nem nyugodtam teljesen, de tudtam, hogy ezt sosem tudjuk már jóvátenni. Túl mély nyomot hagyott az életemben az a négy év.. Nehéz volt nélküle és akkor úgy éreztem, mégis sokkal, de sokkal nehezebb vele.

- Azóta már nem egyszer jöttél ide vissza, mégsem látogattál meg! – emeltem fel hangomat, kezeimmel megtöröltem szemeimet. Felemelte fejét, felnézett rám, közelebb húzott magához. – Elfelejtettél engem, Justin. – remegtek meg ajkaim, mélyen egymás szemébe néztünk. Ráharapott alsó ajkára, egy könnycseppem az ő arcára pottyant. Halványan mosolyogva törölte le, majd arcát mellkasomhoz hajtotta.

- Tudom.. Erre nincs mentségem.. – suttogta, szemből ölébe húzott, jobb lábamat átemeltem az övéin. – De nem is akarok mentegetőzni.. – kezeimet fejére simítottam, hajába markoltam, arcomat hajához szorítottam, így lelapítva felállított frizuráját. Nagyot nyeltem. – Hiányoztál, érted? – felemelte fejét, felnézett rám, ajkai megremegtek. – Mikor megláttalak, és nem tudtam ki is vagy valójában, egy teljesen más érzés öntött el. Mintha teljes lennék.. – rázta halványan a fejét, megnyaltam ajkaimat. Lehajtottam a fejemet, ajakimat homlokára, két szeme közé nyomtam. – Csak veled akarok lenni.. – suttogta, jobb kezét hátamra csúsztatta.

- Én is. – hajoltam el tőle, arcomat nyakába rejtettem. – De egyszer el kell menned.. Próbálom magam felkészíteni. – suttogtam halkan, pólójába markoltam, könnyeim lefolytak arcomon.

- Utálok veled lenni. Utálom a tudatot, hogy nem bírnék már nélküled, itt lenni, érted? Nekem szükségem van rád, Keith. – mondta hajamhoz bújva, halkan felnevettem.

- Még jó, hogy mind a ketten tudjuk, hogy ezt nem szabad. – hajoltam el keservesen felnevetve, összeszorította ajkait.

- Miért nem? – kérdezte végül, visszafojtott lélegzettel néztem rá, lehunyta szemeit. – Keith, talán… Talán nem véletlenül volt autóbalesetem. Talán nem véletlen volt, hogy anya visszaküldött és mikor a színházba mentem te ott voltál.. Talán.. Lehet, hogy a boltnál sem véletlenül futottunk össze..

- Azt mondod, követsz engem? – poénkodtam el, megforgatta a szemeit, hátát a falnak döntötte, felhúzta bal lábát, kezeit ágyékán pihentette.

- Néha úgy érzem, nem veszel komolyan.. – felé fordultam. Lesütötte tekintetét, ujjait vizslatta, elmosolyodtam.

- Dehogyisnem. – szólaltam meg, felnézett rám. – Én csak azt mondom.. Justin ez mind véletlen. – rántottam vállat. – Én minden este a színházban voltam.. Ebben a tanévben folyamatosan. Minden nap csak gyakoroltam, nem volt szabadidőm, de nekem nem is kellett. A tánc a mindenem. Ha nem tévedsz a színházhoz, nem találkozunk..

- Látod? – nézett rám komolyan, értetlenül bámultam rá. – Ha nem tévedek.. Ha! De ott voltam, basszus. Odamentem és muszáj voltam bemenni. Melyik hülye jár rajtunk kívül este tízkor, szombaton egy elhagyatott, sötét színházba, ahová hétköznap is csak a betonba öntött csillag miatt járnak? – megforgattam a szemeimet, felnéztem a mennyezetre. – Te is tudod, hogy ez nem véletlen..

- És? Akkor most jönni fogsz nekem és ódákat zengetsz Istenről? Justin, ha együtt kellene lennünk, akkor.. – hirtelen felült, bal lábát átdobta rajtam, hátra döntött, kezeimet lefogta fülemnél, ujjait finoman ujjai közé csúsztatta. Nem ült rám, fölöttem térdelt, de rám hajolt. Homlokát enyémnek döntötte, a levegő belém szorult, szívem heves kalimpálásba kezdett.

- Akkor? – kérdezte suttogva olyan halkan, hogy alig hallottam. – Akkor mi lenne, Keith? – ajkai mozgását tanulmányoztam olyan lágyak és puhák lehettek, lehunytam a szemeimet. – Én csak azt mondom… Nem hiszek annak, hogy ez véletlen. Nem véletlenül ment ki a bokád most, Keith. Kimehetett volna két hete, egy hete, sőt még szombaton is.. – bal kezével elengedte kezemet, hangja halkan csengett fölöttem, arcom oldalra fordítottam.

- Akkor miért nem jöttél hamarabb? – fejeztem be a kérdést, Justin döntésképtelenül szorította össze ajkait, mélyen szemeimbe nézett. – Én csak azt nem értem.. Miért nem jöttél egy éve? Vagy kettő? Vagy miért nem jöttél vissza rögtön az után, hogy elmentél… Miért kellett várnom rád? – kérdeztem halkan, torkom elszorult. – Mert most nem vártalak.. Eszemben sem volt, hogy találkozzunk. Hogy összefuss velem. Nem akartam, hogy láss, Justin… - kezem lassan kicsúsztattam kezéből, mellkasára simítottam. – Eddig mindig akartam.. Azt, hogy magadtól keress fel.. De erre.. – ráztam meg a fejem. – Akkor jössz, amikor már tényleg azt hittem sosem látlak már? – elmosolyodott, ajkai édes vigyorát néztem, mosolya még nagyobb lett.

- Mindig jó volt az időérzékem! – röhögött fel, elmosolyodtam. – De mondd csak.. – hajolt közelebb, homlokát ismét enyémnek döntötte. – Tényleg vártál engem?  - éreztem, hogy arcomba szökik a vérem, lesütöttem tekintetem, hasamhoz érő hasát kémleltem, nevetnem kellett, de muszáj voltam visszatartani. – Keith? – hangja vigyorgón csengett, arcom jobban kipirult. – Keith, az Istenért! – röhögve kapott állam után, felemelte a fejem, maga felé fordította. Kezeimet felsimítottam mellkasáról, végigcirógattam nyakát, majd tarkójánál összekulcsoltam ujjaimat. Vigyorogva néztem fel rá, megrázta a fejét, legurult rólam. – Reménytelen eset vagy.. – nevetett fel, elfordult tőlem, teljesen elhúzódott az ágy széléig, már amennyire bírt.

- De te mégis reménykedsz.. – jobb kezem mutatóujját finoman végighúztam gerincén, kirázta a hideg. – Vagy nem jól tudom, Mr. Bieber?

- Fogd be! – motyogta, összevontam szemöldököm.

- Úha. – húztam el a szám. – Csak nem megsértődtél? – mutatóujjam végével mintákat kezdtem rajzolgatni hátára, ezt régen nagyon szerette. – Mond csak.. – utánoztam le, nem szólalt meg, figyelmen kívül hagyott. – Meg tudnál te rám sértődni egyáltalán…?

- Itt alszol ma nálunk? – sandított hátra válla fölött, felvontam szemöldököm.

- Válaszolsz a kérdésemre?

- Válaszolsz a kérdésemre?

- Justin!

- Keith! – összeszorítottam ajkaimat, elvigyorodott.

- Ha válaszolok, válaszolsz?

- Igen! – nagyot bólintott, homlokom hátába fúrtam, jobb kezemmel felkarjába markoltam.

- Nem aludhatok itt. – kuncogtam. – Apa nem engedné a lábam miatt.. – meg egyébként sem. Főleg Justinnál. Már nagyobbak vagyunk. Kicsinek szerette és mindig megengedte. Egyszer a bunkinkban is aludhattunk ketten.. Mekkora buli volt. De már nem engedné.. Már félt. Nem bízik bennem.

- Tényleg nem engedné meg? – kérdezte ismét, felnéztem rá. Nem válaszoltam, jelentőségteljesen néztem rá, jelezve, választ kérek a kérdésemre. – Nem. – sóhajtott fel, felnézett a mennyezetre. – Mert tudom, hogy sosem bántanál szándékosan.. – motyogta. Jobb kezemmel teljes erőmből felkarjára vágtam, felszisszent.

- Ez szándékos volt! – röhögtem fel, megrázta a fejét.

- Keith, ez nem vicces! – nevetve próbált ellökni magától, mindketten taszítottuk a másikat, míg nem leesett az ágyról. Fulladozva gurultam ki az ágy szélére, hasamat fogva röhögtem rajta, mérgesen nézett rám. – Ugyan az vagy, mint régen.. Mindig kitúrsz a jó helyekről! – a sértődöttet játszva mászott fel újra hozzám, mosolyogva néztem rá. Megfogta bal kezemet, párnájára fektette. – Utálom, hogy ilyen vagy! – morogta, felemelte takaróját, bebújt mellém, lábait enyéimhez dugta, fejét vállamra hajtotta. Mosolyogva tűrtem, miközben próbáltam minél kevesebb levegőt venni, és próbáltam ellenkezni vele, hogy megérezze szívem heves kalimpálását, de nem sikerült. Hiszen a vállamon feküdt. Jól hallotta és érezhette is. Jobb kezemmel hajához nyúltam, bal kezemmel átöleltem hátát. A mennyezetet lesve simogattam mellkasomon lévő fejét, összeborzoltam a haját, majd vissza.

Fogalmam sincs meddig feküdhettünk ott, úgy. Ugyan abban a pózban. Bal keze hasamon volt, az én kezem simogatása megállt a fején, mellkasom másik felére esett. Csukott szemmel hallgattam zavaros lélegzetvételét, figyeltem, ahogy mellkasa szaporán oldalamnak ütközik, majd mikor kiengedi levegőjét vissza. Csöndben voltunk, a lábam sem fájt, semmise. Emlékszem arra is, hogy egyszer bejött Diane, egy pillanatig nézett minket, majd mosolyogva csukta be maga mögött az ajtót. Aztán elengedtem magam. Nem ellenkeztem az ellen, hogy ismét mellette aludjak el, olyan jókat alszom, mikor velem van.

