19. /Sokkal több, mint a látszat..*/

2011. dec. 17. 11:17 - írta Lallita

*Itt valami nem lesz jó..:( Egy kis életet kéne vinni a blogba, nem gondoljátok? Nem is tudom.. Elhanyagolunk titeket. Már elmaradnak ezek a rész előtti beköszönések, a kommentekre is csak lazán válaszolunk.. (Jó, tudom, ez mind a mi hibánk, de..) Tudom, hogy nehéz az iskola, ilyenkor semmi nem könnyű! Mostantól, ígérem nektek..!! Megpróbálunk erőt venni magunkon, hogy ismét olyan kis családdá váljunk, amit Nasonék alatt összehoztunk.. Remélem azért kedvez nektek ez a történet :) Mi nagyon szeretjük Keithet és Justint. Remélem ti is megszeretitek őket egy idő után :) Ha laposnak tűnik még a sztori (remélem nem) higgyétek el, visszakívánjátok később ezeket a részeket! Ismertek minket.. ;) Tudunk nektek meglepetéseket okozni, azt hiszem! :D Javítsatok ki, ha tévedek.. ;D Egyszóval.. nem is tudom miért írtam ezt.. csak.. SZERETÜNK TITEKET!<3 csak, hogy tudjátok..

Elaludhatta. Fogalmam sincs. Az első gondolat, ami eszembe jutott, hogy biztosan csak álmodom. Nem volt erőm kinyitni szemeimet, olyan megnyugvás töltött el, mint még soha. Kényelmesen ültem, vagy feküdtem? Fejem puhán volt. Nem éreztem semmit, csak azt a cirógató simogatást, ami oldalamon volt. Összerezzentem, fülemben egyre hangosabb lett egy moraj. Mikor félig kinyitottam szemeimet, rájöttem, nem álmodtam. Feküdtem. És ahogy megpillantottam két térdet magam előtt, azt is tudtam, kinek az ölében pihent a fejem. Kezeim fejem alatt pihentek, kihúztam őket, magam elé nyújtottam, nyújtózkodtam egy picit.

- Milyen időben keltél. – simította cirógató ujjai derekamra, aprón megmarkolta, felgyűrte pólómat. Észrevettem, hogy farmerkabátom a szemben lévő ülésen pihent, ásítottam.

- Mennyi az idő? – kérdeztem halkan, visszahunytam a szemeimet.

- Fél 11 lesz. Hamarosan odaérünk, még egy fél óra. – kezdte simogatni oldalamat pólóm alatt, kirázott a hideg. Ujjai gyakorlott mozdulatokkal siklottak és gyűrték fel felsőmet, néhol hasamra téved, nadrágom széléhez, majd vissza.

Bal kezemmel övé után nyúltam, megfogtam csuklóhát, elhúztam derekamtól, magam elé. Mellkasomhoz szorítottam, ujjait kibogarászta tenyeremből és addig szenvedett, ameddig össze nem fonta ujjainkat. Kellemesen mosolyogtam el, rászorítottam kezére, majd egy puszit nyomtam kézfejére. Mindenféle apró, kellemes dolog, amit egymással csinálunk, szívből jön. Egyikőnk sem tudja visszafogni tetteinket, talán túlságosan gyorsan is akarjuk bepótolni a kimaradt éveket. Érzem, ahogy Justin hozzám ér. Érzem, hogy szívből teszi és neki is jó érzés. Át élem, amit ő érez, valami láthatatlan, megmagyarázhatatlan kötelék van köztünk.

Hirtelen engedtem el kezét, hátam mögé raktam, ölébe, majd feltámasztottam magam. Fejem alatt pihent fekete dzsekije, hátradőltem az ülésben. Bal kezem homlokomra simítottam, megdörzsöltem szemeimet.

- Hogy aludtál? – mosolygott felém, lejjebbcsúszott az ülésben, fejét felém fordította, megtámasztotta a kanapé háttámláján. Hunyorogva néztem rá, féloldalasan elmosolyodtam.

- Miért kérdezed? – furcsán nézett rám, alig mosolyogva rántotta meg a vállát. – Justin.. – lehajtottam a fejem, hogy jobban lássam az arcát, lesütötte tekintetét, szégyenlősen vigyorgott.

- Megkértél rá, hogy – szemöldökeit összehúzta, ajkába harapott. – Ne engedjelek el.. – egy pillanatra lesokkoltam, majd zavartan felkuncogtam.

- Ki kell mennem a mosdóba.. – tenyerembe temettem arcomat, elpirulva pillantottam rá. Felnézett rám, bólogatni kezdett.

- Persze, menj csak..

Justin szemszöge

Nem mondott ilyet. De rosszat álmodhatott, mert úgy forgolódott a kezemben és nyögdécselt, hogy a szívem szakadt meg érte. Féltettem, majd mikor megsimogattam az arcát befejezte.. Kezemért nyúlt, egy pillanatra megszorította, ajkára mosoly ült. Aztán újra zaklatott lett. Igaz, mondta a nevem, de nem kért meg rá, hogy ne engedjem el. Nincs is rá szükség.. Nem tenném meg.