- Keith, fel kéne kelnünk.. – suttogta, nem volt erőm válaszolni. – Keith? – felemelte a fejét, szemeim csukva voltak, nem láthattam arcát. Pedig nagyon szerettem volna. Éreztem, ahogy szuszogva elmosolyodik, szívem ismét vadul kezdett kalimpálni. – Tudod mit? – bal kezével hátrasimította hajamat, ujjaival gyengéden cirógatta meg bőrömet. – Nem kell felkelnünk! – suttogta, felnyújtózott, egy hosszú puszit nyomott államra, majd visszahajtotta mellkasomra a fejét. Pillanatokig csöndben volt, hosszú percekig nem beszélt. Bal kezével mintákat rajzolt a hasamra, éreztem, ahogy elmosolyodik, talán vigyorgott is egy picit. Fülét jobban mellkasomnak nyomta, lelki szemeim előtt láttam, hogy lehunyja a szemét. – Baby you deserve everything you want.. It’s your night, oh. Wanna put my ear to your chest. Baby i hear melodies when your heart beats, Baby it sings to me, like.. Fa la la, la la…

13. /Már magadhoz láncoltál..*/

Keith szemszöge

Sajgó bokámat egyre jobban éreztem, szemeim lassan nyíltak ki. Végignéztem magamon, takaróm nyakamig betakart. Lehúztam magamról, észrevettem, hogy a tegnapi ruhámban feküdtem az ágyamon. A következő dolog, amire néztem, telefonom kijelzője. Reggel 9 óra volt. Hirtelen ültem fel ágyamtól, és ahogy leraktam a lábaimat, észbe kaptam, hogy nem mehetek sehova. Felsóhajtottam.

- Dylan. – kiáltottam. Rájöttem, hogy ma iskola van. Ismét felsóhajtottam, ásítottam egyet, majd eszembe jutott, hátha nincs első órája és csak a fülén ül. – Dylaan! – kiáltottam hangosabban. Kezeimmel megtámaszkodtam az ágyam szélén, próbáltam felállni. – Francba ezzel a gyerekkel.. Bezzeg, ha kell valakinek, akkor nincs itthon.. – morogtam. Lassan feltoltam magam az ágyról, el kellett volna a segítség.

Lassan, bicegve mentem el a fürdőszobáig. A folyosón végig a falba próbáltam kapaszkodni, fogaimat összeszorítottam, mikor jobb lábamra nehezedtem. Kirántottam a fürdő ajtaját, majd ahogy beértem, lehajtottam a vécé ülőkéjét és tetejét, majd ráültem. Jobb lábamat ölembe vettem, balt kinyújtottam. Bokámról lassan kezdtem leszedni a kötést. Felszisszentem. A csapba raktam a fáslit és a lila, megduzzadt bokámat vizslattam.

- Bravó, Keith. Ez is csak te lehettél.. – morogtam, finoman megnyomkodtam, a bokám szinte nem is látszódott. Lassan tettem le a földre a lábamat, felálltam. Fél lábon állva vettem le felsőmet, lehúztam melegítőmet, majd alsóneműmet is. Mindegyiket a szennyes tartóba raktam, hajamat felgumiztam, és beszédelegtem a kabinba.

Hosszasan folyattam magamra a meleg vizet, miközben a tegnap délután járt a fejemben. Tényleg mondtam neki olyat, hogy aludjon velem, vagy csak álmodtam? Fogalmam sem volt, miket mondtam, teljesen nem voltam önmagam. Kidörzsöltem a szemembe csurgó meleg vizet, jobb lábamat csak lábujjhegyemen érintettem a kabin aljának. Elzártam a vizet, megmosakodtam, majd leöblítettem magamról. Bal lábammal léptem ki a fürdőszobai szőnyegre, törülközőmért nyúltam és magam köré csavartam. Bal kezemmel felmarkoltam a csapban lévő fáslit és a szobám felé indultam.

***

Miután sikeresen bekötöttem a lábamat, mankómat elrejtettem az ágyam mögé. Az ágyam és fal közé dobtam, még látni sem akartam. Táskámba bepakoltam a dolgaimat, és biztos, nem fogok itthon maradni. Nem ülhetek tétlenül és várhatom, amíg hazaér valamelyik családtagom. Na, azt már nem!

Nagy nehézségek árán küzdöttem le magam a földszintre, fájdalmas volt. Leültem a földre, felhúztam füstszínű ugg csizmámat fekete cicanacimra, majd feltápászkodtam. Magamra vettem barna szövegkabátomat, vállamra vettem táskámat. Leakasztottam lakáskulcsomat a tartóról és kimentem a szabadba. Sokkal hidegebb volt, mint bent. Hát, igen. November közepén, Canadában egyáltalán nem meglepő. Még a kis hó miatt sem tudok meglepődni, minden évben így megy és karácsonyra egyre hidegebb lesz.

Elgyalogoltam a legközelebbi buszmegállóig és vártam a belvárosi buszt. Gyalog biztos nem bírtam volna a színházig eljutni, márpedig mindenképp be akartam menni, reménykedve, hogy ott lesz Lucy és tudok vele beszélgetni. Egy görcs ugrott a gyomromban, mi van, ha már volt ott? És én nem voltam ott. Keresett.. Csak nem talált. Belegondolni is alig mertem, hogy mit fogok ezért kapni.

Kisebb fájdalmak és nehézségek árán, de eljutottam a színházig. Az igazi kihívást csak az jelentette, hogy felugráljak a jeges lépcsőkön. Bírtam volna, ha megcsúszok és a bal lábam is kiment volna. De szerencsére sikeresen feljutottam és minden akadály nélkül mentem be a főcsarnok ajtaján, a hely kihalt volt. Csak a színpadot világította meg az a négy reflektorfény, amit az előbb kapcsoltam fel a villanyszekrénynél. Nem voltak ablakok, ilyen termekben nem szokott lenni. Sötét volt és én egyedül voltam. Kihaltnak tekintettem, de pont erre volt most szükségem. Elbotladoztam a színpadig, lassan felmentem rá, ügyelve lábamra, táskámat a színpad szélébe hajítottam. Kabátomtól megszabadultam, levettem lábamról csízmámat, elfintorodtam a kötést látva, majd lekaptam bal lábamról is. Négykézláb mentem a táskámhoz, kikerestem belőle cdmet, lassan felálltam. Betettem a magnóba a zenét, bedugtam az áramba és elindítottam rajta a hetes számot.

A színpad közepére sétáltam, mély levegőt vettem. Nem fog megakadályozni egy kis sérülés abban, hogy táncoljak. Megvártam az ütemet, táncolni akartam, de egy felvillanó fény megzavart benne. A magnóhoz hátráltam, úgy néztem szét a teremben, megráztam a fejem. Túl sok időt töltök mostanában Justinnal és a zűrös életével. Biztosan csak képzelődöm. Rosszak a reflektorfények. Öregek és régiek. Mély levegőt véve pörgettem újra a zenét, majd ismét a színpad közepére sétáltam. Lehunytam a szemeimet, megvártam, ameddig én jövök, majd apait-anyait beleadva kezdtem el táncolni. Eltértem az eredeti koreográfiától, fájt a bokám, de piszkosul. Justin mozdulataira gondoltam és belekevertem a balettbe, nem gondolkodtam. Csak csináltam.. Mélyen azt kívántam, bárcsak itt lenne, de aztán eszembe jutott, mit leművelne, ha most meglátna táncolni.

Egy pillanatra kinyíltak szemeim, és ahogy kinyíltak, újra láttam a villanást. Nem figyeltem, jobb lábamra léptem, térdeim összerogytak alattam, felordítottam a bokámba nyilaló fájdalomtól, lehúztam lábamról zoknimat, kitekertem lábaimat. Éreztem, ahogy vérem lüktet a bokámban, hátrahajtottam a fejem. Pityeregni kezdtem, teljesen kikészültem. Úgy éreztem izmaim elsorvadnak, ha egy napot is kihagyok a táncból, kiesek az ütemből, felborul minden és kezdhetem az egészet elölről.

Teljes erőmből vágtam rá a magnóra, mire teteje kinyílt, kivettem a cdt, tokja nélkül tettem bele táskámba, dühösen cipzáraztam vissza. Belebújtam csízmámba, kínzott a fájdalom, ahogy lábamhoz csízmám szára ért, nem tudtam mit tenni. Muszáj voltam.. Akartam Justint. Vele akartam lenni. Nagyon rég éreztem ilyet és ez megrémített. Sosem kötődtem senkihez annyira, mint hozzá, de nem akartam. Amennyire régen akartam és szerettem ezt az érzést, akkor annyira gyűlöltem és féltem is tőle. Tanulnom kell a hibáimból és az egy hiba volt, hogy közel engedtem magamhoz.. És, ha elkövetem ugyanazt a hibát, csak magam alá vágom a fát. Mert egyszer úgy fog kidőlni, ahogy Justin ismét itt fog hagyni Stratfordban.

Mire a gondolat végére értem, már a buszon ültem. Arcomon csordogáltak könnyeim, két megállóval előrébb szálltam le, lefordultam a legelső keresztező úton, S alakban ugráltam el a nagyszülei házához. Kezemben fáslimat szorongattam, fogaimat minden lépésemnél összeszorítottam. Sosem fájt még ennyire.. Jobban fájt, mint az eddigi összes fájdalmam egybevéve. Szörnyű volt. És Justin sem volt ott, hogy segítsen, pedig most kénytelen lesz törődni velem. Mert..

Nem. Megráztam a fejem, még csak gondolni sem merek rá. Ez nem lehet. Nem engedhetem meg és ő sem engedheti meg magának. Torkom szorított, gyomrom görcsbe ugrott, ahogy megálltam a kerítésnél, homlokom a vasnak döntöttem. Jobb kezemmel kikerestem a fehér gombot és olyan erővel nyomtam meg, amennyire csak tudtam. Ki hallottam, hogy felrezdül az egész ház, hallottam Justin hangját kiabálni, miszerint mindjárt jön, de én nem tudtam várni. Iszonyúan sajgott a lábam, könnyeim csak úgy peregtek arcomon. Azt akartam, hogy érjen oda, megszédültem. Rámarkoltam a kerítésre és fejemet hátrahajtva nyomtam tovább a csengőt.

- Jövök már. – tépte fel a bejárati ajtót. Ahogy felpillantottam rá, a fájdalom eluralkodott rajtam, és a kerítésbe kapaszkodva ernyedtek el lábaim. – Jézusom, Keith.. Mit csináltál már megint.. – futott le hozzám mezit láb, egy szál papucsban, szürke melegítőben és egy fekete pólóban. Kinyitotta a kaput, derekamért kapott, magához húzott. Kezével eltűrte hajamat arcomból.

- Táncoltam. – néztem bágyadtan arcát, halványan, elégedetten mosolyogtam.

- Hogy mit csináltál? – emelte fel a hangját. Egy szempillantás alatt felkapott ölébe, lábával berúgta a kaput, felszaladt velem a csúszós lépcsőn, ahogy a meleg lakásban értünk lehunytam szemeimet. Vállamról csúszott le a táskám, bementem velem a nappaliba és lerakott a kanapéra. Lassan nyitottam ki a szemeimet, körülnéztem. Milyen rég voltam itt..

- Itt semmi nem változott. – mosolyogtam bágyadtan, de egyben boldogan. Táskámat ledobtam a földre és lassan feltoltam magamat. Arcom összerezzent, ahogy lábam a talajt érte, valaki taszított rajtam vállamnál fogva és visszafektetett.

- Innen el nem mozdulsz! – mondta mérgesen. – Nagyi.. – kiáltotta, majd otthagyott a nappaliban. Összezártam szemeimet, megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, ami szinte teljesen eltompított.

- Keith? – hallottam meg a nevemet egy mély, férfi hangján. Kipattantak a szemeim, a nappali közepén egy alacsonyabb, pocakos embert láttam meg. Ajkaimra egy mosoly szökött.

- Bruce. – hangom egy oktávval feljebb ugrott, muszáj voltam felülni.

- Keith, de rég láttalak. – jött közelebb, odahúzta hozzám a puffot, leült elém. Kezemet fejemre tapasztottam, megszédültem. Fogalmam sincs mitől.. Csak egyszerűen rosszul lettem. – Jól vagy? – fogta meg dülöngélő vállamat, látásom homályosult.

- Pe.. Persze. – mosolyogtam. – Olyan rég láttalak. – hajoltam felé tárt karokkal, rögtön visszaölelt.

- Nagyapa. – elhajoltam Brucetól, felnéztem az illetőre. Egy dobozt fogott a kezében.

- Á, Justin.. – émelyegtem, miközben rá mosolyogtam. Bruce felállt előlem, Justin leült a helyére. Ölébe emelte lábamat, lehúzta csizmámat, feltűrte nadrágomat egészen térdemig.

- Keith, te nem vagy normális, esküszöm.. – rázta a fejét. A kanapé támlájának dőlve mosolyogtam rá, ahogy elővett a dobozból egy kenőcsöt és egy adag fáslit.

- Muszáj volt táncolnom. – hunytam le szemeimet, kezeimet hasamra simítottam, melegem lett. Éreztem, ahogy ujjaival belemasszírozta bőrömbe a sportkenőcsöt, majd szorosan átkötötte a fáslival.

- Még egyszer meg ne próbáld. Esküszöm én.. – kinyitottam szemeimet, ránéztem. Felpillantott rám egy pillanatra, felsóhajtott.

- Te? Hova esküdözöl? – kérdeztem halkan, féloldalasan elvigyorodott, lehajtotta a fejét, folytatta a bekötést.

- Testőrt fogadok melléd! – nyögte ki nevetve, elmosolyodtam. Ismét lehunytam szemeimet, nagy levegő vettem.

- Azt hittem magadhoz láncolsz. – fújtam ki halkan, kellemesen mosolyodtam el. Hallottam, ahogy halkan felkuncogott, miközben én azt mondtam magamban, Arra már nincs szükség, teljes mértékben megtetted!

- Kész. – simított fel lábszáramra, végigcirógatta ujjaival, kinyitottam a szememet. – Gyere, próbáljuk meg, hogy rá tudsz e állni. – lecsukta a doboz tetejét, felállt, majd kezeimért nyúlt. Lassan húzott fel, lábaimat leraktam a talajra, összeszorítottam a fogaimat.

- Tökéletes. – simítottam kezeimet vállaira, ő az ő kezeit derekamra csúsztatta. Felnéztem arcára, mélyen egymás szemeibe néztünk. Éreztem, ahogy jobb karjával átöleli a derekamat, egyre szorosabban ölelt magához. Élveztem, ahogy mellkasa néha az enyémnek nyomódott, felsóhajtottam. Hirtelen megszédült velem a világ, lábaim összerogytak, erősen ráfogott derekamra, fejemet lehajtottam.

- Keith.. – rázogatott gyengéden, odahúzott a fotelhoz, beleültetett. – Keith, nyisd ki a szemed.. – simította kezét arcomra, másikkal hajamat tűrögette fülem mögé. Lassan nyitottam rá a szemeimet, összeráncoltam a homlokomat. Mintha teljesen magamon kívül lennék, úgy szédültem. – Mondd csak, mikor ettél te utoljára?! – simította hajamat birizgáló kezét homlokomra, hümmögtem egyet.

- A tegnapi hamburger.. – mondtam halkan, felsóhajtott.

- Akkor nem csoda, hogy olyan vagy, mint valami élő halott.. – állt fel előlem. – Gyere, vedd le a kabátod. – hajolt fölém, előredőltem, levettem a kabátomat. Néztem, ahogy kivitte az előszobába, majd visszajött, hozzám. – És most jössz és ismét megeszed Diana nagyi világi pulykáját. – hajolt le, majd kezeit hónaljam alá dugta, magához húzott, felhúzott, karjaimmal körülfontam nyakán. Ahogy a konyha felé vitt, lábaim alig érték el a talajt, úgy tartott.. Jó erősen, biztonságban.

12. /Egészséges ez egyáltalán?!*/

Justin szemszöge

Már a második filmet néztük a tévében. Keith az ölembe hajtotta a fejét, én bágyadtan pislogtam a képernyőre. Hallottam Keith anyukáját a konyában csörömpölni, a fiúk az emeleten voltak. Ketten voltunk csak a nappaliban. Letettem magam mellé a kapcsolót, jobb kezemet lassan Keith derekára simítottam.

- Ugye nem akarsz menni? – motyogta halkan, lenéztem rá. Fejét megmozgatta, teljesen hasamba bújt, eltűrtem haját arcából.

- Maradhatok még, ha szeretnéd.. – mosolyogtam halkan, jobb kezemmel lassan derekát kezdtem simogatni.

- Aludj itt. – mondta, majd lehunyta szemeit. Hosszan lélegzett, halkan felnevettem. Csak az álmosság beszélt belőle, megráztam a fejemet. – Na? – lesett fel rám fél szemmel, majd leragadtak szemei. Elmosolyodtam, lehajoltam.

- Nem lehet. – suttogtam mosolyogva fülébe. Nyakamba kapaszkodott, ott tartott magánál. Nagyot nyeltem, kezem megállt derekán.

- Miért nem? – súgta vissza fülembe.

- Csak.. nem. – szorítottam össze ajkaimat. Keze után nyúltam, lassan próbáltam lefejteni nyakamról. Elengedett, hátára feküdt, feje még mindig az ölemben volt.

- És holnap? – nézett fel rám elgondolkodva, mosolyogva ráztam meg a fejem. Lehunyta szemeit, elmosolyodott, kezeit hasára simította. Végignéztem rajta. Pulcsija alól lassan előbukkant dereka, kezemet odasimítottam. Halkan felkuncogott, ujjaim hidegek voltak, megnyaltam ajkaimat. – Akkor maradj még. – mondata végére nagyot ásított. Elhúztam kezemet derekáról, lecsúszni készülő lábait feljebb húztam, lejjebb csúsztam a kanapén, fejét hasamra vontam. Nem tudtam, hogy jól csináltam e. Fogalmam sem volt mit kellett volna tennem. De nem tudtam nemet mondani neki.. Vágyom arra, hogy minél több időt töltsünk egymással. Be akartam pótolni azt a pár évet, mikor nem voltam vele.

Elmélyülten néztem a tévét, bágyadtan mosolyogtam. Hallgattam szuszogását, ami egyre lassabbá vált. Lepillantottam rá. Ajkai enyhén elnyíltak, kifárasztotta a mai nap. Nem szeretném, hogyha Lucy kikészítené és leváltaná. Azt biztos nagyon nehezen élné túl. Egy segítségen törtem a fejemet.. de nagyon nehezen találtam. Ismét lenéztem rá, kezemet lábai alá csúsztattam, majd háta alá. Határozottan felemeltem, de ügyeltem rá, fel ne keltsem. Lassan elindultam a lépcső felé, útközben az órára pillantottam. Este 8 óra volt. Elindultam az emelet felé, majd a szobájához. Lábammal löktem be az ajtaját, az ágyához vittem. Kezeim megremegtek, ahogy leraktam. Feje oldalra csuklott a párnáján, takarójáért nyúltam. Lassan ráterítettem, haját eltűrtem hátra, meg füle mögé.

- Jó éjt, Keith. – suttogtam. Lehajoltam, ajkaimat homlokára nyomtam, míg jobb kezemet takarójára simítottam, majd hasára. Felsóhajtott.

- Neked is. – suttogta magán kívül, elmosolyodtam. – Ne hagyj itt.. – szemei még mindig csukva voltak.

- Holnap találkozunk. – simogattam meg fejét, felsóhajtottam. Elhajoltam tőle, mintha nem is beszélgettünk volna, tovább aludt. A fal felé mocorgott, takaróját nyakáig felhúzta. Felsóhajtottam, hátráltam kifelé menet.  Lassan kiléptem a szobából, hangtalanul csuktam be az ajtót. Felsóhajtottam, ahogy kattant a zár. A fenti folyosón alig volt valami fény, vakon indultam el a lépcső felé.

- Hé, haver. – szólt valaki, megfordultam. Dylan lépett ki szobájából egy szál alsógatyában, kérdőn néztem rá. – Gyere csak ide. – hívogatott ujjával. Elindultam felé, beleugrottam gatyámba, megigazítottam hajamat. Körülbelül egy magasak lehettünk. Lazán támaszkodott neki az ajtófélfának, akaratlanul mosolyodtam el, ahogy befeszített.

- Mi van? – biccentettem zsebre csúsztatott kezekkel elvigyorodtam.

- Mit csináltál ott bent? – mutatott Keith szobája felé, arra néztem, majd vissza Dylanre. Megrántottam a vállamat, most vallatni fog?

- Semmit. Lefektettem csak.. lent elaludt. – közöltem nyugodtan, száját kezdte rágni.

- Tetszik neked? – húzta fel szemöldökeit, kezében szorongatott törülközőt bal vállára dobta. Összeráncoltam a homlokomat, felröhögtem.

- Miért érdekel? – kérdeztem vissza. Akaratlanul nyaltam meg ajkaimat, ahogy Keithre gondoltam. Hogy tetszik e nekem? Nem kifejezés..

- Mert a bátyja vagyok? – tárta szét karjait. – Na, jó, figyelj. Az öccse vagyok. – rántott vállat, elmosolyodtam. – De a testvére és tudni akarok mindent..

- Hűűha. – vakartam meg a tarkómat vigyorogva, kezét vállamra tette, szemeibe néztem.

- Lefeküdtetek már? – húzta fel szemöldökeit.

- Hülye vagy? – löktem le kezét, egy fél lépést hátrébb léptem.

- Én csak a húgomat féltem.. – lökte el magát az ajtófélfától.

- Keith a nővéred.. De, ha a húgod lenne, ez akkor sem tartozna rád. – közöltem finoman, hogy nem kívánom megosztani ezeket a dolgokat vele. Egészséges ez, hogy ilyet kérdez egyáltalán?!