 

- Justin, milyen idő van Los Angelesben? – jött vissza, karjait körülfonta magán, felkarjaira simította őket. – Egy kicsi hűvös van itt, nem? – nyúlt a dzsekije után, hátára terítette.

- Nem lesz sokkal melegebb, mint otthon, de azért jelentős a változás.. – húztam össze szemöldököm, elmosolyodott.

- Kenny? – nézett szét, arca sokkal éberebb volt, mint mikor felébredt, előre néztem, megrántottam a vállam. Mélyen felsóhajtott, lassan mellém sétált. – Mi a baj? – ült le mellém, bal kezét combomra simította, úgy nézett rám. – Justin, miért nem nézel rám? – kuncogott fel, elfordítottam a fejem. Csak elgondolkodtam.. Eljátszottam a gondolattal, mint már annyiszor. Hányszor elképzeltem már, hogy ő velem marad. Még, ha nem is örökre… De olyan hosszú időre, hogy az már öröknek tűnne. És akkor fel kell fognom, hogy lehetetlen. Fejem felé fordítottam, feltérképeztem arcát. Fel kell fognom, hogy mikor itt van, az azért van, mert szükségünk van egymásra.. És nem pedig azért, mert együtt vagyunk, vagy kellene lennünk. Nem mondta, de én nem akarom megtenni. Emlékszem mennyire kötődött hozzám régen.. Most nem fogom hagyni, hogy az a vonal, ami újra eltűnt közöttünk, megint felrajzolódjon és falat építsen közénk. Kétszer már leromboltuk.. Harmadjára nem lesz rá szükség.

- Kölyök, megérkeztünk! – hajolt be Kenny a pilótafülkéből. – Kössétek be magatokat… - amint ezt kimondta, hátraindult hozzánk. Lehuppant a mellettünk lévő ülésbe, bekötötte magát, kezébe vette az ablakhoz kirakott újságot.

***

- Gyere már! – nevetve nyúltam karja után, röhögve futott hátra a gépen. – Keith, ez nem vicces.. Úgy nézel ki, mint én csak nőben! – fejemet hátrahajtva néztem rá, lassan előlépegetett.

- Gondolod, shawty? – emelte meg baseballsapkámat a fején, csücsörítve és hunyorítva nézett rám.

- Na, ne szórakozz! – nyúltam a sapkáért, röhögve állt közelebb. – Csak pár perc, ameddig a géptől a kocsihoz érünk. Hogy beazonosíthatatlan lehess..

- Mit számít? – rántott vállat, megigazította szőke fürtjeit, kabátja alá rejtette őket. – Canadában már úgyis lekaptak! – nézett fel rám, fel kellett hajtania a fejét, hogy sapkámtól lásson, megrántottam a vállam.

- Meglátod, kényelmesebb lesz így.. – nagyot pislogtam, majd kezéért nyúltam és magam után húzva kaptam fel hátitáskám fél vállamra, úgy szálltunk le a gépről.

Keith szemszöge

Úgy tettem, ahogy megkért rá. Még a kezeimet is zsebre dugtam, a biztonság kedvéért olyan messze bicegtem tőle, amennyire csak tudtam. Kezeimet farmerkabátom zsebébe raktam, tényleg nem volt annyira hideg. Nem volt lehetőségem arra, hogy körbenézzek, éreztem, hogy millió tekintet verődik a hátamnak és égeti végig testemet. Lehajtott fejjel mentem Justin után, Kenny közöttünk lépkedett, Justin ment elől. Előre rohant, megölelt egy nőt. Szívemet melegség töltötte el, ahogyan felnéztem és megláttam a csukott szemeket, azt a helyes kis arcot, amit sötétbarna haj keretezett. Felmosolyogtam Kennyre, vigyorogva oldalba bökött.

- És ki a vendégünk? – hallottam felcsendülni Pattie gyönyörű hangját, elmosolyodtam. Igaz még messze voltunk a kocsitól, Kenny unszolására levettem a sapkát és végre megszabadultam a farmerdzsekimtől is. Mosolyogva tettem meg azt a pár lépést még közöttünk, nem is törődtem már jobb lábam sajgásával, csak végre ismét Pattie szemeibe akartam nézni. Mosolyogva mért végig, majd mikor eljutott arcomhoz, mosolya arcára keményedett. – Keith? – kerekedett el a szeme, Justin felé kapta a fejét. – Keith, tényleg te vagy az? – Justinra nézett, majd visszarántotta a tekintetét. – Jézusom, Keith! – ajkai elé kapta a kezét, még egyszer végignézett rajtam, majd odafutott hozzám. Szorosan átölelt, fél fejjel voltam magasabb nála, fejem övének döntöttem, lehunyt szemekkel szippantottam be ugyanazt az illatot, amit évekkel ezelőtt éreztem utoljára. Kinyitottam a szemem, Justin elgondolkodva pillantott rám, mélyen felsóhajtottam.– Hol voltál eddig, hm? Hogy megnőttél. – lépett egyet hátrébb, kezeit felkaromra simította. – Hogy vagy, drágám?