- De megkívántad már, ugye? – vigyorodott el, közelebb lépett, felröhögtem, megköszörültem a torkomat. Erre még.. konkrétan nem gondoltam.. – Jó, nyugi, csak szívatlak. – röhögte el magát, felsóhajtottam.

- Figyelj, nekem mennem kell. – kezdtem hátrálni a lépcső felé, biccentett.

- Azt hiszem, látjuk még egymást. – vigyorodott el, összeszorítottam az ajkaimat.

- Biztosan.. – motyogtam, majd hátat fordítottam neki. – Héj, Dylan.. – fordultam meg mégis, megfordult a folyosó végéről. – Azt ne felejtsd el.. – mutattam a szobája felé. – Hogy én voltam az a srác, aki azt a kék dinoszauruszt harcolta ki veled Keith ellen. – először értetlenül nézett rám, majd beszédre nyitotta a száját, de nem hagytam neki időt rá. Mosolyogva ugráltam le a lépcsőn, Debby szélesen rám mosolygott, mikor megjelentem a konyhában.

- Keith elaludt.. – mosolyogtam rá vissza, fejét rázva pillantott le répát vágó kezeire.

- Milyen rég mondtad ezt nekem utoljára.. – nevetve nézett rám, elmosolyogtam. – Nálunk vacsorázol, Justin? – kérdezte kedvesen, mint már annyiszor régebben. Megráztam a fejem, kíváncsian pillantott rám.

- Köszönöm, nem. Még el kell intéznem valamit, mielőtt hazamegyek..

- Akkor legközelebb? – kérdezte azzal az igazi Debbys pillantással, elmosolyodtam.

- Meglátjuk.. De most mennem kell. Jó éjszakát, Debby! – átöleltem egy pillanatra, majd az előszoba felé rohantam. – Várjon.. Debby.. – mentem vissza hozzá. – Beszélt már Keith tánctanárával? – érdeklődtem, jobb kezemen ujjaimat kezdtem tördelni, elmosolyodott.

- Nem, még nem hívtam fel. – rázta meg a fejét, bólintottam. Ismét elindultam az előszoba felé. - Örülök, hogy újra látlak, Justin! – kiabált utánam, elmosolyodtam magam.

- Én is Deb! – leemeltem a kabátomat a fogasról, belebújtam a suprámba, aztán magamra kaptam a kabátomat. – Én is.. – suttogtam magam elé, majd becsuktam a bejárati ajtót magam után. Az esti hideg azonnal megcsapott, összehúztam magamon a kabátomat, vacogva siettem el a kocsiig, nyitottam ki, majd süppedtem bele az ülésbe.

Amint mondtam az imént Debbynek, komolyan gondoltam. Még volt egy kis elintézni valóm mielőtt hazamegyek. Bekapcsoltam a fűtést a kocsiban, akaratlanul pillantottam a hátsó ülésre, de csalódnom kellett. Keith nem ült ott. Tetszik neked? – futott át Dylan kérdése az agyamon, akarva-akaratlan haraptam ajkamba. Amint rágondoltam, szívem egy gyorsabb fokozatra kapcsolt, gyomrom furcsán összerándult, kicsit émelyegni kezdtem.

Hogy tetszik e? Nem tudom. Fogalmam sincsen, szabad lenne e. Nekem ilyet nem lehet.. Nem arról van szó, mert száz százalékig megbízom Keithben, de, ha jót akarok neki, nem teszem. Pedig csinálom.. Akaratom ellenére vagyok vele kedves és próbálok annyira közel kerülni hozzá, amennyire csak tudok. Ez régen nem volt akadály. A legjobb barátok voltunk. Még életünk első csókja sem tudott minket megakadályozni abban, hogy úgy szeressük egymást, mint az előtt a bizonyos bál előtt.

Jobb kezembe temettem arcomat, ujjaimmal megdörzsöltem leragadni készülő szemeimet, próbáltam ébren maradni, de nehezen sikerült. Lassan és unalmasan telt az út Keithéktől a színházig, nem is tudom mikor unatkoztam utoljára a kocsiban. Szemeim kitágultak, mikor láttam, hogy a színházban oltva vannak a villanyok, messze leparkoltam a bejárattól és óvakodva lépegettem az ajtóig. Meggyőződtem róla, hogy telefonom a zsebemben van, felugráltam a lépcsőn és megkerestem a világoskék plakáton Lucy számát. Nem telt bele fél perc, hogy lecsekkoltam és beütöttem a telefonba, benéztem az üvegen, nem láttam sok mindent. Csak pár riportert és embereket.. Elmertem képzelni mit keresnek ott. Felsóhajtottam, amilyen gyorsan csak tudtam a kocsihoz szaladtam, kinyitottam az ajtót, beültem és megnyomva a tárcsázó gombot, öklömet összeszorítva emeltem fülemhez a telefont. Visszafojtott levegővel hallgattam a telefon kicsöngését. Ujjaimmal a kormányon doboltam, szemeimmel a szállingózó havat figyeltem.

- Fekete hattyú tánciskola. Hallgatom. – hallottam meg a rekedtes, női hangot, megköszörültem a torkomat.

- Jó estét, elnézést a zavarásért. Az egyik táncosa, Keith Redway.. barátja vagyok. Szóval, történt ma egy kis baleset.. – lassan elmeséltem neki a történteket, és csak reménykedni tudtam, hogy ad még egy esélyt Keithnek.. Ennyivel tartozom neki..

11. /Hercege van..*/

Csak mert gyereknap volt..<3

Lassan néztem fel, ahogy Justin leparkolt a házunk előtt, leállította a kocsit, kivette a kulcsot az indítóból, kikapcsolta a biztonsági övét, hátranézett rám. Kifejezéstelen arccal bámultam rá, halványan rám mosolygott, szomorúan viszonoztam.

- Van itt valaki? – kérdezte halkan, mélyen szemeimbe pillantott. Bólogatni kezdtem, lenyúltam táskámért és kikerestem belőle a lakáskulcsomat.

- De a kapu zárva van! A kocka alakú a felső záré, a kis..

- Arany pedig az alsóé. – nagyot bólintott. – Tudom. – vigyorogva nyúlt érte és vette el, kinyitotta a kocsiajtót. – Mindjárt jövök… - motyogta, kiszállt a kocsiból, rövid ideig szarakodott a zárral, majd ügyesen kinyitotta a kaput, zsebébe csúsztatta a kulcsot és visszasietett hozzám.

- Ezt nevezem gyorsaságnak.. – vigyorogtam rá, amikor kinyitotta a kocsiajtót, felröhögött. Óvatosan megfogta lábamat, kezeit gyengéden derekam köré fonta, kiültetett az ülés szélére, majd lehajolt értem.

- Úgy félek, hogy elejtelek… - sóhajtotta, miközben a mankót a kezembe adta, elmosolyodtam.

- Tudok ám menni! – simítottam fel jobb kezem arcára, lepillantott rám. Megnyalta ajkait, lenyújtotta hozzám fejét, forró ajkát homlokomra nyomta.

- Nem érdekel.. – szorosabban magához fogott, bal kezemmel nyakába kapaszkodtam, jobb kezem lecsúszott mellkasára. Kabátján keresztül éreztem szíve heves lüktetését, ujjaim becsúsztattam dzsekije alá, egy halvány mosollyal az arcán sétált be a kertbe, lassan lépegetett a betonon, kivágódott a bejárati ajtó.

- Keith, kicsim.. – anya aggódó hangjára kaptam fel a fejem, útra készen, kabátban rohant le felénk a lépcsőn. – Úristen, mi történt?  - kétségbeesetten ért oda hozzánk, értetlenül bámult rám. Egy pillanatra méltatta Justint, rám nézett, majd felkapta a fejét Justinra. Még a száját is elfelejtette becsukni, nagyokat pislogott. Justin zavartan köszörülte meg a torkát, lepillantott a lábamra.

- Elesett a táncpróbán és kiment a bokája..

- Úristen! – anya fejét rázva tért vissza a valóságba, jobb kezével kivette kezemből a mankót. – Gyertek.. Gyere be. – mutatott fel a lépcső felé, előrerohant kitámasztani az ajtót, Justin összevont szemöldökkel, mosolyogva nézett rám.

- Szerinted felismert?- kérdezte suttogva úgy, hogy anya ne hallja.

- Elég valószínű.. – kuncogtam nyakába, vigyorogva, óvatosan lépegetve ment tovább a jeges lépcsőkön, majd vakon, a járást ismerve ment be velem a nappaliba, Bryan azonnal felugrott a kanapéról, a takarót elvette onnan és hagyta, hogy Justin letegyen rá.

- Orvosnál voltatok? – jelent meg anya ismét a nappaliban, a bekötözött lábamra pillantva. Odasétált mellém, leguggolt lábamhoz, óvatosan kezébe fogta és a dohányzóasztalra tette.

- Igen, voltunk. – bólogattam, majd Justinra pillantottam.

- Jajj, kicsim. – simította kezét arcomra, szemei aggodalmasan csillogtak. – Miért nem hívtál fel?

- Nem éreztem szükségét, hogy aggódj, anya.. – ráztam meg a fejem, bal kezemmel Justin kabátjába markoltam, közelebb húztam a kanapéhoz. Anya felállt, megkönnyebbülten intett le, majd Justin felé fordult. Széles mosolyra húzódott a szája, háta mögé mutatott, majd kezeit Justin felkarjaira simította.

- Hú, de megnőttél.. – elképedve bámult fel Justinra, kinek szemei felragyogtak, amint anya hozzászólt. – Fel sem ismertelek reggel.. Én azt hittem, hogy Keithnek új..

- Hercege van! – röhögött fel mellettem Bryan, meglepődve kaptam felé a fejem, úgy tett, mintha meg sem szólalt volna, oldalba böktem.

- Nos.. Éppen a boltba indultunk. – nyúlt kabátja gombjaihoz, lassan kezdte gombolgatni őket. – Mit mondott az orvos? Adott valami gyógyszert? Kenőcsöt? Akármit?  Be kell mennem a gyógyszertárba is? Jajj, de béna vagy kicsim.. – fejét rázva nézett le rám, Justin és Bryan egyszerre nevettek fel. Ujjaimmal hajamba túrtam, megráztam a fejem.

- Csak azt mondta ne terheljem meg és, hogy vigyázzunk rá.

- Rendben. – bólintott, majd telefonját a zsebébe csúsztatta. – Kértek valamit a boltból? – kezét Bryan felé nyújtotta, Justinra mosolygott. – Még mindig szereted az m&m’s-et, ugye? – Justin lassan bólogatott, lehajtottam a fejem.