- Anya, elhiszem, hogy örülsz, de mennünk kéne. – mutatott Justin a háta mögött lévő kocsira, Pattie hátranézett rá. – Menjünk..  – kezdett bólogatni, kezét felém tartotta, mosolyogva hagyta, hogy elmenjek előtte. Mielőtt beszállhattam volna, Justin megfogta felkarom és Pattiere pillantott, ő csak megforgatta a szemeit, megkerülte a kocsit és beszállt a másik oldalról.

- Mi bajod van? – néztem komolyan Justinra, megnyalta ajkait. A dzsekimet és a sapkát az ülésre dobtam, felé fordultam. – Valami baj van, Justin?

- Csak meg akartam kérdezni.. – pillantott le lábamra, majd vissza rám. – Nem fáj-e?! – elmosolyodtam. Megráztam a fejem. Lábujjhegyre emelkedtem, bal kezemmel a kocsi tetejébe kapaszkodtam, hogy ne tudjak elesni. Homlokára nyomtam egy puszit.

- Ne aggódj! – suttogtam, közben talpra ereszkedtem a földben. – Szólok, ha fáj, rendben? – mosolyogtam rá. Összeszorított fogakkal bólintott, be akartam szállni, de megint visszarántott. Kíváncsian néztem rá, megrázta a fejét, kezét derekamra simítva lökött rajtam egyet, hogy be tudjak szállni, segített betenni jobb lábam, majd ölébe vette farmerdzsekim és sapkáját, behúzta maga mögött az ajtót, elterült az ülésen. Mosolyogva hagytam, hogy Pattie a vállamra hajtsa a fejét és arról faggasson mi újság velem, Kenny előre ült, beindította a kocsit és lassan kiparkoltunk a reptérről és felcsaptuk magunkat a főútra.

- Szóval táncolsz? – mosolygott fel rám Pattie, rendesen felült a helyén, táskáját ölébe vette és kutakodni kezdett benne. Alsó ajkamba haraptam, majd bólintottam.

- De még milyen jól.. – lendítette át Justin karját vállaimon, és közelebb húzott magához. Felé néztem. Egymásra mosolyogtunk. Mindenki csak nevetett.. míg mi egymás szemét kémleltük. Senki ebben az autóban nem tudta, mi volt e mögött a mosoly mögött. Senkinek fogalma sem volt, hogy ez a mozdulat milyen hatással is volt rám. Ahogy ujjait lazán vállaimra simította, az kívülről egy baráti gesztusnak tűnt, de legbelül tudtuk, hogy égünk a másik érintéséért. Kezemet halványan bal, felém lévő combjára simítottam, aprón megmarkoltam.

- Remélem, egyszer láthatlak. – fejemet gyorsan visszakaptam Pattie felé, mosolyogva bólintottam.

- De akkor neked is vissza kell jönnöd Kanadába. – mosolyogtam rá, felnevetett. Ahogy közelebb hajolt, Justin kezét lehúzta vállamról, de csak annyira, hogy hátamra simítsa, elrejtve a többiek elől. Pattie csak mozgolódott egyet, de reflexszerűen kaptam le Justin combjáról a kezem, majd lopva Kennyre néztem. Elmélyülten tekintett ránk, majd megköszörülte a torkát, megnyaltam ajkaimat, lehajtottam a fejemet.

- Kenny nézett minket.. – hallottam meg hangját közvetlen fülemnél. Éreztem lélegzetvételét, kezeimet ökölbe szorítottam ülésemen. Felé néztem, lehúzta kezét hátamról, felé lévő vállamra simította. Felpillantott a néger testőrre, ki elmerült hirtelen telefonjában. Szemem sarkából láttam, ahogy elvigyorodott, miközben végig az ablakot néztem. Nyakamat közelebb nyújtotta arcomhoz, majd arcát nyakamhoz csúsztatta, elvette onnan hajamat. Felsóhajtottam, ahogy egy forró csókot lehelt nyakamra, finoman fogai közé vette bőrömet, egy pillanatig szívta, majd elengedte.

- Remélem most nem.. – motyogtam, lehunyt szemekkel, miközben éreztem bőrömet égni.

- Nyugi, lecsekkoltam. – vigyorgott nyakamba, majd hátrébb húzódott, de arca még mindig vállamnál volt. Jobb keze ágyékán pihent, míg ballal összefogta hajamat hátamon. Végigfutott a gerincemen a hideg, halkan felnevetett. Elhúzódott tőlem, egészen távolra. Semmink se ért össze, kezeit lábaira simította és kinézett az ablakon. Az én kezeim még mindig ökölbe feszítve pihentek lábaim mellett az ülésemen. Bal kezét lecsúsztatta lábáról, végig követtem szemeimmel, ahogy enyémre simította. Apró simogatása feloldotta a görcsöt tenyeremben, és ujjai finoman enyéim közé dugta. A hátralévő úton nem beszéltünk, de a másik minden rezdülésére felfigyeltünk..