- Anya.. – suttogtam kétségbeesetten, ahogy lábamra pillantottam, azonnal elöntött egy fojtogató érzés, mindhárman rám néztek. – Három hétig nem táncolhatok.. – sírásomat visszafojtva suttogtam, anya mélyen felsóhajtott. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy tanácstalanul Justinra pillant, közelebb sétált hozzám, leült mellém.

- Kicsim, három hét nem a világ vége.. – kezét combomra simította, úgy nézett le rám. – Aztán majd, ha teljesen felépülsz, beleadsz apait-anyait. Akarod, hogy felhívjam neked Lucyt? – lassan bólogatni kezdtem, egy puszit adott fejemre. – Nyugodj meg, a gála még legalább két hónap. Minden rendben lesz, ígérem! – végigsimított hátamon, egy pillanatra Justinhoz lépett őt is átölelte. Hallottam, hogy valamit súg a fülébe, de azt nem, hogy mit. Hogy őszinte legyek, nem is érdekelt, Bryan az előszobába ment. – Justin, maradj, ameddig szeretnél! – szólt vissza még az ajtóból, Justin lehúzta dzsekije cipzárját. – Aztán vigyázz a lányomra, cowboy! – röhögve lépett ki az ajtón, kínomban elmosolyodtam, ahogy visszagondoltam az egyik farsangunkra, ahol Justin cowboynak öltözött, anya az óta úgy hívja. Tetszett neki a szerelése. Justin mosolyogva kapta le magáról a kabátját, kisétált az előszobába, majd vissza hozzám.

- Keith, mit fogsz csinálni.. Három hétig? – kérdezte vigyorogva, lassan sétálgatott a nappaliban, jól szemügyre vett mindent.

- Fogalmam sincs.. – sóhajtottam fel, halkan felkuncogott. – Sosem voltam még ágyhoz láncolva vagy ilyesmi…

- Most sem vagy. Akárhova eljuthatsz, ha akarod..

- Akkor inkább azt mondanám… Sosem voltam még a karjaidba láncolva.. – mosolyogva rám pillantott, felsóhajtottam. – Nem tudom, mit fogok csinálni.. – váltottam komolyra. - Bryan valószínű, hogy már holnap suliban lesz, anya meg dolgozni megy. - az egyik vitrinhez lépett, óvatosan kinyitotta az üvegajtaját. Csöndben bámultam, ahogy a kiskori képeinket nézegeti, mosolyogva simított végig anyáék esküvői fotóján. Nagyot nyeltem. Amint átfutott a gondolat az agyamon, úgy bukott ki számon is. – Justin, ugye velem maradsz? – kérdeztem halkan, sokkal halkabban, mint eddig bármit. Becsukta a vitrin ajtaját, kínzó lassúsággal fordult felém. Gyomrom összeugrott, ahogy rám nézett, összeszorította ajkait.

- Keith? – lassan lépegetett felém. Amint szemeibe pillantottam minden megváltozott körülöttünk, kétségbeestem és ezt ő is érezte. Kettő lépéssel szelte át a közöttünk lévő távolságot, torkom elszorult, leült mellém a kanapéra és átölelte nyakamat. Olyan szorosan bújtam hozzá, amennyire csak tudtam. Nem ez volt az első alkalom, amikor ránéztem és a múlt jutott eszembe, de azt hiszem most ő is értette mit kérdeztem és miért. Lassan himbálózni kezdett velem a kanapén, arcát nyakamba rejtette. – Itt maradok. – sóhajtotta, hajamra egy nagy puszit adott. – Maradok, ameddig csak szükséged van rám.. – mélyen beszívta illatomat, éreztem, ahogy nem bírom tovább tartani magam, engedtem könnyeimnek ismét, ő pedig türelmesen simogatta tovább a hátamat.

***

A szobámban ültem az ágyamon, lábamat kinyújtottam magam elé. Justin végignézte az összes polcomat, versenyeken nyert érméimet és fényképeimet. Néha hátramosolygott rám, én szemeimmel végig hátát kémleltem. Többször vezettem végig tekintetem hátán, hosszú, vékonyka lábain. Megmosolyogtatott, ahogy kezével nadrágját fogta fenekénél, szürke alsója még így is kilátszódott. Lassan az ablakhoz sétált, kíváncsin húzta el a függönyt és kinézett az ablakon, ami a hátsó kertre nézett.

- Justin, hova rohansz? – kiabáltam utána, amint eltűnt a szobaajtómban. Erőt vettem magamon, kezembe vettem mankómat, gyűlöltem, de nem tudtam mit tenni. Kiértem a folyosóra, Dylan a szobaajtajában állva nézett az elsuhanó Justin után, megrántotta a vállát.

- Megbolondult. – röhögött fel, nyakát nyújtogatva nézett ki. – Szerintem a kertbe szalad.. – fordult felém, egymásra néztünk.

- Segíts lemenni a lépcsőn. – arcomra egy mosoly szökött, Dylan közelebb jött, fél kézzel átkaroltam a nyakát és segített lemenni a lépcsőn, majd ki a hátsó terasz felé. Lassan, botladozva indultam el a hátsó ajtóhoz, elhúztam az üvegajtót és nyakamat behúzva léptem ki a teraszra, a hidegbe. Már csak egy rikító vörös cipőt láttam felhúzódni a fán lévő bunkinkba, félrehajtott fejjel, jobb kezemet zsebre dugtam, úgy vártam, hogy lemásszon onnan. Közelebb sétáltam, közvetlen a faház alá, felnéztem a bejáratához.

- Mondanám, hogy gyere fel.. – egy vigyorgó fejet láttam meg kihajolni a kis ablakon, felé néztem. – De nem tehetem. – röhögve hajolt vissza, megráztam a fejem. Dylan ölbe tett kezekkel jelent meg mellettem, felnézett a fára, majd vissza rám.

- Ez tényleg meghülyült? – kérdezte komolyan, megráztam a fejem, közelebb lépkedtem a fához, kezem az öreg, kopott fára simítottam, elmosolyodtam.

You will always love the Bieber, right?

Felkuncogtam a cikcakkos íráson, végighúztam rajta mutató ujjamat, felnéztem. Justin még mindig sehol sem volt, hátam a falnak döntöttem. Pár pillanat múlva megláttam piros cipőjét, ledugta lábait, majd leszenvedte magát a létrán, felhúzta a nadrágját, meglepően nézett rám, aztán rájöttem, hogy nem engem néz, hanem a fejem mellett díszelgő írást. Mosolyogva simított rajta végig ő is, majd felnézett.

- Fent is tele van.. – biccentett fejével. – Tele vannak firkálva a lécek. – röhögött fel. Kezében egy fa képkeretet szorongatott, kíváncsian néztem rá.

- Mit találtál? – nyúltam érte, de elrántotta a kezét. Mosolyogva rázta meg a fejét, majd a ház felé nézett. – Majd meglátod.. – bújt át jobb karom alatt, másik kezébe fogta mankómat, bal kezével átkarolta derekamat. – Lehidalsz, ha meglátod.. Vagyis én lehidaltam.. Azért mert.. – addig beszélt, ameddig el nem értünk a kanapéig, segített leülni rá, majd a kezembe adta a képkeretet. – Én nem tudtam erről. – mosolyogva fürkészte arcomat, kezembe vettem, felfordítottam. Széles mosoly szökött arcomra, ahogy megpillantottam magunkat táncolni még a bálon, aznap éjszaka, Justin a derekamat öleli, kezeim nyakánál vannak összekulcsolva,  fejem vállára döntöttem. Akkor egy magasak voltunk.. Aznap este érzett magához nagyon-nagyon közel. Egy pillanatra lehunytam szemeimet, ujjamat végigsimítottam a képen, megnyaltam ajkaimat. – Emlékszel.. – megköszörülte a torkát, félénken csillogó szemekkel nézett rám. – Mi jött ez után? – bal keze mutatóujját a képkeretre szegezte, felnéztem rá. Tekintetem akaratlanul is ajkaira tévedt, gerincemen borzongás futott át, ráharaptam ajkamra, bólogattam. Muszáj voltam visszanézni a képre, elmosolyodtam magam.

- A fogadás.  – kuncogtam fel, megráztam a fejem. – Milyen két ballábas voltál akkor.. – tekintete szinte perzselte bőrömet, ajkaim belebizseregtek, ahogy rájuk nézett, felnéztem rá. – Mit vettél a pénzből, amit elnyertél a fiúktól? Cukrot? Csokit? Egy pár új zoknit? Vagy egy másik baseball kesztyűt?

- Kipótoltam a zsebpénzem és azt.. – mutatott a nyakamban lógó nyakláncra, lélegzetem elakadt, ajkaim elnyíltak.

- Ezt? – mutattam én is a medálra, elmosolyodott és bólogatott.

- A bál után csokit akartam venni, anyáék tudta nélkül. De aztán rájöttem, hogy biztosan nem ok nélkül utálta, ha csokit eszem és nézd… - mutatott ezer wattos vigyorára, elmosolyodtam. – Ezt annak köszönhetem! – röhögve mutatott ismét láncomra, megráztam a fejem.  Nagyot sóhajtottam, leraktam a képet a kanapéra, közelebb csusszantam Justinhoz. Kíváncsian nézte lábaimat, kezeimet nyaka köré fontam, közelebb húztam magamhoz. Reflexszerűen kapott derekam után, fejem vállára döntöttem, mély levegőt vett, lassan fújta ki. – Keith..

- Hm? – mordultam fel, csak ennyire futott, túlságosan lefoglaltak derekamon kalandozó ujjai, feltűrte póló szélét, ujjait gyengéden csúsztatta csupasz bőrömre.

- Hiányoztam? – kérdezte suttogva, hajam felé fordult. Szívem szerint elmondtam volna neki, hogy nem. Akkor gyűlöltem, tiszta szívemből, amikor kerestem és Diane közölte velem, hogy mi történik Justinnal. És azt is elmondtam volna neki, hogy amint megpillantottam először a tévébe áttört rajtam minden érzelem és sírni kezdtem. Annyira elmondtam volna neki, hogy jobban hiányzott, mint bármi más. Hogy amint elment, senki nem foglalkozott velem, nem voltak barátaim, az osztályban mindenki elkerült és kinevetett. Nehéz volt az életem nélküle és erre akkor jöttem rá, amint szombat este besétált a színházba.

De nem tudtam megszólalni. Mély levegőt véve kezdtem bólogatni, lassan, amilyen lassan csak tudtam, arcomat nyakába fúrtam és próbáltam nem visszagondolni arra az időszakra, amikor felfogtam, hogy Justin számomra meghalt, hogy nincs már.. Többé számomra már nincs.

10. /Lehet, az enyém finomabb..*/

*Gyereknap.♥

A motor néha fel-felbúgott hangosabban. A rádió szakadozva szólt halkan, mosolyogva csúsztam lejjebb az ülésben, talpaim már a szélvédőre tapadtak. Jobb kezemmel hajamhoz nyúltam, kihúztam belőle a hajgumimat, megráztam a fejemet. Izzadságtól odaszáradt hajszálaim babahajként kunkorodtak fel, kinéztem az ablakomon a visszapillantó tükörbe.

- Nem divatbemutatóra mész.. – kapta rám lopva a tekintetét, majd ismét az utat nézte. Még fényes nappal volt, lassan felé néztem. Felsóhajtottam. – Vagy van valaki ismerős a.. korház sürgősségi osztályán? – vigyorodott el, kormányt erősebben kezdte markolgatni.

- Nem értem miért szólsz bele… Ki tudja. – rántottam vállat.

- Akkor sem kell szépítkezned… - mondta halkan, maga elé mosolygott. Lehajtottam a fejemet, bal kezemmel az ülésen támaszkodtam, felsandítottam rá. Vártam, de nem szólt semmit. Lenyelte mondandóját, lehajtotta a fejét, váltott, majd átment egy másik sávba.

- Nem lesz baj a kórházban? – néztem fel rá rendesen, fejemet a támlának döntöttem. Megköszörülte a torkát, felsóhajtott, megrántotta a vállát.

- Remélem itt lerendeztem egy ideig az autógramm osztást.. Különben sem ezért jöttem. – mondta morogva, felsóhajtottam, megnyaltam ajkaimat.

- Meddig maradsz? – kérdeztem meg, ami igazán érdekelt. Féltem a választól.. Piszkosul tartottam tőle, de mégis megkérdeztem!

- Ki tudja.. – megrántotta a vállát, egy kő gördült le a szívemről, hangosan sóhajtottam fel. Felém kapta a fejét, elvigyorodott. – Miért? – kérdezte, vakon vezetett tovább, majd ismét visszanézett az útra.

- Csak úgy kérdeztem. – csücsörítettem, elmosolyodtam. Közelebb csúsztam felé, arcomat vállába rejtettem. – Köszönöm. – suttogtam, halkan felnevetett.

- Nincs mit köszönnöd, Kieth. Ez a minimum.. – Jobb kezét elcsúsztatta a váltóról, és a kesztyűtartóra fektetett lábaimra simította. Hosszú ujjaival félig-meddig körül ölelte bal lábszáramat, finoman simított fel térdemig, majd visszahúzta a kezét. Felemeltem fejemet válláról, hátradőltem az ülésembe.

Az út hátralévő része csendesen telt. Néha kaptam magam azon, hogy arcát kémleltem. Egyszerűen nem állhattam meg. Ahogy kék sapkája szemeibe csúszott, telt ajkai elnyíltak, néhol megnyalta őket, ahogy koncentrált a vezetésre.. És a tudat, hogy talán én járok a fejében, hiszen ő segített nekem, az felért minden boldogsággal.

- Itt vagyunk. – parkolt le. – Meg ne mozdulj! – állított le a kocsit és szélsebesen pattant ki belőle. Megforgattam a szemeimet, kérése ellenére elkezdtem leszedni lábaimat a kesztyűtartóról. De ahogy lecsúsztattam jobb lábamat, visszahajlott a lábfejem, felkiáltottam. – Jajj, istenem.. – nyitotta ki az ajtót. – Mit mondtam? – hajolt be értem, már emelt volna fel, mikor közbevágtam.

- Justin, tudok járni, oké? Csak engedd, had kapaszkodjak beléd.. – markoltam jobb kezemmel vállába. Jobb kezével megmarkolta jobb combomat, csípőjéhez szorított, bal lábammal kiléptem a talajra. Egy szál zokniban voltam, lassan csúsztattam ki jobb lábamat keze közül.

- Megy? – kérdezte, balljával átölelte a derekamat. Összeszorított ajkakkal bólintottam, miközben próbáltam letenni jobb lábamat a betonra. Becsapta a kocsiajtót, kénytelenek voltunk átmenni a másik oldalra, hogy be tudja zárni az autót. Erősen nyakába kapaszkodtam, másik kezemmel derekamat ölelő kezét markolásztam. – Biztos, hogy ne vegyelek fel? Egy pillanat az egész.. – csúsztatta farzsebébe kulcsát, majd kezét finoman combomra simította.

- Nem kell. Tényleg.. Csak.. csináljunk vele valamit. - böktem a bokám felé. Nem ellenkezett, biztos rájött, hogy amilyen makacs tudok lenni, biztos, hogy nem győzne. Felsóhajtott, majd csigalassúsággal kezdett elindulni a kórház bejárata felé.

Justin szemszöge

Tétlenül ültem a műanyag széken a váróban, lábaimmal egy ütemet doboltam. Ujjaimat összefontam ágyékomon, fejemet a falnak döntöttem. Lassan már egy fél órája van bent Keith a szobában. Felsóhajtottam, körülnéztem. A folyosó végéről néhány arc kíváncsin nézegetett be. Lábaimmal egyre türelmetlenebbül doboltam, nem akartam, hogy valami baja essen. Hogy ennél is jobban fájjon a lába.. Annyira sajnálom, hogy nem voltam ott. Annyira sajnálom, hogy nem jöttem rá, ki is ő valójában..

Nagy levegőt vettem, majd lassan kifújtam. Elvégre ez semmi, csak egy bokarándulás. Amivel.. Amivel nem tud majd egy ideig táncolni. Tudom, milyen fontos neki, és most én szorongok belül, hogy mi lesz vele. Fogaimat átfuttattam alsó ajkamon, majd megnyaltam. Fejemet hirtelen az ajtóra kaptam, ahogy mozdult a kilincs, felpattantam. Közelebb mentem a nyíló ajtóhoz, mígnem elő nem bukkant egy szőke, bágyadtan mosolygós fej.

- Keith. – mosolyodtam el, közelebb mentem. Megfogtam bal karját, jobbjában egy műanyag bot pihent, szemeim a bekötözött bokájára tévedtek.

- Ön a hölgy kísérője? – lépett ki egy fehér köpenyes orvos. Bal kezemet Keith derekára csúsztattam, míg másik karját erősen tartottam, bólintottam. – Vigyázzon a kisasszonyra, ne terhelje meg a lábát. Ha minden rendben, akkor maximum 3 hét a gyógyulás. Utána.. mehet a tánc tovább. – bólintott mosolyogva, majd végigsimított Keith hátán. Lenéztem az arcára.

- Minden oké? – suttogtam. Hallottam, ahogy az orvos becsukta az ajtót, én csak arcát kémleltem. Felnézett rám, ajkai lefelé görbültek, megrázta a fejét.

- Nem, semmi nem oké Justin. – borult hirtelen nyakamba, eldobta a műanyag járni segítő botot, és arcát nyakamba fúrta. Kezeimet hátára simítottam, magamhoz öleltem. – Mi lesz így velem? Ha ezt Lucy megtudja.. három hét érted?! Három! Utána már csak pár hetem van a fellépésig.. Nem lehet igaz.. – fúrta mélyebbre az arcát nyakamba, fejemet az övnek döntöttem. Belélegeztem illatát, hüppögő hátát simogattam.

- Megoldjuk, rendben? Bízz bennem! – súgtam fülébe. - Most viszont.. – derekánál fogva messzebb toltam. – Had vegyelek fel. – simítottam jobb kezemet lejjebb, combjaira, ujjait összefonta tarkómon. Letörölte könnyeit pulóvere ujjában, majd bólintott. Elmosolyodtam, kezemet térdhajlatába csúsztattam, és felemeltem. – Vedd el. – guggoltam lejjebb. Jobb kezével a műanyag botér nyúlt és az ölébe tette. Felegyenesedtem, lassan elindultam. Feljebb húzta magát, hogy arcával elérhesse nyakamat. Csak elmosolyodtam, ahogy fülembe szipogott, kirázott a hideg teljesen.

Összeszorított ajkakkal mentem végig a folyosón. Hagytam, hogy az emberek telefonjaikat elővegyék és képeket készítsenek. Keith minél jobban fúrta arcát a nyakamba, kezeim megremegtek alatta. Ahogy közeledtem a kijárat felé, egyre jobban tartottam attól, hogy ismét riporterek hada fog minket várni. Nem akartam.. nagyon nem. Féltettem Keithet ettől az egésztől. Én hoztam be a stresszt az életébe, teljesen akaratlanul. De ha egyszerűen nem tudok tőle elszakadni.. legalább ebben a néhány hónapban, had legyen vele. Ha nem többen..

Keith szemszöge

Kellemesen zötykölődtem ölében, szemeimet is lehunytam. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, mi lesz holnap. Mi lesz, ha ezt Lucy megtudja. Keres helyettem valaki mást.. Meg kell barátkoznom a gondolattal. Nagyot sóhajtottam.

- Keith.. Kiveszed a kulcsom? – súgta halkan, felemeltem a fejemet. Bólintottam. Jobbommal jobban ráfogtam nyakára, a balt hátracsúsztattam, végig csúsztattam hátán, majd bedugtam a farzsebébe és kivettem a kulcsot. A zárba helyeztem, hallottam, hogy kattant, így kinyílt az összes ajtó. Kinyitotta a hátsó ajtót. Ráfogtam a botra, amit az orvos adott, befektetett a hátsó ülésre.

- Jó lett volna elől is. – mondtam halkan, miközben felültem.

- Jó. – bólintott. – De most hátul leszel. Rakd fel szépen a lábad. – nyúlt jobb combomét, és végigsimított rajta. Felraktam a lábamat, kihajolt az autóból, becsukta mögöttem az ajtót. Fejemet a támlának tettem, a botot ledobtam az ülés mögé, ajkaimat összeszorítottam. Beült előre, bekötötte magát, hátrapillantott rám, majd előre. Beindított az autót, kitoltatott. – Elviszlek valahova. – mondta tömören, majd finoman a gázra lépett. Nem tudtam ellenkezni, hogy nekem a színházba kell mennem próbálni, mert ugye.. nem tudtam. Bólintottam, bár ő ezt nem látta, és szemeimet le nem szakítottam a bokámat takaró vastag kötésről.

Justin feje mellett néztem ki a szélvédőn. Láttam, ahogy gyorsan hajtott el a házak mellett. A visszapillantó tükörbe nézve tekintetem bágyadt volt. Nem sokkal később lefékezett egy üres parkolóban. Egy nagy park volt előttünk. A fák kopaszok voltak, néhol még a hó is befedte őket. Justin leállította a motort.

- Mit keresünk itt? – kérdeztem tőle. Hátrafordult, megtámaszkodott a két ülésen és hátramászott. Szemeimmel követtem, ahogy lábamat felemelte, majd leült és az ölébe vette.

- Csak hoztam neked valamit. – hajolt le az ülés mögött lévő táskájáért és azt is ölébe vette. – Még azt gondoltam, hogy a színházban esszük meg, csak ugye.. máshogy alakult. – halászott elő egy begyömöszölt mcdonald’sos papírzacskót.

- Szóval ez volt az, amit hoztál magaddal. – toltam magam halványa mosolyogva feljebb, rám nézett, bólintott. – Nekem ilyet.. nem szabadna.. – mondtam, mikor felém nyújtotta az egyik hamburgeres papírdobozt.

- Mi az, hogy nem? – vette ölébe az övét, a zacskót lerakta a lábaihoz. – Egy nem árt meg.. – mosolygott rám. Elfintorodtam, szemeimmel a hamburgeremet kémleltem, ami egy bigmac volt. Megráztam a fejemet, megnyaltam ajkaimat.

- Nem, Justin tényleg..

- Meg ne halljam. Tényleg megbántanál? Én törtem magam, hogy hozzam erre te.. – szemeit kitágította, kezeit mellkasára simította, megforgattam szemeimet. – Figyelj, nem nagydolog. – váltott ismét komolyra. Kezébe vette hamburgerét. – Nézd.. – mondta, majd beleharapott. Lassan megrágta, majd lenyelte, a nyál összefutott a számba ajkait nézve. – Na, most te jössz.. Lehet, hogy az enyém finomabb, mint a tiéd. – nyújtotta felém hamburgerét. – Keith.. – emelte fel szemöldökeit. – Addig haza nem viszlek..

- Jó. – vettem el tőle. Elégedetten mosolyodott el, nagyot nyeltem. Csillogó szemekkel figyelt, elnevettem magamat. Közvetlenül harapása mellé haraptam. Régen ettem ilyet, már nagyon kívántam.

***

- Nem is tudtam, hogy ennyire szeretsz táncolni. – mondta, miután legyűrte az utolsó falatját. Kihalászott a zacskóból egy adag hasáb krumplit, én még a saját bigmacemmel szórakoztam. Megrántottam a vállamat.

- Már harmadik óta.. – mosolyogtam rá. Szemei felcsillantak, mintha valami felismerés érte volna őket, összeráncoltam a szemöldököm.

- Tényleg.. Basszus.. – vigyorodott el. – Fel is léptél még a gálán negyedikben. Emlékszem.. – kapott be néhány sült krumplit, elmosolyodtam.

- Akkor még csak kezdő voltam.. – sütöttem le a tekintetem.

- Nekem már akkor is tetszett. – felnéztem rá. Jobb kezét fájó bokámra simított, gyengéden masszírozni kezdte lábfejemet, elmosolyodtam. – Remélem, meghívsz az előadásodra. – Nyalta meg ajkait. Felém tolta a sült krumplikat, kivettem párat.

- Ha szeretnéd.. – mosolyodtam el halványan, szemei engem kémleltek. Bekaptam az utolsó falatot, hamar lenyeltem, ettem néhány krumplit.

- Szeretném. – csúszott közelebb, összegyűrte a papírzacskót és az ülés mögé dobta. Ölemben már csak a sült krumplik voltak, de a hasamba ugró görcs miatt, képtelen voltam enni akár egy szemet is. – És a meghívót.. Személyesen kérem, nem postán. – harapott alsó ajkába, felnevettem.

- Még a kezedbe is adom. – mosolyogtam pimaszul közelebb hajoltam fejemmel, megnyalta ajakit. Nevetve bólintott egyet, majd derekamért nyúlt. Levette lábaimat öléből, közelebb húzott magához, jobb lábamat a vezető és anyós ülés közé tolta, vádlimat megtámasztottam a könyöktartón. Derekunk egymásénak préselődött, bal kezét átcsúsztatta hátamon, majd átölelte derekamat, jobb kezét ölébe tette. Hátamat neki döntöttem, fejemet hátrahajtottam. Leheletét éreztem hajamnál, kirázott a hideg.

- Ha tudom, mit hagyok itt.. – suttogta maga elé nézve, felpillantok rá. – Lehet, el sem megyek.. – nyelt nagyot, összevontam a szemöldökeimet. Lenézett rám, szemei feltérképezték arcomat.

- Ne rágódj a múlton.. – döntöttem fejem mellkasának, lehunytam szemeimet. Bal keze hosszú ujjai hasamra simultak, jobb kezemmel érte nyúltam, kezemet övére simítottam.

- Nem tudok másra gondolni. – suttogta, arcát hajamba rejtette, mélyeket lélegzett.

- Jó, de én meg nem akarok rágondolni. – mondtam halkan, lehajtottam a fejemet. Egymásnak simuló kezünket kezdtem nézni, ujjai lassan kezdte járni hasamon. Ahogy hallgattam lassú lélegzetvételét, most jöttem rá, hogy nekem mennyire hiányzott ez a fiú..

9. /Ne oktass már ki, megértetted?!*/

Hihetetlenül fantasztikusak vagytok! :)

Mély levegőt véve nyomtam be ismét a gombot és indítottam el a zenét, fogaimat összeszorítva lépegettem a ritmusra, a színpad közepére, nyakamat egy kicsit megmozgattam, megvártam a végső ütemet és táncolni kezdtem. De nem ment. Még egy egyszerű pörgés, majd dömiplié sem ment egymás után. Tudtam rá a magyarázatot, de nem mertem bevallani sem magamnak, sem senkinek. Hajamba túrtam, az idő jobban szorított, mint eddig bármikor, ujjbegyeimet arcomba vágva húztam lefelé az arcomról.

- A francba már! – morogtam, sarkon fordultam és lenyomtam a zenét, újrapörgettem. Ismét megpróbáltam, de mint, ahogy a sorozatom kilencvenkettő próbálkozása, ez sem sikerült. Ökleimet összeszorítottam, hátat fordítottam a nézőtérnek, mély levegőket vettem.

- Ha nem nyugodsz le, Keith nem fog menni! – hallottam meg halk, nyugodt hangját. Csak még dühösebb lettem tőle. Ő beszél? Komolyan? Mit akar még tőlem? Mit? Hogyan nyugodhatnék meg? – Majd’ felrobbansz, és ez nem jó.. – Hogyne robbannék fel? Hiszen már vagy ezerszer elpróbáltam.. Legalább egyszer továbbmenne, de nem sikerült. Hajamba markoltam. – Mi lenne, ha kicsit hagynád ezt? Már egy csomószor elmondtam, ha te nem élvezed..

- Justin.. – engedtem el a hajam, dühösen fordultam felé. – Muszáj mindig kioktatnod? Basszus. Próbálom. Nem látod? Nem látod, hogy mennyire nagyon próbálom? De nem sikerül.. Még ez a francos, köcsög balett sem sikerül. Nem még a hip-hop. Elegem van, basszus! Elegem van mindenből.. Jézusom! Hagyj már békén! – nem tudtam levezetni idegességem, és ahogy megbotlott a nyelvem csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Körülbelül öt perc múlva megérkezik Lucy és, ha a tánc nem fog sikerülni, végem van. Nincsen kedvem most hozzá.. Dühös voltam és dühömet Justinon vezettem le. Nem volt elég az, hogy nem tudtam összeszedni magam, ráadásul jelenléte csak jobban zavarba hozott. Nem voltam kibékülve magammal és az érzéseimmel, teljesen összezavart. Ez is csak plusz dolog volt volt, ami csak a stresszt okozta számomra, ami jelen pillanatban betelítette azt a bizonyos poharat.

Felszegezte az állát, mélyet sóhajtott. Felállt a székéből, kimászott a sorból, karjaimat összefontam magam előtt. Már meg is bántam, hogy engedtem, hogy a szavak kijöjjenek belőlem. Talán megkönnyebbültem egy kicsit, de belül majdnem kikészültem. A táskáját a vállára kapta, kezeit zsebeibe dugta, úgy hátrált.

- Jól van. – rántott vállat, megfordult. Fejét rázva ment egyre feljebb a sorok között, összeszorítottam ajkaimat. – Oké, békén hagylak! – kezeit egy pillanatra az ég felé emelte, beszédre nyitottam a szám, de éreztem, hogy úgysem mennék most vele semmire. Ajkaim megremegtek a dühtől, ahogy becsapódott mögötte a lengőajtó, a magnóhoz léptem újraindítottam a zenét, ami már szó szerint leterhelte agyamat, bántotta a fülemet és még dühösebben, mint eddig.. táncolni kezdtem. Alig telhetett el néhány másodperc, fülemelet még a zene mellett is megütötte a cipőkopogás. Azonnal megálltam és a magnóhoz futottam.

- Folytasd! – dobta le táskáját az egyik székre és a színpad széléhez sétált. – Szeretnék látni öt darab pirouettet egymás után. Rajta! – tapsolt követelőzőn. Éreztem, hogy ma nem a legjobb napjában van. Már előre féltem. Ismét bekapcsoltam a zenét, koncentráltam egy távoli pontra, majd lendületet vettem és lábujjhegyre emelkedtem. Majd’ összeestem a végére, de sikerült megállnom két lábon. – Akkor most jöjjön.. Plié, dömiplié, rölövé, forgás, dömiplié és póz! – mutatta meg a gyakorlatot és várakozón nézett rám. Felsóhajtottam, összeszorítottam ajkaimat. Belekezdtem, megpróbáltam a legtökéletesebb szögben tartani lábaimat, eddig sikerült is, de ahogy pózba álltam, megszédültem, jobb bokám felmondta a szolgálatot, és úgy ahogy voltam, összeestem a földre. Forgott velem az egész világ, alig bírtam koncentrálni Lucy szavaira, de muszáj voltam összeszedni magam. – Mi van veled? Mégis mi a fene történt? Régen láttam tőled pontos munkát.. – teljesen összehúztam magamat, jobb lábam felé görnyedtem, ujjaimmal bokámat kezdtem masszírozni.

- Ne haragudjon.. – mondtam halkan, nagyot nyeltem. – Többet nem fordul elő..

- Még szerencse, hogy van időd. Péntekre ajánlom, hogy hiba nélkül menjen az egész. Addigra hozom a zenét. Azt ajánlom, hogy mindenféle tempóra próbáld el legalább tízszer az egészet, hogy ne érjen meglepetés. – Lassan felnéztem rá, felvette a táskáját, nyaka köré tekerte a sálját. Bólintottam, ismét nagyot nyeltem torkom szorított. – Jöhet az ebédszünet. De nem ajánlom, hogy felszedj pár kilót.. Nem akarom, hogy ide-oda húzogasd a versenyruhádat az estén. Ilyen ne forduljon elő. – mondta komolyan. Megvárta, amíg bólintottam, majd kecsesen vette az irányt a kijárat felé. Lélegzetvisszafojtva néztem, ahogy kilépett az ajtón, összegörnyedtem.

Az eddigi visszatartott feszültség kitört belőlem. Zokogni kezdtem. Könnyeim végigfolytak arcomon, csuklószorítómmal töröltem le őket. Akadozva sóhajtottam fel, és jobb lábamat magam után vonszolva mentem a színpad szélére. Lelógattam bal lábamat, jobbat bal combomra fektettem, és bokámat kezdtem masszírozni. Erősen lehunytam szemeimet és azt kívántam, Justin bárcsak itt lenne. Bárcsak ne kiabáltam volna rá és küldtem volna el. Miért kellett így viselkednem? Mintha semmibe vettem volna gesztusait és segítségét.. Kénytelen voltam. Lelkem szorított, szinte kézzel tapintható volt a feszültség és a súly, ami vállaimra nehezedett. Hangosan szipogtam fel, az egész termet betöltötték hüppögéseim.

- Keith.. – hallottam nevemet, felkaptam fejemet, elrántottam kezeimet bokámról, orromat és szemeimet kezdtem hevesen törölni. – Keith, úristen.. – kezdett futni a sorok közt, sapkáját lekapta magáról, jobb kezébe egy papírzacskó zörgött.

- Justin.. – annyira megörültem neki, hogy lendületből ugrottam le a színpad széléről, de azonnal megbántam. Leestem a földre, fájdalmas volt. Ismét sírni kezdtem.

- Jajj, istenem.. – futott oda hozzám. Letette mellém a zacskót, nem is figyeltem rá. Lehajolt hozzám, megfogta a karomat, körülfonta nyakán és felhúzott. Nyakába kapaszkodtam, arcomat vállába rejtettem. Mélyen szívtam be kabátja hideg, friss jellegzetes illatát valamint finom parfümjét. – Gyere.. – fél kézzel lenyitotta az egyik széket, leültetett rá. Lábaimat fogta, lehajtotta a mellettem lévő ülést, leült és lábaimat övébe vette. Fejem hátracsuklott, kezeimmel szememet dörzsöltem. – Mi történt, hm? – kérdezte halkan, feltűrte melegítőnadrágom szárát, egészen combom alá gyűrte, vádlimhoz nyúlt. Finoman kikötötte a cipőm szalagját, kibontotta és lehúzta lábamról. Felsóhajtott, nem hangzott valami jól. Ujjai gyengéden végigjárták lábfejem és bokám, mutatóujjával körözni kezdett sarkamon. – Keith..

- Tessék? – kérdeztem visszafojtott hangon, próbáltam nem sírni, de túl sok volt. Nagyon-nagyon sok. Annyira közel volt hozzám, de mégis olyan távol éreztem. Tudtam, hogy megbántottam, fájt a lábam is és a tánc se ment. Minden romba dőlt, pár perc alatt… Bal kezével nyakamhoz nyúlt, ujjaival hátulról, óvatosan felemelte a fejem, maga felé fordította.

- Mi történt? – kérdezte halkan, hüvelykujjával végigsimított szemem alatt, letörölte könnyeimet.

- Megszédültem.. Elestem. Lucy kiakadt, hogy nem jó, péntekre kész kell lennem. Olyan nagyon kevés időm van, és olyan nagyon fáj… Annyira sajnálom, Justin! – gyorsan szedtem a levegőt, próbáltam megnyugodni, de nem sikerült. Jobb kezével ellökte magát a széktől, derekamhoz nyúlt, közelebb húzott magához. – Sajnálom! Nem akartalak megbántani, csak.. Annyira sok ez nekem. – hajtottam rá fejem a vállára, bal kezével gyengéden kezdte simogatni hátamat. – És elmentél, én meg... – ismét felszipogtam, jobb kezemmel átöleltem nyakát, szorosabban magához húzott. Nem tudtam, hogy pont az előbbi elmenésére gondoltam vagy arra, hogy kilépett az életemből, de most valahogy minden kijött rajtam. Ajkamra haraptam, csendben tűrte, hogy sírjak a vállán, lélegzetvétele zavaros volt, nyelt egyet.

- Keith.. – egy kicsit elhúzódott, két keze közé fogta arcomat. Lesütöttem tekintetem, nem akartam, hogy így lásson. – Nagyon fáj? – kérdezte, lassan bólogatni kezdtem. – Rá tudsz.. – megráztam a fejem, felsóhajtott. – Keith, nézz rám! – hangja bársonyosan csengett, megráztam a fejem. – Keith, nézz rám kérlek! – lassan felpillantottam rá. – Rá tudsz állni? – kérdezte komolyan, kezei közt úgy tartotta arcomat, hogy ne tudjak elfordulni, lassan megráztam a fejem. Lepillantott lábamra, lehunyta szemeit. – Mondom mi lesz.. – ujjaival ismét végigsimított arcomon, pulóverébe törölte, majd mutatóujjával is rásegített. – Én nem tudom mi történt vele.. – bökött fejével a lábamhoz. – Ne mozgasd, érted? – mélyen szemeimbe pillantott. – Elviszlek az orvoshoz, a kocsi kint áll. Egy perc és hozom a cuccod, jó?

- Rendben. – suttogtam, felhajolt homlokomhoz, egy hosszú puszit adott rá, lassan letette a lábam a földre. Fel akart állni, felkarjába markoltam, visszaült a székre. Lehunytam szemeimet, nagyot sóhajtottam. – Ne szólj anyának, jó? – kérdeztem komolyan, ajkamra haraptam. – Én nem..

- Nem fog róla tudni, ameddig te nem akarod. – mélyen szemeimbe pillantott, hajamat fülem mögé tűrte, egy aprót bólintott, majd felállt. Felrohant a színpadra, összeszedte cuccaimat. A cdt bepakolta a táskába, kihúzta a magnót, a cuccokat a vállára kapta, odajött hozzám. Az ő táskáját is a vállára kapta, nagyot sóhajtott. – Na, gyere, te balerina! – mosolyogva nyúlt kinyújtott lábamhoz és hátamhoz, átkaroltam a nyakát, felemelt, kezét térdhajlatomba csúsztatta, másikkal hátamat támasztotta, tompán felnyögött.

- Nehéz vagyok? – kérdeztem kétségbeesetten, megnyalta ajkát, megrázta a fejét.

- Nem csak az.. övem. – egy picit dobott rajtam, majd megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Megnyomta a.. – rám nézett, összevonta szemöldökét, elpirulva bólogatni kezdett, felkuncogtam. Lassan indult el velem, fejem vállára hajtottam, arcát kémleltem. Komolyan sétált egyre fel a sorok között, oldalra fordult velem, hátával kinyitotta az ajtót, ügyelt a lábamra is, visszafojtottam a lélegzetemet. Karjai megremegtek a súlyom alatt, megnyalta ajkait és a villanyszekrény felé bökött. Jobb kezemmel elengedtem nyakát, lekapcsoltam a villanyokat, azonnal elindult velem, gyorsabban kezdett lépkedni.

- Bírok ám ugrálni a másik lábamon, ha..

- Még csak az kéne, hogy a másik bokád is megfájduljon. – mosolyogva nézett le rám, a másik ajtót is kilökte, de azonnal megtorpant. A mosoly lefagyott arcáról, lehunyta szemeit. – Basszameg! A jó édes.. – elharapta mondata tövét, mélyet sóhajtott. – Keith.. A farzsebemben van a kocsi kulcsom.. Neked kell majd kinyitnod az ajtót, a vezetés felöli oldalon nyílik. Átmegyek a másikoldalra veled, beültetlek az anyósülésre, hátradobom a táskákat, közben megpróbállak takarni. Ahj, a francba! – dühösen szorította össze fogait.

- Miért a.. – jobbra néztem, egy pillanatra elakadt a lélegzetem a sok fotós és riporter láttán. – Justin tegyél le.. Nem akarom, hogy miattam bajba keveredj!

- Jajj, ugyan már.. Nem ezért vagyok ideges. – morogta, majd elszántan elindult velem. – Tudom, hogy nem akarod, hogy Debby tudjon a sérülésedről, de így muszáj lesz neki.. Egyébként is megtudta volna este, de lényegtelen.. – elszántan elindult az ajtó felé.

- Kérlek, tegyél le..

- Nem tehetem! – sóhajtotta, összeszorította fogait, az ajtó előtt megállt. – Keith, én elbírlak! – nézett mélyen a szemeimbe. - De nincs négy kezem.. – jelentőségteljesen pillantott rám, bal kezemmel elengedtem nyakát, átnyúltam hónalja alatt.

- Ha élvezni mered, fel foglak pofozni! – vigyorogva pillantottam szemeibe, húzogatni kezdte szemöldökét, felröhögött. Kezem hátsó zsebébe csúsztattam, alig értem el a kulcsot, két ujjam közé fogtam, megzörgettem, ő kilökte az ajtót a hátammal és kiment velem. A hideg azonnal megcsapott, millió vaku villant az arcomba, gondolkodás nélkül temettem fejem nyakába, körülöleltem, határozottan lépkedett, úgy éreztem senki nem áll utunkba. Lesietett velem a lépcsőn, figyelve rá, hogy meg ne csússzon, a riporterek zavarba ejtő kérdései nem kerülték el a figyelmem, tudtam, hogy Justinnak rossz ez így. Amint megéreztem, hogy megállt, felkaptam a fejem, jobb kezemmel a zárba tettem a kulcsot, elfordítottam a zárban, majd kihúztam. Átsietett velem az autó másik oldalára, egy pasi kinyitotta nekünk az ajtót, arcomat ismét nyakába rejtettem, lassan betett az anyósülésre, aggódva egymás szemeibe pillantottunk.

- Helyzet? – kérdezte a lábamra pillantva, halványan elmosolyodtam, kezében lévő táskákért nyúltam, két mozdulattal hátradobtam az ülésre, behajolt hozzám. – Keith, sajnálom.. – mélyen szemeimbe pillantott, megnyaltam ajkaimat. – Nem tudtam.. – rázta meg a fejét, jobb kezem arcára simítottam.

- Ne aggódj miattam. – mosolyodtam el. - Láttam ott néhány rajongót is.. Menj oda, jó? Én el leszek.. – pillantottam le magamra, nagyot nyelt.

- Nem szabadna..

- Csak a rosszba csábítjuk egymást! – jelentőségteljesen néztem rá, elmosolyodott, bólintott.

- Kettő perc! – lenyúlt lábamért, óvatosan felhelyezte a műszerfalra, gyengéden végigcirógatott rajta, átnyúlt rajtam. Egy gombot felhúzva bekapcsolta a fűtést, becsukta a kocsiajtót, tenyerét egy pillanatra az üvegnek tapasztotta, majd megfordult és máris belepték a riporterek és a sikítozó rajongók.